Irodák
2 / 3 oldal
+3
Victoria Evans
Nashota Hayes
Paktum
7 posters
2 / 3 oldal • 1, 2, 3
Boszorkány - 11. szint
Victoria Evans
To Jerome and Nashota
- Sajnos nem volt rá lehetőségem. Tartottam tőle, hogyha rákérdezek, akkor jóval többet el fogok árulni a varázslatról, mint indokolt lenne. Arra gondoltam, hogyha esetleg nem sikerül, akkor utólag viszont már ré lehet kérdezni, és akkor kiderül, hogy az volt-e a probléma, vagy valami más. Szóval előzetesen szerintem nincs szükség se igazmondásra, se másra. – úgy adtam elő a magyarázatot, mintha ez lenne az egyetlen és ezáltal a hivatalos álláspont, de valójában volt egy másik dolog is, amiért nem mertem erre rákérdezni. Féltem a választól… Hogy miért? Nos azt én is szeretném tudni… Az, hogy Jerome kísértetiesen hasonlít Davidre még nem kéne önmagában azt is jelentse, hogy azt is szeretném tudni, hogy áll a szerelmi élete mostanság. Valamilyen rejtélyes oknál fogva mégis szörnyen érdekel ez az apró részlet. Ezt persze még magamnak sem vallom be nyíltan, nemhogy Nashynak, így marad a hivatalos magyarázat. Sokkal jobb ez így minden érintettnek.
Segítőm időközben szemrevételezi, hogy minden készenáll-e a varázslathoz, és én nem is zavarom meg, hiszen tudom, hogy mindent alaposan előkészítettem. Egyedül a saját fejemben nem tettem rendet, de abban Nashy amúgy sem tudna a segítségemre lenni. Abban reménykedem, hogy majd Jerome jelenléte segíteni fog valamelyest, de ez hiú ábránd volt. Az érkezése még intenzívebb reakciót váltott ki belőlem, mint előre számoltam, ezért szükségem volt még egy kis szünetre, mielőtt bele kezdünk a tényleges varázslatba. Ebben az állapotban biztosan nem sikerülne. Ki kell vernem a fejemből az ismerős arcvonásokat, és legfőképpen… le kéne nyugodnom a picsába… Erre pedig egyedül alkohollal van esély.
A sors azonban az utóbbi időben lelkesen szeret nekem fityiszt mutatni, ezért természetesen ital nélkül találom a hűtőt. Kizárólag két doboz pudingot találok, aminek a tulajdon joga biztosan nem engem illet. Azonban mivel vészhelyzet van, ez az apró részlet nem tart vissza, ha ital nincs akkor legalább az ’ételre’ rávetem magam. Kanál kanált követ, és percek alatt kivégzem mindkét dobozt. A tény, hogy kizárólag az evésre koncentráltam valamelyes segített nekem. Már szinte meg is feledkeztem róla, hogy mi miatt, jobban mondva ki miatt akar kiugrani a szívem a mellkasomból. Azért próbáltam egyenletesen lélegezni, hogy segítsem a testem és a gondolataim a regenerálódásban, és mihelyst az üres dobozokat leraktam a pultra, én magam is természetes támasztéknak használtam a konyhabútort. Nem tudom pontosan mennyi idő telt el így, de kizárólag saját magamra koncentráltam, így valamelyest sikerült csillapítani a zakatoló pulzusomat. Azonban a légzésgyakorlat jótékony hatásait csak addig tudtam hasznosítani, míg egy ismerős hangot nem hallottam a hátam mögül. Ijedten fordultam hátra, mert pontosan tudtam, hogy kit fogok ott találni, bár a helyzetet tekintve Nashynak sem örültem volna jobban, hiszen a legrosszabb pillanatban lettem megzavarva. Egész konkrétan még szem előtt voltak a bizonyítékok… A pánik helyzetben végül bekapcsolt az agyam vészhelyzetekre specializálódott részlege.
- Persze. Gyere. Csak rendet teszek. Valaki megette, aztán itt hagyta az üres pudingos dobozokat. Gondoltam kidobom én, ha már más nem vette rá a fáradtságot. – azzal a lendülettel nyitom is ki a szemetes tetejét, és belehajítom a két üres dobozt. Nah pontosan így kell a ’bűnözésből’ jótékonysági munkát csinálni. Hát milyen rendes vagyok már, amiért más után pakolok nem igaz? Megpróbálok eme ’jó cselekedetre’ koncentrálni, és így sikerül kizárnom egy pár pillanat erejére a gondolataimból, hogy kivel is állok szemben. Azért marad még így is rés a pajzson, hiszen önkéntelenül elmosolyodom Jerome további mondandóját hallgatva, még a fejemet is enyhén félrebillentem, ahogy a pillantásom az íriszein állapodik meg. Aztán gyorsan kapcsolok, hogy puding híján a ’nyáltermelésem’ beindulására csak a férfi jelenléte lehet a magyarázat, ezért megzabolázom az arcvonásaimat és szigorú arckifejezést öltök.
- Sajnos üres a hűtő. Viszont az asztalomnál van egy üveg borom, ha gondolod. De ha van más ötleted, hallgatlak. – a szám széle is megremeg, annyira koncentrálok rá, hogy kifejezéstelen maradjon az arcom. Talán értelmetlen még a próbálkozás is, ugyanakkor a szilárd összpontosítás segít megakadályozni, hogy a felszín alá tolt érzelmek újra elő bukkanjanak. Kérdés, hogyha újra megszólal, akkor mi fog történni…
A Tudás Birtoklója
Jerome.Bradford
Felettébb remélem, hogy ez így van, de miért is gondolnám másként ezt? Ha nem sikerül, akkor nem érzek semmit a varázslatból.
- Már kezdtem pedig attól tartani, hogy a békaszótár atyjának nevezhetem majd magam - izgulok, s nem sértésből kívánom nekik mondani. A békákkal meg alapvetően nincs bajom, amíg nem az én ablakom alatt kívánnak éjszakai szonettet előadni szerelmüknek.
- Izgul? - mosolyodom el hitetlenül. Nem, ebben nem izgalom van, amit Victoriából látok sugározni. Van valami a varázslattal, ami nem véletlenül sikerült eddig Victoriának? Akármennyire is nem az én dolgom ez, hiszen ezzel a fajta dologgal mindenkinek magának kell megküzdenie, mert más nem tud helyette, akármennyire is szeretné, van egy olyan érzésem, hogy most helyesen fogom tenni, ha megkeresem.
- Oké. Akkor ezek szerint vagy a varázslattal, vagy az alannyal van a bibi - milyen varázslat ez, hogy ennyire rágörcsöl? - Nem mondtam semmit - emelem fel a kezeim. Nem vagyok boszi, mindössze a kopó agyam kezdett el hangosan gondolkodni. - Ebben te vagy a tapasztaltabb.
Mégsem hagy nyugodni ez a helyzet.
- Gondolod? - nagyon remélem, hogy sikerül hatnom Victoriára, abból a személyiségből keveset osztottak, hogy hízzon a májam a dicséretre. Ha tudok segíteni, megteszem. - Köszönöm.
Kiszúrom az asztalon lévő, otthagyott dolgokat, és ha jól emlékszem, a volt nejem is előszeretettel túrt fel mindent, amikor gondolkodni akart. Aztán napokig kupi volt, mert időközben megoldotta a gondolatait. Most azonban a kopóorrom vakkant egyet, jelezve, mást szagol ám itt.
Blöffölök, mert talán ezzel egy kicsit közelebb léphetek a tervemhez. Levenni a nyomást róla.
- Igen? - majd a szám sarkára mutatok, jelezve, látok valamit az övén. Ahol semmi nincs, ám a blöff lényege az, hogy erre miként reagál. S kihallgatóként, nyomozóként nagyszerűen tudok előadni dolgokat, elég hihetően.
Tetszik, ahogy elmosolyodik, végre kicsit engedett a feszültségből, s izgalomból. Aztán az eltűnik, és fogalmam sincs, mi okozhatta, hogy megint a szigorúbb arckifejezése kerül elő.
- Kár - lépek egy fél lépéssel közelebb. - Bor? Ha vörös, jöhet.
A szemeibe tekintek, azonban két kezem mutatóujja elindul a dereka felé. Ártatlan figyelemelterelések a szavaim, s amit tenni fogok, az pedig a feszültségének enyhítésére szolgál.
Van a deréknak egy nagyszerű pontja, ahol, ha megbökik az embert, nem csak ugrik egyet, de az agyat is kikapcsolja mindattól, amiben benne forog. Mert ahogy látom, a gondolatai kezdtek el mókuskerekezni, s ezt akarom ledobni róla. Úgy igyekszem a karom tenni, hogy ne is szúrja ki (fene a nők perifériális látásába, a nejemet sem tudtam sokban átverni miatta), s hogy ne is érezze. A jöhet közben bököm meg, éppen csak annyira, hogy érezze, de maradok ugyanott, jelezve, hogy sem nem támadni nem kívánom, sem pedig ugratni ezzel, csakis jó szándékkal teszem.
- Már kezdtem pedig attól tartani, hogy a békaszótár atyjának nevezhetem majd magam - izgulok, s nem sértésből kívánom nekik mondani. A békákkal meg alapvetően nincs bajom, amíg nem az én ablakom alatt kívánnak éjszakai szonettet előadni szerelmüknek.
- Izgul? - mosolyodom el hitetlenül. Nem, ebben nem izgalom van, amit Victoriából látok sugározni. Van valami a varázslattal, ami nem véletlenül sikerült eddig Victoriának? Akármennyire is nem az én dolgom ez, hiszen ezzel a fajta dologgal mindenkinek magának kell megküzdenie, mert más nem tud helyette, akármennyire is szeretné, van egy olyan érzésem, hogy most helyesen fogom tenni, ha megkeresem.
- Oké. Akkor ezek szerint vagy a varázslattal, vagy az alannyal van a bibi - milyen varázslat ez, hogy ennyire rágörcsöl? - Nem mondtam semmit - emelem fel a kezeim. Nem vagyok boszi, mindössze a kopó agyam kezdett el hangosan gondolkodni. - Ebben te vagy a tapasztaltabb.
Mégsem hagy nyugodni ez a helyzet.
- Gondolod? - nagyon remélem, hogy sikerül hatnom Victoriára, abból a személyiségből keveset osztottak, hogy hízzon a májam a dicséretre. Ha tudok segíteni, megteszem. - Köszönöm.
Kiszúrom az asztalon lévő, otthagyott dolgokat, és ha jól emlékszem, a volt nejem is előszeretettel túrt fel mindent, amikor gondolkodni akart. Aztán napokig kupi volt, mert időközben megoldotta a gondolatait. Most azonban a kopóorrom vakkant egyet, jelezve, mást szagol ám itt.
Blöffölök, mert talán ezzel egy kicsit közelebb léphetek a tervemhez. Levenni a nyomást róla.
- Igen? - majd a szám sarkára mutatok, jelezve, látok valamit az övén. Ahol semmi nincs, ám a blöff lényege az, hogy erre miként reagál. S kihallgatóként, nyomozóként nagyszerűen tudok előadni dolgokat, elég hihetően.
Tetszik, ahogy elmosolyodik, végre kicsit engedett a feszültségből, s izgalomból. Aztán az eltűnik, és fogalmam sincs, mi okozhatta, hogy megint a szigorúbb arckifejezése kerül elő.
- Kár - lépek egy fél lépéssel közelebb. - Bor? Ha vörös, jöhet.
A szemeibe tekintek, azonban két kezem mutatóujja elindul a dereka felé. Ártatlan figyelemelterelések a szavaim, s amit tenni fogok, az pedig a feszültségének enyhítésére szolgál.
Van a deréknak egy nagyszerű pontja, ahol, ha megbökik az embert, nem csak ugrik egyet, de az agyat is kikapcsolja mindattól, amiben benne forog. Mert ahogy látom, a gondolatai kezdtek el mókuskerekezni, s ezt akarom ledobni róla. Úgy igyekszem a karom tenni, hogy ne is szúrja ki (fene a nők perifériális látásába, a nejemet sem tudtam sokban átverni miatta), s hogy ne is érezze. A jöhet közben bököm meg, éppen csak annyira, hogy érezze, de maradok ugyanott, jelezve, hogy sem nem támadni nem kívánom, sem pedig ugratni ezzel, csakis jó szándékkal teszem.
Boszorkány - 11. szint
Victoria Evans
To Jerome and Nashota
- Bizony. - bólogatok serényen, tovább játszva, hogy én mennyire, de mennyire jótét lélek vagyok, amiért hajlandó vagyok még mások után is pakolni. A színjáték azonban gyorsan véget ér, mert Jerome egy félreérthetetlen mozdulatot tesz a szája sarka felé, jelezve, hogy a dugi kajálásomnak bizony maradt némi nyoma. Ijedten kapok a saját számhoz és próbálom letörölni a maradék pudingot, bár a gesztus értelmetlen, hiszen már lebuktam.
- A francba. - mormolom csak az orrom alatt, majd próbálom utána menteni, amit még lehet. - Jól van, jól van. Csak két doboz puding volt. Ott árválkodtak a hűtőben magányosan, és én csak segíteni akartam nekik, hogy beteljesíthessék az életcéljukat. - ez már olyan szintű süketelés volt, amitől még az én hajam is égnek állt, de jobbra sajnos nem futotta. Bosszús ábrázatom nyilvánvalóvá tette, hogy elég kellemetlenül érzem magam, amiért így lebuktam. Általában nem túl vonzó az a nő, aki titokban csoki pudingot fogyaszt a hűtő ajtajában, és utána még hazudik is róla. Viszont miért is zavar annyira, hogy a vonzerőmön csorba esik? Ebbe még csak véletlenül sem akarok belegondolni, így inkább a beszélgetésnek azt a vonalát veszem fel, amiben alkohol is szerepel. Válaszát figyelmesen hallgatom, bár leginkább az íriszei azok, amik igazán lekötnek. Ezért észre sem veszem, hogy a szavain kívül valami mással is ‘támad’. Ahogy megböki az oldalamat egy apró sikollyal kísérve ugrok hátrább egy kicsit, neki ütközve a konyhabútornak. A mozdulat olyan gyors volt, hogy egy picit be is ütöm a derekam, hangosan koppantam egyet. Nem vészes, de azért hirtelen nem túl kellemes érzés. Jó pár másodpercbe telik, míg az ijedtségem is alábbhagy, lecsendesedik a pulzusom, és képes vagyok ismét beszélni.
- Oké, oké. Holnap veszek pudingot ahelyett, amit megettem. És bort is kapsz, bár nem tudom, hogy milyen van. - még mindig szaporán szedem a levegőt, viszont pillantásom ismét Jeromera vetem. Bevallom, erre nem számítottam. Mondjuk a mai nappal kapcsolatos terveim mind kukában végezték, szóval meg sem kéne lepődnöm már ezen. Mindenesetre egyáltalán nem neheztelek Jeromera, sőt. Talán egy teljes percbe is beletelik, de végül nem csak hogy elmosolyodom, de haloványan még el is nevetem magam. A nagy boszorkány összepiszkította magát, mert megbökték az oldalát… imádom a helyzet ironikus mivoltát.
- Egyébként, ha azt volt a cél, hogy megijedjek, akkor más módszert is alkalmazhattál volna. Legközelebb ajánlom az “ott mászik egy pók a válladon”, vagy a “Justin Bieber a városban fog koncertezni” mondatokat. Garantálom a pánikot mindkét esetben. - még mindig mosolygok, pedig egyáltalán nem viccelek. Bármelyiket is alkalmaznák rajtam, fejvesztve menekülnék. Jerome viszont nem úgy tűnik, mint aki menekülni készülne, pedig nem mondtunk neki túl sokat a varázslatról. Ami azt illeti én nem is mondtam semmit csak Nashy. Korábban a jelenlétében megszólalni sem tudtam, szóval mindenképpen léptünk egyet előre. Ennek ellenére én még ott maradok szorosan a konyhabútor mellett, mert Jerome még mindig elég közel van hozzám. Nem mintha zavarna… vagyis… Már nem tudom, hogy mit gondoljak. A jelenléte még mindig sokkal intenzívebb hatással van rám, mint kéne.
- A boron kívül szeretnél még valamit, mielőtt nekikezdünk? - csak kérdéseket ne tegyen fel, mert azokkal bajban lennék. Nem mondhatok neki semmit a varázslatról. Épp elég kínos lesz, ha esetleg sikerül, jobb, ha nem szaladok előre a ‘pofonért’. Bár lehet rám férne, hogy végre észhez térjek…
A Tudás Birtoklója
Jerome.Bradford
A bizonyra mosolygok, s megejtem azt a bizonyos blöff mozdulatot.
A reakcióra szélesedik a mosolyom, s úgy nézek rá, egyáltalán nem haragudva, sokkal inkább szórakozva a kialakult helyzeten, s az adott reakción.
- Csak kettő? Ha több lett volna, befalod azt is? - a mosoly még mindig ott van a szám sarkában. - S mi van, ha én kértem meg valakit, hogy vegyen nekem, s tegye be a hűtőbe? - ami abszurd, hiszen ide biztos nem kértem volna ilyet, mégis, olyan természetességgel jön ki belőlem a kérdés, hogy hagyom kicsusszanni.
A tervem azonban a kizökkentés, a feszültségéből, és a feszültégéből adódó bosszankodásból is, láthatóan kéz a kézben jár mindez, s most koncentrálására van szüksége. Azt pedig általában tréfával, ugratással oldom meg és fel. Most szó szerint, mert felsikkant, amire halkan elnevetem magam, de ahogy ugrana hátra, kezem, karom nyúl mögé, hogy ne essen neki a szekrénynek, ami kicsit közelebb van, mint számoltam, s mint amekkorát gondoltam, ugrani fog.
Még nem kérdezek semmit, csak a szemeibe tekintek, s csak akkor veszem el a kezem a derekáról, amikor megszólal, s hátrébb lépek, hagyva neki teret is.
- Nem nekem tartozol elszámolással, hanem a pudingot vásárlónak - bökök a dobozok felé. - Csak, ha iszol velem - felelem halkabban, de a mosoly ott van még a szám sarkában.
- Ó - kezemet lefoglalom, mert az érzés, hogy ilyen közel volt hozzám, furcsa ... inkább megfogom a dobozokat, hogy kidobjam. - Tagadhatatlan, hogy még mindig ez verné a mezőnyt. De észben tartom, s felírtam a kipróbálandók listájára, kösz a tippet - kacsintok rá.
- Igen - felelek határozottan. - Előbb oda is kéne mennünk, hogy megtegyük. Merre is van az a bor? - indulok kifelé, hogy térben is kizökkentsem ahol volt. - Poharat hozz, s Miss Hayes-nek is.
Ha megvan a bor, felmarkolom a nyakánál, hogy ne melegítsem, míg vissza nem térünk.
Ami azt illeti, az én feszültségem elmúlt, de az a pillanatnyi furcsa érzés nem hagy nyugton.
A reakcióra szélesedik a mosolyom, s úgy nézek rá, egyáltalán nem haragudva, sokkal inkább szórakozva a kialakult helyzeten, s az adott reakción.
- Csak kettő? Ha több lett volna, befalod azt is? - a mosoly még mindig ott van a szám sarkában. - S mi van, ha én kértem meg valakit, hogy vegyen nekem, s tegye be a hűtőbe? - ami abszurd, hiszen ide biztos nem kértem volna ilyet, mégis, olyan természetességgel jön ki belőlem a kérdés, hogy hagyom kicsusszanni.
A tervem azonban a kizökkentés, a feszültségéből, és a feszültégéből adódó bosszankodásból is, láthatóan kéz a kézben jár mindez, s most koncentrálására van szüksége. Azt pedig általában tréfával, ugratással oldom meg és fel. Most szó szerint, mert felsikkant, amire halkan elnevetem magam, de ahogy ugrana hátra, kezem, karom nyúl mögé, hogy ne essen neki a szekrénynek, ami kicsit közelebb van, mint számoltam, s mint amekkorát gondoltam, ugrani fog.
Még nem kérdezek semmit, csak a szemeibe tekintek, s csak akkor veszem el a kezem a derekáról, amikor megszólal, s hátrébb lépek, hagyva neki teret is.
- Nem nekem tartozol elszámolással, hanem a pudingot vásárlónak - bökök a dobozok felé. - Csak, ha iszol velem - felelem halkabban, de a mosoly ott van még a szám sarkában.
- Ó - kezemet lefoglalom, mert az érzés, hogy ilyen közel volt hozzám, furcsa ... inkább megfogom a dobozokat, hogy kidobjam. - Tagadhatatlan, hogy még mindig ez verné a mezőnyt. De észben tartom, s felírtam a kipróbálandók listájára, kösz a tippet - kacsintok rá.
- Igen - felelek határozottan. - Előbb oda is kéne mennünk, hogy megtegyük. Merre is van az a bor? - indulok kifelé, hogy térben is kizökkentsem ahol volt. - Poharat hozz, s Miss Hayes-nek is.
Ha megvan a bor, felmarkolom a nyakánál, hogy ne melegítsem, míg vissza nem térünk.
Ami azt illeti, az én feszültségem elmúlt, de az a pillanatnyi furcsa érzés nem hagy nyugton.
Nashota Hayes kedveli ezt a posztot
Boszorkány - 11. szint
Victoria Evans
To Jerome and Nashota
- Nem. – a válasz sokkal gyorsabban érkezett, így még számomra is egyértelmű, hogy az a nem valójában egy nagy kövér igen. Ha 10 doboz lett volna a hűtőben, minden bizonnyal azt is betoltam volna, feltéve, hogy nem zavarnak meg közben. A stressz evésnek a mennyiség nem, csak a társaság szabhat határt. A tulajdonjog is teljesen mellékes, ha vészhelyzetről van szó.
- Ebben az esetben javaslom, hogy legközelebb jobban ügyelj a logisztikára. Ha túl hosszú a lánc, akkor meg van az esélye, hogy elakad valahol. – ’tudományos’ értékelésem mellé komoly bólintást is mellékelek. Az ’álcám’ persze biztos hibádzik, mert nagyon nehezen tudom figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy az a bizonyos mosoly olyan érzéseket ébresztett fel, amiket már elveszettnek hittem. Sőt mi több. Mondjuk ki. Azt hittem hallottak. De nem, mert én házhoz rendeltem a pofont, és most itt áll előttem, én meg kezdjek vele valamit. Ha ez a sorsnak valami fura játéka, akkor közlöm a nagyérdeművel, hogy értem én a viccet, csak nem szeretem.
Jerome ’meglepetése’ kétségkívül hatásos volt, csak kétlem, hogy tisztában van vele, hogy nem csak az ijedtség lett úrrá rajtam, hiába az a domináns. Érintése a derekamon, amivel a komolyabb ütközést tompította élesen hatol a tudatomba, jelezvén, hogy még annál is nagyobb a probléma, mint először gondoltam. Egyszerűen nem kéne, hogy ilyen hatást váltson ki belőlem egy szép szempár, egy vonzó mosoly és egy kósza érintés. Ez egy hiba a Mátrixban. De majd én teszek róla, hogy minden visszakerüljön a normális kerékvágásba. Nem fog engem megszédíteni. Én fogom őt, remélhetőleg egy sikeres varázslattal. Ebből következően egy lehetőségem maradt: takarékra kell állítanom magamat, és el kell végeznem a rituálét, méghozzá hiba nélkül. Majd az eltereli a figyelmemet. Legalábbis nagyon ajánlom, mert ha nem akkor seggbe fogok rúgni valakit.
- A vendégért mindent. Majd elszámolok a puding gazdájával. És boldogan feláldozom a józanságom is, ha ettől jobb kedved lesz. – főleg mivel italért indultam eredetileg. Mondjuk az áldozat az valós, csak arra irányul, hogy megosztom az üveget ahelyett, hogy egyedül lehajtanám az egészet. A csábítás egyébként nagyon erős. De a zugevés után a dugi piálás, már végképp nem férne bele az imidzsembe. A szarkazmus az a lényem része, tehát amiatt nem aggódom.
- Nagyon szívesen. – egy bájos mosoly is érkezik a kommentár mellé, de ezen kívül én már készen állnék rá, hogy visszamenjünk. Jobban mondva nem, de ha túl leszünk rajta, akkor jó lesz. JÓ LESZ. Mert eldöntöttem és kész. Jerome vagy megérezte, hogy mehetnékem van, vagy ő maga is már túllendülne a nehezén, mindenesetre javasolta, hogy térjünk vissza az irodába. Épp csak a bizonyos üveg bor lokációja hibádzott.
- Az irodámban van, a fiókban. Csupa női holmi között. Jobb, ha én veszem majd ki. – igazából egy halom átnézendő akta alá dugtam el, de az én szememben az félelmetesebb, mint a pipere kellékek. Igazából csak nem akarom, hogy a papírok előkerüljenek, mert akkor Nashy látná, hogy mennyi munkát rejtek el a kíváncsi szemek elől. Ma bíztatásra van szükségem (sokra) és nem szemrehányásra.
- Értettem főnök, ismétlem főnök. Három pohár rendel. – felmarkolok három boros poharat és elindulok Jerome után vissza az irodába. Szigorúan a padlót nézve! Szem lesüt, varázslatra felkészül, agyat és zakatoló szívet kikapcsol!
A Tudás Birtoklója
Jerome.Bradford
Kicsit lejjebb biccentem a fejem, a mosoly marad, s egy "persze" szót formál a szám arra, hogy á, nem, egészen biztosan nem ette volna meg. Amikor valójában lelkesen kimondta az igent. Bár nem értem a pírt az arcán, elragadó vele, megállapításom szerint.
- Inkább csak ráírom a nevem - hunyorítok a szemeimmel. Megtanultam, hogy a hűtővel csínján kell bánni, időnként feneketlen lukká válik, s amit beleteszek, rejtélyes módon eltűnik. De sokkal inkább arra figyelek, hogy elvonjam a figyelmét.
Ahogy hozzáérek, valahogy mégsem az fog el, amire számítottam, még ha csak egy tűnő tizedmásodperc is csupán. A helyzetnek tudom be, s amint lehet, gyorsan le is veszem a kezem a derekáról, s hátrébb lépek.
Értetlen érdeklődéssel vonom fel egy pillanatra jobb szemöldököm, de inkább nem mondok rá semmit, hiszen éppen őutána jöttem ki, látva, mennyire feszült lehetett.
Csak egyet lépek, s meg is állok, ahogy válaszol. Nehéz eldöntenem, mennyire igaz, de a volt nejem táskája alapján, amibe életemben egyszer nyúltam csak bele, mikor kért valamit. Hát nagyjából soha többet. Fogalmam sincs, hogy talál meg bármit benne, s hogy fér ennyi bele!
Azonnal felemelem a kezem, megadva magam.
- Ha egy perc múlva nem térsz vissza, csak akkor megyek utánad - adok utat az irodája felé, de csak a konyha előtt, a folyosón várom be és meg. A kezemre pillantok, többször is, mialatt várakozom, majd inkább karba fonom, s nekidöntöm magam a falnak.
Átveszem a felém nyújtott üveget, de megingatom a fejem, mosolyogva.
- Nem kapitány vagyok, csak őrmester, aki mellesleg szolgálaton kívül van éppen - nézek rá sokat jelentően.
Amint megvan a pohár, előre megyek, s az ajtót is kinyitom Vic-nek, Nashotára nézek, felemelve a boros üveget.
- Egy kis lélekerősítő - ha nincs kibontva, megteszem, s az asztalra teszem. Talán nekem is szükségem van rá, de Victoria-nak szerintem nagyobb szüksége van rá.
- Szóval, mit is kell tennem? - tanácstalan ugyan már nem vagyok. Valahogy úgy érzem magam, mint hívások után, amikor az ismeretlenbe megyünk, s bármi lehet, bármi megtörténhet.
- Inkább csak ráírom a nevem - hunyorítok a szemeimmel. Megtanultam, hogy a hűtővel csínján kell bánni, időnként feneketlen lukká válik, s amit beleteszek, rejtélyes módon eltűnik. De sokkal inkább arra figyelek, hogy elvonjam a figyelmét.
Ahogy hozzáérek, valahogy mégsem az fog el, amire számítottam, még ha csak egy tűnő tizedmásodperc is csupán. A helyzetnek tudom be, s amint lehet, gyorsan le is veszem a kezem a derekáról, s hátrébb lépek.
Értetlen érdeklődéssel vonom fel egy pillanatra jobb szemöldököm, de inkább nem mondok rá semmit, hiszen éppen őutána jöttem ki, látva, mennyire feszült lehetett.
Csak egyet lépek, s meg is állok, ahogy válaszol. Nehéz eldöntenem, mennyire igaz, de a volt nejem táskája alapján, amibe életemben egyszer nyúltam csak bele, mikor kért valamit. Hát nagyjából soha többet. Fogalmam sincs, hogy talál meg bármit benne, s hogy fér ennyi bele!
Azonnal felemelem a kezem, megadva magam.
- Ha egy perc múlva nem térsz vissza, csak akkor megyek utánad - adok utat az irodája felé, de csak a konyha előtt, a folyosón várom be és meg. A kezemre pillantok, többször is, mialatt várakozom, majd inkább karba fonom, s nekidöntöm magam a falnak.
Átveszem a felém nyújtott üveget, de megingatom a fejem, mosolyogva.
- Nem kapitány vagyok, csak őrmester, aki mellesleg szolgálaton kívül van éppen - nézek rá sokat jelentően.
Amint megvan a pohár, előre megyek, s az ajtót is kinyitom Vic-nek, Nashotára nézek, felemelve a boros üveget.
- Egy kis lélekerősítő - ha nincs kibontva, megteszem, s az asztalra teszem. Talán nekem is szükségem van rá, de Victoria-nak szerintem nagyobb szüksége van rá.
- Szóval, mit is kell tennem? - tanácstalan ugyan már nem vagyok. Valahogy úgy érzem magam, mint hívások után, amikor az ismeretlenbe megyünk, s bármi lehet, bármi megtörténhet.
Főboszorkány
Nashota Hayes
Nem szólok semmit, ahogy mindketten távoznak a szobából. Talán tényleg jó ötlet, hogy Jerome a nő után megy, aki szemlátomást úgy viselkedik, mint egy elsőbálozó. Az okot erősen meg tudom érteni, nem gondoltam volna, hogy a férfi ilyen hatással lesz rá és erre még rátesz egy lapáttal mennyire izgul a varázslat végett is, nem csoda, hogy kiviharzását egy tornádó is megirigyelné.
Amíg a páros odakint, ki tudja, hogy mit tesznek, addig még egyszer ellenőrzöm azt, amelyet Victoria előkészített. Nem értem, oka nincs az izgalomra, mindent tökéletesen kihelyezett az asztalra, hiba egy hozzávalóban sincs. Az egyik vérfarkas vérét tartalmazó fiolát felveszem, kicsit megrázom és tenyerembe zárom, ne alvadjon meg így, hogy kikerült a hűtőből.
Az ablakhoz sétálok, kitárom és annak párkányán foglalok helyet. Otto rögtön kap az alkalmon és leszáll mellém, szabad kezemmel tollal borított hátán simítok végig, körmeim hegyével. Csendesen várakozok, gondolataim központjába nem helyezek semmit, egyszerűen csak engedem összefüggéstelenül keringjenek koponyám zártságában. Egyikbe sem kapaszkodom meg igazán, nem is figyelek rá, már-már csak üveges tekintettel meredek a sötétbe burkolózott hátsókertre.
Ebből az állapotból ránt ki az ajtó nyitása és a páros előkerülése. Mosollyal az ajkamon fogadom őket, az ablakot az őszi kellemes hűvös ellenére is bukón hagyom, már ha nem zavarja őket, ha igen, szólnak és teljesen be is hajtom. Otto is csak annyiban mozdul el helyéről, a vállamra telepedjen rá, karmait a vállamba fúrva.
- Talán rátok fér, de azt javaslom, inkább a varázslatot követően bontsátok meg – zöld íriszeim Victoriára vándorolnak. Ha mindent tökéletesen kíván véghezvinni, akkor mindennemű hibalehetőséget ki kell zárnia, és noha egy korty bor még nem a világ vége, szeretném, ha ezt enélkül oldaná meg.
Mélyebb levegővételt követően tekintek Jeromera.
- Foglalj helyet, bárhol – nyújtom ki kezem, tenyérrel felfelé és az iroda számtalan székei felé mutatok. – Victoria hozzálát a varázslat elvégzéséhez, annak végtermékét egy pohár vízbe fogja tenni, amit majd meg kell innod. Amennyiben sikerrel jár, úgy megtöröm az igét – azzal pedig nem számolok jelen pillanatban, mi fog történni, ha nem sikerül. Ezzel is terhelni a nőt nem kívánom feleslegesen.
- Szerintem kezdheted is – fordulok a boszorkány felé és az eddig a tenyerembe melengetett fiolányi vért átnyújtom neki, szelíd, bíztató mosollyal az ajkamon. Tudom, hogy sikerülni fog neki.
Amíg a páros odakint, ki tudja, hogy mit tesznek, addig még egyszer ellenőrzöm azt, amelyet Victoria előkészített. Nem értem, oka nincs az izgalomra, mindent tökéletesen kihelyezett az asztalra, hiba egy hozzávalóban sincs. Az egyik vérfarkas vérét tartalmazó fiolát felveszem, kicsit megrázom és tenyerembe zárom, ne alvadjon meg így, hogy kikerült a hűtőből.
Az ablakhoz sétálok, kitárom és annak párkányán foglalok helyet. Otto rögtön kap az alkalmon és leszáll mellém, szabad kezemmel tollal borított hátán simítok végig, körmeim hegyével. Csendesen várakozok, gondolataim központjába nem helyezek semmit, egyszerűen csak engedem összefüggéstelenül keringjenek koponyám zártságában. Egyikbe sem kapaszkodom meg igazán, nem is figyelek rá, már-már csak üveges tekintettel meredek a sötétbe burkolózott hátsókertre.
Ebből az állapotból ránt ki az ajtó nyitása és a páros előkerülése. Mosollyal az ajkamon fogadom őket, az ablakot az őszi kellemes hűvös ellenére is bukón hagyom, már ha nem zavarja őket, ha igen, szólnak és teljesen be is hajtom. Otto is csak annyiban mozdul el helyéről, a vállamra telepedjen rá, karmait a vállamba fúrva.
- Talán rátok fér, de azt javaslom, inkább a varázslatot követően bontsátok meg – zöld íriszeim Victoriára vándorolnak. Ha mindent tökéletesen kíván véghezvinni, akkor mindennemű hibalehetőséget ki kell zárnia, és noha egy korty bor még nem a világ vége, szeretném, ha ezt enélkül oldaná meg.
Mélyebb levegővételt követően tekintek Jeromera.
- Foglalj helyet, bárhol – nyújtom ki kezem, tenyérrel felfelé és az iroda számtalan székei felé mutatok. – Victoria hozzálát a varázslat elvégzéséhez, annak végtermékét egy pohár vízbe fogja tenni, amit majd meg kell innod. Amennyiben sikerrel jár, úgy megtöröm az igét – azzal pedig nem számolok jelen pillanatban, mi fog történni, ha nem sikerül. Ezzel is terhelni a nőt nem kívánom feleslegesen.
- Szerintem kezdheted is – fordulok a boszorkány felé és az eddig a tenyerembe melengetett fiolányi vért átnyújtom neki, szelíd, bíztató mosollyal az ajkamon. Tudom, hogy sikerülni fog neki.
Boszorkány - 11. szint
Victoria Evans
To Jerome and Nashota
- Rendben. – egyeztetjük le, hogy megvár kint. Az ital után jobban fogom érezni magam tehát szinte repülök az üvegért. Csak akkor érzem a szívem megint felgyorsulni, amikor visszatérek Jeromehoz, és megint szembe találom magam a mosolyával. Nagy kár, hogy ennél erősebb italom nincsen. Poharaim viszont vannak, így inkább arra koncentrálok. Épp csak egy kötelező köszönet mondást kell megejtenem, ha már alkalom adódott rá.
- A segítségedért cserébe a minimum, hogy megelőlegezem neked az előléptetést. – rámosolygok, de mielőtt viszonozhatná a gesztust, már fordulok is el és teszem a dolgom. Megbeszéltem magammal, hogy minden jó lesz, de azért nem kísértem a sorsot. A poharakkal a kezemben masírozok utána, mint a kis katona, és visszamegyünk Nashyhoz. Minden szipi szuper. Menni fog ez. Csak elteszi a kék szemeit, nem mosolyog többet, és maga leszek a lelki béke.
Időközben Ottó is csatlakozott hozzánk, és ha nem kötné le minden gondolatomat a varázslat, meg az ital, amit el akarok előtte fogyasztani, akkor valószínűleg egy mosollyal üdvözölném a kedvenc madaramat. De nem teszem, mert félek, hogy szétesik a koncentrációm, szóval csak a varázslatra és az azt megelőző italra koncentrálok. Szemeim egészen addig nem veszem le az üvegről, amíg Nashy meg nem szólal, akkor viszont egy pillanat alatt átfókuszálok, és nehezményező pillantást lövellek a nő felé.
Már szóra nyílnak az ajkaim, hogy ellenkezzek, de végül nem teszem meg. Egy mély sóhaj kíséretében magamba zárom a véleményemet. Mert Nashotának igaza van. Mindennél jobban akarom, hogy ez most sikerüljön, és ehhez tökéletes koncentrációra van szükség. Máshogy nem fog véget érni a rémálom. Összekell szednem magam. Piggyre, majd Nashotára pillantok, a két támaszomra a bajban. Jelenlétük jóval többet számít, sem mint tudnák azt, így képes vagyok végül kikapcsolni a kételyeim. Kihúzom magam, államat felszegem és még azt is kizárom a tudatomból, hogy Nashy Jeromemmal beszél. Nem számít, hogy miről szól a csevej, nekem itt most egy varázslatot kell elvégeznem kérem szépen.
Odasétálok az előkészített oltárhoz, és vetek még egy utolsó pillantást a hozzávalókra. A jegyzetemmel nem bíbelődöm, hiszen minden a fejemben van. Még előcsalnom sem kell, újra és újra ismétlődnek a fejemben a lépések. A vérrel kezdek, amit a méz és az eper követ. Megszórom a porrá őrölt szívvel és a nyálamból is csepegtetek az edénybe. Az ingát a megfelelő irányba lengetem ki, és mormolni kezdem a már begyakorolt varázsigét. A folyadék a szemem előtt változik meg, és amint végbemegy a reakció már fiolába is zárom az elegyet. Ezen a ponton veszek egy mély levegőt, mert mind kiderült, arról egy ideje megfeledkeztem.
Ámulva nézek a folyadékra, ami megint ugyanolyan bíztató színű, mint a múltkor. Vagyis tankönyvi az árnyalata. Első lépés kipipálva jöhet a következő. Nem nézek a szobában lévőkre csak elindulok egy pohár vízért. Mihelyst az meg van, már bele is töltöm a fiola tartalmát a pohárba. Nem kevergetem, és nem piszkálom, csak figyelmesen nézem, ahogy a két folyadék összetalálkozik. Kettő meg van. Nashotára nézek és az arcom elé emelem a poharat, hogy ő is láthassa. Egy pár másodpercig tartom még, szólni azonban nem szándékozom csak, mint egy gép elindulok Jerome felé.
- Kérlek ezt idd meg. – és légy szíves szeress belém. Nem olyan nagy kérés ez. Ha elveszi a poharat, akkor hátrébb lépek, és árgus szemekkel figyelem minden mozdulatát.
// #szerelemvarázs ◊ Victoria Evans: 55 varázspontja van ◊ a varázslat 30 pontba került ◊ 25 elkölthető pontja maradt//
A Tudás Birtoklója
Jerome.Bradford
Várakozás közben inkább a zsebembe dugom a kezem, miután alaposan megbámultam, mintha sosem ismertem volna azelőtt.
- Ó, nocsak, minő hatalommal bírsz! - mosolygok rá, s közben átveszem az üveget, mentesítve, hogy ne kelljen még egy kezet növesztenie.
Belépve látom, hogy bővült a csapat, s nem csak a borral, meg a poharakkal. Érdeklődéssel figyelem a madarat, majd felemelem a kezem, intve üdvözölve.
- Megkérdhetem a nevét? - Piggy-vel sem volt igazán alkalmam összeismerkedni, és bevallom (ha nem, akkor is), nekem nagyon furcsa. Konzervatív módon csak macskákban tudtam elképzelni a boszorkány létet.
- Okkééé - teszem az üveget az asztalra, s a már kézbe vett dugóhúzót is leteszem mellé, takargatva magamban, hogy a varázslat utánra hirtelen nagyon távolinak tűnik, megmászhatatlan hegynek.
- Rendben - ülök le az egyik székbe, a karfára helyezve alkarom, ha netán nem csak az agyam dobnám el, még valamennyire megtartson. Nem vagyok vicces hangulatomban, de perpillanat mindenbe kapaszkodok, amibe csak lehet. Én mondtam igent, mégis, valahol egészen máshol lennék most szívesebben, hirtelenjében.
Minden könnyedség eltűnik belőlem, s komolyan figyelem Nashotát.
- Rendben - bólintok, s közben hol a madárt figyelem, hol bármi mást, csak ne kelljen Victoria-ra tekintenem, s talán jobb is. Az asztalra sandításkor felismert dolgok nem igazán kecsegtettek jóval, így csak csendben várakozom.
Ahogy elkészül az ital, s maga elé tartja, kíváncsian tekintek hol Vic-re, hol Nashotára.
A pohárra nézek, ahogy elém tartja. A rózsaszín nem a kedvenceim közé tartozik, és nem, nem akarom tudni, mi van benne, amit megiszok.
Nagy levegőt véve, elveszem tőle.
- Egy hajtásra, akárhogyan? - azzal az utasításnak megfelelően megiszom, s visszaadom Victoria-nak a poharat.
- Mennyi idő, míre hatni fog? - dőlök vissza a székbe, az egyik karfára támasztva alkarom.
Ahogy várakozom, egy illat kezd tudatosulni bennem. Ismerős, eddig is éreztem, finom illatfelhőbe burkolt női illat. Mélyet lélegzek, teljesen természetesen jön. A következőnél már keresni kezdem a forrását, s sikerül beazonosítanom, meghökkenek egy pillanatra, majd zavartan elmosolyodom, s rátámaszkodom az államra. El-el kalandozik a tekintetem, de inkább csak a bátorságot gyűjtöm, hogy újra és újra odapillantsak. Csodálatosak a szemei, fejedelmi tartása. Tetszik, ahogy néhány pihét a légáramlat meg-meglibbent hajában. Végül veszem a bátorságot, és ha nem mellettem van közvetlen, akkor mellé ülök. Victoria mellé. Beszélni akarok vele, hallani a hangját. Eddig is csodálatosnak tartottam! És az a bájos mosoly a konyhában, ahogy rájött, nem, nem, is, a pír!
Végül elhalnak gondolataim, s csak rá figyelek. Mindent megadnék neki, a csillagokat is lehoznám neki, csak boldog legyen! A pír kezd felpirosodni a fülemen, ahogy most az a bátorságot akarom venni, megszólítsam.
- Azt hiszem, most már kibonthatjuk azt a bort. Tudom, hogy a tiéd, de megkínálhatlak vele?
De mire kimondom, már megint csak ő van a fókuszban, és fogalmam sincs, mit mondtam. El akarok merülni ajkai ívében, a csillogó íriszekben. Egyre közelebb és közelebb megyek hozzá, s ha látom, nem idegenkedik tőle, akkor tovább haladok.
- Ó, nocsak, minő hatalommal bírsz! - mosolygok rá, s közben átveszem az üveget, mentesítve, hogy ne kelljen még egy kezet növesztenie.
Belépve látom, hogy bővült a csapat, s nem csak a borral, meg a poharakkal. Érdeklődéssel figyelem a madarat, majd felemelem a kezem, intve üdvözölve.
- Megkérdhetem a nevét? - Piggy-vel sem volt igazán alkalmam összeismerkedni, és bevallom (ha nem, akkor is), nekem nagyon furcsa. Konzervatív módon csak macskákban tudtam elképzelni a boszorkány létet.
- Okkééé - teszem az üveget az asztalra, s a már kézbe vett dugóhúzót is leteszem mellé, takargatva magamban, hogy a varázslat utánra hirtelen nagyon távolinak tűnik, megmászhatatlan hegynek.
- Rendben - ülök le az egyik székbe, a karfára helyezve alkarom, ha netán nem csak az agyam dobnám el, még valamennyire megtartson. Nem vagyok vicces hangulatomban, de perpillanat mindenbe kapaszkodok, amibe csak lehet. Én mondtam igent, mégis, valahol egészen máshol lennék most szívesebben, hirtelenjében.
Minden könnyedség eltűnik belőlem, s komolyan figyelem Nashotát.
- Rendben - bólintok, s közben hol a madárt figyelem, hol bármi mást, csak ne kelljen Victoria-ra tekintenem, s talán jobb is. Az asztalra sandításkor felismert dolgok nem igazán kecsegtettek jóval, így csak csendben várakozom.
Ahogy elkészül az ital, s maga elé tartja, kíváncsian tekintek hol Vic-re, hol Nashotára.
A pohárra nézek, ahogy elém tartja. A rózsaszín nem a kedvenceim közé tartozik, és nem, nem akarom tudni, mi van benne, amit megiszok.
Nagy levegőt véve, elveszem tőle.
- Egy hajtásra, akárhogyan? - azzal az utasításnak megfelelően megiszom, s visszaadom Victoria-nak a poharat.
- Mennyi idő, míre hatni fog? - dőlök vissza a székbe, az egyik karfára támasztva alkarom.
Ahogy várakozom, egy illat kezd tudatosulni bennem. Ismerős, eddig is éreztem, finom illatfelhőbe burkolt női illat. Mélyet lélegzek, teljesen természetesen jön. A következőnél már keresni kezdem a forrását, s sikerül beazonosítanom, meghökkenek egy pillanatra, majd zavartan elmosolyodom, s rátámaszkodom az államra. El-el kalandozik a tekintetem, de inkább csak a bátorságot gyűjtöm, hogy újra és újra odapillantsak. Csodálatosak a szemei, fejedelmi tartása. Tetszik, ahogy néhány pihét a légáramlat meg-meglibbent hajában. Végül veszem a bátorságot, és ha nem mellettem van közvetlen, akkor mellé ülök. Victoria mellé. Beszélni akarok vele, hallani a hangját. Eddig is csodálatosnak tartottam! És az a bájos mosoly a konyhában, ahogy rájött, nem, nem, is, a pír!
Végül elhalnak gondolataim, s csak rá figyelek. Mindent megadnék neki, a csillagokat is lehoznám neki, csak boldog legyen! A pír kezd felpirosodni a fülemen, ahogy most az a bátorságot akarom venni, megszólítsam.
- Azt hiszem, most már kibonthatjuk azt a bort. Tudom, hogy a tiéd, de megkínálhatlak vele?
De mire kimondom, már megint csak ő van a fókuszban, és fogalmam sincs, mit mondtam. El akarok merülni ajkai ívében, a csillogó íriszekben. Egyre közelebb és közelebb megyek hozzá, s ha látom, nem idegenkedik tőle, akkor tovább haladok.
Boszorkány - 11. szint
Victoria Evans
To Jerome and Nashota
- Egy hajtásra. – mihelyst megissza az italt, és visszaadja a poharat, hátrálok egészen az asztalig. Leteszem a poharat, majd az iratokkal teli bútornak dőlök, félig ülve, félretolva néhány papírost. A pillantásom persze nem veszem le Jeromeról. A legkisebb rezdülését is részletesen analizálom.
- Változó. – igazából azonnali, de tekintve, hogy még sosem koronázta siker a próbálkozásaimat nem merek ilyen konkrét kijelentést tenni. Ezért csak várok szótlanul, továbbra is figyelve minden jelre, ami árulkodó lehet.
Éppen azon gondolkodom, hogy miként is kéne kideríteni, hogy sikerrel jártam-e, de aztán észreveszem, hogy Jeromeon megváltozott valami. Először nem túl feltűnő, de én mégis látom, hogy valami már nem olyan, mint eddig volt. Közeledni kezd, és hamarosan mellettem köt ki. Enyhén megemelkedik jobb szemöldököm íve szavaira.
- Persze, kibonthatjuk. De várjunk még egy kicsit, ha nem bánod. - bekapcsol egy kis hang a fejemben, hogy valami nem kerek. Eddig is közvetlen volt, na de korántsem ennyire. Ébredezni kezd bennem a remény lángja, hogy ennek folyékony oka van. De félek, hogy csak hiú ábránd. Aztán még közelebb jön, és a szívem ettől már veszettül el kezd zakatolni is. Olyan tekintettel néz rám, hogy attól a lélegzetem is elakad, és egy forró gombóc végig gurul a gyomromban. Erre tényleg csak egy magyarázat van. Nézek először Jeromera, majd Nashyra. Jerome. Nashy. Oda-vissza. Újra és újra. Minden egyes mozdulattal szélesedik a mosolyom. Nem tudom elhinni, amit látok.
- Sikerült. Sikerült? Sikerült. Te jó ég ez sikerült. – a boldogság lufi kipukkad, és az ösztöneim elszabadulnak. Elvesztem a kontrollt a cselekedeteim fölött. Nashyhoz rohanok és szorosan átölelem, ha hagyja, miközben kétszer-háromszor fel-le ugrálok örömömben. Aztán már fordulok is Jerome felé és őt is a karjaimba közé zárom pár pillanatra, ha engedi. Eltávolodva tőle kezeim az arca két oldalára illesztem, és egy puszit adok a szájára, hogy aztán ismét eltávolodva fülig érő vigyorral még élvezhessem egy kicsit, hogy VÉGRE SIKERÜLT.
Nem tudom mennyi idő telik el, amíg visszatérnek a gondolataim. A diadal mámora sokáig rózsaszín ködbe burkolja az elmém. Ezért fel sem fogom, hogy mióta ácsorgok a férfi előtt, és mi történt, amíg én ’távol’ voltam. Amint tisztul a kép Jeromera fókuszálok, aki még mindig a varázslat hatása alatt áll. Nem tudok betelni a látvánnyal. Azt akarom, hogy azok a szemek pontosan így nézzenek rám, még nagyon-nagyon-nagyon sokáig. De hiába a pillanatnyi részegség, azért már kezdek józanodni, így tudom, hogy ez nem maradhat mindig így. Ez csak egy varázslat, aminek a megtörése a megállapodásunk része. Sűrűn lélegezve, zakatoló szívvel fordulnék Nashy felé, hogy szólhassak neki, eljött az ő ideje, de félúton elakadok. Egy suttogó hang a fejemben, szinte könyörög nekem, hogy még ne mozduljak. Csak még egy kicsit ne…
A Tudás Birtoklója
Jerome.Bradford
Remélem, nincs pocsék íze az italnak, ha már tudni nem akarom, mi is van benne. Fel is hajtom, utólag érezzem a borzalmas ízét, ha az van.
- Bíztató - vonom fel egy pillanatra jobb szemöldököm, s sóhajtok egyet.
Miért nem vettem eddig észre, mennyire csodálatos Vic? Talán, mert nem nagyon találkoztunk eddig, s nekem a fejem mással volt elfoglalva. Csak egy másodpercig szapulom magam azt illetően, hogy lehettebb volna kitartóbb. Mert most itt az alkalom!
Az illata .... önkéntelenül mélyeket lélegzek, s siklik rajta a tekintetem, meg-megállva körvonalain. Meg szeretném érinteni. Hallani a hangját. A közelében lenni.
- Rendben - fogalmam sincs már, mit kérdeztem, amire válaszolt, csak a hangjára tudok és akarok figyelni.
Mosolyát igennek veszem a közeledésemre, s a pír jobban megjelenik arcomon, fülemen. Nem tudom, miért néz hol rám, hol Nashotára, de nagyon elragadóan bájos a szélesedő mosollyal, a gödröcskékkel arcán.
- Igen? Igen, biztosan - neki mi nem sikerülne? Hiszen tökéletes, angyali, tetőtől talpig...
Elnevetem magam, ahogy elkezd ugrálni, szaladgálni, annyira bájos! Ahogy átölel, illata teljesen betölt, s önkéntelenül karolom át, de már csusszan is ki karjaim közül, s kezem még végigsimít az övén, ahogy rebben tovább, mint csodaszép pillangó. A csókja ott ég ajkaimon, s az a villámcsapás még mindig ott van, végigbizserget, le, aztán fel. Megsimítom ujjammal csókja helyét, s teljesen elveszítődöm a világban, csak rá tudok fókuszálni.
De végül visszatér, s be sem tudok telni a látványával. Kezem elindul orcájához, hogy megsimítsa, homlokom akarom érinteni hozzá, s minél közelebb, elveszni íriszeiben. Mosolyom nem lohad, kezem gyengéden cirógatja arcát, óvatosan ismerkedve vele, s mélyeket lélegzek illatából. Az egész világot a lába elé tenném, röpke mosolyáért.
Kezem végül óvatosan érinti nyakát, s felkúszik tarkójához, s amit elkezdett, be szeretném fejezni. Egyre közelebb hajolok hozzá, s ha nem távolodik el, úgy megcsókolom, gyengéd szenvedéllyel.
- Bíztató - vonom fel egy pillanatra jobb szemöldököm, s sóhajtok egyet.
Miért nem vettem eddig észre, mennyire csodálatos Vic? Talán, mert nem nagyon találkoztunk eddig, s nekem a fejem mással volt elfoglalva. Csak egy másodpercig szapulom magam azt illetően, hogy lehettebb volna kitartóbb. Mert most itt az alkalom!
Az illata .... önkéntelenül mélyeket lélegzek, s siklik rajta a tekintetem, meg-megállva körvonalain. Meg szeretném érinteni. Hallani a hangját. A közelében lenni.
- Rendben - fogalmam sincs már, mit kérdeztem, amire válaszolt, csak a hangjára tudok és akarok figyelni.
Mosolyát igennek veszem a közeledésemre, s a pír jobban megjelenik arcomon, fülemen. Nem tudom, miért néz hol rám, hol Nashotára, de nagyon elragadóan bájos a szélesedő mosollyal, a gödröcskékkel arcán.
- Igen? Igen, biztosan - neki mi nem sikerülne? Hiszen tökéletes, angyali, tetőtől talpig...
Elnevetem magam, ahogy elkezd ugrálni, szaladgálni, annyira bájos! Ahogy átölel, illata teljesen betölt, s önkéntelenül karolom át, de már csusszan is ki karjaim közül, s kezem még végigsimít az övén, ahogy rebben tovább, mint csodaszép pillangó. A csókja ott ég ajkaimon, s az a villámcsapás még mindig ott van, végigbizserget, le, aztán fel. Megsimítom ujjammal csókja helyét, s teljesen elveszítődöm a világban, csak rá tudok fókuszálni.
De végül visszatér, s be sem tudok telni a látványával. Kezem elindul orcájához, hogy megsimítsa, homlokom akarom érinteni hozzá, s minél közelebb, elveszni íriszeiben. Mosolyom nem lohad, kezem gyengéden cirógatja arcát, óvatosan ismerkedve vele, s mélyeket lélegzek illatából. Az egész világot a lába elé tenném, röpke mosolyáért.
Kezem végül óvatosan érinti nyakát, s felkúszik tarkójához, s amit elkezdett, be szeretném fejezni. Egyre közelebb hajolok hozzá, s ha nem távolodik el, úgy megcsókolom, gyengéd szenvedéllyel.
Nashota Hayes kedveli ezt a posztot
Főboszorkány
Nashota Hayes
Szélesebb, ám szelíd mosollyal az ajkamon, egy pillanatra tekintek szemem sarkából familiárisomra. – Otto – felelem röviden és tömören a kérdésre. Már a neve a fekete halálnak, ki fejét emeli fel enyhén és mintha csak felhívást kapott volna keringőre, a hajamba túr, hátha lel benne egy-két kukacot. Kérésemnek mindketten eleget tesznek, Victoria méltatlankodó pillantására csak egy rövid, szigorúval felelek, úgy tűnik ezúttal ennyi is elég volt.
A következőkben azonban háttérben maradok, visszaállok az ablakba, ahol az imént is tartózkodtam. Érdeklődő pillantással figyelem miként keveri össze az alapanyagokat, a varázsigét is hallgatom, melyben hiba sincs. A végterméket egy pohárba önti és innentől feszülten figyelünk. Mindketten. Biztató mosollyal tekintek a férfira, csak egy apró biccentést ejtek meg felé, ahogy elkapom pillantását: nincs mitől tartania megihatja az italt.
Jerome tekintetének árnyalata megváltozik. Melegebbé válik, ahogy a boszorkányra tekint, szinte vibrálnak íriszei. A mosolya pedig leírhatatlanul szélessé válik, a pír kezdeménye az orcáján és már tudom: sikerült Victoriának. Megkönnyebbülten fújtatok, mert tudom, hogy ezzel hatalmas teher került le a válláról a gondtalan öröm mégsem jár át, némán figyelem kettősüket. Halovány a mosoly, próbálok legalább olyan lelkes lenni, mint a tekintetét kapkodó boszorkány, nekem mégsem megy.
Én látom őket kívülről.
- Sikerült – jelentem ki határozottan. – Gratulálok Victoria – toldom még meg, szélesedő mosollyal, hogy lássa, sikerének egyébként örülök. Tényleg. Tiszta szívből. Ölelésére halkabb nevetés szakad fel belőlem, lapockáját két kezemmel paskolom meg. Otto méltatlankodó károgással száll a magasba, de egyikünk sem foglalkozik vele igazán. Enged és összeszoruló szívvel nézem végig miként sétál vissza a férfihoz, oly örömmel a lelkében, melyet évek óta nem láttam. Kivirult, szinte szárnyal és ha a varázslat nem lenne, akkor is hatással lenne mindazokra, akik egy helységben tartózkodnak vele, de így…
Mert amíg ő megfeledkezik magáról, én a férfit figyelem, miként emeli ujját ajkához, ahol alig egy pillanattal ezelőtt még csókját hagyta ott a nő. Alapesetben ezzel gond sem lenne, megtörik, elmúlik, de ez most más, látva a férfit ez más és ugyanez a gondolat kezd megfogalmazódni a boszorkányban is. Csakhogy mégsem fordul teljesen felém.
- Victoria – szólok határozott csendességgel. Hangom nem emelem meg, de érezheti belőle az erőt, mellyel jelzem számára: a megállapodás arról szólt, hogy végrehajtjuk és megtörjük. Megtöröm. – Nem helyes – jegyzem még meg, mert az elindult mozdulatok sorozata később nem csak a férfinak fognak álmatlan éjszakát okozni. A boszorkánynak annál inkább.
Függetlenül attól, miként cselekszik, az oltárhoz lépek, átrendezem annyira az átoktörést el tudjam végezni. Fekete üröm füstölőt gyújtok, a gránittálba a vért, arra a rozmaringot rászórom és Jerome három hajszálát összefont állapotban helyezem rá – a korábbiakban kértük tőle, juttassa el számunkra, a megtörés csak így lesz lehetséges. Amíg az inga kimozdul, elmondom a varázsigét, melybe belefoglalom a férfi nevét és magát a varázslatot is, melyet elvégeztek rajta.
Hatására egy szempillantás alatt el kell múlnia a heves tűzzel égő érzelmeknek, emlékeit nem veszti el ezáltal, minden megmarad, az is, amit gondolt róla, de tudatosul benne, hogy ez nem volt más, csak kósza illúzió. Varázslat.
Torkom megköszörülve lépek el az oltártól az egyik szekrényig. – Üljetek le – kérem tőlük. Előveszek két poharat és egy erősebb italt – whiskyt – mert a bor ide édeskevés lesz. Mindkettőbe töltök és átnyújtom számukra azokat. – Igyátok meg, jót fog tenni – nem kérem őket, de nem is ajánlom nekik utasítsanak vissza. Kettejük érdekében.
- Jerome, köszönjük a segítségedet, a varázslatot Victoria sikerrel tudta végrehajtani. Szerelemvarázslattal voltak problémái. Vélhetőleg egy jó ideig össze leszel zavarodva, hisz azokban a percekben lejátszódó gondolataid… nem a sajátjaid voltak. A varázslat kényszerítette elő belőled – felajánlhatnám, tudom enyhíteni eme panaszokat, de okkal nem kívánom. Inkább csak az oltárnak döntöm csípőmet és ekként figyelem a párost.
// #átokűzés ◊ Nashota Hayes: 65 varázspontja van ◊ a varázslat 27 pontba került ◊ 38 elkölthető pontja maradt//
A következőkben azonban háttérben maradok, visszaállok az ablakba, ahol az imént is tartózkodtam. Érdeklődő pillantással figyelem miként keveri össze az alapanyagokat, a varázsigét is hallgatom, melyben hiba sincs. A végterméket egy pohárba önti és innentől feszülten figyelünk. Mindketten. Biztató mosollyal tekintek a férfira, csak egy apró biccentést ejtek meg felé, ahogy elkapom pillantását: nincs mitől tartania megihatja az italt.
Jerome tekintetének árnyalata megváltozik. Melegebbé válik, ahogy a boszorkányra tekint, szinte vibrálnak íriszei. A mosolya pedig leírhatatlanul szélessé válik, a pír kezdeménye az orcáján és már tudom: sikerült Victoriának. Megkönnyebbülten fújtatok, mert tudom, hogy ezzel hatalmas teher került le a válláról a gondtalan öröm mégsem jár át, némán figyelem kettősüket. Halovány a mosoly, próbálok legalább olyan lelkes lenni, mint a tekintetét kapkodó boszorkány, nekem mégsem megy.
Én látom őket kívülről.
- Sikerült – jelentem ki határozottan. – Gratulálok Victoria – toldom még meg, szélesedő mosollyal, hogy lássa, sikerének egyébként örülök. Tényleg. Tiszta szívből. Ölelésére halkabb nevetés szakad fel belőlem, lapockáját két kezemmel paskolom meg. Otto méltatlankodó károgással száll a magasba, de egyikünk sem foglalkozik vele igazán. Enged és összeszoruló szívvel nézem végig miként sétál vissza a férfihoz, oly örömmel a lelkében, melyet évek óta nem láttam. Kivirult, szinte szárnyal és ha a varázslat nem lenne, akkor is hatással lenne mindazokra, akik egy helységben tartózkodnak vele, de így…
Mert amíg ő megfeledkezik magáról, én a férfit figyelem, miként emeli ujját ajkához, ahol alig egy pillanattal ezelőtt még csókját hagyta ott a nő. Alapesetben ezzel gond sem lenne, megtörik, elmúlik, de ez most más, látva a férfit ez más és ugyanez a gondolat kezd megfogalmazódni a boszorkányban is. Csakhogy mégsem fordul teljesen felém.
- Victoria – szólok határozott csendességgel. Hangom nem emelem meg, de érezheti belőle az erőt, mellyel jelzem számára: a megállapodás arról szólt, hogy végrehajtjuk és megtörjük. Megtöröm. – Nem helyes – jegyzem még meg, mert az elindult mozdulatok sorozata később nem csak a férfinak fognak álmatlan éjszakát okozni. A boszorkánynak annál inkább.
Függetlenül attól, miként cselekszik, az oltárhoz lépek, átrendezem annyira az átoktörést el tudjam végezni. Fekete üröm füstölőt gyújtok, a gránittálba a vért, arra a rozmaringot rászórom és Jerome három hajszálát összefont állapotban helyezem rá – a korábbiakban kértük tőle, juttassa el számunkra, a megtörés csak így lesz lehetséges. Amíg az inga kimozdul, elmondom a varázsigét, melybe belefoglalom a férfi nevét és magát a varázslatot is, melyet elvégeztek rajta.
Hatására egy szempillantás alatt el kell múlnia a heves tűzzel égő érzelmeknek, emlékeit nem veszti el ezáltal, minden megmarad, az is, amit gondolt róla, de tudatosul benne, hogy ez nem volt más, csak kósza illúzió. Varázslat.
Torkom megköszörülve lépek el az oltártól az egyik szekrényig. – Üljetek le – kérem tőlük. Előveszek két poharat és egy erősebb italt – whiskyt – mert a bor ide édeskevés lesz. Mindkettőbe töltök és átnyújtom számukra azokat. – Igyátok meg, jót fog tenni – nem kérem őket, de nem is ajánlom nekik utasítsanak vissza. Kettejük érdekében.
- Jerome, köszönjük a segítségedet, a varázslatot Victoria sikerrel tudta végrehajtani. Szerelemvarázslattal voltak problémái. Vélhetőleg egy jó ideig össze leszel zavarodva, hisz azokban a percekben lejátszódó gondolataid… nem a sajátjaid voltak. A varázslat kényszerítette elő belőled – felajánlhatnám, tudom enyhíteni eme panaszokat, de okkal nem kívánom. Inkább csak az oltárnak döntöm csípőmet és ekként figyelem a párost.
Boszorkány - 11. szint
Victoria Evans
To Jerome and Nashota
Ezért szavai elegek ahhoz, hogy a továbbiakban ne mozduljak, bár minden önuralmamra szükségem van már ehhez is. Hiszen a kezem ösztönösen indulna el felfelé Jerome arcán, és hüvelykujjam az ismerős mosoly ívén kúszna végig. De nem teszem, mert Nashy figyelmeztetett. Viszont ennél határozottabban, képtelen vagyok ellenállni. Megdermedek, ahogy a nyakamhoz ér, majd a keze végül a tarkómra csúszik. Mert nem csak az ismerős szempár babonáz meg, hanem az, hogy valaki ÍGY néz rám. 5 éve, hogy már senki sem tekint rám a világ közepeként, és ha nem is vallottam be még magamnak se, de ez elképesztően hiányzik. Persze én tehetek róla, mert foggal-körömmel harcoltam az ellen, hogy bárki is közel kerülhessen hozzám, de ettől még nem múlt el ez a kimondatlan vágy. Most viszont hiába próbálok meg küzdeni, a testem megmakacsolja magát. Tehát hiába az intő szavak, képtelen vagyok eltolni magamtól Jeromeot. Úszom az árral, és feladok mindent, egy pillanatnyi mámorért.
A forróság egy pillanat alatt áramlik rajtam végig, ahogy elveszek a csókja ízében. Egy pár másodperc erejéig, minden gondolatom elszáll, és minden kételyem elmúlik. Hagyom, hogy az örvény - ami felkorbácsolódott - magába szippantson, és eszemben sincs tiltakozni ellenne még akkor sem, ha az a veszély fenyeget, hogy örökre benne ragadok.
De végül elhúzódom. Jóval később, mint kellett volna, és ezzel fájdalmasan tisztában vagyok. Szívem ritmusa nem is csillapodik azonnal, és az akadozó lélegzetemnek sem vagyok az ura rögtön. Mégis, azt észreveszem, hogy a varázslat már megtört, és ebből tudom, hogy nincs már maradásom Jerome közelében. Határozottat lépek hátra és pillantásom Nashyra emelem. Bár az arcom nem erről árulkodik, de valahol hálás vagyok neki, hogy közbelépett. Ezért nem is ellenkezem, és kérésének megfelelően keresek egy ülőhelyet. Mire ez sikerül, már pár pohár és egy nedűvel teli üveg is előkerül. Belelát a fejembe, még úgyis, hogy én még mindig a gondolatok tengerében hánykolódom és nem szólok egy szót sem. Elveszem a felém nyújtott poharat.
Két hajtásból, de az egész italt lehúzom, és már tolom is vissza az üres poharat Nashy felé. Mélyen remélem, hogy érteni fogja a célzást, és tölt még. Mert egy pohár nekem most nagyon nem lesz elég. A nő tekintetét viszont kerülöm, mert tudom, hogy mit látnék benne. Pontosan azt, amit magamban is gondolok. Egy balfasz vagyok, aki házhoz rendelte a pofont. Nem is tudok megszólalni. Még szerencse, hogy ő viszont megtöri a csendet, és elmagyarázza Jeromenak a helyzetet. Én most még képtelen lennék rá. Kizárólag a poharam bámulására van kapacitásom.
Nashota Hayes kedveli ezt a posztot
A Tudás Birtoklója
Jerome.Bradford
- Otto - mosolygok a madárra. Valamiért a madarakat kedvelem. Jobban, mint a macskákat. És Otto-ra illik a neve. Csak ne lennék ideges!
Képtelen vagyok levenni Victoria-ról a tekintetem, iszom a látványt, az örömét. Bőrének érintése finom, s ahogy hozzáérek, mélyet lélegzek. Nashota szavai késve jutnak el hozzám, s nem érzékelem annak figyelmeztető hangszínét sem.
- Dehogynem - válaszolok én a helyesre. - Sőt, gyönyörű...
Tekintetem egyre többször téved ajkaira, s végül meghozom a döntést, meg is szeretném kóstolni, közelebb hajolok.
Megszűnik a világ, csókjának édes íze teljesen beborít, lehunyt szemekkel csak ő létezik. Csodálatos, gyengéd, s teljesen felrobbanok az érzetben. Sosem éreztem ilyennek egy csókot sem életemben, s képtelen vagyok betellni vele, de mégsem válok mohóvá, kedveskedni kívánok, elveszni benne, s kívánni, örökké tartson így.
De elmozdul, s még akarom folytatni, kezem mégis engedi, s a valóság rám szakad. Állok, döbbenten, mozdulatlanul, még a kezem is úgy marad, amit lassan leengedek, mélyeket lélegezve, s nem tudom azt mondani, fogalmam sincs, mi történt az előbb, mert van. MIndenre emlékszem.
Képtelen vagyok megmozdulni, csak nézek hol Victoria-ra, hol Nashota-ra, az italt is átveszem a kezembe.
Nem vagyok itt, és mégis itt vagyok. Az, amit az előbb éreztem, teljesen új, s olyan intenzív, gyönyörű volt! Önkéntelenül megsimítom ismét a csók helyét.
Össze leszek zavarodva? Még hogy össze leszek zavarodva? Fel tudnék robbanni! De nem az idegtől, s nem rájuk. Egyáltalán nem. Az érzéseim úgy kavarognak, mint csillaganyag a fekete lyuk körül.
Ki kell mennem, el kell mennem, mielőtt összecsuklik a lábam. De legjobban a mellkasom kezd el égni, szorítani, alig kapok levegőt.
- Nagyszerű - csak ennyit tudok kinyögni, hogy mi is történt, noha a sikernek valóban örülök, egy pillanatra a mosoly is megjelenik arcomon, s azzal elindulok az ajtó irányába, a poharat érintetlenül az asztalra teszem, s ha nem akadályoznak meg, távozom, mielőtt vagy megfulladok, vagy a lábam esik ki alólam.
Akinek a csókjára vágyom, nem Alma-nak hívják...
Képtelen vagyok levenni Victoria-ról a tekintetem, iszom a látványt, az örömét. Bőrének érintése finom, s ahogy hozzáérek, mélyet lélegzek. Nashota szavai késve jutnak el hozzám, s nem érzékelem annak figyelmeztető hangszínét sem.
- Dehogynem - válaszolok én a helyesre. - Sőt, gyönyörű...
Tekintetem egyre többször téved ajkaira, s végül meghozom a döntést, meg is szeretném kóstolni, közelebb hajolok.
Megszűnik a világ, csókjának édes íze teljesen beborít, lehunyt szemekkel csak ő létezik. Csodálatos, gyengéd, s teljesen felrobbanok az érzetben. Sosem éreztem ilyennek egy csókot sem életemben, s képtelen vagyok betellni vele, de mégsem válok mohóvá, kedveskedni kívánok, elveszni benne, s kívánni, örökké tartson így.
De elmozdul, s még akarom folytatni, kezem mégis engedi, s a valóság rám szakad. Állok, döbbenten, mozdulatlanul, még a kezem is úgy marad, amit lassan leengedek, mélyeket lélegezve, s nem tudom azt mondani, fogalmam sincs, mi történt az előbb, mert van. MIndenre emlékszem.
Képtelen vagyok megmozdulni, csak nézek hol Victoria-ra, hol Nashota-ra, az italt is átveszem a kezembe.
Nem vagyok itt, és mégis itt vagyok. Az, amit az előbb éreztem, teljesen új, s olyan intenzív, gyönyörű volt! Önkéntelenül megsimítom ismét a csók helyét.
Össze leszek zavarodva? Még hogy össze leszek zavarodva? Fel tudnék robbanni! De nem az idegtől, s nem rájuk. Egyáltalán nem. Az érzéseim úgy kavarognak, mint csillaganyag a fekete lyuk körül.
Ki kell mennem, el kell mennem, mielőtt összecsuklik a lábam. De legjobban a mellkasom kezd el égni, szorítani, alig kapok levegőt.
- Nagyszerű - csak ennyit tudok kinyögni, hogy mi is történt, noha a sikernek valóban örülök, egy pillanatra a mosoly is megjelenik arcomon, s azzal elindulok az ajtó irányába, a poharat érintetlenül az asztalra teszem, s ha nem akadályoznak meg, távozom, mielőtt vagy megfulladok, vagy a lábam esik ki alólam.
Akinek a csókjára vágyom, nem Alma-nak hívják...
Nashota Hayes kedveli ezt a posztot
Főboszorkány
Nashota Hayes
Némán figyelem párosukat, akkor is, amikor a varázs megtörik. Nem velem történik meg mindaz a szívfacsaró jelenet, amely a szemem előtt zajlik, de ez nem jelenti azt, ne lenne rám hatással. Legalább is annyira, hogy drága barátnőm iránt szimpátiát érezzek, hibáztatni mégis miként tudnám engedett ama kísértésnek, mely előtte állt? A helyében meglehet én sem tudnám megtenni. Nagyot nyelek, s tekintetétem kereszttüzébe átkerül a férfi, kinek tekintete egyre tisztábbá válik – legalább is a varázslat alól -, majd zavarodottá.
Mozdulok, italt veszek elő, erősebbet, mint a bor, két pohárba töltöm ki és átnyújtom nekik. Victoria eleget tesz kérésemnek, leül egy székre, felhajtja az italt és tartja is kezét, egy újabb adagért. Szó nélkül töltök neki, szavaimmal Jeromet próbálom elérni, elmondva neki mi is történt most.
- Sajnálom, hogy nem mondhattuk el, hogy mi fog rád várni, de, ahogy ezt korábban is említettem, nem kockáztathattuk meg a varázslat hamis eredményt mutasson – ha tud róla és nem sikerül még jószándékból elhitette volna velünk, ám tekintve az elmúlt egy-két perc történéseit, ezt senki sem tudta volna hitelesen megjátszani.
S mintha meg sem hallana, egy apró szót tud csak kipréselni magából és már lépnék hozzá közelebb, hogy az egyik székhez vezessem, amikor ő másképp dönt. Mélyen szívom be a levegőt az orromon keresztül, a telefon már a kezemben van és a bejáratnál strázsáló Jasont hívom fel.
- Ne engedd el Jeromet elmenni, amíg nem érkezik meg a taxija – pontosan hallotta, hogy mi történt idefent, szimpatizáns lévén nem kerülhette el figyelmét, így abba nem avatom már bele mennyire össze van zavarodva. Tudom, ennyiből is érteni fog és egyébként is, mire a beszélgetés megtörténik, addigra a férfi is kiroboghat az ajtón.
Ha el is kívánna menni, az ott álló szimpatizáns megállítja. Közli vele egy taxi nemsokára itt lesz, az pedig eszébe se jusson ilyen állapotban volán mögé ül. Ha ellenkezne erőszakkal tartja a verandán, ha nem, egyszerűen csak ott marad mellette.
Időközben hívom a taxitársaságot, hogy egy fuvart kérjek az elrohanó férfinak. Amíg ezt megteszem leülök Victoria mellé, ha esetleg szüksége van rá, öntök neki még egy adag italt. A vonalat bontva a telefont a kezemben tartom, bíztató mosollyal próbálok felé fordulni.
- A jó hír, hogy most már tudjuk képes vagy a varázslat elkészítésére, így most már bármikor kérvényezhetsz új szintlépési rituálét – mert mindebből ez remek hír! Nem kell többet görcsölnie, hogy képtelen arra, amire szemlátomást képes.
- Vigyelek haza? – érdeklődöm meg tőle, pillantásom az oltárra siklik. Még mielőtt elindulnék haza, mindent össze kell pakolni és visszavinni a pincébe.
Mozdulok, italt veszek elő, erősebbet, mint a bor, két pohárba töltöm ki és átnyújtom nekik. Victoria eleget tesz kérésemnek, leül egy székre, felhajtja az italt és tartja is kezét, egy újabb adagért. Szó nélkül töltök neki, szavaimmal Jeromet próbálom elérni, elmondva neki mi is történt most.
- Sajnálom, hogy nem mondhattuk el, hogy mi fog rád várni, de, ahogy ezt korábban is említettem, nem kockáztathattuk meg a varázslat hamis eredményt mutasson – ha tud róla és nem sikerül még jószándékból elhitette volna velünk, ám tekintve az elmúlt egy-két perc történéseit, ezt senki sem tudta volna hitelesen megjátszani.
S mintha meg sem hallana, egy apró szót tud csak kipréselni magából és már lépnék hozzá közelebb, hogy az egyik székhez vezessem, amikor ő másképp dönt. Mélyen szívom be a levegőt az orromon keresztül, a telefon már a kezemben van és a bejáratnál strázsáló Jasont hívom fel.
- Ne engedd el Jeromet elmenni, amíg nem érkezik meg a taxija – pontosan hallotta, hogy mi történt idefent, szimpatizáns lévén nem kerülhette el figyelmét, így abba nem avatom már bele mennyire össze van zavarodva. Tudom, ennyiből is érteni fog és egyébként is, mire a beszélgetés megtörténik, addigra a férfi is kiroboghat az ajtón.
Ha el is kívánna menni, az ott álló szimpatizáns megállítja. Közli vele egy taxi nemsokára itt lesz, az pedig eszébe se jusson ilyen állapotban volán mögé ül. Ha ellenkezne erőszakkal tartja a verandán, ha nem, egyszerűen csak ott marad mellette.
Időközben hívom a taxitársaságot, hogy egy fuvart kérjek az elrohanó férfinak. Amíg ezt megteszem leülök Victoria mellé, ha esetleg szüksége van rá, öntök neki még egy adag italt. A vonalat bontva a telefont a kezemben tartom, bíztató mosollyal próbálok felé fordulni.
- A jó hír, hogy most már tudjuk képes vagy a varázslat elkészítésére, így most már bármikor kérvényezhetsz új szintlépési rituálét – mert mindebből ez remek hír! Nem kell többet görcsölnie, hogy képtelen arra, amire szemlátomást képes.
- Vigyelek haza? – érdeklődöm meg tőle, pillantásom az oltárra siklik. Még mielőtt elindulnék haza, mindent össze kell pakolni és visszavinni a pincébe.
Boszorkány - 11. szint
Victoria Evans
To Jerome and Nashota
Hallom, hogy Nashy taxit és felügyeletet intéz, és bár még mindig nem szólok, hálás vagyok ezért. Én képtelen lennék most utána menni. Az elviharzása alapján jelenleg most a pokolba kívánhat engem, így megvetését eszemben sincs tovább fokozni. Egyszerűen nem bírnék az indulattól izzó szemeibe nézni. Már Nashyéba sem megy. Biztos vagyok benne, hogy ő is mérges rám, amiért nem hallgattam rá, tehát amíg ő nem töri meg a csendet, én sem fogom. Csak a poharat bámulom, amibe hamarosan a harmadik adag is belekerül. Szemeimet becsukom, mikor Nashy végül beszélni kezd, és már felvagyok készülve a fejmosásra. De meglepetésemre nem azt ecseteli, amit már én is tudok.
- Igen. Kurva jó vagyok. – hiába nem nézek még mindig Nashyra, hangomon tisztán érezhető, hogy mennyire ’elégedett’ is vagyok magammal. Hiszen eljutottam a balfaszságnak arra a szintjére, amikor nem csak rendelem a pofont, de saját magamnak is leosztok párat. Éljen a mazochizmus.
- Nem kell. Köszönöm. Még rengeteg dolgom van. El kell pakolnom, és még dolgoznom is kell. Rengeteg munkám van. Piggyt sem kéne felverni. Meg itt van a felbontott üveg is. Így is rengeteget pazarlunk. És ünnepelni is kell. – mivel a harmadik pohár is kiürült valamikor, azzal a lendülettel le is teszem a poharat, és inkább az üvegre rámarkolva kortyolok egy nagyot. Talán eggyel vagy kettővel többször mondtam, hogy rengeteg, de ez a legkisebb probléma. A tény, hogy komolyan megfordult a fejemben, hogy én most inkább dolgozni fogok sokkal aggasztóbb. De a papírok bámulása közben legalább nem kell szembesülnöm, a szemrehányó, illetve haragtól izzó tekintetekkel. Tehát igen. Én leszek ma a munka hőse! Le is teszem inkább az üveget, mert előbb a munka, csak aztán a szórakozás. Felkelek a székről és elindulok az oltár felé. Neki állok pakolni. Még mindig nem nézek Nashyra.
- Menj csak nyugodtan. Nem akarlak feltartani. Így is rengeteget segítettél nekem. Szóval most legalább azzal meghálálom, hogy elpakolok. Majd fogok egy taxit, ha végeztem. – kezem serényen jár, ahogy a tálcára pakolok. Le kell foglalnom magam. Mert még csak véletlenül sem akarok arra gondolni, aki feltehetőleg épp most száll be szintén egy taxiba, haragtól fűtötten…
A Tudás Birtoklója
Jerome.Bradford
Kedves bosziaimnak
Az érzés, az ébredés borzalmasabb, mint gondoltam volna, de nem azért, mert rosszul tettek volna bármit is. Bennem van a gond, próbálom összeszedni magam, de érzem, hogy nem fog menni, ezért nem kívánok közönséget hozzá, elég lesz házon kívü összeomlani, ha addig megy. Menni fog. Nagyon kívánnám a töményet, de nem menne le egy korty sem.
Nashotára figyelek, de csak részben jutnak el a szavai hozzám. Az égető érzés a mellkasomban, hol szorít, hol éget. A kialakuló bűntudatommal együtt, egy volt kapcsolat margójára.
- Megértem. És örülök, hogy sikerült, gratulálok - nem azért jönnek ki nehezen a szavak belőlem, mert nem akarnám elmondani, hanem mert jelenleg nehezen megy megszólalni, úgy szorít a mellkasom, de a mosolyom, és a hangom is jelzi, ennek valóban örülök.
Menni akarok, innen ki, kapjak levegőt, zúg a fejem, s alig hallom, távozás közben, mit mond tovább Nashota.
A bejárathoz érve már a kulcsot készítem elő, ülök majd legfeljebb a nyeregben egy ideig, de legalább friss levegő vesz körül, vagy sétálok egy nagyot, míg egy pad nem hívogat.
Értetlenül állok egy másodpercig a bejáratnál, mert nem hívtam taxit, aztán megértem. A sétálok egyet sem hatott, pedig érzem, egyre gyengébb a lábam. És ha itt leülök, akkor innen nem fogok felkelni egy ideig. Erősködhetnék, de az egyrészt komoly renomévesztés, sejtem, miért nem enged ki, de nagyon mennék már, helyette kérek egy papírlapot, hogy lefoglaljam magam, s bár nagyon nehezen tartom magam, egy kócsagot kihajtogatok, beleírva a mélyébe a "Gratulálok" (mosolyogva egész végig), s megkérem az őrt, adja át Victoria-nak. Elég hülyén viselkedtem a végén.
Az ülésre csak beesek, a motorért majd visszajövök. Hazáig észrevétlenül többször is megsimítom ajkaim. Sosem kellett volna belemennem abba a házasságba...
//Köszönöm a játékot, élveztem! *-* //
Főboszorkány
Nashota Hayes
Megnyugtató mosoly kerekedik ajkam szegletébe, hallgatva Jeromet, mert úgy tűnik valamennyit meghall abból, amit mondtam neki. Ennek azért örülök, mégsem vagyok meggyőződve arról, jó lenne, ha most motorra pattanna – vagy autóba, nem tudom mivel érkezett valójában – ebben az állapotban kiszámíthatatlan tud lenni az ember. Tudom, mert vizsga alkalmával én is estem már áldozatául a varázslatnak és még ha az adott illető iránt nem is éreztem semmit, azért tudott néhány összezavart órát okozni.
Tény, nekem az ital segített, ahogy most Victoriának is, de nem vagyunk egyformák. Telefonon hívom fel előbb Jasont, majd a taxitársaságot, ám az utóbbinál már a boszorkány mellett ülök az egyik széken, kényelmesen hátradőlök. Amíg nem beszél, kihasználom az alkalmat és újra töltöm a poharát.
- Ezt eddig is mondtam neked, de nem hitted el nekem – ütöm el humorral a hangjából is kiérezhető feszültséget. Biztos vagyok abban, régóta nem látta azt, akit felkért segítse a varázslatban, egyéb esetben lehet kétszer is meggondolja. A hasonlóság kísérteties, nem is gondoltam volna, hogy két ember ennyire tud hasonlítani egymásra, anélkül, hogy rokoni kapcsolatban állnának egymással.
- Igyekezz mértéket tartani – biccentek fejemmel az üveg felé, amire a poharat cseréli. Sosem gondoltam volna, valaha láthatom Victoriát ekként fogyasztani… bármit is. Szívem facsarja annak a látványa, amin keresztül megy, mégis úgy dönt nem hajlandó tudomást venni róla. Mintha csak magam látnám. Kérdő tekintettel tekintek a munkakupacára, mintha át tudna verni azzal, ő lesz ma a munka hőse. – Segíthetek – ajánlkozok fel, látva, ahogy feláll, a kelleténél jobban mégsem akadályozom meg, elhagyja a széket és a felállított oltárhoz lépjen. Néhány lassan múló másodpercig maradok a helyemen, hallgatom a nő szavait. Végül felállok, közel sétálok hozzá, tenyerem óvatosan simítom a hátára, gerince vonalán és bátorítólag simítok rajta végig.
- Hé, ne ostorozd magad. Ez nem egy könnyű varázslat, lelkileg és az alanyok tudod, hogy így szoktak reagálni a legtöbb esetben. Számos alkalommal láthattad már a szintlépőkön – mosolygok rá is bíztatóan. Nem tett semmit, ami miatt rosszul kellene éreznie magát. - Kihasználtál egy lehetőséget, amit más is megtett volna a helyedben. Nekünk, boszorkányoknak könnyebb engedni a vágyainknak, mint másoknak – húzom fel enyhén a vállam. – Jasont megkérem néha nézzen rád, amíg haza nem mész. Otthonról írsz? – kérdezem még meg tőle, közel maradok hozzá, a hátára mért simítást csak akkor hagyom abba, amikor ellépek tőle. Ottónak csak intek, ő a vállamon helyezkedik el, s vele együtt lépek ki az iroda ajtaján. Odalent Jerome már eltávozott a Szakrális Központból, ám mielőtt elmennék még megkérem a szimpatizánsok főnökét, ha ideje engedi nézzen rá Vicre. Elköszönök tőle is és ha nincs senki más, aki fenntartana, akkor beülök Daisy volánja mögé és hazafelé viszem az utam.
Tény, nekem az ital segített, ahogy most Victoriának is, de nem vagyunk egyformák. Telefonon hívom fel előbb Jasont, majd a taxitársaságot, ám az utóbbinál már a boszorkány mellett ülök az egyik széken, kényelmesen hátradőlök. Amíg nem beszél, kihasználom az alkalmat és újra töltöm a poharát.
- Ezt eddig is mondtam neked, de nem hitted el nekem – ütöm el humorral a hangjából is kiérezhető feszültséget. Biztos vagyok abban, régóta nem látta azt, akit felkért segítse a varázslatban, egyéb esetben lehet kétszer is meggondolja. A hasonlóság kísérteties, nem is gondoltam volna, hogy két ember ennyire tud hasonlítani egymásra, anélkül, hogy rokoni kapcsolatban állnának egymással.
- Igyekezz mértéket tartani – biccentek fejemmel az üveg felé, amire a poharat cseréli. Sosem gondoltam volna, valaha láthatom Victoriát ekként fogyasztani… bármit is. Szívem facsarja annak a látványa, amin keresztül megy, mégis úgy dönt nem hajlandó tudomást venni róla. Mintha csak magam látnám. Kérdő tekintettel tekintek a munkakupacára, mintha át tudna verni azzal, ő lesz ma a munka hőse. – Segíthetek – ajánlkozok fel, látva, ahogy feláll, a kelleténél jobban mégsem akadályozom meg, elhagyja a széket és a felállított oltárhoz lépjen. Néhány lassan múló másodpercig maradok a helyemen, hallgatom a nő szavait. Végül felállok, közel sétálok hozzá, tenyerem óvatosan simítom a hátára, gerince vonalán és bátorítólag simítok rajta végig.
- Hé, ne ostorozd magad. Ez nem egy könnyű varázslat, lelkileg és az alanyok tudod, hogy így szoktak reagálni a legtöbb esetben. Számos alkalommal láthattad már a szintlépőkön – mosolygok rá is bíztatóan. Nem tett semmit, ami miatt rosszul kellene éreznie magát. - Kihasználtál egy lehetőséget, amit más is megtett volna a helyedben. Nekünk, boszorkányoknak könnyebb engedni a vágyainknak, mint másoknak – húzom fel enyhén a vállam. – Jasont megkérem néha nézzen rád, amíg haza nem mész. Otthonról írsz? – kérdezem még meg tőle, közel maradok hozzá, a hátára mért simítást csak akkor hagyom abba, amikor ellépek tőle. Ottónak csak intek, ő a vállamon helyezkedik el, s vele együtt lépek ki az iroda ajtaján. Odalent Jerome már eltávozott a Szakrális Központból, ám mielőtt elmennék még megkérem a szimpatizánsok főnökét, ha ideje engedi nézzen rá Vicre. Elköszönök tőle is és ha nincs senki más, aki fenntartana, akkor beülök Daisy volánja mögé és hazafelé viszem az utam.
- Köszönöm:
- A játékot, egy élmény volt!
Boszorkány - 11. szint
Victoria Evans
To Jerome and Nashota
- Igen. Te megmondtad. – tisztán és érthetően… De ahogy régen úgy most sem hallgattam rá… És eddig bírtam… Muszáj csinálnom valamit, különben megörülök. Innom kell, fel kell állnom és dolgoznom kell. Jó lesz ez a sorrend. Rá is markolok az üvegre és végig gurítok egy kis keserűt a torkomon. Nashy viszont óvatosságra int.
- Igen-igen. Hiszen még dolgoznom kell. – le is teszem végül az üveget, és kizárok mindent a gondolataimból. Csak egy feladatra koncentrálok egyszerre, és se a múltat se a jövőt nem engedem be többet. Kizárólag a jelen számít.
- Nem szükséges. – mondom már a hátam mutatva, ahogy az oltárnál állok. Egymás után pakolom a dolgokat, és csakis a kezeimre figyelek. Ezért váratlanul ér, hogy Nashy végig simít a hátamon. Ösztönösen rázkódom meg egy pillanatra, de a szavai után enyhül a feszültség, ami a testembe költözött.
- Persze. Otthonról írok. – csak ennyit mondok neki válaszul, mert ha akarnék sem tudnék neki használható választ adni a többi megemlített dologra. Hiszen belém mart, mikor eszembe juttatta azt, amit most felejteni akarok. Csak azért nem omlok össze (ennél is jobban!), mert az valahol megnyugtat, hogy legalább Nashy nem haragszik rám.
A nő távozásával nagyjából megegyezően én is elkészültem az oltár összepakolásával. Felveszem a holmikat, és kimegyek az ajtón. Az egyik közelben lévő szimpatizánst megkérem, hogy ezt vigye le a pincébe, aki válaszul csak bólint, és a kezembe nyom a tálca helyett egy origami kócsagot. Felvonom a szemöldököm, de mire megkérdezhetném, hogy ez micsoda, már el is megy. Utána kiabálni viszont nem fogok. Visszamegyek az irodába, és magam elé veszem a papírokat, amit csak cinikusan társítok a munkával, és elkezdem átnézni őket. Van, ami már csak az aláírásomra vár, mások némi ügyintézést igényelnek. Nem az utóbbiakkal kezdek. A kócsagot lerakom az asztal szélére, és a könnyebbik utat választom. Felületes olvasás után inkább a nevemmel hagyok nyomot a papírok alján.
Az egyik papír olvasása közben ösztönösen kezdek játszani a hajtogatott lappal. Kibontom, majd visszahajtom párszor, de szinte nem is nézek oda. Aztán észreveszem, hogy mintha írtak volna bele. Elolvasom, és enyhén remegni kezd a kezem, mikor rájövök, hogy ez mi lehet. Viszont most nem vagyok olyan állapotban, hogy megfejtsem, hogy ez cinizmus-e vagy sem. Elrakom a madarat a táskámba. Később majd gondolkodom. Most inkább mégis inni fogok. Félretolom a papírokat és az üveget veszem magamhoz. A mennyiséggel viszont vigyázok, és nem csak azért, amit Nashy mondott. A szimpatizánsok amúgy sem hagynák, hogy túl nagy balhé legyen. Más miatt kortyolom már csak óvatosan a whiskyt. Nem szeretném ki ütni magam. A fájdalmat ugyan csillapítani akarom, de nem akarok mindent elfelejteni. Van, amire nagyon is emlékezni akarok…
Falkavezér
Jack Compton
[Kihelyezett helyszín: Delia otthona]
A szokásos havi egyszeri találkozó napján Nashotánál kezdtem, elhoztam az ingát és a port, amelyet napokkal korábban megbeszéltünk, szükségem lesz rá. Mindkettő a zsebeimben van és ezúttal Delia kérte, hogy mindenképpen hozzá menjek és ne a Nestbe, amely fogalmazzunk úgy, kifejezetten kapóra jött. A megbeszélt időben parkolok le a az otthona előtt, elitjeim is velem tartanak, ahogyan mindig, de amikor leülünk, csak ketten tartózkodunk ugyanabban a helyiségben.
A szokásos udvariassági körökön már túl vagyunk, ahogy a kötelezőeken is, amely a szövetség fenntartása szempontjából elengedhetetlen, könnyeden átcsúszva a városba érkező idegen természetfeletti témájára, farkasra, druidára egyaránt. Pontosabban druidákra és amikor elé teszem a szóban forgó kettő fotóját – olyat, amelyen ő maga vagy Bridget nem szerepelnek –, csak egyszerű érdeklődéssel a hangomban teszem fel a kérdést;
- Ha már itt tartunk, róluk hallottál bármit is? Vagy arról, mi dolguk lehet Atlantában? - Szokásos információcsere, minden alkalommal körüljárjuk ezeket a kérdéseket, különösen úgy, a falkának a gyülekezet a szövetségese és a boszorkányok jobban átjárhatják a várost probléma nélkül, mint mi, vérfarkasok. Így a druidák mozgolódásában is észrevehetnek akármit, hiába vannak meg rá a magam farkasai, akik szemmel tartják a Törzset. Az pedig nem megszokott, hogy hirtelen többen is érkezzenek, amikor tudtommal senki nem távozott a köreikből.
A kapott kávéba kortyolok bele, amíg a válaszára várok, tudva azt, hazudni képtelen lesz jelen pillanatban és nem csak azért, mert azt kiszagolnám azonnal, amellyel ő is tisztában van. Nem sürgetem, annak pedig egyáltalán nem adom jelét, többet tudok annál, mint amennyit most számára láttatni engedek.
A szokásos udvariassági körökön már túl vagyunk, ahogy a kötelezőeken is, amely a szövetség fenntartása szempontjából elengedhetetlen, könnyeden átcsúszva a városba érkező idegen természetfeletti témájára, farkasra, druidára egyaránt. Pontosabban druidákra és amikor elé teszem a szóban forgó kettő fotóját – olyat, amelyen ő maga vagy Bridget nem szerepelnek –, csak egyszerű érdeklődéssel a hangomban teszem fel a kérdést;
- Ha már itt tartunk, róluk hallottál bármit is? Vagy arról, mi dolguk lehet Atlantában? - Szokásos információcsere, minden alkalommal körüljárjuk ezeket a kérdéseket, különösen úgy, a falkának a gyülekezet a szövetségese és a boszorkányok jobban átjárhatják a várost probléma nélkül, mint mi, vérfarkasok. Így a druidák mozgolódásában is észrevehetnek akármit, hiába vannak meg rá a magam farkasai, akik szemmel tartják a Törzset. Az pedig nem megszokott, hogy hirtelen többen is érkezzenek, amikor tudtommal senki nem távozott a köreikből.
A kapott kávéba kortyolok bele, amíg a válaszára várok, tudva azt, hazudni képtelen lesz jelen pillanatban és nem csak azért, mert azt kiszagolnám azonnal, amellyel ő is tisztában van. Nem sürgetem, annak pedig egyáltalán nem adom jelét, többet tudok annál, mint amennyit most számára láttatni engedek.
for the strength of the pack is the wolf, and the strength of the wolf is the pack
every king needs an heir
Mesemondó
Regélő
Delia Crimson & @Jack Compton
Kihelyzett helyszín: Delia lakása
A Főboszorkány a megszokott megbeszélést a falka vezérével ezúttal házában kérte. Számos dolga lévén úgy határozott leggyorsabban a teendőivel otthonában tud haladni. Így, amíg meg nem érkezett a személyes találkozóra vendége, addig dolgozójában felállított munkaállomása felett görnyedve nézte át a gyülekezetével kapcsolatos papírokat: számlák, költségvetés, beszerzésre váró lista, amelyet bármennyire is csökkent, azon rendszerint újabb és újabb kérések jelennek meg.
A papíroktól duzzadó mappát akkor hajtja be és helyezi el az asztal szélén, amikor az autó megáll a ház előtt, hűséges szimpatizánsa jelenti számára, vendége megérkezett. A nő az asztalon álló monitort kikapcsolja, ahogy a hozzá tartozó laptop fedelét is lehajtja, ezekre ugyanis nem lesz most szüksége – ám ha mégis úgy hozná a helyzet, könnyedén üzembe tudja helyezni.
A megszokott körökön hamar túljutnak az udvariasság keretein belül, a téma, pedig amit a férfi felhoz, koránt sem zavarja meg Delia lelkivilágát. Nem ez az első alkalom, hogy a városban tartózkodó ideiglenesen megszálló természetfelettiek kerülnek terítékre, így most is, nyugodtan a székében hátradőlve hallgatja beszédpartnerét, egészen addig, amíg bizonyos druidákról képek nem kerülnek elé. Ekkor hajol kissé előre, hogy alaposabban is megszemlélje az ismerős vonásokat.
- Bridgethez érkeztek nemrégiben, vendégként. A két druida tőle kért segítséget egy régóta folyó kutatáshoz - válaszolja meg könnyed hanglejtéssel a kérdést. A nőnek esze ágában sincs hazudnia, ennél jobban ismeri a fajt, amelynek képviselői közé tartozik az Alfa. Ahogy korábban sem volt példa, így most sem hagyják el ajkait hamis állítások. A városban hely kapó másik három gyülekezet vezetőivel szorosan tartja a kapcsolatot, így könnyedén juthat olyan információhoz, amely bárki számára hasznosnak bizonyulhatnak.
- Ámbár, legjobb tudomásom szerint a druidák mostanra elhagyták a várost és Buckheadben szálltak meg. Itt tartózkodásuk ideje alatt nem hagyták el a városrészt – legalább is az Éjárny Nővérek biztosították őt erről. Természetesen üres szavaknak nem hisz, a naivitás nem tartozik tulajdonságai közé. – Nathan nyomon követte, tartózkodásuk mindössze ide terjedjen ki – a dolgozó előtt strázsáló szimpatizáns részletes tájékoztatást adott nem csak arról, merre szálltak meg, de meddig maradtak itt és még néhány más információval is kiegészítette.
Falkavezér
Jack Compton
[Kihelyezett helyszín: Delia otthona]
Röviden biccentek az elhangzottakkal kapcsolatban, de minthogy úgy érzékelem, még nem fejezte be a főboszorkány a mondandóját, addig nem szakítom félbe, amíg a végére nem ért. Azt, hogy kihez érkeztek és amíg itt tartózkodtak, magam is tudom, bár ő nyilvánvalóan nem, innentől viszont jobban érdekelne mindaz, amely néhány fotóról nem leolvasható.
- Azt tudod, miről szól a kutatásuk? ...és, hogyhogy nem a duirhoz fordultak? - Utóbbi kérdést hagyom, inkább hangozzon hangos elmélkedésnek, semmint valóban neki szegezettnek, de ettől még nyitott a lehetőség előtte, hogy válaszoljon. Különösen mivel tudom, ebben az egész ügyben nem csak Bridget az, aki érintett. Kivárok, amíg akad hozzáfűznivalója, de még én sem végeztem igazság szerint.
- Téged is felkerestek? - Sosem csináltam abból titkot, miként viseltetek a druidák iránt, következésképpen, ha ketten is megjelennek a városomban, akik nem a helyi faimádó klubhoz tartoznak, ráadásul a velük inkább szimpatizáló koven vezetőjét is körbeudvarolják… nos az érthetően adna okot arra, hogy jobban érdekeljen a téma, semmint rövid úton lehessen félreseperni. Ezt pedig a szemben ülő boszorkány is tökéletesen jól tudja, jelen esetben pedig kellemesen hasznomra van az, eleve arra számíthat, lesznek és vannak is még kérdéseim a képen szereplőkkel kapcsolatban. ...és akkor még bele sem melegedtem igazán, de kezdünk arrafelé mozdulni.
- Azt tudod, miről szól a kutatásuk? ...és, hogyhogy nem a duirhoz fordultak? - Utóbbi kérdést hagyom, inkább hangozzon hangos elmélkedésnek, semmint valóban neki szegezettnek, de ettől még nyitott a lehetőség előtte, hogy válaszoljon. Különösen mivel tudom, ebben az egész ügyben nem csak Bridget az, aki érintett. Kivárok, amíg akad hozzáfűznivalója, de még én sem végeztem igazság szerint.
- Téged is felkerestek? - Sosem csináltam abból titkot, miként viseltetek a druidák iránt, következésképpen, ha ketten is megjelennek a városomban, akik nem a helyi faimádó klubhoz tartoznak, ráadásul a velük inkább szimpatizáló koven vezetőjét is körbeudvarolják… nos az érthetően adna okot arra, hogy jobban érdekeljen a téma, semmint rövid úton lehessen félreseperni. Ezt pedig a szemben ülő boszorkány is tökéletesen jól tudja, jelen esetben pedig kellemesen hasznomra van az, eleve arra számíthat, lesznek és vannak is még kérdéseim a képen szereplőkkel kapcsolatban. ...és akkor még bele sem melegedtem igazán, de kezdünk arrafelé mozdulni.
for the strength of the pack is the wolf, and the strength of the wolf is the pack
every king needs an heir
Mesemondó
Regélő
Delia Crimson & @Jack Compton
Kihelyzett helyszín: Delia lakása
Delia a szemréseit leheletnyit húzza össze, alig észrevehető az ingerek diktálta izommozgás. A jelenség nem újkeletű, hogy az alfa kíváncsi minden druida tevékenységre a városban, a rá adott reakció azonban annál inkább. Néhány hosszúra nyúló másodperc erejéig csendben marad, amíg a megfelelő választ ki tudja pergetni ajkai közül.
- A törzset nem keresték, mert velük dolguk nem akadt, a boszorkányok, amely idevonzotta őket. Pontosabban a boszorkány népvándorlást tanulmányozzák, azt a jelenséget egyes gyülekezetek hogyan tudják fenntartani magukat és mennyire szükséges külsősök befogadása – biccenti enyhén oldalra a fejét a nő, akaratlanul is elárulva ezzel magát, többet tud a dolgokról, mint holmi híresztelés. Rá is foghatná, hogy az elmúló Ostara ünnepség keretén belül tárgyalta ki a másik gyülekezet Főboszorkányával a dolgot – mely szintén nem lenne hazugság – erről ezúttal most mélyen hallgat.
Nem tartja fontosnak megemlíteni, mert nincs semmi olyan, amely a falkához kapcsolódna, avagy az ő érdekeiket sértené.
- Igen – ejti ki nehezen az egyszerű választ, állát enyhén felemelve. – Bridget keresett fel és szervezett meg egy találkozót velük – könnyed hanglejtésén mit sem változtat, titkolni valója aligha akad és mindaddig, amíg a falka és a gyülekezet közötti szövetséget nem sérti meg – és az ő nézetében egy találkozó nem tartozik eközé – addig a kovennel kapcsolatos ügyeket alapvetően nem hozza szóba.
- Mire vagy pontosan kíváncsi, Jack? – erősen sejti, az, hogy kiderült maga is találkozott a szóban forgókkal további kérdéseket fog felvetni. Egyikőjük idejét sem kívánja a kelleténél tovább rabolni és ismeri annyira az Alfát, tudja, számára is örömet nyújt az egyenes és tiszta beszélgetés.
Falkavezér
Jack Compton
[Kihelyezett helyszín: Delia otthona]
Kivárom, amíg megtalálja a szavait, bár az arcára kiülőt egyáltalán nem tudom mire vélni, egyelőre azonban nem foglalkozom vele annál tovább, minthogy észrevételeztem. Egy darabig csendben maradok a hallottakat követően, Deliat tanulmányozva, végül pedig kiiszom a kávé maradékát, mielőtt megszólalnék.
- Milyen régre visszanyúló adatok érdeklik őket és miért? - Akár egyszerű kíváncsiskodásnak is beillik a hanglejtés, amelyet a kérdéshez társítok, valójában azonban a konkrétum nagyon is érdekel, amelyet tartogat(hat) a számomra. Megvárom, amíg reagál, de felmerül még valami, amely már akkor kitűnt a szavaiból, amikor belekezdett a válaszadásba. - Mondd csak, honnan tudod, hogy nincs dolguk a helyi Törzzsel és ezért nem is találkoztak velük? - Nem kérem számon, továbbra is megmaradok az egyszerű kíváncsiskodás mezsgyéjén, elvégre maga a téma akkor is érdekelne, ha nem volna több tudásom a szóban forgókkal kapcsolatban.
Röviden biccentek egyet a bevallására, miszerint találkozott velük. Tudtam és az éjszínűnek, illetve a zsebemben lévőnek köszönhetően esélye sincs arra, hogy elkerülje az igazmondást a témakörben.
- Erre egyszerű a válasz és már magadtól is tudod; miért akartak veled is találkozni? Miről esett szó közöttetek? - Hátradőlök a széken, amíg a válaszára várok. Továbbra sem kérem számon vagy teremtek olyan helyzetet, amely kellemetlen lenne a számára, maradok az érdeklődés határán, amely természetes a maga természetében, különösen úgy, hogy a szövetségünk újra megkötője is érintetté vált a druidák ügyében.
- Milyen régre visszanyúló adatok érdeklik őket és miért? - Akár egyszerű kíváncsiskodásnak is beillik a hanglejtés, amelyet a kérdéshez társítok, valójában azonban a konkrétum nagyon is érdekel, amelyet tartogat(hat) a számomra. Megvárom, amíg reagál, de felmerül még valami, amely már akkor kitűnt a szavaiból, amikor belekezdett a válaszadásba. - Mondd csak, honnan tudod, hogy nincs dolguk a helyi Törzzsel és ezért nem is találkoztak velük? - Nem kérem számon, továbbra is megmaradok az egyszerű kíváncsiskodás mezsgyéjén, elvégre maga a téma akkor is érdekelne, ha nem volna több tudásom a szóban forgókkal kapcsolatban.
Röviden biccentek egyet a bevallására, miszerint találkozott velük. Tudtam és az éjszínűnek, illetve a zsebemben lévőnek köszönhetően esélye sincs arra, hogy elkerülje az igazmondást a témakörben.
- Erre egyszerű a válasz és már magadtól is tudod; miért akartak veled is találkozni? Miről esett szó közöttetek? - Hátradőlök a széken, amíg a válaszára várok. Továbbra sem kérem számon vagy teremtek olyan helyzetet, amely kellemetlen lenne a számára, maradok az érdeklődés határán, amely természetes a maga természetében, különösen úgy, hogy a szövetségünk újra megkötője is érintetté vált a druidák ügyében.
for the strength of the pack is the wolf, and the strength of the wolf is the pack
every king needs an heir
2 / 3 oldal • 1, 2, 3
2 / 3 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|