Cumberlander Park
Nem először szórom fel a területen a pentagramot ábrázoló motívumot, gyúlékony porral, ám ez az első alkalom, hogy a legmagasabb rangot betöltve teszem ezt meg. Tagadhatatlan az az izgatottság, amely körbeleng emiatt, a bőröm alatt izmaim finoman remegnek és érzem miként a gerincem mentén jóleső érzés cikázik végig egész nap. Eddig a pontig nem is voltam tisztában azzal mennyire én akarom az egész szeánszot végigvezetni.
A nap még magasan járt, amikor kijöttem a területre, hogy mindent előkészítsek, ami az éjszakára szükség lesz és mivel nem kívántam innen hazamenni, így kézenfekvő volt, hogy fehér ruhát öltsek magamra. Mire az égitest a horizontot nyaldossa, addigra az oltár is felállításra kerül, rajta a bálványunk mellszobrával. A wendigo az egyik legrégebbi – és legkegyetlenebb - indián szellem, melyről számtalan fennmaradt kézirat úgy ír, hogy az erdők nyughatatlan farkasa, mely a hold hívja életre. Hát nem kézenfekvő, hogy egy ilyen szellem legyen a bálványunk?
Ajkamra mosolyt csal ennek a gondolata, mintha a szövetségünk az életünk minden mozzanatában tetten érhető lenne. Az oltáron a mellszobor mellett ott pihen egy tál, egy nagy palack forrásvíz és egy kis üvegben a korábban összetört yaupon bogyó nedve.
Mire mindenki megérkezik a helyszínre, addigra csillagok tömkelegei tarkítja az eget és a növekvő hold sápadt fénye mellett a szabad tér köré helyezett fáklyák adnak némi fényt számunkra. A számtalan fehér ruhában megjelenő boszorkánnyal körbeálljuk az oltárt és annak közepén, a mellszobor előtt megállva néhány hangos szóval fohászkodom hozzá.
- Légy kegyes továbbra is hozzánk, bálványunk. Ruházz fel erőddel és oltalmazz minket vigyázó tekinteteddel. Segíts minket az úton, hogy szövetségeseinknek továbbra is segítséget tudjunk nyújtani – nem húzom hosszúra a beszédet, mégis mindvégig tisztelettel szólok hozzá.
Ezt követően az oltáron lévő tálba öntöm a yaupon bogyó nedvét és a vizet, majd a tűt magamhoz véve sétálok oda a gyülekezet boszorkányaihoz.
Mindenkinek az ujját határozottan szúrom meg, annyira, hogy három csepp vért tudjon a tálba csepegtetni bőle. Végül a magaméból is cseppentek és a vérvörös nedv a többiekével keveredik össze. A tű segítségével az egész masszát megkavarom.
Megkérek mindenkit, hogy álljuk körbe a pentagramot kívülről, majd a legfiatalabb tagunkhoz sétálok és előbb neki nyújtom át a tálat, majd így tovább mindenkinek, amíg a végén én magam iszok a Boszorkányok diadalából. Már ettől az egy kortytól is érzem, hogy miként fokozódik egyre inkább a hangulatom. A boldogság, hogy nővéreim és húgaim között lehetek felhőtlenné válik, a felszabadultság teljes mértékben körbeleng. Az egyik fáklya segítségével meggyújtom a pentagramot és mire az egész motívumot végigfutja a tűz narancsos fénye, addigra érzem az ital jótékony hatása teljesen kifejti magát: lábam automatikusan mozdul, miként táncot lejtek a tűz körül. Megfogom a hozzám legközelebb álló testvérem kezét és nevetve húzom magammal, miközben régi boszorkánydal hagyja el ajkamat és most még csak az sem zavar, ha hamisan szólok.
Az egész éjszakát idekint töltjük, közösen, mámortól felszabadultan – és illumináltan -, a mágikus energia reggelre teljesen körbejár minket, feltölt minket a bálványunk szelleme, érjen minket a parkon belül bárhol is a nap első sugara – bármilyen állapotban… vélhetőleg, ahogy minden alkalommal a fehér ruha nélkül.
Hanna Grabowsky and Diane Johnson kedveli ezt a posztot
Néhány órával érkezhettem a kijelölt időpont előtt, hátrahagyva keserűségemet és gondjaimat. Ma ünnepelni akarok! Magamba szívni a fényt, amely áttör minden sötétséget és ha Litha kegyes hozzám, talán visszanyerhetem régi önmagamat is. Hiányzik az a nő. Szívesen segítettem az előkészületekben Nashotanak, aki már szorgosan tevékenykedett, mikor odaértem és jelenlévő nővéreimnek.
A bársonyos, fülledt nyári levegő párosult a könnyű szellővel ezen az éjszakán. Részt vettem minden eseményünkön, amióta itt élek, tisztelem a hagyományainkat, ünnepeinket és mindig is fontosnak tartottam ezeket a közös alkalmakat, melyek nem csupán a szórakozást, szokásaink megtartását szolgálják, de általuk együtt is lehetünk, összeköt minket a vér.
Nem esett nehezemre kiválasztani az öltözékemet az estére. Tetőtől talpig fehérbe burkolóztam, hosszú, lágy esésű, hátul felskiccelt félelegáns ruhában jelentem meg. Hosszú, sötétbarna, már-már feketére hasonlító hajam lágy hullámokban omlott vállamra, egyik oldalt elefántcsontszín díszes csattal tűztem oldalra, mely valószínűleg az első nagyobb táncnál hullik majd a földre és nyeli el a Cumberlander Park zöld füvének tengere.
Védelmezőm ma a megszokotthoz képest jóval utánam érkezett, de tudtam, hogy jön, elvégre ki nem hagyná a lehetőséget, hogy újra találkozzon boszorkánytestvéreimmel. Daryl már negyvenhárom éve van mellettem és még sosem okozott csalódást. Komolyabban nem volt szükség a szolgálataira, de tudom, mindig készen áll megvédeni engem, vagy a gyülekezetünk bármely tagját, ha erre szükség lenne.
Önként nyújtom a kezem a Főboszorkány felé, ahogy megérkezik és adom véremet eme szent ünnepünkön. Figyelem, ahogy a cseppek a tál aljára érkeznek, összekeveredve nővereimével, majd ha eljött az idő, jómagam is beállok a pentagram köré várva, rám kerüljön a sor és kortyolhassak a tálból eleget téve hagyományainknak. Utolsók közt ér hozzám a Boszorkányok Diadala, átvéve azt iszok bele, majd nyújtom vissza a tovább haladás érdekében.
Mélyet szippantok a friss, forró levegőből. Szinte érzem, ahogy a tűz tisztító lángjai messziről is de nyaldossák testem sötétedő részeit. Hangszálaimat halk zümmögéssel kezdem hangolni a többiek énekére, és ahogy figyelem a lángok táncoló árnyékát, testem is mozdulni kezd. Ahogy hatni kezd a bódító nedű, egyre fesztelenebbé válik táncom is az általunk létrehozott ritmusos dalra. Ruhámat lágyan fújja mozgásom által kevert légáramlat, mintha selyempapírba forgattam volna magam. Kilépve topánkámból, mezítláb folytatom a tűz körül, nővéreim társaságában tett andalító ugrándozást, ahogy átjár a misztikus erő átjárja testem minden szegletét. Hófehér viseletemtől ezúttal nem kívánok megszabadulni és erre figyelmeztetem a közelemben lévő Darylt is, aki könnyedén ered útjára befogadóbb partnert keresve magának.
Nashota Hayes and Hanna Grabowsky kedveli ezt a posztot
Nathannek azt mondtam, hogy családi program miatt nem érek ma rá, ő pedig nagy fancsalogva, de rábólintott. A helyszínre a többiekhez képest viszonylag korán érkeztem, még nem köszöntött ránk teljesen az éjszaka. A segítségemet persze azonnal felajánlottam Nashotának, hogy amennyire lehet, megkönnyítsem a dolgát a mai ünnepély során. Anya jóval utánam érkezett, ruhája elegáns tüll, a haját pedig feltűzte.
- Miért csinálsz úgy, mintha ez nem esne szét rögtön? - Csendesen nevetve tekertem egy hajtincsét az ujjam köré, ő pedig rosszallóan nézve csapta odébb kutató ujjaimat. "Nem lehet mindenki olyan zabolátlan, mint te." Ebben volt valami, de tudtam, hogy nem rosszból mondja.
Mikor eljött az ideje, elhallgattam és szinte megbabonázva figyeltem a vezetőnk fohászát. Mikor rám került a sor, szisszenés nélkül, csupán az orrom ráncolásával jeleztem a kellemetlenséget, majd a vérem a tálkába cseppentettem.
Viszonylag hamar került hozzám a Boszorkány Diadala, lévén én még csak afféle vakarcs voltam az idősebb, tapasztaltabb tagokhoz képest. Széles, zabolátlan mosolyt villantottam a mellettem állóra, szinte éreztem is édesanyám rosszalló pillantását.
Az énekek mindig is a kedvenc részeim közé tartoztak, mert ahogy a hangunk lágyan összefonódik a szélben kissé olyan, mintha mi mind egy nagy egészhez tartoznánk. Ahogy a lángok a pentagrammába kaptak, akaratlanul is egy kisebb sikkantás hagyta el az ajkaim, pedig tudtam előre, mi fog majd történni. Az ital hatása egyre erősebben éreztette magát a testemben, s mire a táncra sor került, az eufórikus érzés teljesen a fejembe szállt. A bakancsom már az első pár kör után elhagytam valahol, de azt hiszem, bátran mondhatom, hogy senkit nem érdekelt. Talán édesanyámnak igaza volt és túl vad vagyok, de ez ott és akkor nem érdekelt. A nevetésünk és énekeink zengő ritmusa ma estére átvette a park csendjének helyét, ahogy mindenki belefeledkezett az ünneplésbe, ki jobban, ki kevésbé öltözötten. Hogy én? Meleg volt.
my dearest sisters
Megengedtem magamnak azt az áldásos kegyet – természetesen már hetekkel ezelőtt jeleztem a kollégáim felé –, hogy a mai napot nem állt szándékomban munkával tölteni; legalábbis… nem egészen. A téli kertben, ami a rekkenő melegnek köszönhetően változott nyári kertté, bőségesen akadt tenni való különösen annak érdekében, hogy a növények szépek és egészségesek maradjanak, így többnyire a délelőttömet és a kora délutánt is itt töltöttem. Az itteni ténykedés megnyugtatta a lelkemet és kifejezetten jól esett a csönd. A kesztyűt levéve kezemről töröltem meg izzadságtól gyöngyöző homlokomat és vonultam be a lakásba, miközben a pirultság csapta arcomat legyeztem; a házilag készített, hideg levendula limonádé sem enyhítette az elviselhetetlen hőség érzetét, így úgy döntöttem, hogy mielőtt a két ifjú boszorkány betérne hozzám lefürdök és elintézek minden ezzel járó tevékenységet.Habár számomra a pletykálkodás nem kifejezetten volt szórakoztató, viszont ezzel egyidejűleg a két velem lévő számára nagyon is jól esett, hiszen ezzel is elűzték a bánatukat a kiszemeltjüket illetően; a legjobb tanácsom, amelyet adhattam, szinta meglepően közhelyes volt, de a világ és annak folyása mindeddig is az Én igazamat támasztotta alá, bármennyire is jólesett volna álomvilágban élni, mostanra túlzottan idősnek éreztem magamat, hogy bárkit is áltassak – beleértve magamat és/vagy másokat is. Nem a kegyetlenség vezérelt, ezt tudták Ők is jól, hiszen nem véletlenül jöttek hozzám: ismertek és józan belátásra volt szükségük. A végén, amire megérkezték a koordináták, tulajdonképpen el is felejtették azt, aki végett érkeztek. Helyette eszükbe ötlött más. Megcsóváltam a fejemet.
Időben érkeztünk; nem az elsők között, viszont korántsem utolsónak.
Mint talán mindenki, úgy mi is rögtön oda mentünk a Főboszorkányunkhoz megtudakolni, hogy szüksége van-e bármilyen segítségre, de számítva a nemleges válaszra, egyáltalán nem okozott vele meglepetést. Kedvtelve találkoztam a többiekkel és a korábbi hármas felállásunk csakhamar szét széledt, mindenki új és más társaságot keresve magának, miközben mindenkiben egyre inkább testet öltött a mágia érzete, ahogy az este közeledett.
A rituálét csöndesen figyeltem, várakozó izgalommal.
Nashota rövidre szabott beszédét követően, mint ahogyan az lenni szokott a rituálé részeként mindannyiunk három csepp vére a tálban végzi, hogy amint a sor végére érve a sötétlőn vöröslő masszát összekeverve haladjon végig újra rajtunk, azonban ezúttal belekortyolva Boszorkány Diadalaába a pentagramm külső ívén állva. Habár, még nem kimondottan voltam öreg, de az életem jelentős részét már magam mögött tudtam, így a fiatalakon újra meg újra végig vezettem a tekintetemet, s azon a rengeteg lehetőségen, amelyek bennük – egykor és még most is – bennünk is rejlettek.
Az ital bódítása erősebb volt, mint bármely késztetés.
Boldogságtól, felszabadultságtól eltelve csatlakoztam az éneklőkhöz, s engedem, hogy a feltámadó szellő és tűz lágy ötvözete magával ragadva vonjon önfeledt, delírium csábította táncba csatlakozva azon szeretett nővéreim társaságába, akik a bódulattól vezérelve szabadultak meg fehér ruháiktól. Persze, teljesen felesleges volt csak a melegre fogni, de tény és való, hogy hozzá járult ahhoz, hogy ezúttal jóval többen váljanak meg kelméiktől. Az összetartozás és a szeretet érzete vezérelte mindannyiunkat, szinte egészen reggelig lubickolva ebben a felemelő érzésben, amelyen egymással osztoztunk, egyként.
A héten minden egyes napra csináltam programot magamnak, s természetesen nekik is. Kedves voltam és kegyes, s húzhattak sorsot, hogy melyik állomásra melyikük óhajt elkísérni. Hétfőn drogériába mentünk, mert ki akartam választani a megfelelő körömlakkot és rúzsárnyalatot, mely tökéletesen harmonizál mind egymással, mind a bőröm tónusával, s pirossága ellenére nem üti vörös hajszínemet és szeplőimet sem.
Kedden gyantáztattam, s a kozmetikus megdöbbenése sem volt elég indok arra, hogy hagyjam kitessékelni védelmezőmet a szalon azon részéből, ahol pőrén feküdtem a cukorgyantakenés alá. Ezt egyébként magamnak is meg tudom csinálni, s a kovenben is lett volna jelentkező, aki elvégzi nekem, de így szórakoztatóbbnak véltem a dolgot. Kedvemre való volt ez a fajta megbotránkoztatás. Pláne, mert hazafelé kiegészítettem azzal is, hogy remélem figyelt, mert legközelebb majd neki kell csinálnia, nem akarok ugyanis folyton kozmetikushoz utazni, s erre pazarolni a drága időm.
Szerdán meggondoltam magam és mégsem tetszett a hétfőn vett körömlakk színe, így visszavitettem a boltba, s sürgősen találtam egy last minute időpontot manikűröshöz, úgyhogy oda kellett elfuvarozzanak.
Csütörtökön a legszerencsédebb flótás kettejük közül felvehette a jutalmát, s része lehetett abban, hogy nekem minél jobb és feltöltőbb napom legyen. Pénteken pedig Tim elvitt, hogy megvegyük a fehér ruhát, melyet szombaton viselni fogok.
A véleményét minden darabról kikértem, hagytam - elvártam tőle - válogatni, szemléltem a választását és elemeztem őt gondolatban. Vetkőztem és öltöztem előtte, illegtem és billegtem, végül pedig a kosaramba került a most viselt darab. Cipőt ezúttal nem kívántam venni, mert volt a szekrényemben egy cuki, nude színű magassarkú, a tipikus kocsiba be-kocsiból ki cipő, mely most is csak addig van a lábamon, míg meg nem érkezem a koventársaim közé, s el nem foglalom a helyemet. Ott viszont első dolgom levetni, s az este hátralevő részében már anélkül adom át magamat az önfeledtségnek. Kissé karót nyeltebben a nedű elfogyazstásáig, mint a többiek, de utána ugyanolyan lelkes lendülettel, s mihamarabb pőre valóságomban élvezve ki az éjszakát.
Nashota Hayes and Hanna Grabowsky kedveli ezt a posztot
Korábban érkeztem, mint a többség, mert szerettem volna Nashynak segíteni, amiben kell. Bármit is kért tőlem szó nélkül teljesítettem, és amint mindenki megérkezett a feladatomat tudva helyezkedtem el a bálványunk körül. Halvány mosoly kúszott az arcomra, miután a fohász elhangzott Nashy szájából, és készségesen nyújtottam át a kezem, hogy vért vehessen tőlem, amikor én kerültem sorra.
A Boszorkányok diadala természetesen rám is hatással volt, néhány pillanattal azután, hogy kortyoltam már éreztem is, hogy az egyébként is jó hangulatom, még tovább lazult. Néhány pillanatra az íriszeim is a szemhéjam mögé rejtettem, és az ég felé emeltem a tekintetem, miként az érzés - mit az ital kelt - átjárt. Mire újra a társaimra emeltem a tekintetem, arcomon már leírhatatlanul széles mosoly honolt. Ennek következményeként - mint ahogy az mindig is lenni szokott - elsőként szabadultam meg a ruhámtól, még annak ellenére is, hogy én egyéb tevékenységben sosem veszem részt. Számomra az éjszaka kizárólag tánccal, és énekléssel tellik, utóbbi csak azért nem okoz az esetemben fülvérzést, mert a társaim is hasonlóan felszabadult állapotban töltik az éjszakát, mint jómagam.
Nashota Hayes and Hanna Grabowsky kedveli ezt a posztot
- Biztosan jól döntöttem? - Merül fel bennem a kérdés, hisz mások nem csak fehérben vannak, de valami szépben míg én oda állítok egy toppban és szoknyában amit általában hétköznapi viseletként is hordok.
- Nyugi szívem, fehérben vagy és ez a lényeg. - Igyekszik nyugtatni Cami. Végtére is, igaza van a lényeg, hogy fehérben vagyok. Cami össze fonja az újjainkat, majd a kezeinket felemeli, és kapok egy puszit a kézfejemre ami jól esik.
- Mit szólnál hozzá, ha holnap az egész napot víz közelben töltenénk, most csak mi ketten. - Kérdi Cami, miután a kezeink lelettek engedve.
- Benne vagyok. - Mosolygok a mellettem ülőre majd a szabad kezemmel elő halászom a telefont, és az instára lesek, ahol egy csomó új fanart készült kettönkről, egyet-kettőt még Caminak is mutatok, de tényleg nem mindet, hogy azért az utat is figyelje, meg gondolom majd ő is megfogja nézni valamikor. Miután minden új fanartot végig néztem, lezárom a telefont, majd vissza rakom a táskába, közben Cami jelzi, hogy megérkeztünk. Cami már szállna is ki, csak én megragadom a kezét, és vissza húzom egy szenvedélyes csókra, amit Cami viszonoz, és csak utána engedem kiszállni a kocsiból. Mint máskor is, most is kézen fogva érkezünk, és a ceremónia kezdetét veszi, ami Nashota rövid fohászával kezdődik. A fohászt követően én még gondolatban hozzá teszek egy dicsőség a bálványnak ót, majd a szúrkálos résznél, direkt másfelé nézek, hisz elsápadok és rosszul leszek a vér látványától. Amint rám kerül a sor, végig Cami szemeit figyelem, csak rá koncentrálok. A kortyolással viszont már nem lesz gond, mivel van benne valami, ami elveszi a vér jellegzetes ízét, így gond nélkül kortyolok bele, majd tovább adom a Boszorkányok diadalát, majd én is kezdem magam jól érezni, bár eddig sem volt gond a felszabadultságommal, és Camival együtt beállunk táncolni és énekelni, közben Cami megszabadul a magassarkútól, legalább idén erre gondolt.
Nashota Hayes and Diane Johnson kedveli ezt a posztot
Noemit és Victoriat kértem meg a hét folyamán, hogy segítsenek aznap délelőtt az üzenetek kézbesítésében a meghívottak számára, hogy pontosan hova kell érkezniük. A hét elején előjáróban már jeleztem mindenkinek elérkezett az év ezen időszaka, így tudnak arról, ha néhány sort követően egy címet kapnak kézhez. Mindannyian ismerjük a helyszínt, de a varázslat miatt fontos kitérni erre külön is, főként aznap annak elvégzését követően.
Még ugyancsak délelőtt kértem meg Aahanat végezze el a Cumberlander park körül a területvédelmet - a rítushoz tartozó ágban ő van a legmagasabb pozícióban -, Lornát pedig, hogy nyújtson segítő kezet a helyszíni előkészületekben koraest folyamán és ezzel egy időben kértem a legújabb tagunkat, aki úgy döntött ideje hozzánk, Holdanyákhoz társulni, Yevát, szintén tartsunk velünk.
Szürkület előtt érkeztünk meg a füves területre, a fehér ruhában, amely vélhetőleg úgyis hamar lekerül rólunk, ám a hagyományok úgy kívánják a szeánsz alatt rajtunk legyen. Az oltár a rét közepére kerül felállításra, rajta a wendigo szobrával és aköré szórjuk le pentagramot formázva a finom port, amely később lángra kapva melegít minket az éjszaka folyamán. Ezek köré fáklyákat szúrunk a földbe. A vendégek számára a rét szélénél hosszabb asztalokat helyezünk el és azokra italokat (alkoholos és persze mentes), ételeket készítünk. A boszorkányok diadalából ugyan csak a boszorkányok részesülnek, de a cél az, hogy a megjelenők is jól érezzék magukat.
Innen már nincs más, mint várni arra, hogy megérkezzen mindenki, aki részt kíván venni a szeánszon. A boszorkányok és a vendégek szép számmal gyülekeznek a parkban, Jacket széles mosollyal az arcomon üdvözlöm, amikor megérkezik, néhány szót váltok vele, de minden más érkezővel, igyekszem pár szót váltani, még mielőtt a nap utolsó sugarai átbuknának a horizonton. Mert ekkor lépek az oltár elé, a pentagram mértani közepére.
- Üdvözlök minden kedves jelen lévőt Lammas boszorkányszombatján. Örülök, hogy ilyen szép számmal vesztek részt az aratás első ünnepén. Felkészülve a télre, melegítsen ma éjszaka minket a tűz lángja, amely testünket, lelkünket és szellemünket is átjárja - ajkamon csalfa félmosoly jelenik meg, ám mielőtt még az ital elkészítésére áttérnék, még egy nem is annyira apróság hátravan.
- És hivatalosan is szeretném köszönteni Yevgeniya Longot, aki úgy döntött, hogy a mi gyülekezetünk tagjait kívánja erősíteni, mint kiváló fegyvermester. A ma éjszaka szóljon érte is - aprót biccentek a nő felé, továbbra is mosollyal az ajkamon, majd az oltárhoz lépek, hogy a boszorkányok diadalát a megfelelő módon elkészítsem. Innen csak annyi idő erejéig lépek el, amíg a tű segítségével nővéreim ujjbegyeit megszúrva három cseppet kölcsönzök tőlük. Az ital elkészítését követően megkérem a boszorkányaimat, állják körbe szokásainkhoz híven kívülről a pentagramot, majd a legfiatalabbhoz lépve adom át számára a tálat. Yevára szélesebb mosolyt küldök, mikor hozzáérek, legvégül pedig én iszok az italból.
Egy korty mindössze és érzem, hogy szellemem mennyivel könnyedebbé válik, a feszültség miként szivárog el izmaimból, átadva helyét a könnyedségnek és a jó hangulatnak, a megmagyarázhatatlan boldogságnak és gondtalanságnak. Az egyik fáklyához odalépve kiemelem a földből és annak lángjának segítségével meggyújtom a pentagramot.
Mire biztonságban visszahelyezem az égőt, késztető érzést érzek arra, lábaim tűz körül járva lejtsen táncot, megragadva az első közelemben eső boszorkány kezét, magammal húzva. Ám itt nem állok meg. Vidám nevetéssel és énekléssel karöltve igyekszem annyi vendégünket bevonni a tűz körüli táncba, bíztatva nővéreimet és húgaimat, csatlakozzanak hozzám ebben, amennyire csak képes vagyok. Kezeket fogok meg és húzok magam után, és amikor valaki ellenáll és lábaim nem visznek előre, mámoros mosollyal az ajkamon a meggyőződés erejéhez fordulok… És hogy ekkor hagytam el a ruhám, vagy még jóval korábban? Nem is foglalkoztat…
A mámoros hangulaton kívül más, jóval elemibb és ősibb érzések is átjárnak az éjszaka folyamán. Ízek, illatok keverednek a gyönyör hajszolásában.
Jack Compton, Kelly-Ann Ziegler, Yevgeniya Lydia Long, Noemi Enid Bright, Hayde Bret-Wood and Diane Johnson kedveli ezt a posztot
A Lammas ünnepe mindig izgalommal tölti el a koven tagjait, de most én is más szemmel nézek erre az időszakra. Az elmúlt hónapok megpróbáltatásai után egy kis móka és kacagás nem fog ártani senkinek sem. Nashota lett a főboszorkány ez már magában egy nagy változást eredményezett, de még ott volt előttem a nagy beszélgetés, hogy segítséget kérjek tőle. Phoenix-nek bevallani a titkomat egyszerre volt felemelő és félelmetes. A kettősség jellemezte a napjaimat annak fényében, hogy már nem voltam egyedül és mégis néha visszavágytam a csigaházamba. Ma viszont mindennél jobban a gyülekezet tagja akartam lenni és nemcsak a bámuló fajta. Amennyiben rám osztottak valamilyen feladatot az előkészületekben akkor örömmel teljesítettem a legkisebb munkát is, mert élveztem a levegőben vibráló várakozást. A boszorkányszombat közeledett és megtelt körülöttünk minden élettel. A kíváncsiságomat igyekeztem jól palástolni, mert tudtam, hogy a falka és a szimpatizáns tagjai is meghívást kaptak erre az eseményre.
A nap lenyugvó fázisa előtt érkezünk a parkba, ahol elég nagy a tumultus. A fehér ruhám lengén öleli körbe a testem vonalát, a hajamat kiengedve viselem némi hullámokkal tarkítva és csak a tetején csináltam egy hajpántot fonásokból díszítve. A természettel egyesülünk ma éjszaka nem lett volna értelme, ha felfogom. Sokkal szabadabban mozgok a lábam alatt a puszta talaj érződik csak. Az oltár mellett a fáklyákkal bíbelődőm és egy idő után már nem is számolom, hogy mennyit szúrok bele a földbe. A kezeim járnak akár a szorgos méheknek, aztán a vendégeknek kikészített asztaloknál pakolom ki az italokat és ha valamelyik boszorkány szól, akkor üres helyet varázsolok az ételeknek is. Finomságok illata tölti be a teret, de a pillantásom többször vetül rá az oltárra, ami a meleget fogja biztosítani az éj leszálltával.
A megfelelő időben Nashota átveszi a szót a pentagram közepére állva. Ma este nemcsak az ünnep miatt vagyunk jelen, hanem az új tagunkat is köszöntjük. A szeánsz hamarosan kezdetét veszi. Remegő ujjamat tartom oda a szúrás pillanatában, hogy a véremmel is hozzájáruljak az ital elkészítéséhez. A körben való beállás alatt izgatottan tekintek nővéreimre, és ha rám kerül a sor, akkor egy korttyal fogadom magamba a fajunk diadalát. Hirtelen könnyedség járja át a testem minden porcikáját és feltöltődöm. A problémáim másodrangúvá válnak és már korántsem érzem azt a feszültséget, amit eddig állandó jelleggel hordoztam. Megmagyarázhatatlan jókedv ragad rám és amint elindul a tánc a tűz körül én is csatlakozom a kovenunk tagjaihoz elkapva a főboszorkányunk egyik kezét. A tekintetem az égre emelve szívom be az este illatát, átadva magamat a szabadság érzetének…
Tisztes távolságból figyelte mindazt, ami tulajdonképpen nem az ő ünnepe volt. A meghívót sem tette el szentimentálisan, helyette csak részt vett ezen a napon - jelen volt, kifejezve azt, amiért itt volt Atlantában: a valakihez, és a valamihez tartozást. A fehér ruhába bújtatott női testek és a textil alól kikandikáló vékony bokák nem izgatták fel, de látott mindent és megfigyelt mindenkit, aki nem akart rejtve maradni és a nem a falka tagja volt. A nevetésre álló szájukat, a nyílt tekintetüket, s mégsem járult oda az ételtől roskadozó asztalhoz, mert olyan lett volna, mint egy éhező disznó, mindenbe belekóstolt volna, eltüntetve az ételek felét, hogy aztán meg végigguruljon a parkon, mint egy jóllakott beluga. Helyette a szájába vett egy cigarettát, ami felizzott a lángtól, ahogy meggyújtotta azt. A narancsos vörös foltot a füst követte, ahogy előbb mélyre szívta a tüdejébe azt, hogy végül lassan engedje a sötétségbe el a gomolygó szürkületet. Nem dohányzott még mindig, ez nála már csak megszokás volt, amivel a szabadtéren élhetett, viszont a lakásába már csak a füstfelhőt vitte magával, odabent soha nem gyújtott rá. Ahogy előbb a fáklyák, majd a pentagram alakzata is fellobbant, Bonneville a tüzet figyelte, íriszeiben annak lángjainak lenyomata látszott. Nem ragadták el a boszorkányok érzelmei, a nevetésük nem hagyott lenyomatot a saját száján, de ha éppen valaki mellé lépve szintén a dohányosok táborát erősítette, úgy rágyújtott ismét. Mielőtt azonban úgy gondolta volna bárki is, hogy Marcusnak bizony táncra kellene adnia a fejét, az elutasítása kérlelhetetlen volt; nem állt szándékában hülyét csinálnia magából. Az ő megkönnyebbülése, az ő önfeledt öröme nem a táncban teljesedett ki, habár ritmusérzéke volt. Meghagyta másoknak eme mozgásformát, ám amennyire nem akart közvetlenül részese lenni az ünnepnek és egyben beavatásnak, úgy maradt a közelben mindaddig, ameddig szükségesnek érezte azt.
Beszélt, ha hozzá szóltak és kérdezett, ha valamire kíváncsi volt, de a szeánszot nem akarta alakítani, sem pedig befolyásolni. Ő itt csak másodhegedűs volt, miközben a figyelme olykor-olykor elkalandozott egy bizonyos nő felé, felmérve a jelent és a lehetséges jövőt is, de a remény és a várakozás nem az ő asztala volt. Elkönyvelte a sikereit, a múlt bukásait pedig minden esetben igyekezte úgy megoldani, mint a jelen problémáit. Tudta, hogy hova szeretne tartani a halála előtt, viszont ezen a napon nem filozofált nem ideillő gondolatokról, ahogy arra sem gondolt, hogy az egyik rákényszerített álmában épp karóba húzták. Kurvára nem akart volna úgy megdögleni. Az éjszaka folyamán közel fél doboznyi dohánytól szabadította meg a világot, csak mert ráért. Csak mert most nem kellett rá vigyáznia egyetlen farkasnak sem, mint egy rohadt kölyökre, akinek a seggét is tisztára kellett nyalni.
Izgatott nem voltam kifejezetten, de vártam a ma estét, mindenképpen jól fog esni kikapcsolódni és önfeledten szórakozni, szerettem az ilyen eseményeket, és szerintem ezzel mindenki így volt közülünk. A rám bízott feladatot természetesen örömmel vállaltam, és átadtam a meghívókat az illetékeseknek, akármilyen formában kellett azt megtegyem, így legalább jó pár névhez sikerült is arcot társítanom, akihez addig esetlegesen nem. Már azért jó pár hónapja közöttük vagyok, nem ez az első boszorkányünnepem, de olyanból igen, ahová a vérfarkasok és a szimpatizánsok is jöhetnek, ha úgy tartjak kedvük. Talán ezért érdekesebbnek hathat, de majd kiderül, mit tartogat az este.
Igyekszem viszonylag korán érkezni, természetesen fehérben, leeresztett vörös tincseimmel, és mezítlábas talpaim simulnak a fűbe, miután táskám rejtekébe dugtam az vékonyka szandált. Mindenkinek mosolyogva köszönök, legyen ismerős vagy éppen alig párszor látott személy, nem számít. Örülök, hogy itt és most ennyien összegyűltünk. Nashotát megölelem, ha akad pár szabad pillanata, sokat jelentett, hogy mellettem volt, amennyit ideje engedett a történtek után. Jacob érkezésekor természetesen neki is nagyon megörülök, és vidáman üdvözlöm, egyébként pedig az este nagy részében vélhetőleg Will felé igyekszem tendálni, de akárki jöjjön szembe, pár szót biztos váltok vele, lévén imádok ismerkedni…
Egy ponton viszont, mikor a gyülekezetünk új tagja kerül bemutatásra, megfeszülök, és ajkaimba harapva próbálok úrrá lenni a fejemben azóta is újra meg újra lejátszódó képsoron, istenemre mondom, nagyon igyekszem kizárni, de képtelen vagyok. Sokszor riadok rá éjszakánként, és bár tudom, hogy a boszorkány csak magát védte, én most mégsem vagyok képes szívből örülni annak, hogy közöttünk látom. Ennek köszönhetően kissé csendesebben élem meg az előkészületeket a diadalhoz, a kezem ugyan nyújtom, hogy a vérem a többiekével vegyülhessen, majd a pentagram szélére állok, miként mindenki más.
Kész szerencse, hogy hamarosan mindenki kortyol a boszorkányok diadalából, s onnantól kezdve mintha elfújták volna a rossz érzéseimet, képes vagyok önfeledten kiélvezni minden pillanatot, erre most kétségkívül szükségem van. Nem mondom, hogy egyébként nem lennék képes lazítani, de az utóbbi időszak kissé megterhelt lelkileg, noha ezt azért igyekszem leplezni amennyire csak lehetséges, s most kétségkívül semmi sem vehető belőle észre.
Csodálatosnak látom, ahogy a lángnyelvek felcsapnak, és nem esik nehezemre körül táncolni az egészet, még bíztatás sem szükséges hozzá, valahogy olyan varázslatosan egyszerűnek hat minden ezekben a percekben, mi több, órákban. Mintha egy másik világban lennénk, ahol gond nem érhet el minket, és ennél csak az sokkal fantasztikusabb, ahogy látom a húgaim, nővéreim átszellemült, boldog arcát az éjszaka folyamán…
Nashota Hayes, Kelly-Ann Ziegler and Diane Johnson kedveli ezt a posztot
Örömömre szolgált Nashota kérése, hiszen mindig is szerettem kivenni a részem a nagyobb eseményekből. Különös gondossággal válogattam össze az alapanyagokat, ügyelve a youpon bogyó minőségére, sikerült is kifognom néhány friss, hibátlan termést és a Főboszorkány kérésének megfelelően nap kezdetekor már rendelkezésre is állt, az összes többi szükséges kellékkel és összetevővel együtt a pince egyik kis asztalán várakozva, jótékony helyére kerüljön.
Kora hajnalban érkeztem a Nestbe, -ezúttal Daryl nélkül – így sikerült néhány szót váltanom még nővéreimmel. A szimpatizáns életében ez az ünnepség volt az, amin nem szívesen vett részt, révén nem kedveli kiváltképp a farkasokat. Pozíciójából adódóan kénytelen egy levegőt szívni velük néhanapján, de leginkább tartja a tisztes távolságot, jobb a békesség jegyében. A múltját ismerve nem csodálkozom ezen, hiszen a fiát a montanai Billingsben élő falka ragadta magához – ha lehet így mondani azt az eseményt, amikor egy nőstény szemet vet az ember egy szem gyermekére, hogy aztán átváltoztatva együtt éljék le az életüket. Gyakoribb eset, mint bárki is gondolná. Személy szerint nem hibáztatom egyikőjüket sem, ám hiába javasoltam Darylnek lépjen tovább, nem hajlandó erre, pedig hallomásból tudomásomra jutott, a Nőstény igencsak próbálkozik jó kapcsolatot kiépíteni vele. Joggal róhatja fel, pont én mondom, de mivel nem kívánok vitába szállni vele, ellenérzéseit pedig megváltoztatni nem tudom, így ráhagytam.
A nap lassacskán lemenni készül, átadva minket fényes ünnepünknek. Hosszú, fehér lágy esésű ruhában jelenek meg, így tisztelegve Lugh előtt. Szemeimet néhány másodpercre lehunyva fohászkodom bőségért és termékenységért a Falka és Gyülekezetünk érdekében. Lassan nyitom fel őket, egyenesen a wendigo szoborra nézve. Thomas jut eszembe és a gyermekünk. Oh, hányszor fohászkodtam annak idején gyermekáldásért és amikor Morgan jött… csodálatosabb volt bármely varázslatnál. Úgy tűnik, hozzám már rég nem kegyesek isteneink, miért pont most hallgatnának meg?
Tekintetemmel követem az érkezők hadait, nem mindenkit ismerek, de jó néhányukat tudom szelíd biccentéssel üdvözölni, ám a szeánsz befejeztéig sajátjaim közt kívánok maradni.
Külön lépek oda Yeva-hoz, hogy köszönthessem köreinkben és néhány szép szóval erősítsem döntését. Kiváltkép örülök, hogy még egy fegyvermester lesz köreinkben, rá fér a szimpatizánsainkra a képzés és valahogy most igazán tudom sajnálni, az enyém, Daryl nem tudott itt lenni, pedig remek alkalom lett volna a bemutatkozásra.
Amint Nashota elindul a pentagram közepére, hogy felkonferálja ünnepségünket, jómagam is beállok a sorba és amikor kicsivel később hozzám érkezik a Boszorkányok Diadala mosollyal arcomon veszem át és kortyolok bele. Hagyom, hogy átjárja testem és egészen lelkemig hatoljon a fény, a tűz lángjainak finom szele simogassa bőröm. Felhőtlen érzés jár át és burjánzik szét testemben, amely fesztelenül kel szárnyra ritmikus ütemben lengedezve és kiteljesedve nővéreim közötti táncban. Átszellemülve szívom tüdőm mélyére a park illatát és dúdolom a régmúlt idők boszorkánydalait. A nagy hévben néha-néha lecsúszik ruhám vékony pántja, de mint legtöbbször, úgy most sem igénylem a közös töltekezést, helyett átadom magam a gondtalan tűz körüli örömtáncnak.
Nashota Hayes, Yevgeniya Lydia Long and Noemi Enid Bright kedveli ezt a posztot
Mindent összefoglalva vártam ezt az estét, és a meghívókat is lelkesen osztottam ki, ha már Nashy bízott bennem annyira, Noemi mellett én is segédkezhettem ebben a feladatban. Egyedül annyi kérésem volt Noemi felé, hogy Alannek én adhassam át a meghívóját, mert nagyon meg akartam nézni az arcát, amikor konkrétan meghívást kap az egyik ilyen eseményünkre, főleg azután, hogy egyszer ez már szóba is került köztünk az egyik beszélgetésünk során. Nem bírtam ki röhögés nélkül persze, amikor a kezébe nyomtam a levelet, és azt csak magamban jegyeztem meg, hogy egyébként rá is férne, hogy eljöjjön, talán nem lenne annyira morgós egy este után a lányokkal.
Az eseményre korán érkeztem, hogy ha szükség van valami segítségre már helyben legyek, de egyébként arra is ügyeltem, hogy a vendégeknek felállított ételes asztalra általam készített elemózsia is jusson. Kis híján a fehér ruhámra borítottam a dobozokat bontás közben, de végül sikeresen megbirkóztam vele. Amint megérkeznek a vendégek, mindenkit üdvözlök, akiket ismerek,vagy akik nyitottak a társaságomra. Rövid csevejt is folytatok igény szerint, amíg nem érkezik el az ideje az oltárnál való szertartásnak. Az új tagunkat - akinek a megjelenése egyszerre okozott számomra meglepetést és persze örömöt - külön is szóval tartom néhány percig, amennyiben hajlandóságot mutat rá. Valószínűleg nem ezen az estén fogja elmesélni életének a történetét, tekintve, hogy népes vendégsereg jelent meg, akiket vendégül kell látnunk, de majd biztos lesz alkalom arra is.
Nashy szavait követően körbejár a boszorkányok diadalát tartalmazó tál, miután a vérünkkel is hozzájárultunk az elkészültéhez. Mint mindig, most is érzem, ahogy a nyomasztó gondolataim egy pillanat alatt elszállnak mihelyst kortyolok belőle, és helyét mámorító felszabadultság érzése veszi át. A ruhámtól ezúttal mégsem én szabadulok meg elsőként, mert nem áll szándékomban ilyen népes vendégsereg előtt magamra vonni ezzel a figyelmet. Igazából az est további részében sem tervezem, hogy a porba hulljon a vékony fehér anyag, az egyéb felszabadult tevékenységek pedig továbbra sem nekem valók, így csak a táncos mulatságban veszek részt. Abban viszont nagyon. Elengedek mindent, és boldogan ölelek magamhoz mindenkit, aki a közelembe ér, vagy táncba hívom, ha azt látom, hogy magától nem merne ennyire szórakozni. A hajnal viszont mégis a ruhám nélkül ér… Halványan rémlik, hogy amikor már a többség nem figyelt, mert más élvezetekben merült el, akkor mégis elhajítottam a textilt, szimplán azért, mert anélkül könnyebb táncolni. Legalábbis az utolsó emlékem valami ehhez nagyon hasonló.
Nashota Hayes, Yevgeniya Lydia Long, Noemi Enid Bright and Diane Johnson kedveli ezt a posztot
Lammas és kovenváltás ünneplése |
Megvan az oka annak, hogy nem vágyom főboszorkányi babérokra. Halálosan fárasztó lehet az a fajta bájcsevegési kötelezettség, mely most ráveszi Nashotát is arra, hogy mindenkihez intézzen egy-egy jó szót. Nem vagyok magam sem antiszociális, de új érkező létem ide vagy oda nem kapálózom azért két kézzel, hogy rögvest mindenki befogadjon és megkedveljen és minden boldogság legyen és napsütés. Pláne, mert nem az új társaság iránti igény vonzott a Holdanya Leányai közé. Sokkal inkább egy fenevad és annak értelmes énnel is rendelkező gazdája és a tény, hogy untam már Bridgetet és a többieket. Arról nem beszélve, hogy még utolsó döféskéne az Éjárnyas koporsómba új sír került a szakrális központba, s az azt gondozó gólyacsípte személy létét messziről el akartam kerülni. Minden kapóra jött hát ahhoz, hogy székhelyet váltsak. Egyébként is örüljenek, hogy tanulhatnak tőlem ők is. Egy szó, mint száz: nem bratyizok foggal-körömmel, de nem is vagyok utálatos senkivel.
Az öltözködést nem cifráztam túl. Minek? A többség úgyis meztelenre vetkőzik, s bár nekem nem itt és nem ebben a közegben állt szándékomban megtenni azért mégsem éreztem úgy, hogy túl sok göncöt kéne magamra öltenem. A túlméretezett férfiing tökéletesen elégnek bizonyult, s minden követelménynek megfelelt. Fehér volt, övvel elfűzve a derekán még ruhának is fel lehetett volna fogni és épp annyit takart belőlem, amennyit muszájnak éreztem.
Amikor elkezdődik végül a smúzolás után az ünnepség, akkor valamelyest összeszedem a hivatalos mivoltomat, s egész rendes boszorkányként viselkedem.
- Köszönöm!
Udvariasan biccentek a főboszorkányom felé, s ebben a főhajtásban benne van az ígérete annak, hogy a kovenért mindent megteszek. És persze annak is, hogy tán a viselkedésem és a cselekedeteim nem mindig lesznek kedvére, de abban biztos lehet, hogy sosem árulom el a gyülekezetet és őt magát sem.
A nagy táncmulatság kezdetén sikerül időt szakítanom arra, hogy egy fiatal, vörös üstök gazdája elé lépjek. Lazán, félig csípőre tett kézzel állok meg Noemi előtt, tekintetemben a szer mámorán felül villódzik némi bocsánatkérés is, de nem vagyok biztos abban, hogy észreveszi. szavakba önteni pedig nem fogom.
- Nem akartalak megölni. Ha szándékomban állt volna akkor már rég alulról szagolnád az ibolyát. Lady Death, nyugodtan ereszd rá a googlet, de ne higgy el mindent. Elég csak az áldozatos részeket. Mellesleg pedig te kezdted és ezt mindketten tudjuk. Ahogyan azt is, hogy egyikünk se hibás. Lépj túl rajta, kölyök. Gyere, táncolj velem!
Ha jön, ha nem, én magam ellejtek pár kört újdonsült koventársaimmal, majd pedig ha megtalálom a magányos, de már falkás farkasom, akkor pofátlanul a közelébe legyeskedem. Klasszikusan vett táncba nem hívom, mert a medvetáncoltatás ideje lejárt, na meg egyébként is. Sokkal szívesebben csatározom nyelvével, mint bot lábaival a hevenyészett táncparketten. Igen, drágáim, lássátok csak, hogy honnan el a kezekkel. Ő az enyém!
Nashota Hayes, Alan Bret, Noemi Enid Bright and Diane Johnson kedveli ezt a posztot
Hate You
Sose voltam az a csapat építős program fajta. Sőt egyáltalán nem szerettem megjeleni ilyen összejöveteleken. Nem csak a varázs világba, az emberi körökben való kötelező jó pofizás is tett róla, hogy ne akarjak ott lenni. Az állszentség sose volt kenyerem, így nem is ment jól. Jascha ilyen téren igyekezet a kötelező megjelenéseknél maga mellé vonni, hogy ne akarjanak azonnal rám küldeni 3 ÁVH-s tagot, hogy éppenséggel jól állna pár lila folt. Hiába nem mindenki bulis arc. Jobban díjazom a csendes alkoholizmus ápolását, vagy esetleg olyanokkal egy asztalhoz ülni akikkel még el is vagyok.
Talán kicsit húztam a számat a műhely ajtóban, miközben Vic röhögve nyújtotta át nekem a meghívót amit mint a cserkész kislányok úgy adott oda nekem. Már csak az kellett volna, hogy csokis kekszet is vegyek tőle, hogy pénzzel is támogassam már meg szolgálatait. Még ha wislkhyt hozott volna magával. Éppenséggel csak meghívót hozott, amire elsőnek szusszanás volt a válaszom azonban…miután kiderült nem csak az ünnep lesz a lényeg egész másképpen gondoltam a dologra. A bennem élő unottsága mintha soha nem is létezett volna. Csak a gondolattal játszva már is feléled benne az a bizonyos láng ami annyi éven át, hajtott a havas mezőkön és magasra ágaskodó orosz erdős területeken. Vagy éppen Moszkva utcáin, előkelő bálokba, vagy egy lebújt kocsmába mert az illat, az érintés, a forróság sose hagy magadra. Az emléke örökké veled él és minden percben gyűlölheted de mindenre is érzékeny érzékeid akkor is emlékeztetnek mennyire is hozzá vagy kötve és követni akarod még a legnagyobb sötétbe is. Talán soha nem ismernéd be neki, hiszen minden játékos szenvedély mögött, az igazság elfedésére született hazugságok, melyek ajkairól peregtek le, ökölbe szorítják kezem, megfeszítik izmaim, és a bennem élő is dühösen fújtat. Nem egy lábtörlő, és nem is a játéka! Amihez én minden alkalommal ragaszkodom. Már nem akarom a nyakamba, már ellenkezek amióta California földjére hajtottam ismét, futok mint vad az erdő tűz elől, és a saját mérgemet eszem reggelire ami a csodás emlékek hadán lovagol amit eszembe juttat csak azzal, hogy mezítelen, szemtelen lábait végig járatja agyamon.
A bennem élő most azonban menni akart, ahogy én is. Nem kerestem különösebben társaságot, sőt talán késtem is, hiszen mikor Nashota befejezi a beszédet akkor érek közelebb igazán. Ha Vicet ki is szúrom a tömegben neki biccentek egyet, de különösebben a beszélgetés most nem asztalom. Talán csak egy üveget veszek magamhoz az alkoholok között miközben olykor helyet változtatok, a fehér ruhák halmaza vagy szőrös fajtársaim között. Talán csak követem a másik felem, mint valami árnyék. Nem zavartatom magam tudom, mennyire központú egyéniséggé tud válni így amíg ő szeretne a tűz lángjaiba kapaszkodni addig én csak tekintetemmel ajándékozom meg, miképpen mozgatja testének gömbölyded formáit és teszi minden alkalommal kívánatossá magát, nem érdekelve kilátja. A fény sziluettjében tökéletesen is fest, és őszintén nem akarok mást látni rajta kívül.
Ahogy figyelme végül hozzám ér és nekem szenteli azt, nem is engedem, hogy szabaduljon már. A bennem lévő kettősséget legyőzi ismét az a bizonyos régi emlékek között húzódó szál, mely oly keményen kapkodott utána és tekeredett köré. Nem érdekel mennyire sajátít ki, mennyire teszem ezt én. Tudják csak. Mindig megtudják.
Jack Compton, Nashota Hayes, Noemi Enid Bright and Diane Johnson kedveli ezt a posztot
Noha a napjaim nagy részét közöttük töltöm, meglehetősen ritkán van rá példa, hogy az ünnepeiken részt veszek. Tavaly ilyenkor Anabell már haldoklott, eszembe sem jutott kimozdulni mellőle, ő pedig értelemszerűen nem tette, hiába ment volna szívvel-lélekkel, a teste már nem bírta.
Amennyiben pusztán rajtam múlt volna, most nem igazán tettem volna be ide a lábam, de az idő jelenleg nem barátom, és ha egy mondatban szerepel a tűz a boszorkányokkal, nos, eszemben sem volt távol maradni, tudva azt, amit tudok. A magam részéről a júliusban történtek okán sem voltam túl nyugodt, túl sok boszorkányt értintett, így jobbnak láttam jelen lenni ezúttal.
Sok vizet azonban nem zavartam, noha a kedvükért – bár amúgy is gyakorta hordok inget – fehér inget öltöttem magamra, noha ezúttal hanyagul kigombolva hagytam a felső két gombját, mégse tűnjek már olyan merevnek. Ettől függetlenül nem a szórakozás kedvéért jöttem, inkább csak figyelni. Ettől függetlenül egészen könnyen kapcsolok ki, és bár nem kapcsolódom a felhőtlen táncolásba és ünneplésbe, azért odáig eljutok, hogy helyet foglaljak a fűbe, és mosolyogva figyeljem az általam oly nagyra tartott és tisztelt boszorkányokat, akik közül párat kifejezetten kedvelek. Büszke vagyok Nashotára azért, akivé vált, hisz már régen követhetem a sorsát, és jó nézni, hogy immár főboszorkányként tevékenykedik. Melengeti lelkemet, ahogy Padgett önfeledten képes szórakozni az elmúlt időszak után, és szinte elsőként lendül táncba. Egy ponton túl, mikor észreveszem, hogy tekintetem nem feltétlenül illedelmes területeken időzik, inkább elvonom róluk a tekintetem, szimpatizáns társaimmal elegyedve beszédbe. A védelemére esküdtem fel, nem óhajtanék ezzel egy pillanatig sem visszaélni, még akkor sem, ha egyébként ne lenne rajta mit nézni. Noha ez minden más boszorkányra igaz, hisz mind gyönyörűek, de nekem jelenleg Padgett számít leginkább, de vannak dolgok, amiket jobb azelőtt kiverni a fejünkből, mielőtt egyáltalán beköltöznének.
Időben érkezem a meghívó szerint Davis és Mancini kíséretében, de arról lemondtam, hogy közös járművel, egyébként sem utazunk együtt ilyen módon. Tradícióból fakadóan először a főboszorkányt üdvözlöm a megérkezést követően, röviden váltva vele néhány szót, a többi boszorkány felé pedig rövid biccentéssel tudom le az alapvető megkövetelendőt.
A gyülekezet felsorakozásán kívül állok meg úgy, hogy amikor Nashota beszélni kezd, pontosan szemben helyezkedem el vele. A koven új tagjának nevét hallva röviden moccan alig valamit az egyik szemöldököm, ahogy tekintetemmel megkeresem az megnevezettet. Ezt leszámítva azonban rezzenéstelenül vagyok szemtanúja az egész eseménynek, életem során már nem először és nyilvánvalóan nem is utoljára. A lángok felnyújtózását követően ugyan figyelemmel kísérem miként kerülnek a boszorkányok önkívületi állapotba, de a magam részéről nem vagyok híve a fűben ugrálásnak. Nem úgy a vetkőző koven tagjainak látványát illetően, amelyet szívesebben kísérek végig tüzetes megfigyeléssel.
Azzal nem különösebben foglalkozom, a falka mely tagjaira jön rá hirtelen a szégyellős visszafogottság, mind tudjuk miféle eseményen vagyunk jelen. A felkínálkozás elfogadása így pont nem esik nehezemre a boszorkányok részéről a szövetség megerősítésének érdekében.
Nashota Hayes and Diane Johnson kedveli ezt a posztot
A selymes fű cirógatja talpam, papucsom a kocsiban hagytam, feleslegesnek éreztem, itt kint a természet lágy ölén. Arra azonban sosem emlékszem és a meghívó külön nem tér ki erre, számunkra a megjelenés fehér ruhában kötelező-e. A biztonság kedvéért így inkább egy hosszabb kialakítású, de lezser szabású hófehér költeményben jelenek meg. Nem elegáns, de könnyed és szellős, főként a nyári melegben - függetlenül attól éjszaka van, vagy sem.
Megérkezve a helyszínre, néhány jelenlévővel szót váltok, a jó viszony érdekében, kedvesen és illedelmesen, de észrevehető, hogy hamar kezdek el azokhoz közeledni, akik közelebb állnak hozzám, hogy az ő közelségükben rejtőzzek el. A hosszú asztal mellett állva követem végig a szertartást, amit a boszorkányok véghez visznek, a vér szagára érzem miként a bestia előtüremkedne, ennek még csak gondolati síkon sem engedek azonban. Másra sincs szükségem, minthogy ennyi, számára ismeretlen közepette vegye át józan eszem felett a hatalmat. Semmilyen szín alatt sem engedek neki teret és még csak az érzéseit is elfojtom magamban, ami a legtöbb, számára idegen energia vált ki belőle. Ráripakodnék, hogy nem ismeretlenek a számára, de felesleges lenne: nem hinné el, mert nem ismeri fel őket. Mélyről jövő sóhaj szakad fel belőlem, azzal egy időben, miként a lángok a magasba kapnak.
Az est kezdetén visszafogottan viselkedem, ismerős arcokkal és személyekkel beszélgetek és nem tehetek róla van, hogy a szakmám témája lelkesedéssel tölt el. Az éjszaka közepén már teljesen feloldódom és a boszorkányok kedélyes hangulata hatással van rám is… Kéz ragadja meg az enyémet, magával húz én pedig örömmel csatlakozom, anélkül, hogy énekhanggal járulnék hozzá a zenei aláfestéshez. A ruha is zavaróvá válik, folyamatosan bokám köré tekeredik, megszabadulok tőle, pőre valóm nem zavar, ahogy másé sem… havonta egyszer a komplett falka lát így, miért szégyelljem ezt azok elől, akiknek az élete így, vagy úgy, de velünk szoros összeköttetésben áll? Egyedül a testi közeledést utasítom vissza, ha valaki elkívánna kapni, egy dolog végett: ilyenkor sem tudom levetkőzni azt, körülöttünk ennyien vannak. Ez pedig zavar, akkor is, ha ugyanezt a tömeget érzem folyamatosan a veremben is, a négy falak zártsága mégis ad egyfajta hamis illúziót… Ennek ellenére a mulatságban részt veszek, egészen pirkadatig.
Jack Compton and Diane Johnson kedveli ezt a posztot