Könyvtárszoba
1 / 1 oldal
4 posters
Főboszorkány
Nashota Hayes
Amennyi időt csak tudok, Noemival töltök, már amennyi fennmarad a többi kötelezettségem mellett. Mivel azonban ez nem annyira opcionális, mint amennyit az átlagos boszorkányok gondolják, így másként kell priorizálnom. Ez nem egy olyan megszokott mentori viszony, mint ami a rangból kifolyólag egyéretlmű lenne, ez sokkal másabb. Egykor Claudettnek egyszerűbb dolga volt, mellette felnőve már egész kicsiként tudtam, hogy mi fog egyszer rám várni – akkor is, ha voltak pillanatok, amikor hátam közepére sem kívántam az egészet – és a gyülekezettel együtt tanultam meg mindent, ami ahhoz kellett, hogy ma helyt tudjak állni abban, amire szánt a drága nevelőm.
A fiatal mentoráltammal sokszor a boltomban találkoztunk, legalább ne kelljen bezárnom és amúgy is, elégszer fordult már meg ott, lopott pásztorórák idejéig, hogy reménykedjek abban, nem okozott neki kellemetlenséget, az ottani kanapén ülve beszélgettünk és avattam be a legalapvetőbb dolgokba, amelyek várnak majd rá. Fiatal és sokat kell még tanulnia, mivel azonban remélhetőleg időnk rengeteg – több évtized – nem is sietek annyira. S nem csak a falkával való szövetség az, amelyet körbejárunk, hanem a gyülekezetünk története is – ez a kettő egyébként is eléggé összefonódott már.
Ahogy a mai napot is erre fűztem fel. Persze az alapvető tudnivalókon már rég átrágtuk magunkat, mikor jöttünk a városban, kik voltak a főboszorkányok, milyen egyezmények születtek az évszázadok alatt, a méltán tisztelt banyákkal milyen a viszonyunk. Az sem újdonság számára, hogy más gyülekezetekkel milyen a viszonyunk, de talán nem árt, ha ebbe is jobban beleássuk magunkat. S mi lehetne erre jobb helyszín, mint a Szakrális Központ padlásán berendezett könyvtárszobánk?
- Remélem nem neheztelsz a változatos helyszínért – nevetem el magam jókedvűen, az egyik fotelben elnyúlva, egy könyvvel a kezemben. Ide is csak kulccsal lehet bejutni – ugyanazzal, amivel a pincébe is – és a valaha élt és ebben a gyülekezetben meghaltak könyvei, iratait gyűjtöttük itt össze. Egykor segítettem a katalogizálásban is, ha már dolgoztam hasonló munkakörnyezetben. – De túlságosan szépen süt kint a nap, hogy a pincébe száműzzem magunkat – az ablakot kinyitottam, a kellemes huszonöt fok melege áradjon be. Többek között ezért is szeretem ezt a várost, mert március elején már ilyen melegünk van, igaz egy kicsit párás és a távolban megjelenő felhők sem ígérnek semmi jót, de azért használjuk ki azt, ameddig lehet.
- Otto így is egész héten azért károg, mozduljunk ki, most aztán szava sem lehet – persze az ablak párkányán helyt foglaló familiárisom másként gondolja és nehezményező hangot hallat, de az én ajkamra szelíd mosolyt húz vele. Enyhén előre hajolok, hogy a dohányzóra helyezett papírpohárba töltött kávéért nyúljak.
- De úgy gondoltam ez jó helyszín lehet megismerni nem csak az őseink hagyatékát, bár rengeteg érdekes olvasmány van itt, de a többi gyülekezethez fűződő viszonyunkat is mélyebben megismerhetnéd.
A fiatal mentoráltammal sokszor a boltomban találkoztunk, legalább ne kelljen bezárnom és amúgy is, elégszer fordult már meg ott, lopott pásztorórák idejéig, hogy reménykedjek abban, nem okozott neki kellemetlenséget, az ottani kanapén ülve beszélgettünk és avattam be a legalapvetőbb dolgokba, amelyek várnak majd rá. Fiatal és sokat kell még tanulnia, mivel azonban remélhetőleg időnk rengeteg – több évtized – nem is sietek annyira. S nem csak a falkával való szövetség az, amelyet körbejárunk, hanem a gyülekezetünk története is – ez a kettő egyébként is eléggé összefonódott már.
Ahogy a mai napot is erre fűztem fel. Persze az alapvető tudnivalókon már rég átrágtuk magunkat, mikor jöttünk a városban, kik voltak a főboszorkányok, milyen egyezmények születtek az évszázadok alatt, a méltán tisztelt banyákkal milyen a viszonyunk. Az sem újdonság számára, hogy más gyülekezetekkel milyen a viszonyunk, de talán nem árt, ha ebbe is jobban beleássuk magunkat. S mi lehetne erre jobb helyszín, mint a Szakrális Központ padlásán berendezett könyvtárszobánk?
- Remélem nem neheztelsz a változatos helyszínért – nevetem el magam jókedvűen, az egyik fotelben elnyúlva, egy könyvvel a kezemben. Ide is csak kulccsal lehet bejutni – ugyanazzal, amivel a pincébe is – és a valaha élt és ebben a gyülekezetben meghaltak könyvei, iratait gyűjtöttük itt össze. Egykor segítettem a katalogizálásban is, ha már dolgoztam hasonló munkakörnyezetben. – De túlságosan szépen süt kint a nap, hogy a pincébe száműzzem magunkat – az ablakot kinyitottam, a kellemes huszonöt fok melege áradjon be. Többek között ezért is szeretem ezt a várost, mert március elején már ilyen melegünk van, igaz egy kicsit párás és a távolban megjelenő felhők sem ígérnek semmi jót, de azért használjuk ki azt, ameddig lehet.
- Otto így is egész héten azért károg, mozduljunk ki, most aztán szava sem lehet – persze az ablak párkányán helyt foglaló familiárisom másként gondolja és nehezményező hangot hallat, de az én ajkamra szelíd mosolyt húz vele. Enyhén előre hajolok, hogy a dohányzóra helyezett papírpohárba töltött kávéért nyúljak.
- De úgy gondoltam ez jó helyszín lehet megismerni nem csak az őseink hagyatékát, bár rengeteg érdekes olvasmány van itt, de a többi gyülekezethez fűződő viszonyunkat is mélyebben megismerhetnéd.
Boszorkány - 5. szint
Noemi Enid Bright
Az utóbbi hónapokban nagyon sokat fordult az életem, egyelőre igazán még fel sem ocsúdtam, még friss és izgalmas minden, de őszintén, ennek csak örülni tudok. Az új közeg jót tett nekem, nem azt mondom, hogy megtaláltam a helyem máris, de sokkal inkább érzem azt, hogy itt van a helyem, mint bárhol másutt.
Kicsit azért megkönnyíti a dolgomat, hogy Nashotától tanulhatok, őt már régebb óta ismerem, és kedvelem. Igazából mintha egész sokban hasonlítanánk is, de persze nem nehéz egy ilyen közegben a miénkkel egyező jellemvonásokat felfedezni. A boszorkányok közt azért a legtöbben elég szabadszelleműek.
Most is éppen egy egy foglalkozásra tartok, néha már úgy érzem, hogy a tudásra éhes elmém kezd túltelítődni, de az az igazság, hogy ezzel együtt imádom ezt az egészet, és őszintén szólva semmi mással nem foglalkoznék jelen pillanatban szívesebben. Nyilván pár óra múlva ezt azért már másként fogom gondolni, de most még itt tartunk.
- Ne viccelj, én csak örülök, hogy minden helyet megismerhetek.
Eszemben sincs ilyen miatt neheztelni, amúgy sem vagyok egy haragtartó típus, kifejezetten élvezem, hogyha sokfelé megfordulhatok, mármint a városon belül, mert az azért meglehetősen egyértelmű számomra, hogy nem fogom életem során túl gyakran elhagyni a várost. Az is lehet, hogy soha. Ehhez a gondolathoz már hozzászoktam, a világlátás nem kifejezetten szerepel a bakancslistámon, egy pár nyaralás, tanulmányi út azért befigyelt már, de nyilván idővel ez a mennyiség nullára fog redukálódni.
- Igen, csodás az idő.
Rainbow valahol kinn repked, nem volt hajlandó bejönni velem az épületben, ha odakoncentrálok, látom a fák lombkoronáit, élvezi a kis cuki, ebben biztos vagyok, és mivel amúgy sem jönne be, ha hívnám, ráhagyom. Most van ideje kiélvezni, amíg én tömöm majd a fejem az infókkal.
- Meg tudom érteni, ilyenkor már jobb nekik kinn.
Bólintok rá, ami azt illeti, ilyen időben én magam is jobb szeretek kinn időzni, sétálni nagyokat, még nincs az a fullasztó meleg, de már elég egy kis ruha, s teljesen komfortosan érzi magát a vélhetőleg nem ember lánya…
- Minden információra éhesen érkeztem, úgyhogy tökéletes a helyszín. Meg persze a társaság.
Kacsintok egyet Nashotára, aztán letelepedek egy fotelbe hozzá hasonlóan. Egyébként jobb szeretem így feldolgozni az ilyesmit, mint egyedül könyveket bújva, utóbbit az előző kovenemben épp eleget tettem, és utáltam.
Kicsit azért megkönnyíti a dolgomat, hogy Nashotától tanulhatok, őt már régebb óta ismerem, és kedvelem. Igazából mintha egész sokban hasonlítanánk is, de persze nem nehéz egy ilyen közegben a miénkkel egyező jellemvonásokat felfedezni. A boszorkányok közt azért a legtöbben elég szabadszelleműek.
Most is éppen egy egy foglalkozásra tartok, néha már úgy érzem, hogy a tudásra éhes elmém kezd túltelítődni, de az az igazság, hogy ezzel együtt imádom ezt az egészet, és őszintén szólva semmi mással nem foglalkoznék jelen pillanatban szívesebben. Nyilván pár óra múlva ezt azért már másként fogom gondolni, de most még itt tartunk.
- Ne viccelj, én csak örülök, hogy minden helyet megismerhetek.
Eszemben sincs ilyen miatt neheztelni, amúgy sem vagyok egy haragtartó típus, kifejezetten élvezem, hogyha sokfelé megfordulhatok, mármint a városon belül, mert az azért meglehetősen egyértelmű számomra, hogy nem fogom életem során túl gyakran elhagyni a várost. Az is lehet, hogy soha. Ehhez a gondolathoz már hozzászoktam, a világlátás nem kifejezetten szerepel a bakancslistámon, egy pár nyaralás, tanulmányi út azért befigyelt már, de nyilván idővel ez a mennyiség nullára fog redukálódni.
- Igen, csodás az idő.
Rainbow valahol kinn repked, nem volt hajlandó bejönni velem az épületben, ha odakoncentrálok, látom a fák lombkoronáit, élvezi a kis cuki, ebben biztos vagyok, és mivel amúgy sem jönne be, ha hívnám, ráhagyom. Most van ideje kiélvezni, amíg én tömöm majd a fejem az infókkal.
- Meg tudom érteni, ilyenkor már jobb nekik kinn.
Bólintok rá, ami azt illeti, ilyen időben én magam is jobb szeretek kinn időzni, sétálni nagyokat, még nincs az a fullasztó meleg, de már elég egy kis ruha, s teljesen komfortosan érzi magát a vélhetőleg nem ember lánya…
- Minden információra éhesen érkeztem, úgyhogy tökéletes a helyszín. Meg persze a társaság.
Kacsintok egyet Nashotára, aztán letelepedek egy fotelbe hozzá hasonlóan. Egyébként jobb szeretem így feldolgozni az ilyesmit, mint egyedül könyveket bújva, utóbbit az előző kovenemben épp eleget tettem, és utáltam.
Nashota Hayes kedveli ezt a posztot
Főboszorkány
Nashota Hayes
Kedélyesen mosolyodok el a fiatal lány válaszán – mit fiatal, szinte már kész nő, pedig alig néhány éve volt, hogy először járt a boltomban, aztán pedig rendszeres vásárlóvá vált és ott időző lett, nem csak olvasás gyanánt. Részben azért is nyitottam meg az antikváriumot, hogy boszorkánytársaim segítségére legyek és a varázslatokhoz használt alapanyagok egy részét könnyedén, egy helyen be tudják szerezni. És ha épp arról van szó, hogy kellemes időt töltene el egy egyébként csinos úriember gazember társaságában, örömest biztosítottam a helyet. Csak hagyjanak rendet, ez a szabály még ma is él. De ezt most már esetleg máshol is meg tudja tenni, lévén saját lakásba költözött, hogy közelebb legyen hozzánk – és természetesen elszakadjon törzsterületről is.
- Ennek örülök, egyébként a könyvtárszobát ritkán használjuk. Úgy értem, szinte soha, csak akkor jövünk fel, ha valami régi dologról kell bizonyíték érvényű dolog. Vagyis egy régi visszaemlékezés, de egyébként csendes, ha az ember el akar vonulni – somolygom az orrom alatt és értse ezt úgy, ahogy szeretné. Szerettem ide feljárni, bár Claudett halálát követően nem igazán tettem be ide a lábam. Számtalan jegyzetét, könyvét hagyatékként hagyta meg a gyülekezet számára, néhány van csak a veremben, ami felett még mindig nem tudok nyugodtan szemet hunyni, nekem nem szólt róla semmit. Később sem. Soha. Pedig grimoárja engem érint a legjobban.
Az ablakban helyt foglaló madárra tekintek, ellentétben boszorkánytársam familiárisával az enyém csak annyira van kint a szabadban, hogy a nap érhesse fekete tollazatát, egyébként nem kíván ennél aktívabb időeltöltési műveletet végezni.
- Gondolom Rainbow nem szereti annyira a hideget, igaz? – tekintek a fekete szépségről, mert bár olykor mostohán bánok vele, azt sosem feledem el, ő az egyetlen, aki mindig kitart mellettem és ott van, történjék velem bármi. Hűséges és emiatt is zártam örökre a szívemben, lenyomatát pedig lapockámon viselem. – Otto azért az év bármely szakaszában szabadon tud repkedni, ha kénye-kedve úgy tartja. A nyarat viseli rosszul csak, vagyis abból is a párásabb, melegebb időszakot. Akkor szinte ki sem lehet a bolt hűvőséből rángatni, csak az esti órákban – mosolygom lágyan, tudom, hogy csak egy madár, de mindig szívesen beszélek róla. A lényünk része, mindig úgy gondoltam, hogy lelkünk manifesztációi ők, és ezt a boszorkányokon kívül kevesen értik meg, mit is jelent az a kapcsolat, ami a familiáris és gazdája között jön létre.
- Ahhh – hajtom enyhén félre a fejem meghatottan, kacsintását látva szélesre húzom ajkaimat. Szeretem a fiatal lány társaságát, üde színfoltja a gyülekezetünknek, már most. – Mindig jó érzéssel telít el, amikor hozzád hasonló reménységek csatlakoznak hozzánk – talán nem mondtam még neki el ezt elégszer, de tényleg így érzek. Hosszútávon jól fog vele járni a gyülekezet, de majd a Falka is. Csak tudnám, hogy miként jutott Jack eszébe, hogy épp őt akarja majd utódomnak.
- Nade – veszek egy mély levegőt és a kávéba kortyolok. – Hoztam neked is egy kávét és igyekszem a mai foglalkozást könnyűre venni. Mint tudod, négy gyülekezet is van a városban és viszonylag igyekszünk békében megélni egymás mellett, már ami a kovenek közötti kapcsolatokat érinti. Az erőviszonyok neked sem ismeretlenek – tekintve, hogy a Törzs területén nőtt fel, pontosan tudja, hogy ki, miként áll a másikhoz. - a falkával való szövetség miatt azonban, különösen nekünk, még jobban oda kell figyelnünk kivel milyen kapcsolatot ápolunk és kinek mit árulunk el, akár akaratunkon kívül is. A boszorkányvilágban mi vagyunk azok, akik a falka érdekeit képviselik és megbizonyosodjunk arról senki nem akar nekik ártani, vagy ha erre utaló jeleket látunk elejét vegyük ezeknek. Ilyen tekintetben különösen oda kell figyelni az Éjárny Nővérekre. Ők kifejezetten nem kedvelik a vérfarkasokat, emiatt a nézeteltéréseink velük gyakoribbak, mint más gyülekezettel – kezdek is bele, a legfontosabbakkal kezdve. Ha ő fogja birtokolni halálomat követően a rangot, jobb, ha felkészül már most arra, miként viszonyuljon a többi gyülekezethez – és sokan miként fognak hozzá, a személyéhez viszonyulni. Nem áldásos, de mindig nyitott szemmel és füllel kell járnunk. – Többször is előfordult már, hogy átkot bocsátottak egy-egy falkatagra vagy épp boszorkányunkra.
- Ennek örülök, egyébként a könyvtárszobát ritkán használjuk. Úgy értem, szinte soha, csak akkor jövünk fel, ha valami régi dologról kell bizonyíték érvényű dolog. Vagyis egy régi visszaemlékezés, de egyébként csendes, ha az ember el akar vonulni – somolygom az orrom alatt és értse ezt úgy, ahogy szeretné. Szerettem ide feljárni, bár Claudett halálát követően nem igazán tettem be ide a lábam. Számtalan jegyzetét, könyvét hagyatékként hagyta meg a gyülekezet számára, néhány van csak a veremben, ami felett még mindig nem tudok nyugodtan szemet hunyni, nekem nem szólt róla semmit. Később sem. Soha. Pedig grimoárja engem érint a legjobban.
Az ablakban helyt foglaló madárra tekintek, ellentétben boszorkánytársam familiárisával az enyém csak annyira van kint a szabadban, hogy a nap érhesse fekete tollazatát, egyébként nem kíván ennél aktívabb időeltöltési műveletet végezni.
- Gondolom Rainbow nem szereti annyira a hideget, igaz? – tekintek a fekete szépségről, mert bár olykor mostohán bánok vele, azt sosem feledem el, ő az egyetlen, aki mindig kitart mellettem és ott van, történjék velem bármi. Hűséges és emiatt is zártam örökre a szívemben, lenyomatát pedig lapockámon viselem. – Otto azért az év bármely szakaszában szabadon tud repkedni, ha kénye-kedve úgy tartja. A nyarat viseli rosszul csak, vagyis abból is a párásabb, melegebb időszakot. Akkor szinte ki sem lehet a bolt hűvőséből rángatni, csak az esti órákban – mosolygom lágyan, tudom, hogy csak egy madár, de mindig szívesen beszélek róla. A lényünk része, mindig úgy gondoltam, hogy lelkünk manifesztációi ők, és ezt a boszorkányokon kívül kevesen értik meg, mit is jelent az a kapcsolat, ami a familiáris és gazdája között jön létre.
- Ahhh – hajtom enyhén félre a fejem meghatottan, kacsintását látva szélesre húzom ajkaimat. Szeretem a fiatal lány társaságát, üde színfoltja a gyülekezetünknek, már most. – Mindig jó érzéssel telít el, amikor hozzád hasonló reménységek csatlakoznak hozzánk – talán nem mondtam még neki el ezt elégszer, de tényleg így érzek. Hosszútávon jól fog vele járni a gyülekezet, de majd a Falka is. Csak tudnám, hogy miként jutott Jack eszébe, hogy épp őt akarja majd utódomnak.
- Nade – veszek egy mély levegőt és a kávéba kortyolok. – Hoztam neked is egy kávét és igyekszem a mai foglalkozást könnyűre venni. Mint tudod, négy gyülekezet is van a városban és viszonylag igyekszünk békében megélni egymás mellett, már ami a kovenek közötti kapcsolatokat érinti. Az erőviszonyok neked sem ismeretlenek – tekintve, hogy a Törzs területén nőtt fel, pontosan tudja, hogy ki, miként áll a másikhoz. - a falkával való szövetség miatt azonban, különösen nekünk, még jobban oda kell figyelnünk kivel milyen kapcsolatot ápolunk és kinek mit árulunk el, akár akaratunkon kívül is. A boszorkányvilágban mi vagyunk azok, akik a falka érdekeit képviselik és megbizonyosodjunk arról senki nem akar nekik ártani, vagy ha erre utaló jeleket látunk elejét vegyük ezeknek. Ilyen tekintetben különösen oda kell figyelni az Éjárny Nővérekre. Ők kifejezetten nem kedvelik a vérfarkasokat, emiatt a nézeteltéréseink velük gyakoribbak, mint más gyülekezettel – kezdek is bele, a legfontosabbakkal kezdve. Ha ő fogja birtokolni halálomat követően a rangot, jobb, ha felkészül már most arra, miként viszonyuljon a többi gyülekezethez – és sokan miként fognak hozzá, a személyéhez viszonyulni. Nem áldásos, de mindig nyitott szemmel és füllel kell járnunk. – Többször is előfordult már, hogy átkot bocsátottak egy-egy falkatagra vagy épp boszorkányunkra.
Noemi Enid Bright kedveli ezt a posztot
Boszorkány - 5. szint
Noemi Enid Bright
- A magam részéről a csend nem mindig a barátom.
Jegyzek meg csupán ennyit, de nem különösebben szándékozom meglovagolni a témát. Nem szeretem a csöndet. Hogy miért? Mert akkor mindig túl sokat jár az agyam, túl sokat gondolkodom a felesleges dolgokon, amiken már nem lehet változtatni. Néha persze jól esik, ha már tele a feje az embernek egy-egy nehéz vizsgára való felkészülés után példának okáért, de akkor én inkább szeretek kimenni a természetbe. Vagy éppen merőben más, hangos módját választom a stresszlevezetésnek. Viszont itt szerencsére nem szükséges egyedül maradnom a gondolataimmal.
Egyébként meg, kulccsal nyitotta, nekem pedig legjobb tudomásom szerint nincsen hozzá, de még igazából nem is akklimatizálódtam teljesen, ellenben ami késik, nem múlik.
- Nem, többnyire ezért van rajtam mindig valami, amin van nagy, puha zseb. Vagy bebújik a nyakamhoz, télen a sálamba például, azt szereti.
Elmosolyodom, régen nagyon csikizte a nyakam, ma már az a fura, ha nincsen ott, a melegebb időkben azért több időt tölt távolabb tőlem, olyankor lényegesen élénkebb.
- Nem csodálom, a fekete tollaival biztos kegyetlen lehet neki a tűző nap.
Igazából a túlságosan meleg időjárást én se nagyon szívlelem, maximum árnyékban és vízparton, hatmillió faktoros naptejjel bekenve, hogy ne nézzek úgy ki, mint egy rák…
- Legalább ő nem ég vörösre, a tollai megvédik tőle.
Egyébként én abszolút nem ütközöm meg azon, ahogy Ottoról beszél, már csak azért sem, mert az én szívem csücskében is ott a hely a kis kolibrimnek, hasonlóképpen viszonyulok hozzá. Nélküle valahogy kevésbé érezném magam jól, legyek bárhol is.
- Ezt már akartam említeni, de remélem nem túl nagy gond, hogy rád lettem lőcsölve. Biztos van ezer, meg egy dolgod a falka miatt.
Én több okból sem bánom, lévén jelenleg ő az, akitől a legtöbbet tanulhatok a mágiaágamban, másrészt már ezelőtt is ismertük egymást valamelyest, és kedvelem. Ez a dolgok bónusz része, a kellemest a hasznossal tökéletes kivetülése.
A bevezetésére bólintok, és közben egy mosoly kíséretében nyúlok a kávéért, ekképpen köszönve meg, hisz a mondandójában nem kívánom megakasztani. Nem mondom, hogy vak voltam ezekre a dolgokra, de kicsit valahogy mindig próbáltam kivonni magam az ilyesmi alól, mert fogalmam sem volt, hol a helyem, miként kellene lavíroznom, hisz Jacob, amióta csak emlékeim vannak, fontos része volt az életemnek, mégis druidák közt nevelkedtem. Egyszerűen jobb volt óvatosnak lennem, és nem beszélnem. Senkinek, semmi olyanról, amit olykor véletlenül megtudtam. Viszont most már igazság szerint csak egyfelé kell húznom, és bár vannak kellemes emlékeim a Magányos Csillag Asszonyaitól, az emléküket is örökkön magamon fogom viselni egy apró tetoválás formájában, de sosem tartoztam igazán oda, a druidákhoz meg kiváltképp nem, lévén nőből lennék.
Figyelmesen hallgatom természetesen, és mivel elég kotnyeles némber tudok lenni, természetesen eljön az a pont, amikor kérdezek.
- Ilyenkor mi az eljárás rend? Természetesen, miután megszüntettük az átkot, amivel megörvendeztették a köreinket. Szokás… viszonozni a gesztust? Vagy a főboszorkányunk lemeccseli az övékével?
Csak hogy tudjam, mit szabad, és mit nem, ha esetleg ilyenbe futok majd egyszer a jövőben.
Jegyzek meg csupán ennyit, de nem különösebben szándékozom meglovagolni a témát. Nem szeretem a csöndet. Hogy miért? Mert akkor mindig túl sokat jár az agyam, túl sokat gondolkodom a felesleges dolgokon, amiken már nem lehet változtatni. Néha persze jól esik, ha már tele a feje az embernek egy-egy nehéz vizsgára való felkészülés után példának okáért, de akkor én inkább szeretek kimenni a természetbe. Vagy éppen merőben más, hangos módját választom a stresszlevezetésnek. Viszont itt szerencsére nem szükséges egyedül maradnom a gondolataimmal.
Egyébként meg, kulccsal nyitotta, nekem pedig legjobb tudomásom szerint nincsen hozzá, de még igazából nem is akklimatizálódtam teljesen, ellenben ami késik, nem múlik.
- Nem, többnyire ezért van rajtam mindig valami, amin van nagy, puha zseb. Vagy bebújik a nyakamhoz, télen a sálamba például, azt szereti.
Elmosolyodom, régen nagyon csikizte a nyakam, ma már az a fura, ha nincsen ott, a melegebb időkben azért több időt tölt távolabb tőlem, olyankor lényegesen élénkebb.
- Nem csodálom, a fekete tollaival biztos kegyetlen lehet neki a tűző nap.
Igazából a túlságosan meleg időjárást én se nagyon szívlelem, maximum árnyékban és vízparton, hatmillió faktoros naptejjel bekenve, hogy ne nézzek úgy ki, mint egy rák…
- Legalább ő nem ég vörösre, a tollai megvédik tőle.
Egyébként én abszolút nem ütközöm meg azon, ahogy Ottoról beszél, már csak azért sem, mert az én szívem csücskében is ott a hely a kis kolibrimnek, hasonlóképpen viszonyulok hozzá. Nélküle valahogy kevésbé érezném magam jól, legyek bárhol is.
- Ezt már akartam említeni, de remélem nem túl nagy gond, hogy rád lettem lőcsölve. Biztos van ezer, meg egy dolgod a falka miatt.
Én több okból sem bánom, lévén jelenleg ő az, akitől a legtöbbet tanulhatok a mágiaágamban, másrészt már ezelőtt is ismertük egymást valamelyest, és kedvelem. Ez a dolgok bónusz része, a kellemest a hasznossal tökéletes kivetülése.
A bevezetésére bólintok, és közben egy mosoly kíséretében nyúlok a kávéért, ekképpen köszönve meg, hisz a mondandójában nem kívánom megakasztani. Nem mondom, hogy vak voltam ezekre a dolgokra, de kicsit valahogy mindig próbáltam kivonni magam az ilyesmi alól, mert fogalmam sem volt, hol a helyem, miként kellene lavíroznom, hisz Jacob, amióta csak emlékeim vannak, fontos része volt az életemnek, mégis druidák közt nevelkedtem. Egyszerűen jobb volt óvatosnak lennem, és nem beszélnem. Senkinek, semmi olyanról, amit olykor véletlenül megtudtam. Viszont most már igazság szerint csak egyfelé kell húznom, és bár vannak kellemes emlékeim a Magányos Csillag Asszonyaitól, az emléküket is örökkön magamon fogom viselni egy apró tetoválás formájában, de sosem tartoztam igazán oda, a druidákhoz meg kiváltképp nem, lévén nőből lennék.
Figyelmesen hallgatom természetesen, és mivel elég kotnyeles némber tudok lenni, természetesen eljön az a pont, amikor kérdezek.
- Ilyenkor mi az eljárás rend? Természetesen, miután megszüntettük az átkot, amivel megörvendeztették a köreinket. Szokás… viszonozni a gesztust? Vagy a főboszorkányunk lemeccseli az övékével?
Csak hogy tudjam, mit szabad, és mit nem, ha esetleg ilyenbe futok majd egyszer a jövőben.
Nashota Hayes kedveli ezt a posztot
Főboszorkány
Nashota Hayes
Ha nem is hirtelen, ám fejem a fiatal boszorkány felé fordítom. Néhány csendben elmúló másodperc erejéig figyelem arcának vonásait és a rá kiülő – vagy éppen nem – érzéseket. A kijelentéssel egyet tudok érteni, ám a hátam mögött tudó néhány évtized eseményei vezettek odáig el, a csenddel túl sokszor telepszik rám a magány mocskos érzése is.
- Szeretnél róla beszélni? – kérdem nyugodt, nem túl tolakodó hangon. Nyilvánvalóan megvan az oka, miért nem érzi magát komfortosan a csendben, indiszkrét viszont nem kívánok lenni. Rajta áll, hogy életének részeibe mennyire avat be – és csak azért, mert a mentora vagyok, nem kötelező. Felebaráti szeretetből, na meg mert törődők vele annyira, a kérdés elhangozzon tőlem és teljesen komolyan is gondoljam az érdeklődés ilyen jellegű szikráját.
- Szereti a közelségedet – mosolygom lelkesen. Érthető, hiszen ők ketten egyek. – Szerencsére, most már jön a melegebb időszak. Szeretem ezt Atlantában, valójában rövid ideig tart a tél és az év többi szakaszában élvezhetjük a meleget – én, mert rajongok érte, Otto ehhez teljesen máshogy áll, ám mivel a legtöbbször átmenetinek tetsző a hőmérséklet ő sem igazán panaszkodik. A hosszantartó száraz, napsütötte időszakokat kivéve.
- Nem is véletlenül vándorló madár alapjáraton. Már a fajtája, az már az ő szerencsétlensége, hogy nem osztozom azt a fajta vándorló életmódot, amelyet ő preferálna – vajon emiatt manifesztálódott hollóként? Mert a bennem rejlő erő tudta mennyire kedvelek utazgatni? Avagy ennek teljesen más az oka. Vajon anyám familiárisa mi lehetett? – De ezt még mindig jobban kedveli, mint Indiát tette. Gyűlölte az ott töltött éveimet és elég hangosan szóvá is tette – somolygom orrom alatt, akaratlan is visszaemlékezve az ott töltött időszakra. Ha nem is mindegyik, de voltak kellemes pillanataim ott. A végére úgy éreztem egy új emberré váltam, persze, amint visszajöttem a városba ezt mintha el is fújták volna, de akkor és ott megtaláltam azt a belső békét, amit kerestem.
- Legalább – nevetem el magam jóízűen, osztozom Noemi érzéseivel. – Emlékszem még azon időszakokra, amikor a bőrápolási termékek nem voltak ilyen jó minőségűek. A kalap és az árnyék is kevés volt ahhoz, ne égjek szénné pillanatokon belül – a fehérbőrűek átka. Pillanatokon belül képes megkapni a nap és ha nem vigyázok eléggé, akkor hosszantartó nyomai is lehetnek. A mai kencék segítségével néhány órányi időm van a szabadban. Eltekintve a fiatal boszorka bőrtípusát, ő is ugyanígy van ezzel.
- Ugyan, Noemi – hajtom enyhén vállam felé a fejem, újra rajta feledve a jókedvtől csillogó íriszeimet. – Egyáltalán nem gond. Bevallom, ezer éve nem volt mentoráltam, azt hittem kijöttem a gyakorlatból, de remélem nincs így. Szívesen segítek és ha te leszel az utódom számodra is a legideálisabb, ha attól tanulsz, aki jelenleg is betölti a rangot. Én is attól a személytől tanultam ki a mesterség csínyját-bínját – azt egyelőre még nem árulom el neki, hogy még így is van ezer és egy dolog, amire magamtól kell rájönnöm, de idővel ezt ő is átlátja majd. Szívesen vettem a szárnyam alá, kedvelem a személyiségét, üde színfoltja ő most a gyülekezetünknek és nem tagadom, jóleső érzéssel telít el, újra van egy személy, akit taníthatok. Lizbeth esetében kevés mindent kell már és mivel nem is ő fog követni a rangban ő sem kapálózik több tudásért. Neheztelés szerencsére az ő szívébe sem költözött, hiába ő tölti be jelenleg a mentor titulust.
- A kérdés nagyon jó – mosolygom szélesen, ám még mielőtt válaszolnék erre egy korty kávét iszok a papírpohárból. – Alapvetően a Főboszorkányok elintézik egymás között. Számos példa volt rá, hogy Claudett vagy Delia tárgyalt Bridgettel és az őt megelőző boszorkánnyal, akik mindig biztosítottak arról, hogy megkapja a méltó büntetést az elkövető és hogy több ilyen nem fog előfordulni. Azonban számos esetben ez nem valósult meg, ebben az esetben nem okoz számunkra sem gondot, hogy viszonozzuk kedvességüket. Elsősorban mindig a békés megoldásra törekszünk, de tekintve, hogy ők nem igazán szívlelik sem a vérfarkasokat, ezáltal minket sem, azt hiszik, bármit megtehetnek. Ilyenkor csak emlékeztetni kell őket ez nincs mindig így. Volt eset, amikor túlságosan merészek voltak, akkor Claudett a Banyáknak jelentette az esetet. Háború kirobbantása nem lehet soha célja a gyülekezetnek sem. Egyébként nem minden tagjuk követi ezt a mentalitást, de többük is, velük érdemes vigyázni, főleg mert rettentő manipulatívak tudnak lenni. Az Ostara ünnepén majd megmutatom neked, kikkel kell vigyázni és ki az, aki egyébként tünemény – mert vannak közöttük, persze nekik sem lehet akármit elárulni.
- Szeretnél róla beszélni? – kérdem nyugodt, nem túl tolakodó hangon. Nyilvánvalóan megvan az oka, miért nem érzi magát komfortosan a csendben, indiszkrét viszont nem kívánok lenni. Rajta áll, hogy életének részeibe mennyire avat be – és csak azért, mert a mentora vagyok, nem kötelező. Felebaráti szeretetből, na meg mert törődők vele annyira, a kérdés elhangozzon tőlem és teljesen komolyan is gondoljam az érdeklődés ilyen jellegű szikráját.
- Szereti a közelségedet – mosolygom lelkesen. Érthető, hiszen ők ketten egyek. – Szerencsére, most már jön a melegebb időszak. Szeretem ezt Atlantában, valójában rövid ideig tart a tél és az év többi szakaszában élvezhetjük a meleget – én, mert rajongok érte, Otto ehhez teljesen máshogy áll, ám mivel a legtöbbször átmenetinek tetsző a hőmérséklet ő sem igazán panaszkodik. A hosszantartó száraz, napsütötte időszakokat kivéve.
- Nem is véletlenül vándorló madár alapjáraton. Már a fajtája, az már az ő szerencsétlensége, hogy nem osztozom azt a fajta vándorló életmódot, amelyet ő preferálna – vajon emiatt manifesztálódott hollóként? Mert a bennem rejlő erő tudta mennyire kedvelek utazgatni? Avagy ennek teljesen más az oka. Vajon anyám familiárisa mi lehetett? – De ezt még mindig jobban kedveli, mint Indiát tette. Gyűlölte az ott töltött éveimet és elég hangosan szóvá is tette – somolygom orrom alatt, akaratlan is visszaemlékezve az ott töltött időszakra. Ha nem is mindegyik, de voltak kellemes pillanataim ott. A végére úgy éreztem egy új emberré váltam, persze, amint visszajöttem a városba ezt mintha el is fújták volna, de akkor és ott megtaláltam azt a belső békét, amit kerestem.
- Legalább – nevetem el magam jóízűen, osztozom Noemi érzéseivel. – Emlékszem még azon időszakokra, amikor a bőrápolási termékek nem voltak ilyen jó minőségűek. A kalap és az árnyék is kevés volt ahhoz, ne égjek szénné pillanatokon belül – a fehérbőrűek átka. Pillanatokon belül képes megkapni a nap és ha nem vigyázok eléggé, akkor hosszantartó nyomai is lehetnek. A mai kencék segítségével néhány órányi időm van a szabadban. Eltekintve a fiatal boszorka bőrtípusát, ő is ugyanígy van ezzel.
- Ugyan, Noemi – hajtom enyhén vállam felé a fejem, újra rajta feledve a jókedvtől csillogó íriszeimet. – Egyáltalán nem gond. Bevallom, ezer éve nem volt mentoráltam, azt hittem kijöttem a gyakorlatból, de remélem nincs így. Szívesen segítek és ha te leszel az utódom számodra is a legideálisabb, ha attól tanulsz, aki jelenleg is betölti a rangot. Én is attól a személytől tanultam ki a mesterség csínyját-bínját – azt egyelőre még nem árulom el neki, hogy még így is van ezer és egy dolog, amire magamtól kell rájönnöm, de idővel ezt ő is átlátja majd. Szívesen vettem a szárnyam alá, kedvelem a személyiségét, üde színfoltja ő most a gyülekezetünknek és nem tagadom, jóleső érzéssel telít el, újra van egy személy, akit taníthatok. Lizbeth esetében kevés mindent kell már és mivel nem is ő fog követni a rangban ő sem kapálózik több tudásért. Neheztelés szerencsére az ő szívébe sem költözött, hiába ő tölti be jelenleg a mentor titulust.
- A kérdés nagyon jó – mosolygom szélesen, ám még mielőtt válaszolnék erre egy korty kávét iszok a papírpohárból. – Alapvetően a Főboszorkányok elintézik egymás között. Számos példa volt rá, hogy Claudett vagy Delia tárgyalt Bridgettel és az őt megelőző boszorkánnyal, akik mindig biztosítottak arról, hogy megkapja a méltó büntetést az elkövető és hogy több ilyen nem fog előfordulni. Azonban számos esetben ez nem valósult meg, ebben az esetben nem okoz számunkra sem gondot, hogy viszonozzuk kedvességüket. Elsősorban mindig a békés megoldásra törekszünk, de tekintve, hogy ők nem igazán szívlelik sem a vérfarkasokat, ezáltal minket sem, azt hiszik, bármit megtehetnek. Ilyenkor csak emlékeztetni kell őket ez nincs mindig így. Volt eset, amikor túlságosan merészek voltak, akkor Claudett a Banyáknak jelentette az esetet. Háború kirobbantása nem lehet soha célja a gyülekezetnek sem. Egyébként nem minden tagjuk követi ezt a mentalitást, de többük is, velük érdemes vigyázni, főleg mert rettentő manipulatívak tudnak lenni. Az Ostara ünnepén majd megmutatom neked, kikkel kell vigyázni és ki az, aki egyébként tünemény – mert vannak közöttük, persze nekik sem lehet akármit elárulni.
Noemi Enid Bright kedveli ezt a posztot
Boszorkány - 5. szint
Noemi Enid Bright
- Nem tudom. Úgy értem, ez olyan, amiről szerintem senki sem akar hallani. Vannak problémáim, de mindenkinek akadnak, nemde? Aztán, ha csend van, akkor túl sokat agyalok. Azt nem szeretem, bántom magam, gondolatban, hogy én nem voltam elég jó... Erről nem meséltem még neked, és nem tudom, mennyit mondott neked rólam Jacob. De nem ismerem a vérszerinti szüleimet.
Sóhajtok fel, kissé zavartan babrálva a felsőm ujjának szegélyét, és lehajtom a fejemet. Tudom, elméletileg, ha eljön az ideje, meg fogok tudni mindent, de őszintén szólva, nem tudom, fel lehet-e erre készülni, vagy hogy egyáltalán képes leszek-e valaha megbocsájtani? Fogalmam sincs, de az az igazság, hogy most nem ezzel szerettem volna foglalkozni, majd teszem akkor, ha itt van az ideje, mert előbb-utóbb biztos eljön.
- Elég nagy pech lenne, hogyha nem szeretné, nemde? Igen, én is szeretem a jó időt.
Hála az égnek a madárkám sem hidegszerető típus, úgyhogy jól megvagyunk, nagyjából ugyanaz a napszak a kedvencünk, legalábbis ugyanakkor a legaktívabb, mint én. Meglehet, már ennyire összecsiszolódtunk, ezt nem tudom biztosan.
- Gondolom ott akkor túl meleg volt neki. Ami minket illet, egyszer voltam síelni. Rainbow ki sem volt hajlandó tenni a csőrét a hüttéből, és esténként nem átallott a fejemen kopogni, megbosszulva magányos óráit. Többet nem mentünk síelni...
Maradunk a kellemes Atlantai időjárásnál, ez megfelelő többnyire, minek utazgatni… azért mivel nyílt rá lehetőségem, voltam pár helyen már, de mégiscsak otthon, édes otthon.
- Hát, én ezekre nem emlékszem.
Vágok elmélázó képet, de nyilván én már egy olyan korban születtem, ami ilyen téren jóval előrehaladottabb. Meg amikor nem égetnek el spontán máglyán azért, mert vörös a hajam… vagy valami hasonló. Nyilván száz éve cseszhettem volna egy kolibrivel a nyomomban. Nem lehetett egyszerű régen, bár ma meg másért bonyolultabb, ebben a digitális, minden sarkon kamara van korban jobban szemet szúr, ha valaki nem igazán öregszik.
- Akkor jó, a terhedre nem szeretnék lenni, de bevallom, szívesebben tanulok tőled, mint bárki mástól.
Elvégre pár éve azért már szóba elegyedünk olykor-olykor, nem beszélve a boltjában töltött időkről, szóval valamelyest ismerem, és szimpatizálok vele. Mondjuk, azt inkább nem osztottam meg vele, hogy volt olyan időszak, mikor megrögzötten hittem, hogy ő a szülőanyám, de persze ez nagyjából minden második boszira elmondható a városban.
Én is kortyolok, van valami jóelső abban, hogy úgy véli, jó kérdést tettem fel, nem szeretnék felsülni, úgyhogy ennek őszintén örülök. Azután természetesen továbbra is iszom minden szavát.
- Értem, szóval, hogyha valaki gyakorlatilag kétszer borsot tör az orrom alá, már odapörkölhetek, mert nem értett a szép szóból. Nem mintha olyan összeférhetetlen lennék, de nem szeretem, ha ok nélkül kikezdenek velem. Csak jó tudni, hogy miként kezeljem az ilyesmit, bár remélem, azért nem fog előfordulni. Miattam semmiképpen sem, de nyilván köztünk is vannak kevésbé béketűrő hölgyemények. Egyébként köszönöm, jól fognak jönni a kivel kell vigyázni információk.
Mosolyodom el végül, szeretem az ilyen ünnepeket, kíváncsi leszek, itt mennyire más a légkör, mint a Magányos Csillag Asszonyainál volt.
Sóhajtok fel, kissé zavartan babrálva a felsőm ujjának szegélyét, és lehajtom a fejemet. Tudom, elméletileg, ha eljön az ideje, meg fogok tudni mindent, de őszintén szólva, nem tudom, fel lehet-e erre készülni, vagy hogy egyáltalán képes leszek-e valaha megbocsájtani? Fogalmam sincs, de az az igazság, hogy most nem ezzel szerettem volna foglalkozni, majd teszem akkor, ha itt van az ideje, mert előbb-utóbb biztos eljön.
- Elég nagy pech lenne, hogyha nem szeretné, nemde? Igen, én is szeretem a jó időt.
Hála az égnek a madárkám sem hidegszerető típus, úgyhogy jól megvagyunk, nagyjából ugyanaz a napszak a kedvencünk, legalábbis ugyanakkor a legaktívabb, mint én. Meglehet, már ennyire összecsiszolódtunk, ezt nem tudom biztosan.
- Gondolom ott akkor túl meleg volt neki. Ami minket illet, egyszer voltam síelni. Rainbow ki sem volt hajlandó tenni a csőrét a hüttéből, és esténként nem átallott a fejemen kopogni, megbosszulva magányos óráit. Többet nem mentünk síelni...
Maradunk a kellemes Atlantai időjárásnál, ez megfelelő többnyire, minek utazgatni… azért mivel nyílt rá lehetőségem, voltam pár helyen már, de mégiscsak otthon, édes otthon.
- Hát, én ezekre nem emlékszem.
Vágok elmélázó képet, de nyilván én már egy olyan korban születtem, ami ilyen téren jóval előrehaladottabb. Meg amikor nem égetnek el spontán máglyán azért, mert vörös a hajam… vagy valami hasonló. Nyilván száz éve cseszhettem volna egy kolibrivel a nyomomban. Nem lehetett egyszerű régen, bár ma meg másért bonyolultabb, ebben a digitális, minden sarkon kamara van korban jobban szemet szúr, ha valaki nem igazán öregszik.
- Akkor jó, a terhedre nem szeretnék lenni, de bevallom, szívesebben tanulok tőled, mint bárki mástól.
Elvégre pár éve azért már szóba elegyedünk olykor-olykor, nem beszélve a boltjában töltött időkről, szóval valamelyest ismerem, és szimpatizálok vele. Mondjuk, azt inkább nem osztottam meg vele, hogy volt olyan időszak, mikor megrögzötten hittem, hogy ő a szülőanyám, de persze ez nagyjából minden második boszira elmondható a városban.
Én is kortyolok, van valami jóelső abban, hogy úgy véli, jó kérdést tettem fel, nem szeretnék felsülni, úgyhogy ennek őszintén örülök. Azután természetesen továbbra is iszom minden szavát.
- Értem, szóval, hogyha valaki gyakorlatilag kétszer borsot tör az orrom alá, már odapörkölhetek, mert nem értett a szép szóból. Nem mintha olyan összeférhetetlen lennék, de nem szeretem, ha ok nélkül kikezdenek velem. Csak jó tudni, hogy miként kezeljem az ilyesmit, bár remélem, azért nem fog előfordulni. Miattam semmiképpen sem, de nyilván köztünk is vannak kevésbé béketűrő hölgyemények. Egyébként köszönöm, jól fognak jönni a kivel kell vigyázni információk.
Mosolyodom el végül, szeretem az ilyen ünnepeket, kíváncsi leszek, itt mennyire más a légkör, mint a Magányos Csillag Asszonyainál volt.
Nashota Hayes kedveli ezt a posztot
Főboszorkány
Nashota Hayes
Fejem enyhén félrehajtva biccentem a vállam felé. Nyomokban egyet tudok érteni azzal, amit állít, ám ő még túl fiatal ahhoz, ennyire bezárkózzon. Aprón bólintok, hogy mindenkinek akadnak problémái, amellyel meg kell küzdeni, ez így van mióta világ, a világ. Szemöldököm mégis halovány ráncba vonom össze, hogy aztán fejem ingassam meg.
- Nem tudtam – legalább is számomra mindig az a lány volt, akinek az anyja Esthella, sosem firtattam ki az apja, vagy honnan származik. Mire visszajöttem külföldi utamról, már ott volt, egyértelműsítve gyereke lett a Magányos Csillag Főboszorkányának. – Elég vagy, Noemi – jelentem ki határozott kedvességgel a hangomban. – Nem csak Esthellának, akitől mindig azt láttam milyen szeretettel von téged körbe, hanem a gyülekezetednek, a barátaidnak, a hozzád közel állóknak. Ne hagyd, hogy megmérgezze az önmagadról alkotott képed az, volt-e lehetőséged megismerni a szüleidet. Velük, vagy nélkülük, de csodálatos személyiség vagy, nem ők határozzák meg, hogy ki is vagy valójában – somolygom az orrom alatt. Az elán, amellyel szavaim gördítem előre nem légből kapott, talán ezt ki is hallja. Nem tudja, nem is tudhatja, hiszen túl fiatal ehhez, de ismerem az érzést, amely körbejárja. Az elhagyatottság és a magány egyvelege és a kétely: én vagyok a hibás?
- Mindazonáltal, ha bármikor szeretnél beszélgetni róla, akkor szíves örömest várlak tárt ajtókkal – kedveskedő mosolyt villantok rá és hogy elhiggye tényleg komolyan gondolom még egy kacsintást is bezsebelhet magának. Mindig is szerettem volna azt hinni, hogy a mentorálás nem áll meg abban, hogy a boszorkány tudását átadja a másiknak, ennél egy szorosabb kötelék is kialakulhat.
- Elég nagy – nevetem boldogan és fejemmel bökök Otto felé, aki nem igazán éli a meleg időszakot, viszont mivel hozzám tartozik nincs más lehetősége, mint hozzászokni – vagy a bolt pincéjében héderezni, mindig megvan a választási lehetősége. – Szóval télen ne hívjalak el titeket magammal a hegyekbe túrázni – nevetem jóízűen, hátradőlve a fotelben, ahogy végighallgatom a történetét, amely bár nem vicces, főleg nem lehetett az éjjeli órákban a bosszúálló madárral – istenem, de ismerős ez – mégis több, mint mosolyra fakaszt.
- De nyáron egy kis evezés? Strandolás? A megfelelő naptejjel persze. Vagy egy jó kis tengerparti kiruccanás Miamiba – vonom fel többször is a szemöldököm, többértelműen is. – Ahogy hallom a tavaszi szünetnek még mindig nagy kultusza van – bazsalygom az orrom alatt. Persze, amikor én jártam nővérképzőbe, akkor ilyesmiről még szó sem volt, viszont amikor már én álltam a pódium tetején, több évben végigkísértem a növendékek miként térnek át Floridában a szünetekben.
- Szerencséd van – csóválom meg kissé a fejem, ám nem miatta, leginkább az emlékek szórakozottsága végett, amikor még hófehér bőrömet úgy megkapta a nap, hogy egy rák is megirigyelhette volna pirosságom.
- Ugyan, nem vagy a terhemre. Ha nem érek rá valami oknál fogva, azt úgyis elmondom, szeretek egyenes lenni ilyen szempontból. Ha pedig ráérek, akkor meg szívesen töltöm társaságodban az időt – hazugság nem bucskázik át az ajkamon, fiatalsága ellenére érettebb, mint a korosztálya. Könnyű vele beszélgetni, szinte bármiről, nyitott és ami a legfontosabb, falja magába a tudást. Régen találkoztam ilyen tudásszomjjal rendelkező személlyel. – Nagyszerű boszorkány vagy és csak még jobb leszel – kacsintok rá, hízelgéstől mentesen. Őszintén gondolom, sokra viheti még, főként, ha egyszer engem fog követni a rangban. Már most, méltóbb rá, mint én voltam az ő korában. Akkoriban egyszerre dühös, elveszett és eszeveszetten szerelmes. Ezek pedig nem a legjobb kombinációk, főként egy háborús időszakban.
- Ne is hagyd senkinek. Nem árulunk zsákbamacskát, vannak, akik nem díjazzák, amiért a Falka szövetségesei vagyunk. Nem csak boszorkánykörökben, emiatt több szóbeli atrocitás is érhet, de ne hagyd magad és végképp ne vedd a lelkedre ezeket – csóválom meg újra a fejem. A kevésbé béketűrő jelzőre hangosan elnevetem magam. – Ó, vannak. De a szerencsénk az, hogy nem feltétlen kell ölre mennünk az igazunkért, vagy magunkért a bálványunk hatalmat adott a kezünkbe, amivel szabadon élhetünk vissza. Persze egy határon belül. Ha nem vagy biztos magadban ebből a szempontból, ki-mikor lépte át a vonalat, nyugodtan megkereshetsz engem is vagy Deliat is. Ő is szívén viseli azt, hogy a gyülekezet tagjai háborítatlanok legyenek – biztosítom erről is, mert szeretem ezt nálunk, hogy bár megvan mindenkinek a maga élettörténete mégis összetartó közösség vagyunk. Merem hinni, hogy mindannyian büszkén foglaljuk el rangunkat a kovenben és megteszünk mindent, szégyent ne hozzunk a nevére.
- Furcsa lesz? Hogy az Ostara alatt ezúttal nem anyádék oldalán leszel, hanem a miénken?
- Nem tudtam – legalább is számomra mindig az a lány volt, akinek az anyja Esthella, sosem firtattam ki az apja, vagy honnan származik. Mire visszajöttem külföldi utamról, már ott volt, egyértelműsítve gyereke lett a Magányos Csillag Főboszorkányának. – Elég vagy, Noemi – jelentem ki határozott kedvességgel a hangomban. – Nem csak Esthellának, akitől mindig azt láttam milyen szeretettel von téged körbe, hanem a gyülekezetednek, a barátaidnak, a hozzád közel állóknak. Ne hagyd, hogy megmérgezze az önmagadról alkotott képed az, volt-e lehetőséged megismerni a szüleidet. Velük, vagy nélkülük, de csodálatos személyiség vagy, nem ők határozzák meg, hogy ki is vagy valójában – somolygom az orrom alatt. Az elán, amellyel szavaim gördítem előre nem légből kapott, talán ezt ki is hallja. Nem tudja, nem is tudhatja, hiszen túl fiatal ehhez, de ismerem az érzést, amely körbejárja. Az elhagyatottság és a magány egyvelege és a kétely: én vagyok a hibás?
- Mindazonáltal, ha bármikor szeretnél beszélgetni róla, akkor szíves örömest várlak tárt ajtókkal – kedveskedő mosolyt villantok rá és hogy elhiggye tényleg komolyan gondolom még egy kacsintást is bezsebelhet magának. Mindig is szerettem volna azt hinni, hogy a mentorálás nem áll meg abban, hogy a boszorkány tudását átadja a másiknak, ennél egy szorosabb kötelék is kialakulhat.
- Elég nagy – nevetem boldogan és fejemmel bökök Otto felé, aki nem igazán éli a meleg időszakot, viszont mivel hozzám tartozik nincs más lehetősége, mint hozzászokni – vagy a bolt pincéjében héderezni, mindig megvan a választási lehetősége. – Szóval télen ne hívjalak el titeket magammal a hegyekbe túrázni – nevetem jóízűen, hátradőlve a fotelben, ahogy végighallgatom a történetét, amely bár nem vicces, főleg nem lehetett az éjjeli órákban a bosszúálló madárral – istenem, de ismerős ez – mégis több, mint mosolyra fakaszt.
- De nyáron egy kis evezés? Strandolás? A megfelelő naptejjel persze. Vagy egy jó kis tengerparti kiruccanás Miamiba – vonom fel többször is a szemöldököm, többértelműen is. – Ahogy hallom a tavaszi szünetnek még mindig nagy kultusza van – bazsalygom az orrom alatt. Persze, amikor én jártam nővérképzőbe, akkor ilyesmiről még szó sem volt, viszont amikor már én álltam a pódium tetején, több évben végigkísértem a növendékek miként térnek át Floridában a szünetekben.
- Szerencséd van – csóválom meg kissé a fejem, ám nem miatta, leginkább az emlékek szórakozottsága végett, amikor még hófehér bőrömet úgy megkapta a nap, hogy egy rák is megirigyelhette volna pirosságom.
- Ugyan, nem vagy a terhemre. Ha nem érek rá valami oknál fogva, azt úgyis elmondom, szeretek egyenes lenni ilyen szempontból. Ha pedig ráérek, akkor meg szívesen töltöm társaságodban az időt – hazugság nem bucskázik át az ajkamon, fiatalsága ellenére érettebb, mint a korosztálya. Könnyű vele beszélgetni, szinte bármiről, nyitott és ami a legfontosabb, falja magába a tudást. Régen találkoztam ilyen tudásszomjjal rendelkező személlyel. – Nagyszerű boszorkány vagy és csak még jobb leszel – kacsintok rá, hízelgéstől mentesen. Őszintén gondolom, sokra viheti még, főként, ha egyszer engem fog követni a rangban. Már most, méltóbb rá, mint én voltam az ő korában. Akkoriban egyszerre dühös, elveszett és eszeveszetten szerelmes. Ezek pedig nem a legjobb kombinációk, főként egy háborús időszakban.
- Ne is hagyd senkinek. Nem árulunk zsákbamacskát, vannak, akik nem díjazzák, amiért a Falka szövetségesei vagyunk. Nem csak boszorkánykörökben, emiatt több szóbeli atrocitás is érhet, de ne hagyd magad és végképp ne vedd a lelkedre ezeket – csóválom meg újra a fejem. A kevésbé béketűrő jelzőre hangosan elnevetem magam. – Ó, vannak. De a szerencsénk az, hogy nem feltétlen kell ölre mennünk az igazunkért, vagy magunkért a bálványunk hatalmat adott a kezünkbe, amivel szabadon élhetünk vissza. Persze egy határon belül. Ha nem vagy biztos magadban ebből a szempontból, ki-mikor lépte át a vonalat, nyugodtan megkereshetsz engem is vagy Deliat is. Ő is szívén viseli azt, hogy a gyülekezet tagjai háborítatlanok legyenek – biztosítom erről is, mert szeretem ezt nálunk, hogy bár megvan mindenkinek a maga élettörténete mégis összetartó közösség vagyunk. Merem hinni, hogy mindannyian büszkén foglaljuk el rangunkat a kovenben és megteszünk mindent, szégyent ne hozzunk a nevére.
- Furcsa lesz? Hogy az Ostara alatt ezúttal nem anyádék oldalán leszel, hanem a miénken?
Noemi Enid Bright kedveli ezt a posztot
Boszorkány - 5. szint
Noemi Enid Bright
A szavai ugyan eljutnak a tudatomig, de pusztán egy halovány mosoly szökik ajkaimra. Kedves tőle, de tényleg, attól még mindig ott volt bennem, hogy nem kellettem, és talán ez az oka annak a megfelelési kényszernek, ami bennem van, ami miatt mindig mindent igyekszem a lehető legjobban csinálni. Ezért voltam iskolaelső, és ezért akarok summa cum laude lediplomázni, és ezért tanulok annyit a boszorkányok közt is. Vélhetőleg nekem soha a jó isten sem fogja megmagyarázni, hogy elég vagyok, ha a szüleim elméletileg szívből szerették egymást, én meg valahogy mégsem kellettem a képbe. Azért valahol reméltem, hogy legalább boldognak sikerült lenniük. Nélkülem…
- Tudom, Nashota, az eszemmel tudom. Itt viszont… – Emelem kezem a szívem fölé egy mély sóhajjal. - Mindig fájt. – Nem vagyok az a típus, aki erről sokat lelkizne, nagyon ritka esetekben bukik ki belőlem, és fogalmam sincs, most miért nem maradt benn. A felajánlására bólintok, nem tudom, talán alkalomadtán élek majd vele, de most valahogy… nem… nem erről kell a mai napnak szólnia. Mint igazából semelyiknek sem kellene. Tudom, nem kéne ezzel foglalkozzak, én minek, ha nekik nem kellettem? Inkább beszélek mindig minden másról, csak senki se láthassa meg, belül mennyire zokog még a mai napig az az elhagyott kislány.
- Télen inkább ne, de az év bármely más részében szívesen túrázunk.
Én magam sem rajongok azért a hidegért annyira, de síelni szeretek, viszont meglehetősen ritkán teszem, nyilván nem célom jégkockát faragni a familiárisomból.
- Az jöhet bármikor. Max faktorral persze, a paradicsom színe annyira nem áll jól nekem a bőrömön. Igen, a tavaszi szünetnek annak van…
Vigyorodom el, általában szokásom részt venni az ilyen eseményeken, már csak azért is, mert utána kicsattanó energiával térhetek haza. Khm. Mindenesetre csak akkor szoktam kimozdulni, ha nincs máshol szükség rám, mert valljuk be, olykor előfordulhat, hogy keresztülhúzza az élet a szórakozásra szánt időt.
- Ennek örülök. Persze, tudom, hogy sokkal több a dolgod, mint egy mentornak, lévén ott a Falka, szóval értékelem, hogy akad rám időd.
Komolyan jól esik, és valóban úgy érzem, a lehető legjobbtól tanulok, szóval értékelem a lehetőséget, épp ezért igyekszem a lehető legjobban kihasználni. A szavaira kissé elpirulok, mert valljuk be, jó ilyet hallani, még akkor is, ha a magam részéről messze nem érzem még magam nagyszerű boszorkánynak, de ami késik, nem múlik, lévén minden igyekszem megtenni ezért.
- Valamikor majd gyakorolhatnánk a hatodik szinthez szükséges varázslatokat, főleg a likanosokat, bár persze tudom, alapvetően ritkán van szükség a terhességi esélynövelésre, csak szeretnék majd hamarosan szintet lépni.
Ha már mondhatni témánál vagyunk. Elsősorban azért szerettem volna ide átjönni, mert tudtam, hogy itt van boszorkány a mágiaágamban, akitől tudok tanulni. Nyilvánvalóan az előző kovenemben erre nem volt lehetőségem, és azért elég nehéz ezeket önerőből megugrani, legalábbis az ötödik szinteseket nehéznek ítéltem kellő háttértámogatás nélkül.
- Ohh, hát ez cseppet sem érdekel, maximum megtépnek, amiért visszaugatok. Én sem szívom senki vérét, amiért ott él, tanul, próbál boldogulni, ahol. Szerintük mégis hogyan kellene likantróp mágiaággal boldogulnom a vérfarkasok nélkül? Pff.
Bólintok Nashi szavaira, amúgy alapesetben nem vagyok hajlamos a túlkapásokra, nehéz a tyúkszememre lépni, mert úgy kb senki sem tudja A Magányos Csillag Asszonyain kívül, hogy én nem a vérszerinti lánya vagyok nevelőanyámnak. Márpedig ez a téma az egyetlen, amivel engem kóstolgatni lehetne érdemes, minden más lepereg.
- Így lesz, ha úgy érzem, hogy valamiben bizonytalan vagyok.
A kérdése pár másodpercnél tovább nem gondolkodtat el, szóval viszonylag gyorsan érkezik rá a válaszom. Csupán egy pillanatra feszülök bele az anyádék címkébe, akárhonnan nézzük, sosem voltam anyámék oldalán. Amióta tudom, hogy Estella nem a vérem, azóta nem neveztem anyának, legyek ezért bármily hálátlan mások szemében.
- Nem. Ami azt illeti, egyáltalán nem lesz furcsa.
Ragozni viszont a dolgok ezen részét nem szeretném, mert… nos, lelket karcolgatni mára már elég volt, legalábbis, ami engem illet.
- Ami azt illeti, már alig várom.
Mosolygok rá, persze minden ilyen eseményt imádtam mindig, odaát is, de itt még minden új, és friss, ezáltal izgalmasabbnak hat.
- Tudom, Nashota, az eszemmel tudom. Itt viszont… – Emelem kezem a szívem fölé egy mély sóhajjal. - Mindig fájt. – Nem vagyok az a típus, aki erről sokat lelkizne, nagyon ritka esetekben bukik ki belőlem, és fogalmam sincs, most miért nem maradt benn. A felajánlására bólintok, nem tudom, talán alkalomadtán élek majd vele, de most valahogy… nem… nem erről kell a mai napnak szólnia. Mint igazából semelyiknek sem kellene. Tudom, nem kéne ezzel foglalkozzak, én minek, ha nekik nem kellettem? Inkább beszélek mindig minden másról, csak senki se láthassa meg, belül mennyire zokog még a mai napig az az elhagyott kislány.
- Télen inkább ne, de az év bármely más részében szívesen túrázunk.
Én magam sem rajongok azért a hidegért annyira, de síelni szeretek, viszont meglehetősen ritkán teszem, nyilván nem célom jégkockát faragni a familiárisomból.
- Az jöhet bármikor. Max faktorral persze, a paradicsom színe annyira nem áll jól nekem a bőrömön. Igen, a tavaszi szünetnek annak van…
Vigyorodom el, általában szokásom részt venni az ilyen eseményeken, már csak azért is, mert utána kicsattanó energiával térhetek haza. Khm. Mindenesetre csak akkor szoktam kimozdulni, ha nincs máshol szükség rám, mert valljuk be, olykor előfordulhat, hogy keresztülhúzza az élet a szórakozásra szánt időt.
- Ennek örülök. Persze, tudom, hogy sokkal több a dolgod, mint egy mentornak, lévén ott a Falka, szóval értékelem, hogy akad rám időd.
Komolyan jól esik, és valóban úgy érzem, a lehető legjobbtól tanulok, szóval értékelem a lehetőséget, épp ezért igyekszem a lehető legjobban kihasználni. A szavaira kissé elpirulok, mert valljuk be, jó ilyet hallani, még akkor is, ha a magam részéről messze nem érzem még magam nagyszerű boszorkánynak, de ami késik, nem múlik, lévén minden igyekszem megtenni ezért.
- Valamikor majd gyakorolhatnánk a hatodik szinthez szükséges varázslatokat, főleg a likanosokat, bár persze tudom, alapvetően ritkán van szükség a terhességi esélynövelésre, csak szeretnék majd hamarosan szintet lépni.
Ha már mondhatni témánál vagyunk. Elsősorban azért szerettem volna ide átjönni, mert tudtam, hogy itt van boszorkány a mágiaágamban, akitől tudok tanulni. Nyilvánvalóan az előző kovenemben erre nem volt lehetőségem, és azért elég nehéz ezeket önerőből megugrani, legalábbis az ötödik szinteseket nehéznek ítéltem kellő háttértámogatás nélkül.
- Ohh, hát ez cseppet sem érdekel, maximum megtépnek, amiért visszaugatok. Én sem szívom senki vérét, amiért ott él, tanul, próbál boldogulni, ahol. Szerintük mégis hogyan kellene likantróp mágiaággal boldogulnom a vérfarkasok nélkül? Pff.
Bólintok Nashi szavaira, amúgy alapesetben nem vagyok hajlamos a túlkapásokra, nehéz a tyúkszememre lépni, mert úgy kb senki sem tudja A Magányos Csillag Asszonyain kívül, hogy én nem a vérszerinti lánya vagyok nevelőanyámnak. Márpedig ez a téma az egyetlen, amivel engem kóstolgatni lehetne érdemes, minden más lepereg.
- Így lesz, ha úgy érzem, hogy valamiben bizonytalan vagyok.
A kérdése pár másodpercnél tovább nem gondolkodtat el, szóval viszonylag gyorsan érkezik rá a válaszom. Csupán egy pillanatra feszülök bele az anyádék címkébe, akárhonnan nézzük, sosem voltam anyámék oldalán. Amióta tudom, hogy Estella nem a vérem, azóta nem neveztem anyának, legyek ezért bármily hálátlan mások szemében.
- Nem. Ami azt illeti, egyáltalán nem lesz furcsa.
Ragozni viszont a dolgok ezen részét nem szeretném, mert… nos, lelket karcolgatni mára már elég volt, legalábbis, ami engem illet.
- Ami azt illeti, már alig várom.
Mosolygok rá, persze minden ilyen eseményt imádtam mindig, odaát is, de itt még minden új, és friss, ezáltal izgalmasabbnak hat.
Főboszorkány
Nashota Hayes
Szeretnék a segítségére lenni, könnyebbnek érezze azt, amit most érez az elhagyatottságával kapcsolatban. Fogalma sincs, mennyire meg tudom érteni azt, amely most lejátszódik benne, ami a gondolatai között forog.
- Mindig fájni fog annak a ténye, azok, akik az életedért felelősek nincsenek ott neked - szomorkás, őszintén együttérző mosoly kerekedik ajkam szegletében. Voltam a cipőjében és lássuk be annak idején ezt a tényt sokkal rosszabbul viseltem, mint ő teszi. Legalább is, amit mutat, rajtam ez annak idején teljesen máshogy csapódott le. - Azt mégis szeretném, ha tudnád, a döntésükért ne vagy felelős. Sovány a vígasz, de ez az ő veszteségük és soha nem helyes, hogy az elhagyott gyermek érezze ezt - hajolok enyhén közelebb hozzá, kezem nyújtom ki felé. Ujjaim kézfejére simulnak gyengéden és finoman szorítom meg. Estella olyan szeretettel árasztotta el, soha fel sem merült bennem az, nem az övé lenne… vérből. Így azonban… egyfajta üresség mindig lesz a lelkében, amit nem fog tudni igazán pótolni. Mert elhagyták és ezt bármilyen köntösbe lehet burkolni, a tényen semmin sem fog változtatni. Az sem, ha az életéért tették, hogy megmentsék, hogy legyen esélye egy teljes és boldog életre, anélkül üldöznék. Ezt a hiányt semmi sem fogja tudni pótolni és ez nem az ő, vagy a körülötte lévők hibája.
A sorok között fellelhető felajánlásra egy pillanatra elnyílnak az ajkaim, amíg átgondolom csak a felvetett ötletet, mégis… valahogy nem idegenkedek tőle, pedig régen volt már az, valakit elhívjak magammal egy kirándulásra.
- Szóval, amíg nincsenek fagyok és ha netalán kedvem szottyanna elmenni a hegyekbe, vagy csak valahova a természet lágy ölére, kapható lennél egy kis kiruccanásra? - ajkam szegletében ezúttal egy huncut félmosoly jelenik meg. Na, nem kell semmi becstelenre gondolni, de ettől függetlenül, főként most, hogy betöltötte már a huszonegyedik életévét, még bárhova keveredhetünk egy hosszú és fárasztó nap végén - és ne legyek annyira öreg, hogy az ágy jusson eszembe.
- Ezt jó hallani. Élvezd ki és használd ki, amíg van rá lehetőséged. A hosszú életünkkel együtt jár, hogy számtalan helyen megfordulhatunk te pedig még rettentően fiatal vagy, amíg komolyabb kötelezettségeid nem lesznek - történetesen a rangom megöröklése. Addig azonban van még jónéhány évtizede hátra és ha alkalomadtán szeretne a városon kívül tartózkodni én nem fogom meggátolni benne. Még egy kacsintást is kap tőlem, lássa kijelentésem teljesen komolyan gondoltam.
- Tényleg Noemi, ez szinte semmiség, nem kell hálálkodni - nevetem el magam jókedélyűen. - Az én mentorom, egyszerre volt főboszorkány, falka boszorkánya és mentor is, amíg az utóbbit át nem vettem tőle - teszem ezt hozzá gyorsan, mert bár Claudett sok mindenre képes volt, ezt a terhet szívesen vettem le a válláról. Élveztem, akkor is, ha mentoráltam jóval később lett csak… szerettem a gyülekezeten belül rangot lépni, ha jobban belegondolok. - Ha neki így játszi könnyedséggel ment, akkor nekem is fog - lelkes, magabiztos mosollyal tekintek rá. Tisztában vagyok azzal, elődömet sok szempontból nem fogom soha felérni, de törekedhetek arra, hogy még a síron túlról is büszke legyen rám.
- És ha szóba jött, Lizbeth a mostani likános mentor három év múlva egy másik kovenbe fog elmenni. Így, hogy nem ő fog követni engem a rangban, mindannyian egyetértettünk abban, hogy a számára is jövedelmezőbb, ha egy olyan gyülekezetben van, ahol a későbbiekben fogja tudni kamatoztatni a tudását. Amíg be nem töltöd a megfelelő életkort, addig szívesen marad velünk, utána azonban átadná neked a stafétát - somolygom az orrom alatt. Erről ugyan eddig nem volt szó közöttünk, de sejthette talán, hogy előbb vagy utóbb ez be fog következni. - Lizbeth ötlete volt ez a terv - teszem még hozzá gyorsan. Ketten is segítségére lehetünk a fiatal boszorkánynak mert bár én vagyok a nem túl hivatalos mentora, van erre egy másik személy is és ketten sokkal hatékonyabban fogjuk tudni felkészíteni. Én arra, miként válhat nagyszerű falka boszorkánnyá a mentor pedig a másik rangra készítheti fel.
- Értékelem a lelkesedésed és természetesen gyakorolhatunk. Igazából a terhességi esélynövelésre többször is szükség lehet, amely trükkösebb és amire a legtöbb idő felkészülni az a lélektárs varázslat. Abból szokott kevesebb lenni és a fenyőtű lánc elkészítése hosszú időbe telik, még rengeteg gyakorlás után is. Finom, motorikus mozdulatokat alaposan meg kell tanulni, ezzel kezdhetjük is akár a gyakorlást, ha gondolod. A pincébe is lemehetünk, vagy elhalaszthatjuk egy másik alkalomra - csapom be az egyik, régi jegyzetekkel teli könyvet. Három éve van még hátra arra, képes legyen meglépni a szintjét és ez nem véletlenül van. Minden boszorkánynak a szintjén lévő varázslatok rengeteg gyakorlást igényelnek.
- Viszont, ha legközelebb lesz igény rá, te fogod elvégezni a varázslatot - már a lélektársat. - Valamint néhány vérfarkasnak mindig szüksége van lélekelixírre is. Ebben is a segítségemre lehetsz - ami azt illeti listát is tudok adni számára kik azok, akik olyan hátrányban szenvednek, akiknek ez a varázslat a segítségére lehet.
- Leginkább úgy, hogy ne is létezzenek - nevetem kedélyesen, fejem csóválva. - Vannak még ilyen nézetek is, Paktum ide vagy oda - vonom meg a vállam. Én nem tartozom azok közé, akik a vérfarkasok vesztét kívánná - szép is lenne. - Az emberi és a boszorkányi kicsinységre egyébként sincs logikus magyarázat és ne feledjük, bármennyire is vagyunk összetartóak, azért csak nők vagyunk és sok ok nem kell ahhoz, próbáljuk a másikat gáncsolni - vonom meg végül hetykén a vállam. Az éjárnyasokkal többször gyűlt már meg a bajom, mint szerettem volna, de ez is hozzátartozik a munkakörömhöz. Vagyis… már hozzászoktam.
Megfeszülését, ha akarnám sem tudnám szem elől téveszteni. Szemréseim enyhén vonom össze, de nem teszi szóvá, mi váltotta ez ki belőle. Komolyságom sokáig mégsem őrzőm meg, válasza akaratlanul is melegséggel tölti el bensőmet. - Ennek tényleg örülök. Mindig jó buli egy ilyen ünnepség nálunk. Viszont, ha kellemetlen témákat feszegetek, csak szólj, jó? - kacsintok rá újra, mintegy mellékesen jegyezve meg a dolgot.
- Mindig fájni fog annak a ténye, azok, akik az életedért felelősek nincsenek ott neked - szomorkás, őszintén együttérző mosoly kerekedik ajkam szegletében. Voltam a cipőjében és lássuk be annak idején ezt a tényt sokkal rosszabbul viseltem, mint ő teszi. Legalább is, amit mutat, rajtam ez annak idején teljesen máshogy csapódott le. - Azt mégis szeretném, ha tudnád, a döntésükért ne vagy felelős. Sovány a vígasz, de ez az ő veszteségük és soha nem helyes, hogy az elhagyott gyermek érezze ezt - hajolok enyhén közelebb hozzá, kezem nyújtom ki felé. Ujjaim kézfejére simulnak gyengéden és finoman szorítom meg. Estella olyan szeretettel árasztotta el, soha fel sem merült bennem az, nem az övé lenne… vérből. Így azonban… egyfajta üresség mindig lesz a lelkében, amit nem fog tudni igazán pótolni. Mert elhagyták és ezt bármilyen köntösbe lehet burkolni, a tényen semmin sem fog változtatni. Az sem, ha az életéért tették, hogy megmentsék, hogy legyen esélye egy teljes és boldog életre, anélkül üldöznék. Ezt a hiányt semmi sem fogja tudni pótolni és ez nem az ő, vagy a körülötte lévők hibája.
A sorok között fellelhető felajánlásra egy pillanatra elnyílnak az ajkaim, amíg átgondolom csak a felvetett ötletet, mégis… valahogy nem idegenkedek tőle, pedig régen volt már az, valakit elhívjak magammal egy kirándulásra.
- Szóval, amíg nincsenek fagyok és ha netalán kedvem szottyanna elmenni a hegyekbe, vagy csak valahova a természet lágy ölére, kapható lennél egy kis kiruccanásra? - ajkam szegletében ezúttal egy huncut félmosoly jelenik meg. Na, nem kell semmi becstelenre gondolni, de ettől függetlenül, főként most, hogy betöltötte már a huszonegyedik életévét, még bárhova keveredhetünk egy hosszú és fárasztó nap végén - és ne legyek annyira öreg, hogy az ágy jusson eszembe.
- Ezt jó hallani. Élvezd ki és használd ki, amíg van rá lehetőséged. A hosszú életünkkel együtt jár, hogy számtalan helyen megfordulhatunk te pedig még rettentően fiatal vagy, amíg komolyabb kötelezettségeid nem lesznek - történetesen a rangom megöröklése. Addig azonban van még jónéhány évtizede hátra és ha alkalomadtán szeretne a városon kívül tartózkodni én nem fogom meggátolni benne. Még egy kacsintást is kap tőlem, lássa kijelentésem teljesen komolyan gondoltam.
- Tényleg Noemi, ez szinte semmiség, nem kell hálálkodni - nevetem el magam jókedélyűen. - Az én mentorom, egyszerre volt főboszorkány, falka boszorkánya és mentor is, amíg az utóbbit át nem vettem tőle - teszem ezt hozzá gyorsan, mert bár Claudett sok mindenre képes volt, ezt a terhet szívesen vettem le a válláról. Élveztem, akkor is, ha mentoráltam jóval később lett csak… szerettem a gyülekezeten belül rangot lépni, ha jobban belegondolok. - Ha neki így játszi könnyedséggel ment, akkor nekem is fog - lelkes, magabiztos mosollyal tekintek rá. Tisztában vagyok azzal, elődömet sok szempontból nem fogom soha felérni, de törekedhetek arra, hogy még a síron túlról is büszke legyen rám.
- És ha szóba jött, Lizbeth a mostani likános mentor három év múlva egy másik kovenbe fog elmenni. Így, hogy nem ő fog követni engem a rangban, mindannyian egyetértettünk abban, hogy a számára is jövedelmezőbb, ha egy olyan gyülekezetben van, ahol a későbbiekben fogja tudni kamatoztatni a tudását. Amíg be nem töltöd a megfelelő életkort, addig szívesen marad velünk, utána azonban átadná neked a stafétát - somolygom az orrom alatt. Erről ugyan eddig nem volt szó közöttünk, de sejthette talán, hogy előbb vagy utóbb ez be fog következni. - Lizbeth ötlete volt ez a terv - teszem még hozzá gyorsan. Ketten is segítségére lehetünk a fiatal boszorkánynak mert bár én vagyok a nem túl hivatalos mentora, van erre egy másik személy is és ketten sokkal hatékonyabban fogjuk tudni felkészíteni. Én arra, miként válhat nagyszerű falka boszorkánnyá a mentor pedig a másik rangra készítheti fel.
- Értékelem a lelkesedésed és természetesen gyakorolhatunk. Igazából a terhességi esélynövelésre többször is szükség lehet, amely trükkösebb és amire a legtöbb idő felkészülni az a lélektárs varázslat. Abból szokott kevesebb lenni és a fenyőtű lánc elkészítése hosszú időbe telik, még rengeteg gyakorlás után is. Finom, motorikus mozdulatokat alaposan meg kell tanulni, ezzel kezdhetjük is akár a gyakorlást, ha gondolod. A pincébe is lemehetünk, vagy elhalaszthatjuk egy másik alkalomra - csapom be az egyik, régi jegyzetekkel teli könyvet. Három éve van még hátra arra, képes legyen meglépni a szintjét és ez nem véletlenül van. Minden boszorkánynak a szintjén lévő varázslatok rengeteg gyakorlást igényelnek.
- Viszont, ha legközelebb lesz igény rá, te fogod elvégezni a varázslatot - már a lélektársat. - Valamint néhány vérfarkasnak mindig szüksége van lélekelixírre is. Ebben is a segítségemre lehetsz - ami azt illeti listát is tudok adni számára kik azok, akik olyan hátrányban szenvednek, akiknek ez a varázslat a segítségére lehet.
- Leginkább úgy, hogy ne is létezzenek - nevetem kedélyesen, fejem csóválva. - Vannak még ilyen nézetek is, Paktum ide vagy oda - vonom meg a vállam. Én nem tartozom azok közé, akik a vérfarkasok vesztét kívánná - szép is lenne. - Az emberi és a boszorkányi kicsinységre egyébként sincs logikus magyarázat és ne feledjük, bármennyire is vagyunk összetartóak, azért csak nők vagyunk és sok ok nem kell ahhoz, próbáljuk a másikat gáncsolni - vonom meg végül hetykén a vállam. Az éjárnyasokkal többször gyűlt már meg a bajom, mint szerettem volna, de ez is hozzátartozik a munkakörömhöz. Vagyis… már hozzászoktam.
Megfeszülését, ha akarnám sem tudnám szem elől téveszteni. Szemréseim enyhén vonom össze, de nem teszi szóvá, mi váltotta ez ki belőle. Komolyságom sokáig mégsem őrzőm meg, válasza akaratlanul is melegséggel tölti el bensőmet. - Ennek tényleg örülök. Mindig jó buli egy ilyen ünnepség nálunk. Viszont, ha kellemetlen témákat feszegetek, csak szólj, jó? - kacsintok rá újra, mintegy mellékesen jegyezve meg a dolgot.
Noemi Enid Bright kedveli ezt a posztot
Boszorkány - 5. szint
Noemi Enid Bright
- Igen, életem első 21 évében fájt, szóval gyaníthatóan ez már így marad.
Igaz, ami igaz, ezt nem tudhatom biztosra, a lelkem egy aprócska, naiv része szerintem az utolsó utáni pillanatig remélni fogja, hogy van némi ésszerű magyarázat arra, amiért elhagytak. Nagyon szeretném, hogy legyen, noha akkor már arra ugyanúgy kellene legyen, hogy nem kerestek azóta sem. Szóval ez olyasmi, ami csak nagyon magányos és szomorú éjszakákon marad meg nekem, amikor már tényleg úgy érzem, hogy nincs mibe kapaszkodnom. Szerencsére nincs belőlük sok azért.
- Nem helyes, persze, és az eszem tudja, hidd el.. de itt benn... – teszem a kezem a szívem felé ezen a ponton. - Fáj.
Teszek hozzá csak ennyit csendesen. Kedves amit mond, hogy az ő veszteségük, de ha tudatosan váltak meg tőlem, akkor én teher voltam, nem veszteség vagyok, és sajnos ez a reálisabb megközelítés, nem a kislányos fantáziám. Az érintésére kósza, nem kívánt könnycseppek gyülekeznek lélektükreim előtt, nem vagyok kifejezetten érzékeny és sírós típus, de ez a téma mindig megvisel, és ami azt illeti, senkivel sem tudtam ezt rendesen megbeszélni soha. Jacob nem épp egy lelkizős típus, a nevelőanyám meg nem szerette a témát, nyilván nem véletlenül. Azonban Nashi kedvessége most gyógyír a láthatatlan sebeimre.
- Persze, nagyon szívesen, imádom a természetet.
Mondjuk druidák közt nőttem fel – s bár nem tudom, az apám is az -, meglepő lenne, ha nem érezném komfortosan magam a szabadban.
- Tudom, és azért sokszor utazgattam már, szerencsére megadatott.
Nem emlegetem, kinek a révén, lévén szerintem nem okos dolog még előtte sem Jacob nevét gyakrabban emlegetni, minthogy normális volna, nem vagyok ostoba, nem kürtölöm tele a világot vele, hogy valamennyire az óvó figyelme alatt állok. Bár, talán az idekerülésem okán már sejti ezt a tényt.
- Huhh, nem tudom, hogy bírhatta.
Azért egyszerre ilyen – szerintem egész embert kívánó – rangokat betölteni nagyon nagy kihívás lehet, és óriási felelősség. Mindenesetre nyilván sikerült megoldania.
- Már, hogy három év múlva mentor legyek? Nem leszek még túl fiatal ahhoz? Vagy csak nekem tűnik túl rövid időnek?
Itt nem arról van szó, hogy ne bíznék magamban, vagy ne lennék tudatában a saját képességeimmel, amik azért átlagosnak nem mondhatóak, egyszerűen kicsit mellbevágott most ez a tény, de akárhogyan alakuljon, én mindenképpen örömmel fogok vállalni bármit, aminek kapcsán bizalmat szavaznak nekem.
- De természetesen állok elébe, éjjel-nappal hajlandó vagyok tanulni, amíg bírom szusszal. Mondjuk, nem ártana keresnem valakit állandó és hathatós, gyors utánpótlásként.
Kacsintottam nevetve Nashira, mert őszintén szólva vannak napok, amikor pont semmi kedvem azon fáradozni, hogy elcsábítsak valakit, sokkal egyszerűbb lenne, ha csak írnék egy sms-t, és jönne, én meg több mint boldog lennék már ennyitől is. Ami az érzelmeket illeti, úgy nagyjából soha nem óhajtom az életembe keverni őket ezen a szinten.
- Gyakorolhatunk már most… gondolom, lélektárs varázslatot ritkán kell végezni, még véletlenül sem akarok lemaradni róla, hogyha esetleg úgy alakul... szeretném minél előbb legalább fejben átlátni a dolgokat.
Lehet, kissé túlbuzgó vagyok, de számomra ez tényleg mindennél fontosabb, meglehetőse céltudatos vagyok már most, készen arra, hogy az egész életemet ennek áldozzam, s persze, soha egy pillanatig sem érezném áldozatnak.
- Nagyon szuper! Naná, mindenben is, akármikor kell elixír, szólj, és máris itt termek.
Vagy ahol kell, annyira jó, hogy végre olyantól tanulhatok, aki ennyire jó a mágiaágban, amivel én magam is rendelkezem. Teljes mértékben megérte, hogy átjöjjek ide, bár ebben soha nem kételkedtem, ami azt illeti.
- Én… egyszerűen csak… legyen Estella, jó? Ne hívjuk máshogy, kérlek.
Sóhajtottam fel, és ez az, amit ma már nem szeretnék szétcincálni, eleget beszéltem az érzéseimről, és talán ez most a valóság elkendőzése a részemről, de sokkal inkább szeretnék a tudásomat bővítő tevékenységekre koncentrálni.
- Inkább menjünk gyakorolni, jó?
Mosolygok rá, és ha benne volt, akkor átirányíthattuk magunkat a pincébe néhány kimerítő, ámde részemre mindenképpen nagyon hasznos órácskára.
//Nagyon szépen köszönöm, és akkor ugorhatunk a jelenbe, hogy felébredjek Csipkerózsika álmomból. ^^ //
Igaz, ami igaz, ezt nem tudhatom biztosra, a lelkem egy aprócska, naiv része szerintem az utolsó utáni pillanatig remélni fogja, hogy van némi ésszerű magyarázat arra, amiért elhagytak. Nagyon szeretném, hogy legyen, noha akkor már arra ugyanúgy kellene legyen, hogy nem kerestek azóta sem. Szóval ez olyasmi, ami csak nagyon magányos és szomorú éjszakákon marad meg nekem, amikor már tényleg úgy érzem, hogy nincs mibe kapaszkodnom. Szerencsére nincs belőlük sok azért.
- Nem helyes, persze, és az eszem tudja, hidd el.. de itt benn... – teszem a kezem a szívem felé ezen a ponton. - Fáj.
Teszek hozzá csak ennyit csendesen. Kedves amit mond, hogy az ő veszteségük, de ha tudatosan váltak meg tőlem, akkor én teher voltam, nem veszteség vagyok, és sajnos ez a reálisabb megközelítés, nem a kislányos fantáziám. Az érintésére kósza, nem kívánt könnycseppek gyülekeznek lélektükreim előtt, nem vagyok kifejezetten érzékeny és sírós típus, de ez a téma mindig megvisel, és ami azt illeti, senkivel sem tudtam ezt rendesen megbeszélni soha. Jacob nem épp egy lelkizős típus, a nevelőanyám meg nem szerette a témát, nyilván nem véletlenül. Azonban Nashi kedvessége most gyógyír a láthatatlan sebeimre.
- Persze, nagyon szívesen, imádom a természetet.
Mondjuk druidák közt nőttem fel – s bár nem tudom, az apám is az -, meglepő lenne, ha nem érezném komfortosan magam a szabadban.
- Tudom, és azért sokszor utazgattam már, szerencsére megadatott.
Nem emlegetem, kinek a révén, lévén szerintem nem okos dolog még előtte sem Jacob nevét gyakrabban emlegetni, minthogy normális volna, nem vagyok ostoba, nem kürtölöm tele a világot vele, hogy valamennyire az óvó figyelme alatt állok. Bár, talán az idekerülésem okán már sejti ezt a tényt.
- Huhh, nem tudom, hogy bírhatta.
Azért egyszerre ilyen – szerintem egész embert kívánó – rangokat betölteni nagyon nagy kihívás lehet, és óriási felelősség. Mindenesetre nyilván sikerült megoldania.
- Már, hogy három év múlva mentor legyek? Nem leszek még túl fiatal ahhoz? Vagy csak nekem tűnik túl rövid időnek?
Itt nem arról van szó, hogy ne bíznék magamban, vagy ne lennék tudatában a saját képességeimmel, amik azért átlagosnak nem mondhatóak, egyszerűen kicsit mellbevágott most ez a tény, de akárhogyan alakuljon, én mindenképpen örömmel fogok vállalni bármit, aminek kapcsán bizalmat szavaznak nekem.
- De természetesen állok elébe, éjjel-nappal hajlandó vagyok tanulni, amíg bírom szusszal. Mondjuk, nem ártana keresnem valakit állandó és hathatós, gyors utánpótlásként.
Kacsintottam nevetve Nashira, mert őszintén szólva vannak napok, amikor pont semmi kedvem azon fáradozni, hogy elcsábítsak valakit, sokkal egyszerűbb lenne, ha csak írnék egy sms-t, és jönne, én meg több mint boldog lennék már ennyitől is. Ami az érzelmeket illeti, úgy nagyjából soha nem óhajtom az életembe keverni őket ezen a szinten.
- Gyakorolhatunk már most… gondolom, lélektárs varázslatot ritkán kell végezni, még véletlenül sem akarok lemaradni róla, hogyha esetleg úgy alakul... szeretném minél előbb legalább fejben átlátni a dolgokat.
Lehet, kissé túlbuzgó vagyok, de számomra ez tényleg mindennél fontosabb, meglehetőse céltudatos vagyok már most, készen arra, hogy az egész életemet ennek áldozzam, s persze, soha egy pillanatig sem érezném áldozatnak.
- Nagyon szuper! Naná, mindenben is, akármikor kell elixír, szólj, és máris itt termek.
Vagy ahol kell, annyira jó, hogy végre olyantól tanulhatok, aki ennyire jó a mágiaágban, amivel én magam is rendelkezem. Teljes mértékben megérte, hogy átjöjjek ide, bár ebben soha nem kételkedtem, ami azt illeti.
- Én… egyszerűen csak… legyen Estella, jó? Ne hívjuk máshogy, kérlek.
Sóhajtottam fel, és ez az, amit ma már nem szeretnék szétcincálni, eleget beszéltem az érzéseimről, és talán ez most a valóság elkendőzése a részemről, de sokkal inkább szeretnék a tudásomat bővítő tevékenységekre koncentrálni.
- Inkább menjünk gyakorolni, jó?
Mosolygok rá, és ha benne volt, akkor átirányíthattuk magunkat a pincébe néhány kimerítő, ámde részemre mindenképpen nagyon hasznos órácskára.
//Nagyon szépen köszönöm, és akkor ugorhatunk a jelenbe, hogy felébredjek Csipkerózsika álmomból. ^^ //
Nashota Hayes kedveli ezt a posztot
Főboszorkány
Nashota Hayes
Mélyebben szívom be az orromon keresztül a levegőt, miközben arcának alabástrom vonásait szemlélem. Egy halk szusszanással engedem ki végül a levegőt tüdőmből és enyhén megrázom a fejemet. - Ami azt illeti nem. Ahogy múlik az idő az életedben olyan dolgok fognak veled történni, amelyek mellett elhalványul mindaz, amit most érzel. Mind negatív, mind pozitív oldalról tekintve. Persze, olykor-olykor belédhasít a tudata, de egy idő után már nem fog számítani - vonom meg egyszerűen a vállamat, nem azért, mert az érzéseit szeretném lefitymálni. Nagyon hosszú az út előtte, amikor tényleg azt fogja érezni, amit elétárok. Tudom. - Mert lesznek az életedben olyanok, akik sokkal többet fognak számítani, mint azok, akik elhagytak - szélesebb mosolyt küldök felé, miközben kezére óvatosan rá is szorítok, hogy ezzel is bizonyosságot nyújtsak mindannak, amit mondok. Megértem őt, ezt zöldjeimben is láthatja tükrözni. Anélkül, hogy szükségem lenne elmondanom, rájöhetett, hogy a terhe nem ismeretlen a számomra és át tudom mindazt érezni, amin keresztülmegy.
És még fog is.
Mindazonáltal nem csak én, de az egész gyülekezet itt lesz a számára abban, hogy ezt könnyebbé tegyük a számára.
- Akkor ezt meg is beszéltük! - már ami a kirándulásunkat illeti. Ha tehetném - de nem tehetem, de ha mégis - akkor az ország másik végébe vinném el néhány napra, ám mivel a kötelességeim nem szólíthatnak el csak úgy messzire, így majd a környékre tervezek valamit.
- Szenvedélye volt, mindez - mutatok körbe a helyiségben, noha ez mindössze csak szimbolikus értékkel bír a témában. - A gyülekezet és a falka. Számára ez nem munka volt, vagy kötelesség, élvezte azt, amit csinál és remek is volt ebben. Mesterien értett az irányításhoz, a vezetéshez, abban, hogy a boszorkányok és a farkasok is megbízzanak benne - mesélem enyhe lelkesedéssel a hangomban. Minden alkalommal, amikor szóba kerül, főként, ha ilyen köntösben, rá kell jönnöm nevelőm mennyire hiányzik. Milyen hatással volt valójában az életemre és hogy milyen biztonságban éreztem magam a szoknyája mellett. Kislánynak még közel százévesen is. Útmutatása vezérlő csillag volt az éjszakai égbolton, amely halálát követően már csak pislákol.
Vajon büszke lenne rám? Vagy csalódott?
- Nem - rázom meg a fejem. - A mi tehetségünk teljesen más, mint a többi. Abból a tekintetből, hogy kevesek rendelkeznek ezzel. A Holdanyák szerencsések, hogy egyszerre hármat is birtokolhat, ám vannak a világban még olyan falkák, akik mellé elkélne egy ilyen ágban jeleskedő boszorka. Lizbeth elkíván menni, ebben pedig nem akadályozhatjuk meg, de segítségére lehetünk. És épp abba a korba fogsz lépni, amikor ezt a rangot felveheted, anélkül, hogy fiatal lennél hozzá - lesz már tapasztalata ebben az ágban és ha esetleg befutna még egy likános a gyülekezetbe, akkor nyugodt szívvel tudnám a kezébe helyezni a sorsát. Már most, ilyen rövid idő alatt is látom benne azt, mennyire komolyan veszi a feladatát a kovenben. És tehetséges is, nem kicsit. Minden másban, ott leszek én, hogy segítsek neki, de idővel ő is lehet az, aki mások útját egyengetheti.
Nevetése ragadós, hisz pontosan tudom, hogy mire is utal. - Ezek szerint állandó még nincs? - vonom fel kacéran néhányszor a szemöldökömet. Nem ismeretlen az, ő sem egy szeplőtlen lélek, de arról épp le vagyok maradva, hogy jelenleg ki az, aki betölti a töltekezés szerepét az életében. Pontosabban ki nem teszi ezt meg. Néhány olyan a tarsolyunkban nem árt, akihez tudunk fordulni, amennyiben az eset úgy kívánja.
- Nem egy megszokott varázslat, valóban. Így a következőt te fogod elvégezni, ahhoz pedig mielőbb meg kell tanulni, tűlevelekből koszorút fonni - somolygom az orrom alatt. - Idegőrlő és nagyon nagy türelem kell hozzá - nevetem zavartan, elárulva ezzel, annak idején nekem mennyire nem volt. Néha még most sincs. Rengeteg órám ment el arra, hogy az ujjaim közül kicsúsztak a finom és rövid szálak és nem akart az istenért sem egyben maradni.
- Rendben, nem hívom máshogy - gyengéd mosollyal egyezek bele a kérésébe. Azt hittem csak én vagyok ezzel úgy, hogy a nevelőmet, bármennyire is szeretett és én is őt - még ha mindketten ezt különös módon mutattuk ki - soha nem tudtam anyámnak hívni. És ő sem lányomnak. A legtöbb örökbefogadott gyermeknél ez annyira természetesen jött, talán a tudata annak, hogyan is kerültem hozzá okozta azt, képtelen voltam kiejteni. És ezzel együtt úgy véltem ez egyedi… S lám, mégsem.
- Igenis, kapitány - szalutálok felé, mint aki épp parancsot kapott és ha nincs más hátra, akkor felállok a fotelből és elindulok a pince felé, hogy mihamarabb teszteljem türelmi képességeit. Mit ne mondjak erre rettentő szüksége lesz, ha valaha is ennél a falkánál akar Falka Boszorkánya lenni.
És még fog is.
Mindazonáltal nem csak én, de az egész gyülekezet itt lesz a számára abban, hogy ezt könnyebbé tegyük a számára.
- Akkor ezt meg is beszéltük! - már ami a kirándulásunkat illeti. Ha tehetném - de nem tehetem, de ha mégis - akkor az ország másik végébe vinném el néhány napra, ám mivel a kötelességeim nem szólíthatnak el csak úgy messzire, így majd a környékre tervezek valamit.
- Szenvedélye volt, mindez - mutatok körbe a helyiségben, noha ez mindössze csak szimbolikus értékkel bír a témában. - A gyülekezet és a falka. Számára ez nem munka volt, vagy kötelesség, élvezte azt, amit csinál és remek is volt ebben. Mesterien értett az irányításhoz, a vezetéshez, abban, hogy a boszorkányok és a farkasok is megbízzanak benne - mesélem enyhe lelkesedéssel a hangomban. Minden alkalommal, amikor szóba kerül, főként, ha ilyen köntösben, rá kell jönnöm nevelőm mennyire hiányzik. Milyen hatással volt valójában az életemre és hogy milyen biztonságban éreztem magam a szoknyája mellett. Kislánynak még közel százévesen is. Útmutatása vezérlő csillag volt az éjszakai égbolton, amely halálát követően már csak pislákol.
Vajon büszke lenne rám? Vagy csalódott?
- Nem - rázom meg a fejem. - A mi tehetségünk teljesen más, mint a többi. Abból a tekintetből, hogy kevesek rendelkeznek ezzel. A Holdanyák szerencsések, hogy egyszerre hármat is birtokolhat, ám vannak a világban még olyan falkák, akik mellé elkélne egy ilyen ágban jeleskedő boszorka. Lizbeth elkíván menni, ebben pedig nem akadályozhatjuk meg, de segítségére lehetünk. És épp abba a korba fogsz lépni, amikor ezt a rangot felveheted, anélkül, hogy fiatal lennél hozzá - lesz már tapasztalata ebben az ágban és ha esetleg befutna még egy likános a gyülekezetbe, akkor nyugodt szívvel tudnám a kezébe helyezni a sorsát. Már most, ilyen rövid idő alatt is látom benne azt, mennyire komolyan veszi a feladatát a kovenben. És tehetséges is, nem kicsit. Minden másban, ott leszek én, hogy segítsek neki, de idővel ő is lehet az, aki mások útját egyengetheti.
Nevetése ragadós, hisz pontosan tudom, hogy mire is utal. - Ezek szerint állandó még nincs? - vonom fel kacéran néhányszor a szemöldökömet. Nem ismeretlen az, ő sem egy szeplőtlen lélek, de arról épp le vagyok maradva, hogy jelenleg ki az, aki betölti a töltekezés szerepét az életében. Pontosabban ki nem teszi ezt meg. Néhány olyan a tarsolyunkban nem árt, akihez tudunk fordulni, amennyiben az eset úgy kívánja.
- Nem egy megszokott varázslat, valóban. Így a következőt te fogod elvégezni, ahhoz pedig mielőbb meg kell tanulni, tűlevelekből koszorút fonni - somolygom az orrom alatt. - Idegőrlő és nagyon nagy türelem kell hozzá - nevetem zavartan, elárulva ezzel, annak idején nekem mennyire nem volt. Néha még most sincs. Rengeteg órám ment el arra, hogy az ujjaim közül kicsúsztak a finom és rövid szálak és nem akart az istenért sem egyben maradni.
- Rendben, nem hívom máshogy - gyengéd mosollyal egyezek bele a kérésébe. Azt hittem csak én vagyok ezzel úgy, hogy a nevelőmet, bármennyire is szeretett és én is őt - még ha mindketten ezt különös módon mutattuk ki - soha nem tudtam anyámnak hívni. És ő sem lányomnak. A legtöbb örökbefogadott gyermeknél ez annyira természetesen jött, talán a tudata annak, hogyan is kerültem hozzá okozta azt, képtelen voltam kiejteni. És ezzel együtt úgy véltem ez egyedi… S lám, mégsem.
- Igenis, kapitány - szalutálok felé, mint aki épp parancsot kapott és ha nincs más hátra, akkor felállok a fotelből és elindulok a pince felé, hogy mihamarabb teszteljem türelmi képességeit. Mit ne mondjak erre rettentő szüksége lesz, ha valaha is ennél a falkánál akar Falka Boszorkánya lenni.
- Köszönöm:
- a játékot! Egy élmény volt * - *
és már szaladok is csókkal felébreszteni
Falkavezér
Jack Compton
00:37
Miután meghallgattam az este eseményeiről szóló beszámolókat és intézkedtem Hayde, Blake, Bryson, Parker és Harper ügyében és biztosan tudom, hogy a Birtok védelme megerősítésre került, a kapuk pedig lezárásra és senki nem megy sehová, Davis és Mancini társaságában elindulok a Nest felé, hogy valamiféle magyarázatot kapjak a boszorkányomtól és egyáltalán az őket értekről is hallani akarok. Továbbá amellett sem tudok elmenni, a farkasaim egy része – akarva, akaratlan, inkább az utóbbi – szó szerint rátámadt a szövetséges koven boszorkányaira, ami kapcsán egyébként is akad tárgyalni valóm a főboszorkányukkal. A haragos indulat még most ott van az éjszínű szörnyeteggel közös energiáinkban, befurakodva a bőrünk alá, az izmainkba. Nincsenek szavak arra, milyen szintén és mértékben vagyok dühös és noha azóta mostanra órák teltek el, ennek mértéke szemernyit sem változott vagy ha mégis, akkor is inkább nőtt, semmint csökkent volna.
A Mustang motorját a Nest közelében állítom le, kivételesen az elitjeimnek intek, ők is jöjjenek az épületbe, körötte egyébként is itt van már hat harcos, amiről meghagytam Mancininek, értesítse Nashotát. Érzékelem a jelenlétüket, miközben befelé haladok az épületbe. Egyik elitemtől sem várom el, szorosan haladjanak mögöttem, az épületen belülre érve bárhol rendben van a várakozásuk. Az első szembejövő szimpatizánst kérdezem meg, hol található a főboszorkány és amint eligazít merre van, már magam haladok a helyiség felé. Nem először járok itt életem során, nincs szükségem kíséretre sem pedig körbevezetésre.
A helyiségbe hezitálás nélkül lépek be, az ajtót belökve magam mögött. Ha más is tartózkodik a helyiségben, azt még megvárom, amíg távozik, máskülönben négyszemközt van tárgyalnivalóm a nővel.
- Hogy vagy? - Mondhatni pofátlanul otthonosan érzem magam, de kurvára nem a tiszteletlenség jelenként és az asztalon lévő whiskys üveghez lépek, amelyből töltök magamnak és a boszorkány poharába is löttyintek az aranylóból, majd helyet foglalok vele szemben.
- Hogy vannak a boszorkányaid? Hányan és mennyire sérültek meg? Noemi magához tért már? - Nem sietek egyik kérdéssel sem, de lényegre törően egyenes vagyok, mint azt már ő is megszokta élete egy évszázada alatt.
- Sikerült bármit megtudnod, mégis mi történt az este folyamán azon túl, amit mind átéltünk? - Ha még nem hozatta rendbe, akaratlan is a nyakára csúszik a pillantásom, aminek következtében újabb harag hullám borzolódik át energiáinkba az éjszínűvel, amelyekkel messze nem szorosan vesszük körül magunkat. Viszonylag lendületes, széles ívű hullámokban kavarognak köröttünk.
- Újholdkor öt vérfarkas bestiája kerül megkötésre. Hozz magaddal segítséget, mindegyiket végre kell hajtani. Októberig tart a büntetésük. - Többek között azért, ami vele történt. Kibaszottul dühös vagyok emiatt és nem csak azért, mert az ő élete veszélyben volt alig pár órával ezt megelőzően.
Miután meghallgattam az este eseményeiről szóló beszámolókat és intézkedtem Hayde, Blake, Bryson, Parker és Harper ügyében és biztosan tudom, hogy a Birtok védelme megerősítésre került, a kapuk pedig lezárásra és senki nem megy sehová, Davis és Mancini társaságában elindulok a Nest felé, hogy valamiféle magyarázatot kapjak a boszorkányomtól és egyáltalán az őket értekről is hallani akarok. Továbbá amellett sem tudok elmenni, a farkasaim egy része – akarva, akaratlan, inkább az utóbbi – szó szerint rátámadt a szövetséges koven boszorkányaira, ami kapcsán egyébként is akad tárgyalni valóm a főboszorkányukkal. A haragos indulat még most ott van az éjszínű szörnyeteggel közös energiáinkban, befurakodva a bőrünk alá, az izmainkba. Nincsenek szavak arra, milyen szintén és mértékben vagyok dühös és noha azóta mostanra órák teltek el, ennek mértéke szemernyit sem változott vagy ha mégis, akkor is inkább nőtt, semmint csökkent volna.
A Mustang motorját a Nest közelében állítom le, kivételesen az elitjeimnek intek, ők is jöjjenek az épületbe, körötte egyébként is itt van már hat harcos, amiről meghagytam Mancininek, értesítse Nashotát. Érzékelem a jelenlétüket, miközben befelé haladok az épületbe. Egyik elitemtől sem várom el, szorosan haladjanak mögöttem, az épületen belülre érve bárhol rendben van a várakozásuk. Az első szembejövő szimpatizánst kérdezem meg, hol található a főboszorkány és amint eligazít merre van, már magam haladok a helyiség felé. Nem először járok itt életem során, nincs szükségem kíséretre sem pedig körbevezetésre.
A helyiségbe hezitálás nélkül lépek be, az ajtót belökve magam mögött. Ha más is tartózkodik a helyiségben, azt még megvárom, amíg távozik, máskülönben négyszemközt van tárgyalnivalóm a nővel.
- Hogy vagy? - Mondhatni pofátlanul otthonosan érzem magam, de kurvára nem a tiszteletlenség jelenként és az asztalon lévő whiskys üveghez lépek, amelyből töltök magamnak és a boszorkány poharába is löttyintek az aranylóból, majd helyet foglalok vele szemben.
- Hogy vannak a boszorkányaid? Hányan és mennyire sérültek meg? Noemi magához tért már? - Nem sietek egyik kérdéssel sem, de lényegre törően egyenes vagyok, mint azt már ő is megszokta élete egy évszázada alatt.
- Sikerült bármit megtudnod, mégis mi történt az este folyamán azon túl, amit mind átéltünk? - Ha még nem hozatta rendbe, akaratlan is a nyakára csúszik a pillantásom, aminek következtében újabb harag hullám borzolódik át energiáinkba az éjszínűvel, amelyekkel messze nem szorosan vesszük körül magunkat. Viszonylag lendületes, széles ívű hullámokban kavarognak köröttünk.
- Újholdkor öt vérfarkas bestiája kerül megkötésre. Hozz magaddal segítséget, mindegyiket végre kell hajtani. Októberig tart a büntetésük. - Többek között azért, ami vele történt. Kibaszottul dühös vagyok emiatt és nem csak azért, mert az ő élete veszélyben volt alig pár órával ezt megelőzően.
for the strength of the pack is the wolf, and the strength of the wolf is the pack
every king needs an heir
Nashota Hayes kedveli ezt a posztot
Főboszorkány
Nashota Hayes
Hálásan veszem azt a gyülekezet tagjai segítségemre vannak. Diane azonnal munkához látott, ahhoz, amit kértem és nővérem is remek információval látott el. Segítésgének a nyújtására csak könnyedén legyintettem, mondván fontosabb dolgokra használja az erejét, ez már ráér. Ezzel is túlélem és ha más nem a holnapi napom, amint kipihentem mindent - mert abban hiszek az én erőm is párszor le fog ma merülni - akkor elmulasztom. Ezúttal pedig hiába Lorna üde és pezsdítő jelenléte haragom nem illant el mellette, sőt, történetét hallva egyre inkább éreztem, hogy miként szorítja gúzsba egész testemet. De hogy mi volt? Fogalmam sincs, ezért a kérdés… S sokkal többet segített ezzel, mint azt gondolná. Cuppanós csókot nyomok orcájára és lendületből fordulok, hogy a padlásra szaladjak fel…
Amikor Noemit hozza be az ölében Jason… Torkom és szívem elszorul. Röviden magyarázza el, hogy mi történt és egy pillanat erejéig tépelődőm. Megnyugtat, hogy figyel rá fél szemmel és ha látja, hogy magához térne szól…
Addig a könyvtárszobában a régi grimoárokat böngészem át egy üveg whisky társaságában. Idegeimet nyugtatja és segít a koncentrációban is, az istenek, a spirál alakú jelkép után kutatva. Istenek a boszorkánymágiában? Az egyiket a másik után lapozom át és néhány nyomra vezető elszólást találok már. Csak akkor szakítom meg az itt töltött időmet, amikor fiatal mentoráltam magához tér, néhány perc erejéig lesietek hozzá. Tőle visszafelé futok össze Dianenel. Kedvem, ha eddig sem volt felhőtlen a hallott hírtől csak még inkább borúsabbá válik, mert koránt sem tetszik az, amit hallok. Kérdésére megrázom a fejemet, mintegy még nem tudom, valamint az, hogy miként vagyok jelen pillanatban nem releváns. Ellenben megígérem neki, hogy később beszélek még vele.
Ahogy visszaérek a padlásra remegő kezekkel nyúlok a pohárért és nyelem le annak tartalmát egyben. A három másik főboszorkánynak megírom, amit megtudtam, kérve őket, bármit, mindent írjanak meg azzal kapcsolatban, amit erről a gyülekezetről tudnak. Nem sokkal később kapok egy nevet, ami ismerős… és nem csak nekem. Keserű nyál gyűlik össze a számban tőle. Egy újabb feljegyzésekkel teli naplóban viszont sokkal nagyobb fény gyullad az elmémben, mint eddig korábban. Legalább is azoknak a függvényében, amit eddig megtudtam. Az üres pohár falát a halántékomhoz támasztom, törökülésben foglalok helyet egy fotelben, mikor a nyitott ajtóban felbukkan egy alak. Anélkül, hogy a fejem felemelném zöldjeim a belépőre vezetem.
Íriszeimben a bűntudat és a sajnálkozás fényei sejlenek fel, amit sokáig nem is tudom rajta tartani. Elkapom, leginkább vissza az ölemben pihenő jegyzettel.
- Dühösen… - az aranyló nedű a poharamban végzi, amelyet még mindig a halántékomnak támasztom és csak akkor veszem el, amikor az üveg is elkerül felőle. És csak ekkor tekintek fel a férfira is. - Nem kevés bűntudattal övezve. És amiket találok azok koránt sem nyugtatnak meg - hangom rekedtségéhez már hozzászoktam, nem érzek kényszert arra, hogy újra és újra megköszörüljem a torkom, minden megszólalás előtt.
- Velem együtt heten estünk áldozatul. Ebből négyen vérfarkasokkal, de gondolom ezt már te is tudod. Komolyabb tragédia nélkül mindenki megúszta, szerencsére. Kisebb-nagyobb sérülések keletkeztek, de mindet tudunk gyógyítani, kivéve a spirál heget. Jelenleg, aki csak bevethető kint van, túl sokak emlékeit kell módosítani, rengeteg embert érint, nem beszélve mindarról, ami felkerülhetett a közösségi hálókra. Már beszéltem a másik három főboszorkánnyal ők sem tétlenkednek, rájuk is hatással volt keményen - ajkaimat enyhén elhúzom, hiszen az sem nyugtat meg, nem csak mi voltunk az áldozatok, hanem ők is. Nem túl fényesek a kilátások, ezt lássuk be. Noemi kapcsán bólintok. - Magához, enyhe agyrázkódása volt, de már jól van. Ennek ellenére ma éjszaka nem hagyhatja el a Nestet, itt segédkezik, amivel csak tud - összegzem hosszabban mindazt, amire kíváncsi. Annak ellenére, hogy itt fent ülök, nem tétlenkedtem a telefonom mintha forródrótra kötötték volna. Folyamatosan jönnek a hívások és az értesítések az újabb információkkal.
- Nagyjából. Öröm az ürömben, hogy nem helybéli koven végezte el a varázslatot. Ó, igen. Boszorkányvarázslat volt. Amit sikerült kideríteni, hogy bonneau-i gyülekezet-beli szórta ránk az átkot, Dél-Karolinából. Ami velük kapcsolatban aggaszt, az az egyik tagjuk. Odessa Adams néhány éve járt már a városban, de annak idején Claudett nem fogadta be a gyülekezetbe, de a másik három sem… ha jól tudom megpróbálta felkeresni a falkát és a törzset is, de mindannyian elzavarták. És ami a varázslatot jelenti - még mielőtt ebbe belemennék egy kortyot iszok a whiskyből. Pillantását a nyakamon észreveszem, akaratlanul is siklik rá szabad tenyerem, takarva azt. - Amint minden feladatot elláttunk és maradt még valakinek ereje eltüntetem - nem szándékozom megtartani, csak most épp mindenkinek van jobb dolga is.
- Szóval a varázslat egy paktum előtti rítus, tiltott mágia is. Mégsem vagyok biztos, hogy ez-e az, mert sok mindent nem magyarázz meg. De az égési sérülést és a viselkedések egy részét igen. Az őrület nevezetű varázslatunknak van egy tiltott része. Ez egy sokkal komplexebb és úgy tudtuk, hogy a varázsigét sem tudja már senki, megsemmisítették… Hát nem teljesen. Vagy újraalkotta. Itt az istenek segítségét kell kérni, hogy beteljesüljön és a varázslat végeredményeként kapó véres masszát a térképen egy terület köré kell felvinni. Ha minden faj vérét felhasználták, akkor érvényes lehet bárkire, aki ebbe a körbe beleesik. Teljesen véletlenszerű az, hogy kire hat és kire nem. Vagyis ez megmagyarázza azt, hogy miért Atlantát érte a támadás, miért lehet az, hogy az őrületet elkapó miért viselkedett úgy, ahogy. Viszont a vörös csillámot nem és azt sem, hogy akin ugyanúgy megjelent az égési jel, miért nem kerültek az őrület hatása alá. És azt sem, hogy mik voltak ezek az új képességek, mindenkinél más - rázom meg a fejem, mert erre a háromra továbbra sem találok választ. Idegesen dobom le az asztalra a griomárt, hüvelyk és mutatóujjammal halántékomat masszírozom át.
- Gyanítom, hogy Odessa Adams szabadította ránk a varázslatot - szűröm ki fogaim közül ingerülten. Megtámadtak minket ennek a gondolata pedig eléggé dühít jelenleg. - Már próbálom felvenni a kapcsolatot a gyülekezettel, ha igazam van, tudnak igazolni: bárki, aki elvégzi a rítust egy életre elveszíti a varázserejét - összegzem mindazt, amit ennyi idő alatt megtudtam.
További szavait, vagyis amelyek látszólag teljesen elszakadnak a témánktól szemöldököm ráncolva hallgatom, a maradék italt is megiszom a pohárból.
- Tudhatom, hogy kiknek a bestiáját kell elzárni? - már csak azért is, mert a varázslathoz majd szükségem lesz a vérükhöz és vagy akkor le kell tőlük venni előre, vagy az övéket nem használjuk fel addig - így is van elég vér a farkasoktól… aminek jó részét ma éjszaka felemésztjük. Remek. Minden másra bólintok, mintegy tudomásul véve azokat. - Te, hogy vagy? Megsérültél? - mert ez is épp annyira fontos jelen pillanatban, mint az, hogy én életben maradtam…
Amikor Noemit hozza be az ölében Jason… Torkom és szívem elszorul. Röviden magyarázza el, hogy mi történt és egy pillanat erejéig tépelődőm. Megnyugtat, hogy figyel rá fél szemmel és ha látja, hogy magához térne szól…
Addig a könyvtárszobában a régi grimoárokat böngészem át egy üveg whisky társaságában. Idegeimet nyugtatja és segít a koncentrációban is, az istenek, a spirál alakú jelkép után kutatva. Istenek a boszorkánymágiában? Az egyiket a másik után lapozom át és néhány nyomra vezető elszólást találok már. Csak akkor szakítom meg az itt töltött időmet, amikor fiatal mentoráltam magához tér, néhány perc erejéig lesietek hozzá. Tőle visszafelé futok össze Dianenel. Kedvem, ha eddig sem volt felhőtlen a hallott hírtől csak még inkább borúsabbá válik, mert koránt sem tetszik az, amit hallok. Kérdésére megrázom a fejemet, mintegy még nem tudom, valamint az, hogy miként vagyok jelen pillanatban nem releváns. Ellenben megígérem neki, hogy később beszélek még vele.
Ahogy visszaérek a padlásra remegő kezekkel nyúlok a pohárért és nyelem le annak tartalmát egyben. A három másik főboszorkánynak megírom, amit megtudtam, kérve őket, bármit, mindent írjanak meg azzal kapcsolatban, amit erről a gyülekezetről tudnak. Nem sokkal később kapok egy nevet, ami ismerős… és nem csak nekem. Keserű nyál gyűlik össze a számban tőle. Egy újabb feljegyzésekkel teli naplóban viszont sokkal nagyobb fény gyullad az elmémben, mint eddig korábban. Legalább is azoknak a függvényében, amit eddig megtudtam. Az üres pohár falát a halántékomhoz támasztom, törökülésben foglalok helyet egy fotelben, mikor a nyitott ajtóban felbukkan egy alak. Anélkül, hogy a fejem felemelném zöldjeim a belépőre vezetem.
Íriszeimben a bűntudat és a sajnálkozás fényei sejlenek fel, amit sokáig nem is tudom rajta tartani. Elkapom, leginkább vissza az ölemben pihenő jegyzettel.
- Dühösen… - az aranyló nedű a poharamban végzi, amelyet még mindig a halántékomnak támasztom és csak akkor veszem el, amikor az üveg is elkerül felőle. És csak ekkor tekintek fel a férfira is. - Nem kevés bűntudattal övezve. És amiket találok azok koránt sem nyugtatnak meg - hangom rekedtségéhez már hozzászoktam, nem érzek kényszert arra, hogy újra és újra megköszörüljem a torkom, minden megszólalás előtt.
- Velem együtt heten estünk áldozatul. Ebből négyen vérfarkasokkal, de gondolom ezt már te is tudod. Komolyabb tragédia nélkül mindenki megúszta, szerencsére. Kisebb-nagyobb sérülések keletkeztek, de mindet tudunk gyógyítani, kivéve a spirál heget. Jelenleg, aki csak bevethető kint van, túl sokak emlékeit kell módosítani, rengeteg embert érint, nem beszélve mindarról, ami felkerülhetett a közösségi hálókra. Már beszéltem a másik három főboszorkánnyal ők sem tétlenkednek, rájuk is hatással volt keményen - ajkaimat enyhén elhúzom, hiszen az sem nyugtat meg, nem csak mi voltunk az áldozatok, hanem ők is. Nem túl fényesek a kilátások, ezt lássuk be. Noemi kapcsán bólintok. - Magához, enyhe agyrázkódása volt, de már jól van. Ennek ellenére ma éjszaka nem hagyhatja el a Nestet, itt segédkezik, amivel csak tud - összegzem hosszabban mindazt, amire kíváncsi. Annak ellenére, hogy itt fent ülök, nem tétlenkedtem a telefonom mintha forródrótra kötötték volna. Folyamatosan jönnek a hívások és az értesítések az újabb információkkal.
- Nagyjából. Öröm az ürömben, hogy nem helybéli koven végezte el a varázslatot. Ó, igen. Boszorkányvarázslat volt. Amit sikerült kideríteni, hogy bonneau-i gyülekezet-beli szórta ránk az átkot, Dél-Karolinából. Ami velük kapcsolatban aggaszt, az az egyik tagjuk. Odessa Adams néhány éve járt már a városban, de annak idején Claudett nem fogadta be a gyülekezetbe, de a másik három sem… ha jól tudom megpróbálta felkeresni a falkát és a törzset is, de mindannyian elzavarták. És ami a varázslatot jelenti - még mielőtt ebbe belemennék egy kortyot iszok a whiskyből. Pillantását a nyakamon észreveszem, akaratlanul is siklik rá szabad tenyerem, takarva azt. - Amint minden feladatot elláttunk és maradt még valakinek ereje eltüntetem - nem szándékozom megtartani, csak most épp mindenkinek van jobb dolga is.
- Szóval a varázslat egy paktum előtti rítus, tiltott mágia is. Mégsem vagyok biztos, hogy ez-e az, mert sok mindent nem magyarázz meg. De az égési sérülést és a viselkedések egy részét igen. Az őrület nevezetű varázslatunknak van egy tiltott része. Ez egy sokkal komplexebb és úgy tudtuk, hogy a varázsigét sem tudja már senki, megsemmisítették… Hát nem teljesen. Vagy újraalkotta. Itt az istenek segítségét kell kérni, hogy beteljesüljön és a varázslat végeredményeként kapó véres masszát a térképen egy terület köré kell felvinni. Ha minden faj vérét felhasználták, akkor érvényes lehet bárkire, aki ebbe a körbe beleesik. Teljesen véletlenszerű az, hogy kire hat és kire nem. Vagyis ez megmagyarázza azt, hogy miért Atlantát érte a támadás, miért lehet az, hogy az őrületet elkapó miért viselkedett úgy, ahogy. Viszont a vörös csillámot nem és azt sem, hogy akin ugyanúgy megjelent az égési jel, miért nem kerültek az őrület hatása alá. És azt sem, hogy mik voltak ezek az új képességek, mindenkinél más - rázom meg a fejem, mert erre a háromra továbbra sem találok választ. Idegesen dobom le az asztalra a griomárt, hüvelyk és mutatóujjammal halántékomat masszírozom át.
- Gyanítom, hogy Odessa Adams szabadította ránk a varázslatot - szűröm ki fogaim közül ingerülten. Megtámadtak minket ennek a gondolata pedig eléggé dühít jelenleg. - Már próbálom felvenni a kapcsolatot a gyülekezettel, ha igazam van, tudnak igazolni: bárki, aki elvégzi a rítust egy életre elveszíti a varázserejét - összegzem mindazt, amit ennyi idő alatt megtudtam.
További szavait, vagyis amelyek látszólag teljesen elszakadnak a témánktól szemöldököm ráncolva hallgatom, a maradék italt is megiszom a pohárból.
- Tudhatom, hogy kiknek a bestiáját kell elzárni? - már csak azért is, mert a varázslathoz majd szükségem lesz a vérükhöz és vagy akkor le kell tőlük venni előre, vagy az övéket nem használjuk fel addig - így is van elég vér a farkasoktól… aminek jó részét ma éjszaka felemésztjük. Remek. Minden másra bólintok, mintegy tudomásul véve azokat. - Te, hogy vagy? Megsérültél? - mert ez is épp annyira fontos jelen pillanatban, mint az, hogy én életben maradtam…
Jack Compton kedveli ezt a posztot
Falkavezér
Jack Compton
Apróbbat biccentek. A dühével egyáltalán nincs egyedül, amit nyilvánvalóan ő maga is érzékel. A bűntudata sem lep, az azonban az éjszínű szörnyetegből és belőlem is hiányzik. Leginkább csak tajtékzom, akkor is, ha ennek jelenleg leginkább energiáinkban van erőteljes lenyomata.
A whiskybe belekortyolok és mint az éjjel folyamán már nem először, most is figyelemmel hallgatom végig mindazt, amiről beszámol, anélkül akármelyik ponton félbeszakítanám a mondandóját vagy akár megakasztanám a gondolatmenetében. Rövid és nem túl látványos bólintással egyértelműsítem benne, egy része ismerős az elhangzóaknak, amikor nyilvánvalóvá teszi, vár valamiféle megerősítést.
- Miben segíthet a falka? - Ajkai elhúzásánál találom meg az alkalmas időt a kérdésre. Mágiahasználatban nem, azonban mással kivehetjük a részünket, elvégre a természetfeletti óvása közös ügyünk, akkor is, ha egyébként nem hiszem én volnék az éllovasa annak, a Paktum minden pontja tökéletes betartásra kerüljön. Mindazonáltal a közösségi oldalak esetében talán valamiféle kár semlegesítés menni fog.
- A Duir jelentkezett? - Feltételezem, ha minden főboszorkányt bevont már, akkor esetleg azok is betolják a képüket a város felvakarásába, akiknek ehhez megvan a szükséges tudásuk és képességük.
Az említett boszorkány állapotát hallva nem tagadom, elér némi megkönnyebbülés, nem annyira annak okán, nincs baja, hanem azért, mert nem sérült a falka tulajdona. Ahhoz ugyanis kifejezetten nagy reményeket fűzök, a szemben ülőt is kövesse utód a helyén, amikor eljön az ideje és a lány nem a szívjóságunknak köszönhetően van oltalmunkban. Az enyémben leginkább.
- Ha itt végeztünk, látni akarom. - Nem kérem, messze nem azt fogalmazok meg a boszorkány számára. Nem titok, hogy fontos a számomra a lány, eleve nem lenne itt, ennél a gyülekezetnél, ha nem így volna. Sok időt nem áll szándékomban eltölteni vele vagy nála, csak amíg meggyőződöm arról, biztonságban van a jövőre vonatkoztatott tervem és elvárásom a fiatal boszorkány kapcsán.
A soron következőket újra csak figyelemmel hallhatom, míg kiiszom a poharam tartalmát. Nincs ínyemre, boszorkány mágia volt az egész jelenség mögött, de legalább mostanra már ennyivel is több információm van az esetről. A neve cseppet sem ismerős, így ha járt is a falkánál – bár arról elképzelésem sincs milyen céllal –, vagy nem jutott el hozzám és ez nem is lepne meg vagy a közelében sem járt a falkának valójában. Jelenleg ez a részlet azonban semmilyen szinten nem lényeges.
- Meg tudod csinálni magadnak is vagy másnak kell? - Bökök állammal a nyaka felé, ahogy kitér annak állapotára, mielőtt még belefogna a varázslattal kapcsolatban mit sikerült megtudnia.
Jottányit moccan a szemöldököm hallva a megosztottat, de ezt leszámítva rezzenéstelenül ülöm végig a teljes gondolatmenetet, amíg annak befejezéséhez nem ér.
- Mit takar az, hogy az istenek segítségét kell hozzá kérni? - Persze, tudom, hogy áldoznak, fohászkodnak, bálványt állítanak és így tovább, de az nem világos ennél a varázslatnál miért fontos ez a kitétel, ha már megemlítésre került.
- Mit jelent a bőrbe égett spirál? Miért nem tűnik el rólunk sem? - Nem ezüst és nem vérfarkas okozta, nincs oka annak, miért díszeleg még rajtunk és miért nem hajlandó gyorsabban eltűnni.
Áttérve másra, amely gyakorlatilag a témához tartozik, de leginkább információ átadás, mire készüljön a nem is annyira távoli jövőben.
- Hayde Bret-Wood, Gregory Harper, Johan Parker, Owen Blake, Rick Bryson. - Egykedvűen sorolom fel az öt nevet, amit hallani akart, minden egyéb komment nélkül.
- Csak a spirál, egyébként nincs rajtam sérülés. Reggel kinevezem az új testőreidet, addig maradj a szimpatizánsok és a boszorkányok között, a kint lévő harcosok pedig itt lesznek a Nest körül. - Nem taglalom miként vagyok. Öt farkasomra szabtam ki olyan büntetést, ami kurvára nem dob fel és egyébként is kibaszottul dühös vagyok még mindig. A bőrömön áthullámzó érzést követően pedig visszavándorol a szempárom a nyakán éktelenkedő foltokra.
A whiskybe belekortyolok és mint az éjjel folyamán már nem először, most is figyelemmel hallgatom végig mindazt, amiről beszámol, anélkül akármelyik ponton félbeszakítanám a mondandóját vagy akár megakasztanám a gondolatmenetében. Rövid és nem túl látványos bólintással egyértelműsítem benne, egy része ismerős az elhangzóaknak, amikor nyilvánvalóvá teszi, vár valamiféle megerősítést.
- Miben segíthet a falka? - Ajkai elhúzásánál találom meg az alkalmas időt a kérdésre. Mágiahasználatban nem, azonban mással kivehetjük a részünket, elvégre a természetfeletti óvása közös ügyünk, akkor is, ha egyébként nem hiszem én volnék az éllovasa annak, a Paktum minden pontja tökéletes betartásra kerüljön. Mindazonáltal a közösségi oldalak esetében talán valamiféle kár semlegesítés menni fog.
- A Duir jelentkezett? - Feltételezem, ha minden főboszorkányt bevont már, akkor esetleg azok is betolják a képüket a város felvakarásába, akiknek ehhez megvan a szükséges tudásuk és képességük.
Az említett boszorkány állapotát hallva nem tagadom, elér némi megkönnyebbülés, nem annyira annak okán, nincs baja, hanem azért, mert nem sérült a falka tulajdona. Ahhoz ugyanis kifejezetten nagy reményeket fűzök, a szemben ülőt is kövesse utód a helyén, amikor eljön az ideje és a lány nem a szívjóságunknak köszönhetően van oltalmunkban. Az enyémben leginkább.
- Ha itt végeztünk, látni akarom. - Nem kérem, messze nem azt fogalmazok meg a boszorkány számára. Nem titok, hogy fontos a számomra a lány, eleve nem lenne itt, ennél a gyülekezetnél, ha nem így volna. Sok időt nem áll szándékomban eltölteni vele vagy nála, csak amíg meggyőződöm arról, biztonságban van a jövőre vonatkoztatott tervem és elvárásom a fiatal boszorkány kapcsán.
A soron következőket újra csak figyelemmel hallhatom, míg kiiszom a poharam tartalmát. Nincs ínyemre, boszorkány mágia volt az egész jelenség mögött, de legalább mostanra már ennyivel is több információm van az esetről. A neve cseppet sem ismerős, így ha járt is a falkánál – bár arról elképzelésem sincs milyen céllal –, vagy nem jutott el hozzám és ez nem is lepne meg vagy a közelében sem járt a falkának valójában. Jelenleg ez a részlet azonban semmilyen szinten nem lényeges.
- Meg tudod csinálni magadnak is vagy másnak kell? - Bökök állammal a nyaka felé, ahogy kitér annak állapotára, mielőtt még belefogna a varázslattal kapcsolatban mit sikerült megtudnia.
Jottányit moccan a szemöldököm hallva a megosztottat, de ezt leszámítva rezzenéstelenül ülöm végig a teljes gondolatmenetet, amíg annak befejezéséhez nem ér.
- Mit takar az, hogy az istenek segítségét kell hozzá kérni? - Persze, tudom, hogy áldoznak, fohászkodnak, bálványt állítanak és így tovább, de az nem világos ennél a varázslatnál miért fontos ez a kitétel, ha már megemlítésre került.
- Mit jelent a bőrbe égett spirál? Miért nem tűnik el rólunk sem? - Nem ezüst és nem vérfarkas okozta, nincs oka annak, miért díszeleg még rajtunk és miért nem hajlandó gyorsabban eltűnni.
Áttérve másra, amely gyakorlatilag a témához tartozik, de leginkább információ átadás, mire készüljön a nem is annyira távoli jövőben.
- Hayde Bret-Wood, Gregory Harper, Johan Parker, Owen Blake, Rick Bryson. - Egykedvűen sorolom fel az öt nevet, amit hallani akart, minden egyéb komment nélkül.
- Csak a spirál, egyébként nincs rajtam sérülés. Reggel kinevezem az új testőreidet, addig maradj a szimpatizánsok és a boszorkányok között, a kint lévő harcosok pedig itt lesznek a Nest körül. - Nem taglalom miként vagyok. Öt farkasomra szabtam ki olyan büntetést, ami kurvára nem dob fel és egyébként is kibaszottul dühös vagyok még mindig. A bőrömön áthullámzó érzést követően pedig visszavándorol a szempárom a nyakán éktelenkedő foltokra.
for the strength of the pack is the wolf, and the strength of the wolf is the pack
every king needs an heir
Nashota Hayes kedveli ezt a posztot
Főboszorkány
Nashota Hayes
Helyzetünk nem a legfényesebb és én sem vagyok épp azok között, akik a jelenlegi helyzetben bármit is képes lenne optimistán látni. A bennem megülő harag olyan, mintha hullámvasúton lenne, vannak pillanatok, amikor alig adja jelét, azonban amint eszembe jut egy-egy részlet a ma esti cirkuszból, egyszerre önt el. Ellenben a férfival, akire elég csak ránézni, hogy tudjam a magamhoz térésemet követő állapota aligha csillapodott. Energiáját én nem érzem olyan intenzitással, mint fajtársai, de a gerincem menti szőröket még így is glédába állítja.
- A vérkészletünk kezd erősen megcsappanni, ha esetleg még tudnátok a részünkre bocsátani abból, ami a Veremben van, csak arra elegendőt, amivel a ma esti fiaskót el tudjuk intézni, az nagyszerű lenne. És a nyálatokra is… azzal erősebb sebgyógyítást tudunk készíteni. Valamint, ha lenne rá kapacitásotok jelenleg, ha tudomásotokra jutna olyan eset még, amiről mi nem tudunk, ahol szükség van még mágiára. A szimpatizánsok monitoroznak mindent, de emberhiányban vagyunk, a legtöbbjük kint van a városban - ami azt illeti nem nehéz megnevezni mi az, amiben segítségre lenne szükségünk. Versenyt futunk az idővel. A hozzávalók készleteit lemeríteni nem fogjuk, de az tény, hogy az elkövetkezendő napokban mindent pótolni kell, amit ma felhasználtunk és ezek a legkardinálisabbak, amiben segítségre szorulunk. Vagyis hát… - És persze a folyamatos töltekezést is meg kell oldanunk, de sejtéseim szerint nem ezért küldted a harcosokat - ajkamon kérészéltű játékos félmosoly jelenik meg, hogy ez aztán rögtön el is tűnjön arcomról. Az emlékmódosítást csak magas szinten tudjuk végrehajtani, ám így is töltekezés nélkül legfeljebb kettőre van energiánk.
A duirral kapcsolatos kérdésére akaratlanul is felhorkanok.
- Addig kellene féllábon állnom, hogy ő hívjon. Estella vélhetőleg értesítette már, na meg volt, ahova ők is kimentek, de ezen kívül nem sokat tudok róluk. Heinevel beszéltem csak - az utóbbit hozzáfűzőm, hiszen ez nem olyan, amit szeretnék eltitkolni, viszont ő nem a vezetőjük. Amaz mély hallgatásban ül, vagy a felesége által próbál ténykedni, valójában nem tudom, hogy mit csinál.
Noemi kapcsán mindössze bólintok, hogy tudomásul veszem mindazt, amit hallok. Nem esik nehezére megtalálni a Nestben, amely nem nagy területű. Legalább is a felszínen, de az illata alapján a pincében sem fog eltévedni a férfi, a járást ismeri nálunk. Természetesen fontos megemlíteni őt is, hiszen a jövőben ő fog majd követni a rangomban így az ő biztonsága is elsőrangú.
- Megtudom magamnak is, de elsősorban olyan varázslatokat végeznék el, amit kevesen tudunk és ami fontosabb is, pár órát kibírok vele - amint már nem lesz szüksége rám, akkor nem szándékozom idefent tovább maradni, segítek ugyanúgy a társaimnak a rítusok elvégzésében, hiszen, ahogy arról már volt szó, rengeteg a munkánk, nem csak nekünk, de mind a négy gyülekezetnek.
- Öhm - kezdek bele a soron következő kérdésébe, ám ehhez szükségem van némi támogatásra. Ezúttal a jegyzetek közül. Egy pillanatra állok csak fel, amíg néhány széthagyott griomárhoz lépek, hogy megkeressem azt, ami erre vonatkozik. Nagyvonalakban emlékszem, de pontatlan nem kívánok lenni. - Mi nem vonjuk bele a varázslatainkba az isteneket, itt viszont… - kapom a kezembe azt, amelyben szó van erről. - Igen, itt annyi gyertyát használ a négyen túl a boszorkány, ahány istenhez fohászkodni akar és mindegyikbe egy-egy nevet karcol bele. Ezáltal fohászkodik hozzájuk az erőért és a varázslat sikerességéért. Vagy ezáltal áldozza fel a saját erejét, hogy az átok sikeres legyen - tekintek fel az irományból saját gondolatomat hozzátéve, hisz, ha elveszíti az illető a mágikus erejét, akkor ez még egy felajánlásnak is betudható. - Maga a varázslat nagyon komplex, csak a legmagasabb szinten lehet elvégezni és még akkor sem biztos, hogy sikerül, ha nem kéri az istenek kegyét - ennyivel tudok még hozzájárulni, miért lehet ez fontos a számukra. Valójában nem véletlenül léteznek a tiltott mágiák. Olyan következményekkel jár az elvégzésük, ami könnyedén felboríthatja a Paktum által felállt status quo-t.
- A spirál alapvetően druida jelkép, nem is hozzánk tartozik. Jelentését tekintve az erő, az örök ciklikusság és a végtelenséget fejezi ki. Valamint az isteni szféra felé haladást, ami megmagyarázza, az istenekhez való fohászt. A miértet semmi sem magyarázza meg, de ha tippelnem kellene, azért, mert mágikus eredetű. Mármint egy olyan varázslatunk sincs, amely során sérülést okoznánk másnak, nem a varázslat végeredményeként. Ezt azonban a mágia okozta - húzom ki magam annyira, hogy a hátam mögé tudjak nyúlni és a ruhámat megcsípve, hogy elhúzzam a sebtől, amely már ugyan nem fáj olyan intenzitással, mint eddig, ám a ruha anyagának érintése irritálja.
Íriszeim enyhén kitágulnak a nevek hallatán, hiszen egyik sem olyannyira ismeretlen a számomra és gyanítom a legnagyobb részük épp miattam került a listára. Ajkaimat összepréselve maradok csendben, egykedvű hangszíne koránt sincs összhangban a telefonban hagyott fagyossal. Nem fogom meggyőzni arról, hogy nem ők tehettek az esetről, mert bár ez tényleg így van nagyon kevesen múlt a tragédia.
- Ha nem akarod, hogy más boszorkány is a verembe menjen emiatt, nem muszáj ott elvégezni a varázslatot - ajánlom még fel neki. - Legalább még két másik boszorkányra lesz szükségem és a vérfarkasok vérére is - Noemit és előtte Lizbethet már vittem magammal, ám itt most többről van szó. Rugalmas vagyok abban a tekintetben hol végezzem el a varázslatot lényegében ez rajta áll.
Apró bólintásokkal hozom tudtára, hogy akként fogok tenni, nem kívánok messze kerülni a szimpatizánsoktól ma éjszaka. - Októberig? Vagy tovább is maradnak? - már az új testőrök. Leginkább csak az érdekel, hogy az átok visszavonása után visszahelyezné e a régieket, avagy ennyire előre ne szaladjak.
A lelkiismeretfurdalásba bújtatott szégyenérzet újra átveszi felettem a hatalmat, miként a nyakamra simul pillantása. - Sajnálom - lehelem, alig hallhatóan, elfordulva tőle, úgy a hajam takarja a bőrömet. - Hogy ostoba voltam - teszem még hozzá és érzem miként kaparja a gombóc a torkomat, amit megfogadtam nem fogok engedni az estén, nem amíg még dolgom van és itt vagyok. Fejem enyhén megrázom.
- A varázslat, Paktum előtti. Az akkor élt vérfarkasoknak sem ismerős a spirál vagy sérülés, esetleg a jelenség? - kanyarodok vissza a korábbi témához inkább.
- A vérkészletünk kezd erősen megcsappanni, ha esetleg még tudnátok a részünkre bocsátani abból, ami a Veremben van, csak arra elegendőt, amivel a ma esti fiaskót el tudjuk intézni, az nagyszerű lenne. És a nyálatokra is… azzal erősebb sebgyógyítást tudunk készíteni. Valamint, ha lenne rá kapacitásotok jelenleg, ha tudomásotokra jutna olyan eset még, amiről mi nem tudunk, ahol szükség van még mágiára. A szimpatizánsok monitoroznak mindent, de emberhiányban vagyunk, a legtöbbjük kint van a városban - ami azt illeti nem nehéz megnevezni mi az, amiben segítségre lenne szükségünk. Versenyt futunk az idővel. A hozzávalók készleteit lemeríteni nem fogjuk, de az tény, hogy az elkövetkezendő napokban mindent pótolni kell, amit ma felhasználtunk és ezek a legkardinálisabbak, amiben segítségre szorulunk. Vagyis hát… - És persze a folyamatos töltekezést is meg kell oldanunk, de sejtéseim szerint nem ezért küldted a harcosokat - ajkamon kérészéltű játékos félmosoly jelenik meg, hogy ez aztán rögtön el is tűnjön arcomról. Az emlékmódosítást csak magas szinten tudjuk végrehajtani, ám így is töltekezés nélkül legfeljebb kettőre van energiánk.
A duirral kapcsolatos kérdésére akaratlanul is felhorkanok.
- Addig kellene féllábon állnom, hogy ő hívjon. Estella vélhetőleg értesítette már, na meg volt, ahova ők is kimentek, de ezen kívül nem sokat tudok róluk. Heinevel beszéltem csak - az utóbbit hozzáfűzőm, hiszen ez nem olyan, amit szeretnék eltitkolni, viszont ő nem a vezetőjük. Amaz mély hallgatásban ül, vagy a felesége által próbál ténykedni, valójában nem tudom, hogy mit csinál.
Noemi kapcsán mindössze bólintok, hogy tudomásul veszem mindazt, amit hallok. Nem esik nehezére megtalálni a Nestben, amely nem nagy területű. Legalább is a felszínen, de az illata alapján a pincében sem fog eltévedni a férfi, a járást ismeri nálunk. Természetesen fontos megemlíteni őt is, hiszen a jövőben ő fog majd követni a rangomban így az ő biztonsága is elsőrangú.
- Megtudom magamnak is, de elsősorban olyan varázslatokat végeznék el, amit kevesen tudunk és ami fontosabb is, pár órát kibírok vele - amint már nem lesz szüksége rám, akkor nem szándékozom idefent tovább maradni, segítek ugyanúgy a társaimnak a rítusok elvégzésében, hiszen, ahogy arról már volt szó, rengeteg a munkánk, nem csak nekünk, de mind a négy gyülekezetnek.
- Öhm - kezdek bele a soron következő kérdésébe, ám ehhez szükségem van némi támogatásra. Ezúttal a jegyzetek közül. Egy pillanatra állok csak fel, amíg néhány széthagyott griomárhoz lépek, hogy megkeressem azt, ami erre vonatkozik. Nagyvonalakban emlékszem, de pontatlan nem kívánok lenni. - Mi nem vonjuk bele a varázslatainkba az isteneket, itt viszont… - kapom a kezembe azt, amelyben szó van erről. - Igen, itt annyi gyertyát használ a négyen túl a boszorkány, ahány istenhez fohászkodni akar és mindegyikbe egy-egy nevet karcol bele. Ezáltal fohászkodik hozzájuk az erőért és a varázslat sikerességéért. Vagy ezáltal áldozza fel a saját erejét, hogy az átok sikeres legyen - tekintek fel az irományból saját gondolatomat hozzátéve, hisz, ha elveszíti az illető a mágikus erejét, akkor ez még egy felajánlásnak is betudható. - Maga a varázslat nagyon komplex, csak a legmagasabb szinten lehet elvégezni és még akkor sem biztos, hogy sikerül, ha nem kéri az istenek kegyét - ennyivel tudok még hozzájárulni, miért lehet ez fontos a számukra. Valójában nem véletlenül léteznek a tiltott mágiák. Olyan következményekkel jár az elvégzésük, ami könnyedén felboríthatja a Paktum által felállt status quo-t.
- A spirál alapvetően druida jelkép, nem is hozzánk tartozik. Jelentését tekintve az erő, az örök ciklikusság és a végtelenséget fejezi ki. Valamint az isteni szféra felé haladást, ami megmagyarázza, az istenekhez való fohászt. A miértet semmi sem magyarázza meg, de ha tippelnem kellene, azért, mert mágikus eredetű. Mármint egy olyan varázslatunk sincs, amely során sérülést okoznánk másnak, nem a varázslat végeredményeként. Ezt azonban a mágia okozta - húzom ki magam annyira, hogy a hátam mögé tudjak nyúlni és a ruhámat megcsípve, hogy elhúzzam a sebtől, amely már ugyan nem fáj olyan intenzitással, mint eddig, ám a ruha anyagának érintése irritálja.
Íriszeim enyhén kitágulnak a nevek hallatán, hiszen egyik sem olyannyira ismeretlen a számomra és gyanítom a legnagyobb részük épp miattam került a listára. Ajkaimat összepréselve maradok csendben, egykedvű hangszíne koránt sincs összhangban a telefonban hagyott fagyossal. Nem fogom meggyőzni arról, hogy nem ők tehettek az esetről, mert bár ez tényleg így van nagyon kevesen múlt a tragédia.
- Ha nem akarod, hogy más boszorkány is a verembe menjen emiatt, nem muszáj ott elvégezni a varázslatot - ajánlom még fel neki. - Legalább még két másik boszorkányra lesz szükségem és a vérfarkasok vérére is - Noemit és előtte Lizbethet már vittem magammal, ám itt most többről van szó. Rugalmas vagyok abban a tekintetben hol végezzem el a varázslatot lényegében ez rajta áll.
Apró bólintásokkal hozom tudtára, hogy akként fogok tenni, nem kívánok messze kerülni a szimpatizánsoktól ma éjszaka. - Októberig? Vagy tovább is maradnak? - már az új testőrök. Leginkább csak az érdekel, hogy az átok visszavonása után visszahelyezné e a régieket, avagy ennyire előre ne szaladjak.
A lelkiismeretfurdalásba bújtatott szégyenérzet újra átveszi felettem a hatalmat, miként a nyakamra simul pillantása. - Sajnálom - lehelem, alig hallhatóan, elfordulva tőle, úgy a hajam takarja a bőrömet. - Hogy ostoba voltam - teszem még hozzá és érzem miként kaparja a gombóc a torkomat, amit megfogadtam nem fogok engedni az estén, nem amíg még dolgom van és itt vagyok. Fejem enyhén megrázom.
- A varázslat, Paktum előtti. Az akkor élt vérfarkasoknak sem ismerős a spirál vagy sérülés, esetleg a jelenség? - kanyarodok vissza a korábbi témához inkább.
Jack Compton kedveli ezt a posztot
Falkavezér
Jack Compton
Röviden biccentek. Megkapja, amit kér. - Vedd elintézettnek. - Amint itt végeztünk, gondoskodom arról, megkapja, amiket felsorolt. A folytatás tekintetében azonban már nem ennyire egyszerű a képlet, kiváltképpen azért, mert bár azzal tisztában vagyok, ők miként nyerik vissza az erejüket, a falka nem szexjátszóház, még nekik sem.
- A harcosok odakint a védelmetekért felelnek, nem másért. A Birtok teljes lezárás alatt van, egyetlen falkatag sem teheti ki a lábát a már említetteken, rajtam és az elitjeimen kívül és ez egyelőre így marad. A szimpatizánsaitok nem tudnak varázsolni, de ebben pont ki tudják szolgálni az igényeiteket. Használjátok őket. - Az, hogy egészen pontosan mit is monitoroznak, lényegtelen kérdés. Teljesen világos mely helyszínek érintettek, a bámészkodásnak pont nincs semmi értelme ezeken a helyeken, ahol pedig kint vannak, ott éppenséggel hasznukat is vehetik a saját boszorkányaik. Ez nem a falka dolga. Pont. Még a felajánlott segítségnyújtás mellett sem. Eleve a felvetés is vérlázító, amelyet az éjszínű cseppet sem rejteget, energiáiba egyértelműen ömlik bele, a boszorkány ezzel átlépte azt a határt, amelyet nem volt ildomos a számára.
Enyhén moccan feljebb a szemöldököm a képemen. - Felőlem a druidát is használhatod, más különben nem teljesen világos előttem, miként jön bármihez, amiről beszélünk. - A gortja még mindig nem a duir és amilyen alak, kétlem valaha a pozíciót akarná magának. Ez azonban a legcsekélyebb mértékben sem tartozik a tárgyhoz, de még csak távolról sem.
- Az akadályoz, hogy le vagy merülve vagy az, hogy nincs kivel töltekezz? - Leginkább üres magyarázkodásnak hat a részéről, hogy még mindig nem rakatta rendbe a torkát, mintha szánt szándékkal akarná viselni a nőstény nyomát önmagán. Azt, amely kevés híján vált végzetessé, nem csak egyetlen megvilágítást tekintve.
- Továbbra sem világos előttem az isteneket érintő szegmens. Fohászkodik, neveket karcol az elkövető és? - ...és akkor mi a fasz van? Annyi értelmét látom, mint abrakadabrát tenni kényszeresen a varázsige után dísznek a mondandó végére, ezért nem értem, miért olyan kibaszottul fontos ez a szegmense az egész átoknak. Mert ezek szerint egy átokról van szó. Ha pedig már itt tartunk; - Milyen hosszú távú következményei lesznek ennek? Vagy az átok megtört magától? - Egészen furcsa lenne, ha így történt volna, legalábbis erre példát még hosszú létezésem alatt nem láttam, de nyitott fülekkel hallgatom a szemben helyet foglalót.
- Tehát ez a szar rajtunk marad? - Már az égéshegnyom. Kibaszottul fasza, mit ne mondjak. - Hol van rajtad? - Látom a fészkelődését, feltételezem, hogy valahol a hátán lehet neki is a vadi új maradandó mementó. Ha elárulja, annyival nem elégszem meg. - Mutasd. - Látni akarom, ezért felállok a fotelből és odaballagok hozzá, mögé lépve, hogy szemügyre vehessem a frissen megégett bőrt, ami pont ugyanolyan ütemben gyógyul, mint a miénk is, vagyis kurva lassan. Miután szemügyre vettem, visszamegyek a fotelhez, töltök a whiskyből újra és aztán ismét leülök.
- A bestia kötés a Birtokon lesz elvégezve. Világosan közöltem veled mit csinálj és jelenleg nem vagyok jó kedvemben, Nashota. Ne tégy próbára. - Pontosan tudja, hogy nem ismétlem meg önmagam és kibaszottul nem vagyok vevő arra, ha azt sugallja, változtatok azon, ami már elhangzott. Nem fogok, soha nem teszem és kurvára nem most kezdem el. A többit tekintve bólintok, értelemszerű, hogy az összetevőket a rendelkezésére bocsátom.
- Meglátjuk. - Előbb derüljön ki, az új szett testőrök megállják-e a helyüket, addig egyéb tervezésbe biztosan nem bocsátkozom, ez sem szokásom, tudja ő is jól. Belekortyolok az italba és ahogy újra megszólal, megint rávonom sötétkékben úszó íriszeimet. - Egészen pontosan miben voltál ostoba? - Érdeklődéssel hallgatom a válasz-magyarázatát, a gyors tovább ugrás tekintetében pedig újra moccan a szemöldököm enyhén.
- Erre már válaszoltam. - Korábban is rákérdezett, más csomagolásban, szóval nem teljesen értem az újra ismétlését vagy azt, mit akar elérni, miért vár más eredményt?
- A harcosok odakint a védelmetekért felelnek, nem másért. A Birtok teljes lezárás alatt van, egyetlen falkatag sem teheti ki a lábát a már említetteken, rajtam és az elitjeimen kívül és ez egyelőre így marad. A szimpatizánsaitok nem tudnak varázsolni, de ebben pont ki tudják szolgálni az igényeiteket. Használjátok őket. - Az, hogy egészen pontosan mit is monitoroznak, lényegtelen kérdés. Teljesen világos mely helyszínek érintettek, a bámészkodásnak pont nincs semmi értelme ezeken a helyeken, ahol pedig kint vannak, ott éppenséggel hasznukat is vehetik a saját boszorkányaik. Ez nem a falka dolga. Pont. Még a felajánlott segítségnyújtás mellett sem. Eleve a felvetés is vérlázító, amelyet az éjszínű cseppet sem rejteget, energiáiba egyértelműen ömlik bele, a boszorkány ezzel átlépte azt a határt, amelyet nem volt ildomos a számára.
Enyhén moccan feljebb a szemöldököm a képemen. - Felőlem a druidát is használhatod, más különben nem teljesen világos előttem, miként jön bármihez, amiről beszélünk. - A gortja még mindig nem a duir és amilyen alak, kétlem valaha a pozíciót akarná magának. Ez azonban a legcsekélyebb mértékben sem tartozik a tárgyhoz, de még csak távolról sem.
- Az akadályoz, hogy le vagy merülve vagy az, hogy nincs kivel töltekezz? - Leginkább üres magyarázkodásnak hat a részéről, hogy még mindig nem rakatta rendbe a torkát, mintha szánt szándékkal akarná viselni a nőstény nyomát önmagán. Azt, amely kevés híján vált végzetessé, nem csak egyetlen megvilágítást tekintve.
- Továbbra sem világos előttem az isteneket érintő szegmens. Fohászkodik, neveket karcol az elkövető és? - ...és akkor mi a fasz van? Annyi értelmét látom, mint abrakadabrát tenni kényszeresen a varázsige után dísznek a mondandó végére, ezért nem értem, miért olyan kibaszottul fontos ez a szegmense az egész átoknak. Mert ezek szerint egy átokról van szó. Ha pedig már itt tartunk; - Milyen hosszú távú következményei lesznek ennek? Vagy az átok megtört magától? - Egészen furcsa lenne, ha így történt volna, legalábbis erre példát még hosszú létezésem alatt nem láttam, de nyitott fülekkel hallgatom a szemben helyet foglalót.
- Tehát ez a szar rajtunk marad? - Már az égéshegnyom. Kibaszottul fasza, mit ne mondjak. - Hol van rajtad? - Látom a fészkelődését, feltételezem, hogy valahol a hátán lehet neki is a vadi új maradandó mementó. Ha elárulja, annyival nem elégszem meg. - Mutasd. - Látni akarom, ezért felállok a fotelből és odaballagok hozzá, mögé lépve, hogy szemügyre vehessem a frissen megégett bőrt, ami pont ugyanolyan ütemben gyógyul, mint a miénk is, vagyis kurva lassan. Miután szemügyre vettem, visszamegyek a fotelhez, töltök a whiskyből újra és aztán ismét leülök.
- A bestia kötés a Birtokon lesz elvégezve. Világosan közöltem veled mit csinálj és jelenleg nem vagyok jó kedvemben, Nashota. Ne tégy próbára. - Pontosan tudja, hogy nem ismétlem meg önmagam és kibaszottul nem vagyok vevő arra, ha azt sugallja, változtatok azon, ami már elhangzott. Nem fogok, soha nem teszem és kurvára nem most kezdem el. A többit tekintve bólintok, értelemszerű, hogy az összetevőket a rendelkezésére bocsátom.
- Meglátjuk. - Előbb derüljön ki, az új szett testőrök megállják-e a helyüket, addig egyéb tervezésbe biztosan nem bocsátkozom, ez sem szokásom, tudja ő is jól. Belekortyolok az italba és ahogy újra megszólal, megint rávonom sötétkékben úszó íriszeimet. - Egészen pontosan miben voltál ostoba? - Érdeklődéssel hallgatom a válasz-magyarázatát, a gyors tovább ugrás tekintetében pedig újra moccan a szemöldököm enyhén.
- Erre már válaszoltam. - Korábban is rákérdezett, más csomagolásban, szóval nem teljesen értem az újra ismétlését vagy azt, mit akar elérni, miért vár más eredményt?
for the strength of the pack is the wolf, and the strength of the wolf is the pack
every king needs an heir
Nashota Hayes kedveli ezt a posztot
Főboszorkány
Nashota Hayes
Hálás, apró biccentéseket tudhat magáénak a férfi. Az előbbi zöld íriszeimben is megjelennek, ugyanis ez valóban nagy segítség lesz nekünk. A későbbiekben pedig feltöltjük a készleteket. Holnap, ma fontosabb dolgaink vannak még, ami pedig erőink visszatöltését érinti.
- Megértem - hajtok fejet, szó szerint is, a mondottaknak hangom nyugodtságával, érzékelve haragjának fokozódását. - Eddig is megoldottuk, ezúttal sem fog gondot okozni a töltekezés - nyilvánvalóan egyszerűbb lett volna máshonnan is segítséget szerezni, mindazonáltal hiszem, hogy vagyunk elég kreatívok ahhoz, nagyobb gondot ne okozzon az est folyamán, ahogy mondta is: a szimpatizánsainkat tudjuk erre is használni.
Ha lennének elegen.
Innentől fogva ez mégsem egy olyan probléma, amivel őt zargatnám, feltűnik, hogy hol húzódik az a bizonyos határ, melyet még ha át is léptem, még nem késő ahhoz, hogy a biztonságos berkek közé kanyarodjak vissza.
- Tőle tudtam meg egyedül lényegi információt, már ami a druidákat illeti, vagy hogy ez az egész mi lehet. Ennyiben merül ki az érdekessége annak, hogy megemlítettem - elnyomom a mélyről jövő sóhajomat. Neki talán nincs szüksége a druidák segítségére és alapesteben bennem sem élne a kényszere ennek, azonban a probléma, amivel szemben állunk az egész városunkat érinti - vélhetőleg ezért is kérdezett rá Jack is, keresett-e. Mert ehhez elméletileg ők is hozzátartoznak, mégis mélyen hallgatnak.
- Mióta magamhoz tértem volt fontosabb dolgom is, minthogy ezzel foglalkozzak. Elsősorban az hajt, hogy megtudjam mi történt velünk és az egész várossal. Egészen, amíg meg nem érkeztél a rítus nyomait kerestem és még tenném is, mert továbbra is több a vakfolt, mint amennyi tetszik - és nem, még csak eszembe sem jutott az, hogy más végezzen el varázslatot, vagy annak végtermékét átnyújtsák nekem. Azokra odakint jobban szükség van én úgy gondolom. De ő nem, nem vagyunk egyformák.
- Nem vagy egyedül ezzel - vakarom meg tarkómat, fejem enyhén megrázva. - Nem áll össze az istenekhez való fordulás, nem lenne erre szükségünk. Estella azt állítja, hogy a felvillanó csillagképeknek közük lehet hozzájuk, ő most annak próbál utánajárni, hogy mely istenekhez tartozhatnak. A feljegyzések kevesek és hiányosak, jelenleg mindenki az okokat keresi - és higgye el, hogy nem titkolok el előle semmit, amire tudok arra választ adok, magamtól is, vagy a kérdései hatására. Egyszerre kellene túl sok információt átadnom és mégis elenyésző az, amit ténylegesen tudunk.
- Az égési sérülés maradandónak hat, de az átok megtört. Hogy magától, vagy más által még homályos. Az őrjöngésnek, a hatása után nem kellene, hogy következményeket okozzon - újra csak megrázom a fejem. Egy átkunknak sincs hosszútávú következménye - legalább is magának a rítusnak -, nem olyan, ami a ható idején is túl hat. És erre még csak utalást sem találtam a feljegyzések között.
Újra csak bólintok arra, hogy rajtunk marad az égési sérülés, és ugyancsak szó nélkül dőlök előre a fotelben. Annyira emelkedem csak fel, a ruhát feltudjam gyűrni egészen addig, amíg a sérülést érzékelem a hátam közepén, egészen a gerincem vonalában. Fejem fordítom hátra, ameddig kényelmesnek hat, államat a bal vállamon támasztom meg, de nem láthatom azt, amit okozott rajtam az idegen mágia. Visszasétál, leül, a ruha anyaga visszaereszkedik az ölembe.
- Rendben - emelem fel védekezőleg a kezemet, még mielőtt úgy dönt, fejemet teljes mértékben leharapja. Nem csak ő van felpaprikázott állapotban, ami azt illeti, rá való tekintettel a sajátomat mégis megpróbálom mélyen magamban tartani, arra semmi szükség, hogy tovább tápláljam az övét. Úgy tűnik így is sikerül akaratom ellenére. Arról nem is beszélve, hogy a haragtól nem feltétlenül tudok tisztán gondolkozni, most pedig arra van szükség. Az alkoholhoz nyúlok én is, a még benne lévő aranyló nedűt lenyelem, torkomat égető érzete segít abban ne adjak teret saját idegességemnek, egyedül fogaim összeszorítása okozta bőrfeszülés az egyetlen árulkodó jele ennek - egy külső szemlélőnek, de hát ugye ő ettől többet is érzékel.
- Hogy elbizakodott lettem, hogy elég az a védelem, ami eddig is a rendelkezésemre állt - anélkül, hogy újra rátekintenék ismerem be saját hibámat az est történtében. Vérfarkasokkal voltam körbevéve, mégis miért hittem volna azt, hogy bajom eshet? Keserű nyál gyűlik össze számban üres poharam bámulva, enyhe fintor képződik szám szegletében. - Ami elégnek is kellene lennie és mégsem volt most az - öntelt és beképzelt voltam. Soha nem jutna eszembe hibáztatni azokat, akik szintén hatása alá kerültek az átoknak, de ettől még bennem van annak a reményvesztettség érzete.
Mindenki a saját hibájából tanul, nem?
Csakhogy én nem hibázhatok. Ez a luxus számomra nem megengedett, nem ebben. Fejem megrázom, lerázva az egészet magamról, másra terelve a szót, sikertelenül, mert olyan gyorsan futok vele zsákutcába, hogy rekordot is dönthetnék ezzel. Apróbb biccentéssel veszem tudomásul válaszát.
- Még egy dolog lenne. A főboszorkányok találkozni akarnak, nemsokára - telefonom képernyőjének a felvillanása az, mely jelzi számomra, van még miről szót ejtenünk. Épp csak egy pillantást vetek az asztalon pihenőre, hogy felfogjam milyen üzenetem érkezett. - Átbeszélni miként tudnánk összehangoltabban dolgozni az éjszaka folyamán, ki, miben tudja hatékonyabban kivenni a részét, valamint, hogy ők mit derítettek ki a varázslattal vagy az elvégzőjével kapcsolatban. Oda még elmennék, természetesen nem egyedül, azonban jó lenne, ha te is részt vennél rajta, olyan információk is elhangozhatnak, ami téged is érdekelhet. És szerény személyem véleménye szerint a duirnak is érdemes lenne tudnia mindarról, ami a városban történik, az ő segítségükkel időt spórolhatunk - na meg energiát és még ki tudja, hogy mit. Miközben beszélek zöldjeim újra utat találnak maguknak a falkavezér vonásaira, keresve annak előszelét, mikor lépek a mondandóm bármely pontjával vékony jégre - hisz épp az imént beszéltük meg példának okáért, hogy nem igazán mozdulok ki a Nestből. Mire befejezem egy mélyebbre szívott levegővétellel csendesülök el, várva azt, mit szól hozzá.
- Megértem - hajtok fejet, szó szerint is, a mondottaknak hangom nyugodtságával, érzékelve haragjának fokozódását. - Eddig is megoldottuk, ezúttal sem fog gondot okozni a töltekezés - nyilvánvalóan egyszerűbb lett volna máshonnan is segítséget szerezni, mindazonáltal hiszem, hogy vagyunk elég kreatívok ahhoz, nagyobb gondot ne okozzon az est folyamán, ahogy mondta is: a szimpatizánsainkat tudjuk erre is használni.
Ha lennének elegen.
Innentől fogva ez mégsem egy olyan probléma, amivel őt zargatnám, feltűnik, hogy hol húzódik az a bizonyos határ, melyet még ha át is léptem, még nem késő ahhoz, hogy a biztonságos berkek közé kanyarodjak vissza.
- Tőle tudtam meg egyedül lényegi információt, már ami a druidákat illeti, vagy hogy ez az egész mi lehet. Ennyiben merül ki az érdekessége annak, hogy megemlítettem - elnyomom a mélyről jövő sóhajomat. Neki talán nincs szüksége a druidák segítségére és alapesteben bennem sem élne a kényszere ennek, azonban a probléma, amivel szemben állunk az egész városunkat érinti - vélhetőleg ezért is kérdezett rá Jack is, keresett-e. Mert ehhez elméletileg ők is hozzátartoznak, mégis mélyen hallgatnak.
- Mióta magamhoz tértem volt fontosabb dolgom is, minthogy ezzel foglalkozzak. Elsősorban az hajt, hogy megtudjam mi történt velünk és az egész várossal. Egészen, amíg meg nem érkeztél a rítus nyomait kerestem és még tenném is, mert továbbra is több a vakfolt, mint amennyi tetszik - és nem, még csak eszembe sem jutott az, hogy más végezzen el varázslatot, vagy annak végtermékét átnyújtsák nekem. Azokra odakint jobban szükség van én úgy gondolom. De ő nem, nem vagyunk egyformák.
- Nem vagy egyedül ezzel - vakarom meg tarkómat, fejem enyhén megrázva. - Nem áll össze az istenekhez való fordulás, nem lenne erre szükségünk. Estella azt állítja, hogy a felvillanó csillagképeknek közük lehet hozzájuk, ő most annak próbál utánajárni, hogy mely istenekhez tartozhatnak. A feljegyzések kevesek és hiányosak, jelenleg mindenki az okokat keresi - és higgye el, hogy nem titkolok el előle semmit, amire tudok arra választ adok, magamtól is, vagy a kérdései hatására. Egyszerre kellene túl sok információt átadnom és mégis elenyésző az, amit ténylegesen tudunk.
- Az égési sérülés maradandónak hat, de az átok megtört. Hogy magától, vagy más által még homályos. Az őrjöngésnek, a hatása után nem kellene, hogy következményeket okozzon - újra csak megrázom a fejem. Egy átkunknak sincs hosszútávú következménye - legalább is magának a rítusnak -, nem olyan, ami a ható idején is túl hat. És erre még csak utalást sem találtam a feljegyzések között.
Újra csak bólintok arra, hogy rajtunk marad az égési sérülés, és ugyancsak szó nélkül dőlök előre a fotelben. Annyira emelkedem csak fel, a ruhát feltudjam gyűrni egészen addig, amíg a sérülést érzékelem a hátam közepén, egészen a gerincem vonalában. Fejem fordítom hátra, ameddig kényelmesnek hat, államat a bal vállamon támasztom meg, de nem láthatom azt, amit okozott rajtam az idegen mágia. Visszasétál, leül, a ruha anyaga visszaereszkedik az ölembe.
- Rendben - emelem fel védekezőleg a kezemet, még mielőtt úgy dönt, fejemet teljes mértékben leharapja. Nem csak ő van felpaprikázott állapotban, ami azt illeti, rá való tekintettel a sajátomat mégis megpróbálom mélyen magamban tartani, arra semmi szükség, hogy tovább tápláljam az övét. Úgy tűnik így is sikerül akaratom ellenére. Arról nem is beszélve, hogy a haragtól nem feltétlenül tudok tisztán gondolkozni, most pedig arra van szükség. Az alkoholhoz nyúlok én is, a még benne lévő aranyló nedűt lenyelem, torkomat égető érzete segít abban ne adjak teret saját idegességemnek, egyedül fogaim összeszorítása okozta bőrfeszülés az egyetlen árulkodó jele ennek - egy külső szemlélőnek, de hát ugye ő ettől többet is érzékel.
- Hogy elbizakodott lettem, hogy elég az a védelem, ami eddig is a rendelkezésemre állt - anélkül, hogy újra rátekintenék ismerem be saját hibámat az est történtében. Vérfarkasokkal voltam körbevéve, mégis miért hittem volna azt, hogy bajom eshet? Keserű nyál gyűlik össze számban üres poharam bámulva, enyhe fintor képződik szám szegletében. - Ami elégnek is kellene lennie és mégsem volt most az - öntelt és beképzelt voltam. Soha nem jutna eszembe hibáztatni azokat, akik szintén hatása alá kerültek az átoknak, de ettől még bennem van annak a reményvesztettség érzete.
Mindenki a saját hibájából tanul, nem?
Csakhogy én nem hibázhatok. Ez a luxus számomra nem megengedett, nem ebben. Fejem megrázom, lerázva az egészet magamról, másra terelve a szót, sikertelenül, mert olyan gyorsan futok vele zsákutcába, hogy rekordot is dönthetnék ezzel. Apróbb biccentéssel veszem tudomásul válaszát.
- Még egy dolog lenne. A főboszorkányok találkozni akarnak, nemsokára - telefonom képernyőjének a felvillanása az, mely jelzi számomra, van még miről szót ejtenünk. Épp csak egy pillantást vetek az asztalon pihenőre, hogy felfogjam milyen üzenetem érkezett. - Átbeszélni miként tudnánk összehangoltabban dolgozni az éjszaka folyamán, ki, miben tudja hatékonyabban kivenni a részét, valamint, hogy ők mit derítettek ki a varázslattal vagy az elvégzőjével kapcsolatban. Oda még elmennék, természetesen nem egyedül, azonban jó lenne, ha te is részt vennél rajta, olyan információk is elhangozhatnak, ami téged is érdekelhet. És szerény személyem véleménye szerint a duirnak is érdemes lenne tudnia mindarról, ami a városban történik, az ő segítségükkel időt spórolhatunk - na meg energiát és még ki tudja, hogy mit. Miközben beszélek zöldjeim újra utat találnak maguknak a falkavezér vonásaira, keresve annak előszelét, mikor lépek a mondandóm bármely pontjával vékony jégre - hisz épp az imént beszéltük meg példának okáért, hogy nem igazán mozdulok ki a Nestből. Mire befejezem egy mélyebbre szívott levegővétellel csendesülök el, várva azt, mit szól hozzá.
Falkavezér
Jack Compton
Alig valamit moccan a szemöldököm feljebb és érezhetően vonaglik végig fellobbant harag az éjszínű szörnyeteggel közös energiáinkon, amelynek hullámzását meg sem kísérlem visszafogni. - Úgy, mint? - Cseppet sem értékelem, hogy pont most próbál humorizálni – vagy a jó ég tudja mit művel –, ugyanis bármely meglepő számára, a gondolatolvasásnak még az én fajtám számára is komoly határai vannak, noha nem lehetetlen ügy a dolog. Jelenleg azonban annak a környékén sem járunk és kibaszottul nem díjazom azt, úgy viselkedik és fogalmaz, mintha a világ minden tudását elém tárta volna már korábban.
Ráadásul úgy tűnik elkötelezett szándéka, hogy ma különös módon dühítsen. Pont nem érdekel, hogy az éjszínű fekete szemgolyója átpettyezik kék íriszeimen nagyjából abban a pillanatban, amikor úgy kezd el viselkedni, mint egy neveletlen kamaszkölyök. - Hogy mondtad?! - Nem a hallásommal van probléma és kurvára ajánlom neki, hogy ez számára is annyira legyen egyértelmű, mint az egyszer egy. Az, hogy rendbe hozza magát, nem vesz el annyi időt, amit most beállít itt nekem, tekintettel pedig arra, hogy eleve sérült, mit ne mondjak, kibaszottul nem örülök neki, nagy ívben szarik rá. Mert pontosan azt teszi.
- Hozd rendbe. Most. - Nem kérem és nem is javaslatot teszek a számára. Nagyon is tudatában van annak, az ő törékenysége mit jelent és rohadtul nincs ínyemre az, amiként hozzááll jelenleg bármihez is.
Kivárom, hogy cselekedjen és csak azután figyelek arra, amit az istenekkel és a varázslattal kapcsolatban vázol fel. Röviden biccentek. Feltételezem, amikor bármiféle magyarázatot talál, megosztja, addig pedig önmagunk farkának kergetése kurvára értelmetlen.
- Hajtottatok végre Átokfejtést bárkin, akit érintett? - Tudni akarom, hogy biztosan megtört-e, ahogyan azt állítja és nem csupán sejti, mint rühes macska az esőt. Kibaszottul nem szeretnék több meglepetést mára, ami azt illeti úgy egyáltalán a közeljövőre nézve, a távolival kapcsolatban meg nincsenek naiv elképzeléseim. Maradjunk két lábbal, de még jobb, ha négy manccsal a talajon.
A bőrébe égettet rezzenéstelen blazírtsággal tekintem meg, nem nyúlok hozzá, elég fájdalmas az anélkül is, piszkálni kellene. Szó nélkül lépek el mögüle és ülök vissza a karosszékbe vele szemben.
Újabb düh hullám fodrozódik keresztül rajtam és az éjszínűn is, örvénylőn beleolvadva energiáinkba, ahogy magyarázatot ad arra, miben találta magát ostobának. - Szükségtelen a fejemre olvasnod, Nashota. - Nem dísznek vannak mellette a vérfarkasok és kibaszottul dühít, ami történt. Megbüntettem őket, nem tudom mit vár még. Mind rohadtul tisztában vagyunk azzal, miért olyan fontos a védelme.
Áttérve a felhozottra, csendesen hallgatom végig. Nem kifejezetten van ínyemre, hogy a kibaszott faimádókkal bármilyen szinten is közösködjek, de azt felfogom, miért szükséges.
- Rendben. - Vele megyek és a körülményekre való tekintettel Driscoll bűzét is hajlandó vagyok elviselni. Egy ideig.
Ráadásul úgy tűnik elkötelezett szándéka, hogy ma különös módon dühítsen. Pont nem érdekel, hogy az éjszínű fekete szemgolyója átpettyezik kék íriszeimen nagyjából abban a pillanatban, amikor úgy kezd el viselkedni, mint egy neveletlen kamaszkölyök. - Hogy mondtad?! - Nem a hallásommal van probléma és kurvára ajánlom neki, hogy ez számára is annyira legyen egyértelmű, mint az egyszer egy. Az, hogy rendbe hozza magát, nem vesz el annyi időt, amit most beállít itt nekem, tekintettel pedig arra, hogy eleve sérült, mit ne mondjak, kibaszottul nem örülök neki, nagy ívben szarik rá. Mert pontosan azt teszi.
- Hozd rendbe. Most. - Nem kérem és nem is javaslatot teszek a számára. Nagyon is tudatában van annak, az ő törékenysége mit jelent és rohadtul nincs ínyemre az, amiként hozzááll jelenleg bármihez is.
Kivárom, hogy cselekedjen és csak azután figyelek arra, amit az istenekkel és a varázslattal kapcsolatban vázol fel. Röviden biccentek. Feltételezem, amikor bármiféle magyarázatot talál, megosztja, addig pedig önmagunk farkának kergetése kurvára értelmetlen.
- Hajtottatok végre Átokfejtést bárkin, akit érintett? - Tudni akarom, hogy biztosan megtört-e, ahogyan azt állítja és nem csupán sejti, mint rühes macska az esőt. Kibaszottul nem szeretnék több meglepetést mára, ami azt illeti úgy egyáltalán a közeljövőre nézve, a távolival kapcsolatban meg nincsenek naiv elképzeléseim. Maradjunk két lábbal, de még jobb, ha négy manccsal a talajon.
A bőrébe égettet rezzenéstelen blazírtsággal tekintem meg, nem nyúlok hozzá, elég fájdalmas az anélkül is, piszkálni kellene. Szó nélkül lépek el mögüle és ülök vissza a karosszékbe vele szemben.
Újabb düh hullám fodrozódik keresztül rajtam és az éjszínűn is, örvénylőn beleolvadva energiáinkba, ahogy magyarázatot ad arra, miben találta magát ostobának. - Szükségtelen a fejemre olvasnod, Nashota. - Nem dísznek vannak mellette a vérfarkasok és kibaszottul dühít, ami történt. Megbüntettem őket, nem tudom mit vár még. Mind rohadtul tisztában vagyunk azzal, miért olyan fontos a védelme.
Áttérve a felhozottra, csendesen hallgatom végig. Nem kifejezetten van ínyemre, hogy a kibaszott faimádókkal bármilyen szinten is közösködjek, de azt felfogom, miért szükséges.
- Rendben. - Vele megyek és a körülményekre való tekintettel Driscoll bűzét is hajlandó vagyok elviselni. Egy ideig.
for the strength of the pack is the wolf, and the strength of the wolf is the pack
every king needs an heir
Nashota Hayes kedveli ezt a posztot
Főboszorkány
Nashota Hayes
Haragját érzékelem, ebben a kérészéltű pillanatban mégsem tudom hova tenni, azon túl, abban biztos vagyok én mondtam valamit, ami ezt kiváltotta belőle. Szinte visszafojtott lélegzettel várom, szavakba is öntse dühét, a rövidre szabott kérdés mégsem hagyja, megfeszülő izmaim lazítsanak.
- Arra jutott, amire én is, a varázslat régi időkből származik, Paktum előttről, hasonlóról sem hallott még. Mivel alapvetően egy tőről fakadunk, gyanítjuk, ehhez az időhöz nyúlhat vissza a varázslat. Az istenek azonosításában a segítségét adja,a boszorkány kiktől kért segítséget és esetleg milyen jelentőséggel bír, hogy hozzájuk fordult. Ezt még nem hajtottam be rajta, de célom még az éjszaka folyamán - magunk is kideríthetnénk, hogy kikhez tartoznak a szimbólumok, de nekünk több időnkbe telne, akár napokba is, erre pedig most nincs jelenleg időnk. Az információ nem sok, ezzel tisztában vagyok, de több, mint a semmi és ha a duir nem is volt képes felvenni eddig egyik főboszorkánnyal sem a kapcsolatot - pedig az egyikőjükkel együtt is él - legalább valakitől képesek voltunk megtudni valamit.
Szemöldököm haloványan ráncolom össze, az értetlenség kiül vonásaimra, miként haragja szinte borzolja gerincem mentén a pihéket.
- Jack… - nem, hogy bele kezdeni nem tudok abba, amit mondani kívánnék, hangom rövid nevének végére, rekedtsége ellenére is erőtlenné válik. Feketébe átforduló íriszei teljes mértékben a hatalmába kerít. Ez a fajta jeges rémület nem először jár át a ma este folyamán és ahogy korábban, úgy most sem képes reagálni a szervezetem rá. Ledermed, zöld íriszeim tágra nyílnak, a férfi zord vonásairól képtelen vagyok elkapni a pillantásomat és egészen addig, így ülök, levegőt is elfelejtve venni, amíg újra meg nem szólal. Vállaim enyhén remegnek meg, fejem szégyenkezve hajtom le, ujjaimmal szinte görcsösen kapaszkodom meg a fotel karfájában: fogalma sincs mennyire nem veszem félvállról azt, saját halandóságom miként vágott pofán az éjszaka. És ez miként rengetett meg.
- Mindjárt visszajövök - állok fel. - Minden, ami szükséges a varázslathoz, odalent van - magyarázom meg, még mielőtt azt hinné, kibújni akarnék bármi alól is. A lelkiismeretfurdalás mázsás súlyként telepszik a mellkasomra, ahogy a sikátorban és az autóban is tette.
Lesietek a pincébe, az, hogy követ vagy megvár, rajta áll. Amíg a varázslatot elvégzem, az egyik szabaddá váló oltárnál, addig Jason tájékoztat az esetleges fejleményekről. Hallgatom és biccentek is neki, de minden figyelmem az a hozzávalók (reszelt gyömbér, valeriána gyökér, rubintpor és vér) összekeverésére fókuszál. A varázsigéket határozott szavakkal mondom el és egészen addig keverem az ezüstkanalat, amíg zöld kenőcsé nem válik az elegy. Az ujjaimra kenek a masszából és a torkom kenem be vele sietősen. Nincs szükségem tükörre lássam miként issza be a bőröm és miként tűnnek el a vérfarkas ujjainak lenyomata. A maradékot átnyújtom egy társamnak, használják fel, ne menjen kárba - egyébként sem pazarolnánk el.
A férfit mégsem kívánom a kelleténél tovább váratni, így amint ezzel megvagyok vissza is térek a padlásszobába, függetlenül attól előtte követett-e vagy sem.
Immár a visszanyert hangomon vázolom fel a továbbiakat, az újabb felmerülő kérdésére határozottan bólintok.
- Rajtam - nincs szükségem arra bővebben kifejtsem, miért én álltam ennek alanyt, dühét táplálja a ténye, nem voltam teljes mértékben biztonságban. Azt pedig nem kockáztathattam meg, rajtam van még az, amely megtámadott minket. - Ezt hozta ki - nyújtom át számára a telefont, a fényképpel, amelyeken a piktogramok szerepelnek. - Az istenek szimbólumai, ennek a megfejtésére kell a segítség, a koponya a liliommal a bonneau-i koven jelképe. A főboszorkányát próbáltam elérni, támassza alá, elveszítette-e valaki az erejét a tagjai közül, de az én hívásaimra nem reagál. Bridgett próbálja elérni, egyelőre eredménytelenül, ha nem reagálnak ránk, a Banyákat értesítem. Egyébként is megtenném, ők ítélkezzenek felettük. A gyülekezettel kapcsolatban az a hír járja, hogy a columbiai falkával akarnak szövetségre lépni, ám ha jól tudom, ők már más kovennel megtették ezt - nem tudom ez az információ a hasznára van-e, vagy sem, de jobb, ha elhangzik.
Ruhám visszaigazítása közepette vallom meg ostobaságom, a magam sületlen módján. Szavaira határozottan rázom meg a fejem. - Félreértesz. Sokkal többel tartozok neked, mindazért, amit teszel értem, mint amit adhatok. Eszembe sem jutna téged vagy a vigyázóimat okolni azért, ami történt - határozottan rázom meg a fejem újra, mert ezt őszintén is gondolom. Áldozatai voltak ők is a támadásnak. - Én hibáztam, súlyosat. Beismerem. Nem akarom ezt újra elkövetni, beszélek holnap Damiennel, térjen vissza szimpatizánsnak.
Nem maradt más hátra, mint felvázolni amit a többi főboszorkánnyal tervezünk, belevonva ebbe őt is, mint a város egyik fontos tényezőjét. Feszült várakozással kísérem nyomon a reakcióját, rövid válaszára aprót biccentek.
- Felhívom és mehetünk is - jegyzem meg, a telefont felvéve onnan, ahol volt, gyorsan tárcsázom a druidák vezetőjét… Csak néhány hete mentettem el a számát, korábban nem éreztem szükségét, hogy meglegyen. A világ változik… Felállok újra a fotelből, feszültséglevezetésképpen sétálok fel és alá, amíg a hívást lebonyolítom…
Ha pedig hittem azt, hogy értelmesen képesek vagyunk megtárgyalni mindazt, ami történt, akkor hatalmasat tévedek. Többszöri próbálkozás elégséges ahhoz, vérnyomásom közel a plafonon legyen, ám a sztoikus nyugalommal átitatott hangja és mindaz, amit közöl... Az est folyamán felgyülemlett dühöm egyszerre robban ki belőlem. Lehetőséget mégsem ad arra, hogy rá borítsam, idő előtt bontja a vonalat.
- Hogy pusztulnál meg, te nyomorult féreg - sziszegem a fogaim között, az idegtől remegve vágom a telefont a fotelbe, ahol az imént ültem. Az asztalhoz lépek, hogy még utoljára egy pohárral igyak, még mielőtt elhagynánk a Nestet... Haragom aligha csillapítja. - Kell a jó édes francnak a druidák segítsége, akkor majd megoldjuk nélkülük... Sem nekünk, sem a városnak nincs azokra szükség... - hangom remeg az idegtől, a telefont még felveszem, igyekszem csillapítani azt, amit ez a senkiházi elért bennem, mert nem a falkavezérre kívánom ráborítani a haragom...
- Mehetek veled? - kérdezem meg tőle, indulásra készen, mert ebben az állapotban nem igazán óhajtok volán mögé ülni.
// #sebgyógyítás ◊ Nashota Hayes: 65 varázspontja van ◊ a varázslat 36 pontba került ◊ 29 elkölthető pontja maradt//
- Arra jutott, amire én is, a varázslat régi időkből származik, Paktum előttről, hasonlóról sem hallott még. Mivel alapvetően egy tőről fakadunk, gyanítjuk, ehhez az időhöz nyúlhat vissza a varázslat. Az istenek azonosításában a segítségét adja,a boszorkány kiktől kért segítséget és esetleg milyen jelentőséggel bír, hogy hozzájuk fordult. Ezt még nem hajtottam be rajta, de célom még az éjszaka folyamán - magunk is kideríthetnénk, hogy kikhez tartoznak a szimbólumok, de nekünk több időnkbe telne, akár napokba is, erre pedig most nincs jelenleg időnk. Az információ nem sok, ezzel tisztában vagyok, de több, mint a semmi és ha a duir nem is volt képes felvenni eddig egyik főboszorkánnyal sem a kapcsolatot - pedig az egyikőjükkel együtt is él - legalább valakitől képesek voltunk megtudni valamit.
Szemöldököm haloványan ráncolom össze, az értetlenség kiül vonásaimra, miként haragja szinte borzolja gerincem mentén a pihéket.
- Jack… - nem, hogy bele kezdeni nem tudok abba, amit mondani kívánnék, hangom rövid nevének végére, rekedtsége ellenére is erőtlenné válik. Feketébe átforduló íriszei teljes mértékben a hatalmába kerít. Ez a fajta jeges rémület nem először jár át a ma este folyamán és ahogy korábban, úgy most sem képes reagálni a szervezetem rá. Ledermed, zöld íriszeim tágra nyílnak, a férfi zord vonásairól képtelen vagyok elkapni a pillantásomat és egészen addig, így ülök, levegőt is elfelejtve venni, amíg újra meg nem szólal. Vállaim enyhén remegnek meg, fejem szégyenkezve hajtom le, ujjaimmal szinte görcsösen kapaszkodom meg a fotel karfájában: fogalma sincs mennyire nem veszem félvállról azt, saját halandóságom miként vágott pofán az éjszaka. És ez miként rengetett meg.
- Mindjárt visszajövök - állok fel. - Minden, ami szükséges a varázslathoz, odalent van - magyarázom meg, még mielőtt azt hinné, kibújni akarnék bármi alól is. A lelkiismeretfurdalás mázsás súlyként telepszik a mellkasomra, ahogy a sikátorban és az autóban is tette.
Lesietek a pincébe, az, hogy követ vagy megvár, rajta áll. Amíg a varázslatot elvégzem, az egyik szabaddá váló oltárnál, addig Jason tájékoztat az esetleges fejleményekről. Hallgatom és biccentek is neki, de minden figyelmem az a hozzávalók (reszelt gyömbér, valeriána gyökér, rubintpor és vér) összekeverésére fókuszál. A varázsigéket határozott szavakkal mondom el és egészen addig keverem az ezüstkanalat, amíg zöld kenőcsé nem válik az elegy. Az ujjaimra kenek a masszából és a torkom kenem be vele sietősen. Nincs szükségem tükörre lássam miként issza be a bőröm és miként tűnnek el a vérfarkas ujjainak lenyomata. A maradékot átnyújtom egy társamnak, használják fel, ne menjen kárba - egyébként sem pazarolnánk el.
A férfit mégsem kívánom a kelleténél tovább váratni, így amint ezzel megvagyok vissza is térek a padlásszobába, függetlenül attól előtte követett-e vagy sem.
Immár a visszanyert hangomon vázolom fel a továbbiakat, az újabb felmerülő kérdésére határozottan bólintok.
- Rajtam - nincs szükségem arra bővebben kifejtsem, miért én álltam ennek alanyt, dühét táplálja a ténye, nem voltam teljes mértékben biztonságban. Azt pedig nem kockáztathattam meg, rajtam van még az, amely megtámadott minket. - Ezt hozta ki - nyújtom át számára a telefont, a fényképpel, amelyeken a piktogramok szerepelnek. - Az istenek szimbólumai, ennek a megfejtésére kell a segítség, a koponya a liliommal a bonneau-i koven jelképe. A főboszorkányát próbáltam elérni, támassza alá, elveszítette-e valaki az erejét a tagjai közül, de az én hívásaimra nem reagál. Bridgett próbálja elérni, egyelőre eredménytelenül, ha nem reagálnak ránk, a Banyákat értesítem. Egyébként is megtenném, ők ítélkezzenek felettük. A gyülekezettel kapcsolatban az a hír járja, hogy a columbiai falkával akarnak szövetségre lépni, ám ha jól tudom, ők már más kovennel megtették ezt - nem tudom ez az információ a hasznára van-e, vagy sem, de jobb, ha elhangzik.
Ruhám visszaigazítása közepette vallom meg ostobaságom, a magam sületlen módján. Szavaira határozottan rázom meg a fejem. - Félreértesz. Sokkal többel tartozok neked, mindazért, amit teszel értem, mint amit adhatok. Eszembe sem jutna téged vagy a vigyázóimat okolni azért, ami történt - határozottan rázom meg a fejem újra, mert ezt őszintén is gondolom. Áldozatai voltak ők is a támadásnak. - Én hibáztam, súlyosat. Beismerem. Nem akarom ezt újra elkövetni, beszélek holnap Damiennel, térjen vissza szimpatizánsnak.
Nem maradt más hátra, mint felvázolni amit a többi főboszorkánnyal tervezünk, belevonva ebbe őt is, mint a város egyik fontos tényezőjét. Feszült várakozással kísérem nyomon a reakcióját, rövid válaszára aprót biccentek.
- Felhívom és mehetünk is - jegyzem meg, a telefont felvéve onnan, ahol volt, gyorsan tárcsázom a druidák vezetőjét… Csak néhány hete mentettem el a számát, korábban nem éreztem szükségét, hogy meglegyen. A világ változik… Felállok újra a fotelből, feszültséglevezetésképpen sétálok fel és alá, amíg a hívást lebonyolítom…
Ha pedig hittem azt, hogy értelmesen képesek vagyunk megtárgyalni mindazt, ami történt, akkor hatalmasat tévedek. Többszöri próbálkozás elégséges ahhoz, vérnyomásom közel a plafonon legyen, ám a sztoikus nyugalommal átitatott hangja és mindaz, amit közöl... Az est folyamán felgyülemlett dühöm egyszerre robban ki belőlem. Lehetőséget mégsem ad arra, hogy rá borítsam, idő előtt bontja a vonalat.
- Hogy pusztulnál meg, te nyomorult féreg - sziszegem a fogaim között, az idegtől remegve vágom a telefont a fotelbe, ahol az imént ültem. Az asztalhoz lépek, hogy még utoljára egy pohárral igyak, még mielőtt elhagynánk a Nestet... Haragom aligha csillapítja. - Kell a jó édes francnak a druidák segítsége, akkor majd megoldjuk nélkülük... Sem nekünk, sem a városnak nincs azokra szükség... - hangom remeg az idegtől, a telefont még felveszem, igyekszem csillapítani azt, amit ez a senkiházi elért bennem, mert nem a falkavezérre kívánom ráborítani a haragom...
- Mehetek veled? - kérdezem meg tőle, indulásra készen, mert ebben az állapotban nem igazán óhajtok volán mögé ülni.
Jack Compton kedveli ezt a posztot
Falkavezér
Jack Compton
Némán hallgatom végig, de nem fogom magam köré az éjszínű energiáit, ahogyan azt sem, mi húzódik meg háborgón mindkettőnk bőre alatt. Röviden biccentek, ahogy a magyarázat végére ér. Jelenleg fontosabb az, minél előbb használható információhoz jusson és ezáltal nem csak ő.
Sok idő pedig nem telik el, az egyébként is vékony peremen táncoló, messze nem rugalmas türelmem ismét jobban veszi igénybe, mint amennyire az számomra kényelmesnek lenne titulálható. Valójában kurvára nincs a közelében sem. A bestiának még annyira sincs ínyére, tekintettel arra, számunkra mivel jár az, amit olyan kibaszottul félvállról vesz jelenleg.
- Igyekezz. - Morranva, a fenevad nyelvén közlöm vele, mikor már úton van kifelé a helyiségből. Abba egyáltalán nem megyek bele gondolat szintjén sem, célja vagy sem az időt húzni. Eddig is lett volna rá lehetősége, hogy meggyógyítsa vagy gyógyíttassa a nyakát, nem tette, innentől fogva pedig hagyjuk, mit kellene alapvetőnek kezelnem vele kapcsolatban. Ideális esetben eleve nem kellett volna szóljak érte, mégis tartunk, ahol tartunk. Amíg odavan, addig röviden válaszolok néhány üzenetre, ahogy azonban visszatér a vörös hajú, elteszem a készüléket, hogy megint azzal foglalkozzunk, amiért egyáltalán ez a találkozó szükséges. Tekintetem a már láthatóan meggyógyult bőrfelületén siklatom végig, mialatt újra helyet foglal. Mire az átokfejtést feszegetjük, a tekintetét figyelem, ahogy beszédbe és azzal együtt válaszba kezd.
A felém nyújtott telefont átveszem a képernyőn lévő képet szemügyre veszem, bár sokat nem mondanak számomra a szimbólumok. Mindenesetre a mellé adott magyarázatot figyelemmel hallgatom végig értelemszerűen. A falkák és kovenek közötti szövetségek alapvetően nem az én dolgom, legalábbis addig, amíg az én falkám nem válik érintetté valamiképpen. Enek megfelelően pedig felkerülnek a figyelmem térképére, nem mintha olyan nagyon kurvára hiányoztak volna onnan.
Az elhangzottra biccentek egyet röviden, visszaadom a telefont neki és közben előveszem az enyémet. Jelzem számára, várjon egy pillanatot, amíg elküldök egy smst Jessnek, derítsen ki mindent, amit tud az említett falkáról és a boszorkányokról a falka érdeklődésének kereszttüzében. Sok reményem nincs, minden falka belső információját több, mint diszkréten kezeli, de a minimális infó is több, mint a semmi.
Az üzenet elküldésre kerül, aztán megnézem a bőrébe égetett spirált. Szarul fest, éppen annyira, mint mindenkié, akin díszeleg.
- Hűséggel tartozol Nashota, nem mással. - Ezzel pedig rövidre zárom az egész témakört. Elsősorban nem az ő személye az, amiért védelem alatt áll. Nincs más választásom, bár ez nem zárja ki azt, nincs ellenemre maga az, ő áll a kereszttüzében annak, amely mindkettőnk számára Damoklész kardjaként lebeg a fejünk felett.
- Damien mellett keress mást is. - Elvégre ezért léteznek a szimpatizánsaik, ideje, hogy maga mellé vegyen többet is, mint egyet.
Túllépve mindezen ismét biccentek a telefonhívást említve. Azon egyáltalán nem lepődök meg, hogy a duir úgy áll a dolgokhoz ahogyan. Őszintén szólva az lepett volna meg jobban, ha másképp történik bármi is. A kirohanását csak figyelem, de nincs hozzáfűznivalóm, a kérdésére pedig válaszként engedem magam elé. Nemhogy ellenemre nincs, kifejezetten így kívánom magam is, a Mustanghoz érve pedig akkor indítom be a motort, amikor már a járműben ül maga is. Egy rövid üzenetet még küldök Davisnek, hordja ide a seggét, dolgunk van.
Sok idő pedig nem telik el, az egyébként is vékony peremen táncoló, messze nem rugalmas türelmem ismét jobban veszi igénybe, mint amennyire az számomra kényelmesnek lenne titulálható. Valójában kurvára nincs a közelében sem. A bestiának még annyira sincs ínyére, tekintettel arra, számunkra mivel jár az, amit olyan kibaszottul félvállról vesz jelenleg.
- Igyekezz. - Morranva, a fenevad nyelvén közlöm vele, mikor már úton van kifelé a helyiségből. Abba egyáltalán nem megyek bele gondolat szintjén sem, célja vagy sem az időt húzni. Eddig is lett volna rá lehetősége, hogy meggyógyítsa vagy gyógyíttassa a nyakát, nem tette, innentől fogva pedig hagyjuk, mit kellene alapvetőnek kezelnem vele kapcsolatban. Ideális esetben eleve nem kellett volna szóljak érte, mégis tartunk, ahol tartunk. Amíg odavan, addig röviden válaszolok néhány üzenetre, ahogy azonban visszatér a vörös hajú, elteszem a készüléket, hogy megint azzal foglalkozzunk, amiért egyáltalán ez a találkozó szükséges. Tekintetem a már láthatóan meggyógyult bőrfelületén siklatom végig, mialatt újra helyet foglal. Mire az átokfejtést feszegetjük, a tekintetét figyelem, ahogy beszédbe és azzal együtt válaszba kezd.
A felém nyújtott telefont átveszem a képernyőn lévő képet szemügyre veszem, bár sokat nem mondanak számomra a szimbólumok. Mindenesetre a mellé adott magyarázatot figyelemmel hallgatom végig értelemszerűen. A falkák és kovenek közötti szövetségek alapvetően nem az én dolgom, legalábbis addig, amíg az én falkám nem válik érintetté valamiképpen. Enek megfelelően pedig felkerülnek a figyelmem térképére, nem mintha olyan nagyon kurvára hiányoztak volna onnan.
Az elhangzottra biccentek egyet röviden, visszaadom a telefont neki és közben előveszem az enyémet. Jelzem számára, várjon egy pillanatot, amíg elküldök egy smst Jessnek, derítsen ki mindent, amit tud az említett falkáról és a boszorkányokról a falka érdeklődésének kereszttüzében. Sok reményem nincs, minden falka belső információját több, mint diszkréten kezeli, de a minimális infó is több, mint a semmi.
Az üzenet elküldésre kerül, aztán megnézem a bőrébe égetett spirált. Szarul fest, éppen annyira, mint mindenkié, akin díszeleg.
- Hűséggel tartozol Nashota, nem mással. - Ezzel pedig rövidre zárom az egész témakört. Elsősorban nem az ő személye az, amiért védelem alatt áll. Nincs más választásom, bár ez nem zárja ki azt, nincs ellenemre maga az, ő áll a kereszttüzében annak, amely mindkettőnk számára Damoklész kardjaként lebeg a fejünk felett.
- Damien mellett keress mást is. - Elvégre ezért léteznek a szimpatizánsaik, ideje, hogy maga mellé vegyen többet is, mint egyet.
Túllépve mindezen ismét biccentek a telefonhívást említve. Azon egyáltalán nem lepődök meg, hogy a duir úgy áll a dolgokhoz ahogyan. Őszintén szólva az lepett volna meg jobban, ha másképp történik bármi is. A kirohanását csak figyelem, de nincs hozzáfűznivalóm, a kérdésére pedig válaszként engedem magam elé. Nemhogy ellenemre nincs, kifejezetten így kívánom magam is, a Mustanghoz érve pedig akkor indítom be a motort, amikor már a járműben ül maga is. Egy rövid üzenetet még küldök Davisnek, hordja ide a seggét, dolgunk van.
for the strength of the pack is the wolf, and the strength of the wolf is the pack
every king needs an heir
Nashota Hayes kedveli ezt a posztot
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|