Edzőterem
1 / 1 oldal
2 posters
Vendég
Vendég
Edzőterem. Most, ha ráérsz. Rád fér.
Az üzenet rövid és velős és lényegre törő hitem szerint, ennél többre nincs szükség. Tudom, hogy Hera jelenleg nem ér rá, különösen, hogy most én lennék szolgálatban mellette és egyértelműen utasított, nem kér a társaságomból, ami tetszik vagy sem, számomra parancs, nem szegülök ellen, ha ennyire nem kér belőlem, következésképpen akad időm másra. Olyasmire, amit jó ideje nem bánnék, ha össze sikerülne hozni, más kérdés, hogy annak létrejöttét pont, hogy a szóban forgó miatt lassan teljességgel képtelennek lehetne titulálni. Tesz arról, hogy így legyen, amivel nyilvánvalóan célja van a későbbiekben, amelyet nem oszt meg. Vagy csak szimplán játszik szokása szerint, ez sem áll távol tőle. Őszintén szólva annyira nem izgat, ha kiszórakozta magát, majd leáll, addig meg… maradnak az ilyen és ehhez hasonló spontán üzenetek, amelyek közül ennek itt és most igen egyértelmű jelentése van. Azt pedig érdemes margószélén megjegyezni, ezt is Neki lehet megköszönniamit tuti be fog hajtani, ezzel is akar majd valamit. Önzetlenül semmit nem szokása tenni ugyanis.
A találkozóra kapott lehetőséget kihasználva, nem tudok elmenni a tény mellett, egyetlen öcsém már maga mögött hagyhatta volna jelenlegi rangját – amelyben perpillanat messze nem a presztízs a lényeg –, de mégsem tart ott, ahol kora és elméletileg képzettsége szerint kellene. Tarthatna, ha akarna tulajdonképpen, de értelemszerűen nem tart. Ezen azonban könnyűszerrel változtathatunkés nem, meg sem fordul a fejemben, neki ez ne lenne célja, elvégre ő is Hera védelmére tette fel az életét és bár a nő semmit nem érdemel, elvégre mindent megkap, amire felesküdtünk mindketten, az messzemenően kötelességünk, abban pedig nincs semmi kivetnivaló, ha jól is végezzük, amit művelünk.
Mindenesetre, amíg hajlandó letolni a seggét a pincébe vagy egyáltalán megjelenni, addig tulajdonképpen elfoglalom magam, a napi szintű edzés egyébként is az életem része, lényegtelen, hogy konkrétan melyik hivatásomat is tekintjük vagy vesszük górcső alá.
Kesztyűvel nem szarakodok, csak körbetekerem a két mancsomat, leginkább a bütykök felett átvíve az anyagot vastagabban, hogy a zsák püfölése feleslegesen ne basztassa a bőrt a csont felett, de ennél jobban nem foglalkoztat a dolog. Amint megvagyok vele a fellógatott boksz zsákok egyikéhez lépek, bemelegítésnek pont jó lesz, bár azt egyelőre még csak remélem, hogy előbb-utóbb megjelenik a lépcső alján az öcsém és nem nekem kell lerángatnom, akárhol is legyen.
Az üzenet rövid és velős és lényegre törő hitem szerint, ennél többre nincs szükség. Tudom, hogy Hera jelenleg nem ér rá, különösen, hogy most én lennék szolgálatban mellette és egyértelműen utasított, nem kér a társaságomból, ami tetszik vagy sem, számomra parancs, nem szegülök ellen, ha ennyire nem kér belőlem, következésképpen akad időm másra. Olyasmire, amit jó ideje nem bánnék, ha össze sikerülne hozni, más kérdés, hogy annak létrejöttét pont, hogy a szóban forgó miatt lassan teljességgel képtelennek lehetne titulálni. Tesz arról, hogy így legyen, amivel nyilvánvalóan célja van a későbbiekben, amelyet nem oszt meg. Vagy csak szimplán játszik szokása szerint, ez sem áll távol tőle. Őszintén szólva annyira nem izgat, ha kiszórakozta magát, majd leáll, addig meg… maradnak az ilyen és ehhez hasonló spontán üzenetek, amelyek közül ennek itt és most igen egyértelmű jelentése van. Azt pedig érdemes margószélén megjegyezni, ezt is Neki lehet megköszönni
A találkozóra kapott lehetőséget kihasználva, nem tudok elmenni a tény mellett, egyetlen öcsém már maga mögött hagyhatta volna jelenlegi rangját – amelyben perpillanat messze nem a presztízs a lényeg –, de mégsem tart ott, ahol kora és elméletileg képzettsége szerint kellene. Tarthatna, ha akarna tulajdonképpen, de értelemszerűen nem tart. Ezen azonban könnyűszerrel változtathatunk
Mindenesetre, amíg hajlandó letolni a seggét a pincébe vagy egyáltalán megjelenni, addig tulajdonképpen elfoglalom magam, a napi szintű edzés egyébként is az életem része, lényegtelen, hogy konkrétan melyik hivatásomat is tekintjük vagy vesszük górcső alá.
Kesztyűvel nem szarakodok, csak körbetekerem a két mancsomat, leginkább a bütykök felett átvíve az anyagot vastagabban, hogy a zsák püfölése feleslegesen ne basztassa a bőrt a csont felett, de ennél jobban nem foglalkoztat a dolog. Amint megvagyok vele a fellógatott boksz zsákok egyikéhez lépek, bemelegítésnek pont jó lesz, bár azt egyelőre még csak remélem, hogy előbb-utóbb megjelenik a lépcső alján az öcsém és nem nekem kell lerángatnom, akárhol is legyen.
Vendég
Vendég
Seven Nation Army
A kocsival megállva parkolóban, állítom le a jószágot és mikor nyitom az ajtót, hogy kiszálljak szinte azonnal érkezik az üzenet. Nem viszi túlzásba én meg csak megnézem miközben kiveszem a hátsó ülésről a táskámat. Oh csak nem rá ér valaki? De jó nekem. Hera ép nem óhajt maga mellé társaságot? Mert ezek szerint ő se meg én se kellünk neki. Mily meglepő. Vagy nem. Úgy is be lesz vasalva rajtunk. A vállamra dobom a táskám miközben bezárom a kocsim majd besétálok az épületbe. Gondolom idegesíti, hogy még nem vagyok azon a rangon ahol már lennem kéne. Volt jobb dolgom is mint ezzel foglalkozni de persze nem célom kikerülni, és nem foglalkozni a dologgal. Magam is igyekszem a következő lehetőségre feltornázni magam a megfelelő szintre, és ha ép nem járőrbe, vagy a patológián akkor lent vagyok a terembe. Egyedül, legtöbbször mert...mert. Nem én leszek ennek a megmondója, miért is. Okát se keresem, egyedül és csoportosan is eltologatom én odalent a súlyokat, vagy verem szarrá a zsákot esteleg a fiatalabb vagy az idősebbekkel akaszkodom "barátságos" harcba. Jah...
Lassú léptekkel megyek le a terembe. Nem kapkodom el Tim megvár, mint ahogy Hera vagy akárki ezen a helyen ha annyira fontos éppen a jelenlétem vagy amit közölni akarnak velem. A lépcsőn battyogva nem sokkal már előre hallom Tim éppen püföl valamit és amint beérek a terembe látókörömbe véve szúrom ki, hogyan veri meg a zsákot. Egy pillanatra állok meg a lépcső alján figyelve őt, és ha kiszúr az öltöző felé mutatok így első sorba. Nem nyitom ki feleslegesen a szám ha éppen nem muszáj. El is fordulok balra és az öltözőbe megyek, hogy át vegyem a cuccaim. Az egyik szekrénybe van edző pólóm és nadrágom a táskámat meg addig is be tudom dobni a szekrénybe, hogy ne legyen senki számára útba. Fel veszem az ujj nélküli kesztyűimet mert lehetnék én is nagy kemény legény, de nekem szükségem van a kezeimre munkám miatt is. Nem túl jó ha remegni kezdenek, szóval akármennyire is szeretek magam is kemény fizikai erőszakot alkalmazni, a kezeimnek épnek kell lenniük. Nem annyira fontosak mint egy sebésznél, de szükség van rájuk. Miután kész vagyok, visszamegyek a terembe és Timhez megyek közben kezeimet és a nyakamat kezdem melegíteni, valamint haladok lefelé a törzsemre, derekamra, lábaimra. Mellé érve hajolok le, hogy megérintsem a lábujjaimat kezeimmel.
-Szabadlábon vagy?-kérdezem így egyből köszönés képen. Nem is emlékszem mikor volt ilyen utoljára, vagy nem is akarok rá emlékezni. Akarok én egyáltalán akármire is emlékezni? Sose tudom eldönteni, bár nem is izgat, valljuk be őszintén.
Vendég
Vendég
A legnagyobb különbség kettőnk között azon túl, hogy apáink génjein nem osztozunk, míg én szeretem, ha minden elvágólag van és időre szabottan és a most, konkrétan az adott percet jelenti, addig rá mindezekből nagyjából semmi sem jellemző. Nem lep meg különben, hogy válaszra sem méltat, majd megteszi – vagy nem, bár az is egyfajta reakció –, amilyen régen ismerem, nem számítok tőle tulajdonképpen semmi másra.
Amíg leeszi a fene – már, ha egyáltalán –, addig elfoglalom magam, még soha nem okozott problémát a dolog, különösen akkor nem, ha nincs társaságom, amire egyébiránt, ha nagyon vágyom, képes vagyok megfizetni azt. Rosszabb esetben ingyen és bérmentve is találok itt a központban, tekintettel arra, soha nem üres és egy ideje már áttettük a székhelyünket ezen kovenbe. Már, hogy inkább a nagyasszony, mi meg akár hű árnyékai. Azok is vagyunk.
A lépcsőn lefelé haladás ütemes hangja megüti a füleimet már azelőtt, hogy két láb és annak gazdája a látóterembe kerülne, nem állok le, folytatom a mozgást, éppen csak a képemet, íriszeimet fordítom az érkező felé, már csak a lépései ritmusából is tudom ki az – hallgattam eleget már ahhoz életem folyamán konkrétan a kezdetektől, hogy megtanult járni –, így amikor leér, odabiccentek neki. Felfogtam, előbb átöltözni megy, hát menjen, lassan az is csoda ennyire látom, reklamációra nincs okom, de ha lenne, azt se hallaná soha.
Amíg végez, addig maradok a zsáknál, én ugyan nem rohanok sehová, főleg, hogy felmentettek a szolgálat alól, bár érzésem szerint nem lesz ez hosszú életű kimenő, gyakorlatilag bármelyik pillanatban érkezhet az üzenet vagy hívás, amely át- vagy visszaírja a beosztást, attól függően honnan nézzük.
Mindenesetre mire visszaér a bemelegítéssel, csak akkor tartok rövid szünetet, amikor megszólal. Szusszanva eresztem ki a levegőt mellkasom börtönéből. - Amint látod. Bár nagyon nem élem bele magam. Ismered. - Ezt pedig ennyiben is hagyom, felesleges hülyeség lenne magyaráznom azt, amiben majdnem annyi ideje él benne, mint jómagam is. Mostanra erős kétségeim akadnak afelől, Hera képes lenne bármivel is meglepetést okozni bármelyikünknek. Gyakorlatilag mindent láttunk már tőle.
- Hát te? Honnan érkezel? - Az kristálytiszta nem lődörgött az épületben, amikor megérkeztem még híre-hamva nem volt, felteszem melóból jön vagy majd oda megy, gyakorlatilag a kettő egymást követi, maximum a pihenés és a letöltött órák váltakoznak közbeiktatott időtöltés gyanánt. Kézfejemmel törlöm le azt a kevés izzadtsággyöngyöt a homlokomról, ami odakerült.
- Jössz vagy szarakodsz még egy kicst? - Jah, a bemelegítés fontos, mindketten tisztában vagyunk vele, de ez még nem jelenti azt, ne húzhatnám a fejét.
Amíg leeszi a fene – már, ha egyáltalán –, addig elfoglalom magam, még soha nem okozott problémát a dolog, különösen akkor nem, ha nincs társaságom, amire egyébiránt, ha nagyon vágyom, képes vagyok megfizetni azt. Rosszabb esetben ingyen és bérmentve is találok itt a központban, tekintettel arra, soha nem üres és egy ideje már áttettük a székhelyünket ezen kovenbe. Már, hogy inkább a nagyasszony, mi meg akár hű árnyékai. Azok is vagyunk.
A lépcsőn lefelé haladás ütemes hangja megüti a füleimet már azelőtt, hogy két láb és annak gazdája a látóterembe kerülne, nem állok le, folytatom a mozgást, éppen csak a képemet, íriszeimet fordítom az érkező felé, már csak a lépései ritmusából is tudom ki az – hallgattam eleget már ahhoz életem folyamán konkrétan a kezdetektől, hogy megtanult járni –, így amikor leér, odabiccentek neki. Felfogtam, előbb átöltözni megy, hát menjen, lassan az is csoda ennyire látom, reklamációra nincs okom, de ha lenne, azt se hallaná soha.
Amíg végez, addig maradok a zsáknál, én ugyan nem rohanok sehová, főleg, hogy felmentettek a szolgálat alól, bár érzésem szerint nem lesz ez hosszú életű kimenő, gyakorlatilag bármelyik pillanatban érkezhet az üzenet vagy hívás, amely át- vagy visszaírja a beosztást, attól függően honnan nézzük.
Mindenesetre mire visszaér a bemelegítéssel, csak akkor tartok rövid szünetet, amikor megszólal. Szusszanva eresztem ki a levegőt mellkasom börtönéből. - Amint látod. Bár nagyon nem élem bele magam. Ismered. - Ezt pedig ennyiben is hagyom, felesleges hülyeség lenne magyaráznom azt, amiben majdnem annyi ideje él benne, mint jómagam is. Mostanra erős kétségeim akadnak afelől, Hera képes lenne bármivel is meglepetést okozni bármelyikünknek. Gyakorlatilag mindent láttunk már tőle.
- Hát te? Honnan érkezel? - Az kristálytiszta nem lődörgött az épületben, amikor megérkeztem még híre-hamva nem volt, felteszem melóból jön vagy majd oda megy, gyakorlatilag a kettő egymást követi, maximum a pihenés és a letöltött órák váltakoznak közbeiktatott időtöltés gyanánt. Kézfejemmel törlöm le azt a kevés izzadtsággyöngyöt a homlokomról, ami odakerült.
- Jössz vagy szarakodsz még egy kicst? - Jah, a bemelegítés fontos, mindketten tisztában vagyunk vele, de ez még nem jelenti azt, ne húzhatnám a fejét.
Vendég
Vendég
Tim mindent tud rólam, ahogy én is róla. Azt is tudja, milyen szellem tudok lenni, és mennyire el tudok vonulni minden információ mellett minden ok nélkül jelezve leginkább testbeszédemmel, hogy nem izgat. Amire meg reagálok arra se szavakban. Gyerekkoromba is elég nehezen akartam beszélni, nem is szerettem bármit is kinyögni csak ha nagyon muszáj volt, ezt a jó szokásomat meg hoztam magammal, bár azért most már nem utálok beszélni, csak olykor a felesleges locsogást nem díjazom. Nem én leszek a tea délutánok sztárja, ah csak oda böfögöm, hogy "hmpf", esetleg "oké" vagy a nagy kedvencem saját magamtól a "mi?". Ezzel mindenkit is kikergetek a világból és általában hamar le tudok rázni vele mindenkit is. Lehet ezzel debilnek tartanak de ezek a legjobb védekezések az ellen, hogy bárki is nagy beszélgetéseket tartson velem. A felettem valókon kívül amióta itt vagyunk nagy eszme cseréket max Timmel és Heraval osztottam meg mindenkivel elég könnyen lezárom pár mondatban ha muszáj is beszélnem. Mert ez nem az én asztalom. Sose lesz már az. Ahogy lehajolok és kimondom a szavakat, Timet nem is kell győzködni, hogy válaszoljon. Bele is kezd. Hera és a közte lévő viszony valamennyivel mélyebb mint köztem és a boszorkány között. Ez tény. Mindenemet is Heraért adnám de nem kell ahhoz Nobel-díjasnak lenni, hogy tudja ezt az ember. Ez hol fáj, hol dühöt, féltékenységet és keserűséget szül. Vagy bennem vagy benne, nem tudom igazából bennem szokott de ahogy mindenhez is ehhez is hozzá tudok szokni. Gondolom hozzá vagyok szokva de hogy tudat alatt mi folyik azt max az álmaimban tudom meg de nem akarom. Szeretem a bátyám...még ha nem is érzem jelenleg ezt a nagy testvéri viszonyt vele...sose tudnék bármit is megmutatni neki az ellenérzéseimből. Soha inkább meghalok.
-És a helyet, hogy innál egy sört vagy, kupiba mennél most itt vagy. Milyen fontos is lettem.-egyenesedek fel miközben rá nézek. Ettől függetlenül lehetek a bosszantó testvér, mert miért ne. Ugyan nem kell nekem mondania, hogy mit szeret vagy mit nem nem is az én dolgom ezért rosszallóan nézni rá Hera megteszi. Felnőttek vagyunk azt csinálunk már amit akarunk, de én már egy ilyen hely gondolatától is irtózom. Nem is megyek a közelükbe, sajnos kinézem magamból, hogy előbb folytom meg a csajt akit kapok mint, hogy megdugjam.
-Dolgoztam. Aztán majd...3 óra múlva váltom Joey-t.-emlékszem vissza a papírra amire most nem rég lett haladóval osztottak egybe. Ügyes a gyerek de még vannak bizonytalan pontjai. Csak imádkozzon, hogy mindent is jól hagy maga után különben gyakorlás címszó alatt a szart is kiverem belőle. Kedves vagyok, tényleg.
-Ring?-kérdezek vissza egyből miután ő is bele kezd a vérnyomás növelő módszerekbe. Ha igent mond, egyből oda lépve mászok be a gumi kötelek között. Ha viszont mást mond, engedelmes öcsi módjára követem, hogy ő válassza ki mivel fogjunk bele közös edzésünkbe.
Vendég
Vendég
Enyhén moccan a szemöldököm a képemen. Ismer, akár a tenyerét, tudja mivel töltöm felszabaduló szabadidőmet, már amikor úgy hozza az élet és belátom, gyakran hozza, de pont nem izgat, erről mit gondol bárki más, nem az ő dolguk. Ez pedig rendkívül megállja a helyét most is, nem az ő dolga, így az orrom alá dörgölése kisebb hümmentésre sarkall.
- Azt ne mondd, azon agyalsz, felcsapsz stand-up-osnak. - Persze, hogy érdekel, már nem a karrierváltása momentán – bár nyilván az is –, hanem általánosságban. Azóta, hogy járni tud vagy már korábban is, anyánk nem mondhatni túl sokat fektetett volna abba ellássa akár őt, akár engem, így amikor alig néhány évvel később már ment nekem az, ami neki még nem, hát megcsináltam neki is. Érte. Mert az öcsém. Világ életében fontos volt, akkor is, ha nincs arra ingerünk, ezt folyamatosan tudassuk egymással. Éppen elég az, hogy Őnagyasszonysága egy életre összekötötte magát velünk, következésképpen, ha tetszik, ha nem, örökké együtt leszünk. Amivel egyébiránt nagy gond nincs, mindketten választottuk azt, azok legyünk, akik ma vagyunk. Más kérdés a mellékhozadék már kevéssé kényelmes vagy kellemes. Mert akármennyire is a vérem és halnék érte is, annak a tudata, tőle is ugyanazt várja a vörös démon, mint tőlem, féltékenységet, haragot szül a mellkasomban, olyat, amit nem akarok érezni. Pláne nem vele szemben. Hera pedig nyilván élvezi, jobban, mint bármi mást.
Apróbbat bólintok. Jelenleg ő járt szarabbul, ha csak három órája maradt a két meló között, másfelől azonban;
- Szóval rám pazarlod értékes idődet. Megtisztelve érzem magam. - Teljes blazírtsággal kínálom meg a kölcsönkapott visszajáró felével, elvégre, amennyire ő fontosnak titulálta magát alig az előbb, most éppen annyira eljött az ideje annak, a szerepben tetszelegjek, leginkább azért, az orra alá toljam, amit nem volt rest ő is megtenni. Komolyság nyilván nincs benne, sosem ragaszkodtam még ahhoz a reflektorfény rám virítson. Igaz, amennyire tudom ő sem. Ezt a szerepet mindketten meghagyjuk Hera-nak, aki szemtelenül szeret sütkérezni benne a legkisebb szégyenérzet hangyányi jele nélkül. Természetesen.
- Ring. - Ismétlem utána beleegyezésként és amíg ő bemászik, addig első körben, addig én egy pár pamut kézvédő kötést szedek elő, neki (már amennyiben ez elmaradt volna a részéről). Egyrészt semmi szükség arra, hogy szétverjük a kézfejünket – neki pláne nem hiányzik véleményem szerint –, másfelől elnyeli az izzadtságot is. Én meg már viselem az enyém. - Anton. - Csak a figyelmét akarom felhívni a neve ejtésével, majd egyszerűen odadobom neki a feltekert anyag párost, használja. Aztán követem a gumi kötelekkel közrefogottba.
Két kezemet ökölbe szorítva emelem magam elé, a bal van közelebb hozzám, a jobb egy kicsit távolabb és felveszem a megfelelő testtartást is, ahogy könnyed, ruganyos léptekkel hozom mozgásba magam.
- Jacquline levelet küldött. Kettőnknek, de nem voltál itt, szóval felbontottam. - Az öregasszony abban a házban volt a Madame, amelyben felnőttünk. Boszorkány, szóval még él. Pontosabban haldoklik, ezért a levél is, amelynek tartalmát meg akarom osztani vele, nem csak azért, mert az abban olvasottakat eleve mindkettőnknek szánta a szipirtyó. De egyelőre nem ugrom még fejest abba, amit valószínű ő sem fog tudni olyan könnyen lenyelni. Vagy a franc se tudja.
- Azt ne mondd, azon agyalsz, felcsapsz stand-up-osnak. - Persze, hogy érdekel, már nem a karrierváltása momentán – bár nyilván az is –, hanem általánosságban. Azóta, hogy járni tud vagy már korábban is, anyánk nem mondhatni túl sokat fektetett volna abba ellássa akár őt, akár engem, így amikor alig néhány évvel később már ment nekem az, ami neki még nem, hát megcsináltam neki is. Érte. Mert az öcsém. Világ életében fontos volt, akkor is, ha nincs arra ingerünk, ezt folyamatosan tudassuk egymással. Éppen elég az, hogy Őnagyasszonysága egy életre összekötötte magát velünk, következésképpen, ha tetszik, ha nem, örökké együtt leszünk. Amivel egyébiránt nagy gond nincs, mindketten választottuk azt, azok legyünk, akik ma vagyunk. Más kérdés a mellékhozadék már kevéssé kényelmes vagy kellemes. Mert akármennyire is a vérem és halnék érte is, annak a tudata, tőle is ugyanazt várja a vörös démon, mint tőlem, féltékenységet, haragot szül a mellkasomban, olyat, amit nem akarok érezni. Pláne nem vele szemben. Hera pedig nyilván élvezi, jobban, mint bármi mást.
Apróbbat bólintok. Jelenleg ő járt szarabbul, ha csak három órája maradt a két meló között, másfelől azonban;
- Szóval rám pazarlod értékes idődet. Megtisztelve érzem magam. - Teljes blazírtsággal kínálom meg a kölcsönkapott visszajáró felével, elvégre, amennyire ő fontosnak titulálta magát alig az előbb, most éppen annyira eljött az ideje annak, a szerepben tetszelegjek, leginkább azért, az orra alá toljam, amit nem volt rest ő is megtenni. Komolyság nyilván nincs benne, sosem ragaszkodtam még ahhoz a reflektorfény rám virítson. Igaz, amennyire tudom ő sem. Ezt a szerepet mindketten meghagyjuk Hera-nak, aki szemtelenül szeret sütkérezni benne a legkisebb szégyenérzet hangyányi jele nélkül. Természetesen.
- Ring. - Ismétlem utána beleegyezésként és amíg ő bemászik, addig első körben, addig én egy pár pamut kézvédő kötést szedek elő, neki (már amennyiben ez elmaradt volna a részéről). Egyrészt semmi szükség arra, hogy szétverjük a kézfejünket – neki pláne nem hiányzik véleményem szerint –, másfelől elnyeli az izzadtságot is. Én meg már viselem az enyém. - Anton. - Csak a figyelmét akarom felhívni a neve ejtésével, majd egyszerűen odadobom neki a feltekert anyag párost, használja. Aztán követem a gumi kötelekkel közrefogottba.
Két kezemet ökölbe szorítva emelem magam elé, a bal van közelebb hozzám, a jobb egy kicsit távolabb és felveszem a megfelelő testtartást is, ahogy könnyed, ruganyos léptekkel hozom mozgásba magam.
- Jacquline levelet küldött. Kettőnknek, de nem voltál itt, szóval felbontottam. - Az öregasszony abban a házban volt a Madame, amelyben felnőttünk. Boszorkány, szóval még él. Pontosabban haldoklik, ezért a levél is, amelynek tartalmát meg akarom osztani vele, nem csak azért, mert az abban olvasottakat eleve mindkettőnknek szánta a szipirtyó. De egyelőre nem ugrom még fejest abba, amit valószínű ő sem fog tudni olyan könnyen lenyelni. Vagy a franc se tudja.
Vendég
Vendég
Semmi közöm hozzá igazából mit kezd a szabad idejével, nem is hánytorgatni akarok én. Nem az én dolgom bizonyos határokig, bár azért örülnék, ha néha beavatna bizonyos dolgokba mert végülis testvérek vagyunk, és nem lenne rossz dolog tudni mi a franc van vele. Azt is nagyon "imádom" mikor ketten megbeszélnek dolgokat én meg vagy igent mondok vagy igazából azon kívül nincs választásom. Mondjuk ezért Hera-ra jobban haragszom, hogy mindig a bátyámtól kell megtudnom mi a franc lesz a továbbiakban a terv. Nem, nem beturakodni akarok a körbe, se nem figyelem hiányról nincs szó. Csak néha valami előre való informálódás jól esne, és nem utolsó pillanatban kapok értesülést. Mindegy is...Ezek olyan dolgok amik már kölyök korom óta kísérnek és nem nem is nagyon nyögtem ki őket, irányukba, hogy nekem erre lenne szükségem. Mert talán nincs is rá szükségem. Igazából, néha küzdenék, de valamikor meg...csak le akarom szarni az egészet. Viszont nem tehetem meg miattuk, mert akármennyire de velük nőttem fel és ők...ők a családom...
-Úgy nézek ki mint aki embereket röhögtet?-kérdezek vissza ahogy felszalad egyik szemöldököm homlokomon és féloldalas cinikus mosoly jelenik meg szám sarkában.-Tesó, ismersz.-nézek rá hanglejtésem amolyan..."ne már, néz rám." hangsúlyt hordoz magában. Pont olyan fejet vágok nap mint nap, amin emberek milliói szoktak röhögni. Legjobb munkahelyi karrier, ahogy jön ez az ötlet úgy is rombolódik le az elképzelés. Megropogtatva nyakamat, hallgatom visszadobott válaszát, mire egy halovány mosoly jelenik meg arcomon de úgy is tűnik el ahogyan érkezett.
-Aludni nem akarok, te pedig írtál. Akkor miért ne töltsünk együtt egy kis időt? Amúgy sem visszük túlzásba.-mondom rá nézve. Amíg a nagyasszonynak egyikünk se jut eszébe, addig legalább pár szót tudunk váltani egymás között, mielőtt robbanna a bomba és valamelyikünknek mennie kell. Miután a kérdésemre ugyan azzal a szóval válaszol bemászok és felállva húzom kimagam miközben a nevem hallatán felé fordulok félig és elkapom a felém dobott kesztyűket.
-Kösz.-mondom miközben leveszem róla tekintetem és magamra tekerem a kötést és felé fordulok barnáimat az ő kékjeibe szegezve, hogy kezeimet magam is felemeljem bár mindkettőt kicsit távolabb tartom magamtól. A szavaira ismét felszalad homlokomon egyik szemöldököm, és ökölbe is feszülnek szinte reflexből az ökleim. Hogy én mennyire gyűlöltem azt a házat...
-Igen? És mi áll benne?-kérdezem végül lassan kiengedve kezeimből a szorítást, majd ismét megfeszülnek izmaim és mielőtt bátyám indulna meg én mozdulok előre, hogy jobb kezemet felé lendítsem fejére célozva, másik kezemet pedig válla irányába mozdítom, hogy taszíthassak rajta ha sikerül az ütés.
Vendég
Vendég
Hallom én, nem csak a visszakérdezését, de azt is, amit valójában közölni akar vele, figyelembe véve a hanglejtését és minden egyebet, amit orgánumába sikerült odapréselnie így néhány pillanat alatt.
- Nem. Pont ezért egy pillanatra aggódni kezdtem. - Valójában nem, de minthogy feltételezem nem felhánytorgatni kívánta mivel töltöm a szabadidőmet, túl sok tippre nem adott lehetőséget, hát dolgoztam azzal, ami bevillant. Egyébiránt meg nem annyira fontos ennek a mélyére járnunk, mert nem izomból komolyan dobtam vissza a replikát. Mindenesetre abban teljesen igazat adok neki, amit gyakorlatilag ki sem ejtett; ha valaki mások nevettetésére kívánja adni a fejét, az nem biztos, róla venne példát. Ebben a gondolatban pedig a látszat ellenére minden olyan érzésem benne van, amely vastagon és mélyen törődik vele. Mégiscsak a családom, az egyetlen öcsém és Heran kívül az a személy, aki igazán közel áll hozzám. Ez pedig így marad, amíg a mellkasunkban a szívünk képes vért pumpálni. Meg jó eséllyel azután is így lesz, ha csak egyikünkkel bánik kesztyűs kézzel a sors. Ha már témánál vagyunk.
- Ez úgy hangzik, mintha lenne valami, amiről beszélni akarnál velem. Van ilyen? - Konkrétan vakon lövöldözöm jelenleg, mert ha csak a tényeket állapította meg, az is teljesen rendben van, ha viszont más is húzódik a mögött, nem töltünk elég időt egymás társaságában a Nagyasszony nélkül, akkor nyitott fülekkel hallgatom. Mintha egyébként olyan könnyű lenne belőle bármit is kiszedni. Sokszor a harapófogó is kevés, már akkor is ilyen volt, amikor a tojáshéj oda volt ragadva a seggéhez. A tojáshéjat elhagyta, a csendességet nem. Mondjuk abban legalább szintén a zsák meg a foltja vagyunk. Genetikai állományunk felének egyezése. Fogjuk rá.
A kézvédő köteget készséggel hajítom felé és amíg azzal van elfoglalva, feltekerje a mancsára, addig bemászom a ringbe, követve a példáját. Ruganyosan mozgok a lábaimon, amíg végez, megemelt ökleimmel. Nem sürgetem, minek tenném, viszont azt szóba hozom, ami őt is éppen annyira érinti, amennyire engem is. Kérdés persze miként fogadja majd. A kérdésére azonban nem azonnal felelek, minthogy a pofámat szándékozik megkínálni, hát emelem mindkét kezem és alkarom kettősével védem ki az ütést, miközben hátrafelé szökkenek laposan annak érdekében, el tudjam kerülni a vállam felé nyúló kezét. Meglátjuk miként sikerül. Nyugtot azonban nem kap, mert amint a hátráló lépés megvolt, lendületből indulok felé, hogy egy balost megpróbáljak bevinni az állába és aztán szinte azonnal hajlítom is a térdeimet, ha esetleg vissza kívánná kínálni, elhajoljak előle.
- Japp. Megosztotta miért kellett ott hagynunk Anchorage-t olyan hirtelen. Hera gyereket várt. Vagy tőled vagy tőlem. - Itt egyelőre abbahagyom a szájtépést, mert ha megindulna, akkor arra figyelek elsősorban, ráadásul hagyok neki időt arra is, megeméssze, amit most hall először. Nekem volt időm azóta, hogy elolvastam azt a levelet, amiben ez állt.
- Nem. Pont ezért egy pillanatra aggódni kezdtem. - Valójában nem, de minthogy feltételezem nem felhánytorgatni kívánta mivel töltöm a szabadidőmet, túl sok tippre nem adott lehetőséget, hát dolgoztam azzal, ami bevillant. Egyébiránt meg nem annyira fontos ennek a mélyére járnunk, mert nem izomból komolyan dobtam vissza a replikát. Mindenesetre abban teljesen igazat adok neki, amit gyakorlatilag ki sem ejtett; ha valaki mások nevettetésére kívánja adni a fejét, az nem biztos, róla venne példát. Ebben a gondolatban pedig a látszat ellenére minden olyan érzésem benne van, amely vastagon és mélyen törődik vele. Mégiscsak a családom, az egyetlen öcsém és Heran kívül az a személy, aki igazán közel áll hozzám. Ez pedig így marad, amíg a mellkasunkban a szívünk képes vért pumpálni. Meg jó eséllyel azután is így lesz, ha csak egyikünkkel bánik kesztyűs kézzel a sors. Ha már témánál vagyunk.
- Ez úgy hangzik, mintha lenne valami, amiről beszélni akarnál velem. Van ilyen? - Konkrétan vakon lövöldözöm jelenleg, mert ha csak a tényeket állapította meg, az is teljesen rendben van, ha viszont más is húzódik a mögött, nem töltünk elég időt egymás társaságában a Nagyasszony nélkül, akkor nyitott fülekkel hallgatom. Mintha egyébként olyan könnyű lenne belőle bármit is kiszedni. Sokszor a harapófogó is kevés, már akkor is ilyen volt, amikor a tojáshéj oda volt ragadva a seggéhez. A tojáshéjat elhagyta, a csendességet nem. Mondjuk abban legalább szintén a zsák meg a foltja vagyunk. Genetikai állományunk felének egyezése. Fogjuk rá.
A kézvédő köteget készséggel hajítom felé és amíg azzal van elfoglalva, feltekerje a mancsára, addig bemászom a ringbe, követve a példáját. Ruganyosan mozgok a lábaimon, amíg végez, megemelt ökleimmel. Nem sürgetem, minek tenném, viszont azt szóba hozom, ami őt is éppen annyira érinti, amennyire engem is. Kérdés persze miként fogadja majd. A kérdésére azonban nem azonnal felelek, minthogy a pofámat szándékozik megkínálni, hát emelem mindkét kezem és alkarom kettősével védem ki az ütést, miközben hátrafelé szökkenek laposan annak érdekében, el tudjam kerülni a vállam felé nyúló kezét. Meglátjuk miként sikerül. Nyugtot azonban nem kap, mert amint a hátráló lépés megvolt, lendületből indulok felé, hogy egy balost megpróbáljak bevinni az állába és aztán szinte azonnal hajlítom is a térdeimet, ha esetleg vissza kívánná kínálni, elhajoljak előle.
- Japp. Megosztotta miért kellett ott hagynunk Anchorage-t olyan hirtelen. Hera gyereket várt. Vagy tőled vagy tőlem. - Itt egyelőre abbahagyom a szájtépést, mert ha megindulna, akkor arra figyelek elsősorban, ráadásul hagyok neki időt arra is, megeméssze, amit most hall először. Nekem volt időm azóta, hogy elolvastam azt a levelet, amiben ez állt.
Vendég
Vendég
-Aggódni?-kérdezek vissza.-Nem rád vallana.-mondom válaszul, ismét kicsit csipkelődve. Nem, nem azért mert nem hiszem el, hogy olykor a maga módján ne "aggódna" értem, de tudja jól, ha kiskoromban nem is mindig sikerült nagy részt megtanultam vigyázni magamra. Még ha olykor döglött állatok miatt vertek agyon. De olykor igényeltem, hogy bántsanak. Kerestem valahol a lehetőséget, hogy akkori frusztrációmat kiadhassam, még ha nem is én ütöttem másokat. Mert kellett, érezni akartam a fájdalmat a testemen, a napokig tartó sajgást, és a lila foltok, valamint a felszakadt bőrrétegek duzzadtságát. Azt hittem ha más fájdalom szalad a testemben könnyebben viselem az éjszakákat, és nem mindig azt kell hallgatnom amit amúgy is. Nem bírtam viselni a bátyám keresztjét ami nyomta a hátát miattam is és maga miatt is. Bassza meg, mai napig olykor fel tudd bosszantani mi mindent kellett már olyan kis pöcs korunkba elviselni, és akkor valami kellett, hogy elűzze ezen belső kínlódásaim. Hát az utca gyerek szerep lett az mert abba is szívesebben éltem volna.
-Mit szeretnél hallani Tim? Mert részemről nincs mit igazából mondanom.-nézek rá megemelve kicsit az államat. Nem szavaim nem kérdőre vonást árasztanak, valamit valljuk be nem ezért jöttem ide hozzá. Edzeni akarok, és végre kilépni a haladó szintből. Mesterré kell válnom, ha már legutóbb nem éltem a lehetőséggel, most itt az ideje ennek is. Sose ment a lelki része, gyerekkoromban se nagyon így nem is rágtam ilyesmikkel a fülét. Jobban örültem volna, ha focizunk vagy sár bunyózunk, vagy akármi csak kint legyünk ketten. Aztán valahogy ezek olyan ritka alkalmak lettek minta fehér holló a feketék között. Miközben feltekerem kacsóimra a fáslit figyelem mozgását, és magam egyenlőre felvéve harci helyzetem nem kezdek könnyed mozgásba mint ő. Sokkal inkább vagyok inkább az aki bele ad mindent, és áll mint a beton. Nem is erősségem a gyorsaság olykor de ennek se hagytam hátrány fejlődést. Amint megmozdulok irányába izmaim ruganyossága megindul és neki is megyek a bátyámnak csapásaimmal. Azonban ő sem rest azonnal viszonozni érkezésem, és hátra lépéséből egyből felém jön, hogy baljával támogasson meg azonban kezemet megemelve ér abba ütése védve fejem így a másikkal lendítenék felé de kitér így el is lépek tőle miközben válaszol a kérdésemre. Amint szavai eljutnak hozzám értetlenül nézek rá amolyan "ez most vicc ugye?" fejjel de mivel ő se egy kabaré király azonnal integrálódik bennem a dolog, hogy baszottul komolyan mondja. A hátamona szőr egyből feláll ahogy elindul valami borzalmas harag a testemben, és nem egyáltalán nem Tim felé, jobban mondva az említett hölgy miatt. Mi a...És ezt gondolom Hera egyikünknek sem akarta közölni azért a vén banya nyomta képünkbe levél formájában. Pont erről beszéltem, tök jó utólag informálódni akármiről is.
Egyenlőre a bennem túl tengő harag, nem igen akar szavakat faragni nyelvemre így ismét előrébb lépek, hogy Timet újabb öklössel támadjam be, bordái közé célozva leginkább. Tudom, hogy ez nem lesz jó mert érzelmi világom jelenleg el akar vakítani, de ismerem a bátyám ő úgy is idő előtt visszaküldi a torkomban lévő gombócot ha el akarnék szabadulni mint valami acsargó kutya. Egy darabig most szükségem van arra, hogy üssem őt, még ha nem is felé irányul ez a harag, de valakinek adnom kell belőle különben felrobban a fejem. Szóval ahogy a bordáihoz érnék de védené magát másik kezem is már lendül, hogy esetlegesen hasba vághassam és ha azt is védi akkor jön az újabb csapás már nem is figyelve hova érhetném el őt. Azonban ha nem sikerül a közelébe jutnom és valamennyire tisztul a fejem magam is eltávolodok tőle és a ring valamelyik sarkánál megállva teszem egyik kezem a kötélre.
-Ezért kellett eljönnünk, hmm?!-kérdezem kis ingerlékenységgel a hangomban.-Mert megint baszottul hazudozott nekünk?-kérdezem bár ezeket tudom jól nem neki kéne szegeznem, de rohadjon meg ott ahol van. Mérges vagyok.
Vendég
Vendég
Moccanva ráncolódnak a szemöldökeim a képemen össze, bár egyáltalán nem látványosan a megjegyzését hallva. Jól van, belátom, nem lihegek a nyakában, nem szokásunk, de azt valahogy soha nem feltételeztem, hogy azt gondolja, nem aggódom értem. Vagy nem fontos nekem.
- Az öcsém vagy. - Kéretlenül kapja utóként, csendes megjegyzés, amolyan az egyértelműből fakadó, mint mikor valakinek azt kell magyarázni egy meg egy az kettő. Az egyetlen fivérem, aki nem mellesleg az alig valami korkülönbség ellenére a kezem alatt nőtt fel. Mert azért nem aggódom, elkenik a száját, harcos, hát viselje, amit vállalt, de azért alapvetően a tulajdon vérem és ahogy Herahoz hozzá vagyunk kötve, úgy mi is egymáshoz. Vele. Másképpen, természetesebben és ezért szembesülök azzal nehezen, amit a képembe töröl. Csipkelődik ugyan, ez leesik, de minthogy egyikünk sem a humor koronázatlan királya, valahogy nem hittem, valaha is magyarázatra fog szorulni az, amely tulajdonképpen világosabb a napnál is. Nekem legalábbis eddig az volt. Sajnálom, hogy neki nem. Nem kívántam ezt neki soha. Tovább azonban nem fejtegetem a dolgot, legalábbis nem magamtól. Már azon túl, hogy konkrétan rákérdezek arra, akar-e valamiről beszélni, de minthogy falakba ütköztet itt is, nem erőszak a disznótor. Meg a lófaszt nem.
- Leginkább azt, amit közölnél, de ha nincs ilyen, akkor nyisd ki a saját füleidet, mert nekem viszont van. - Felvezettem ezzel a vén szipirtyó levelét, mielőtt azonban arra jobban kitérnénk, bemászom a ringbe én is és onnan már minden történik a maga menetében. Vagy folyamában. Míg számomra a folyamatos mozgás alapvető, addig ő a kivárásra játszik, legalábbis ezt a következtetést vonom le. Minthogy emeli a karját és kivédi az ütést, nem találok be rajta közvetlen ezután pedig kilendülök az övé elől. Itt pedig ideje lesz annak, többet is megtudjon arról, ami rá ugyanannyira tartozik, ahogy rám is. Az, hogy dühös vagyok, vitán felül áll, de minthogy nekem volt időm merengeni az egészen, a kibaszott költözésen, ami a házasságom végét is jelentette egyben, belevéve azt is, valamelyikünk sikeresen felcsinálta Herat. Ez pedig keserű epét áraszt szét a számban, akkor is, ha pontosan tudom, tőle is ugyanazt várja el, amit tőlem. Mégis haragszom. Pedig nem akarok. Rá egyáltalán nem.
Várom vagy legalábbis fel vagyok készülve arra, a dühét ki akarja adni, az lepne meg, ha nem így volna, ezért becsapódásakor, míg bordáimat veszi célba, könyökömmel igyekszem hárítani, a másikat is lendítve egyúttal, állát célozva be és azért, hogy cél érjek, bevállalom a gyomromnak szántat. Nem esik jól, mert ingerből jön az öklendezésre való késztetés, amit erőszakkal nyelek le, meg sem mutatva előtte a dolgot. Ha viszont eltaláltam az állát, akkor balommal rásegítek újra, ugyanoda célozva, határozottan azzal a szándékkal, hogy elkenjem a száját. Meglátjuk mi jön össze belőle. Mindenesetre, amikor távolodik a ring sarka felé, átellenesen megteszem én is, megállva a gumi köteleknél.
- Meg mert elvetélt és jahm, hazudott, szétbaszta a házasságomat és idehurcolt mindannyiunkat. Erről pedig ha rajta múlik, egyikünk sem szerez tudomást, soha. - A vénasszony is csak azért firkálta le ezt mind, mert haldoklik vagy már ki is múlt, nem tudom, nem is érdekel. Mindenesetre gondoskodott arról, ne szálljon sírba a titok, amely miatta átcseszett mindkettőnket a boszorkány, akit az életünk árán is óvunk.
- Az öcsém vagy. - Kéretlenül kapja utóként, csendes megjegyzés, amolyan az egyértelműből fakadó, mint mikor valakinek azt kell magyarázni egy meg egy az kettő. Az egyetlen fivérem, aki nem mellesleg az alig valami korkülönbség ellenére a kezem alatt nőtt fel. Mert azért nem aggódom, elkenik a száját, harcos, hát viselje, amit vállalt, de azért alapvetően a tulajdon vérem és ahogy Herahoz hozzá vagyunk kötve, úgy mi is egymáshoz. Vele. Másképpen, természetesebben és ezért szembesülök azzal nehezen, amit a képembe töröl. Csipkelődik ugyan, ez leesik, de minthogy egyikünk sem a humor koronázatlan királya, valahogy nem hittem, valaha is magyarázatra fog szorulni az, amely tulajdonképpen világosabb a napnál is. Nekem legalábbis eddig az volt. Sajnálom, hogy neki nem. Nem kívántam ezt neki soha. Tovább azonban nem fejtegetem a dolgot, legalábbis nem magamtól. Már azon túl, hogy konkrétan rákérdezek arra, akar-e valamiről beszélni, de minthogy falakba ütköztet itt is, nem erőszak a disznótor. Meg a lófaszt nem.
- Leginkább azt, amit közölnél, de ha nincs ilyen, akkor nyisd ki a saját füleidet, mert nekem viszont van. - Felvezettem ezzel a vén szipirtyó levelét, mielőtt azonban arra jobban kitérnénk, bemászom a ringbe én is és onnan már minden történik a maga menetében. Vagy folyamában. Míg számomra a folyamatos mozgás alapvető, addig ő a kivárásra játszik, legalábbis ezt a következtetést vonom le. Minthogy emeli a karját és kivédi az ütést, nem találok be rajta közvetlen ezután pedig kilendülök az övé elől. Itt pedig ideje lesz annak, többet is megtudjon arról, ami rá ugyanannyira tartozik, ahogy rám is. Az, hogy dühös vagyok, vitán felül áll, de minthogy nekem volt időm merengeni az egészen, a kibaszott költözésen, ami a házasságom végét is jelentette egyben, belevéve azt is, valamelyikünk sikeresen felcsinálta Herat. Ez pedig keserű epét áraszt szét a számban, akkor is, ha pontosan tudom, tőle is ugyanazt várja el, amit tőlem. Mégis haragszom. Pedig nem akarok. Rá egyáltalán nem.
Várom vagy legalábbis fel vagyok készülve arra, a dühét ki akarja adni, az lepne meg, ha nem így volna, ezért becsapódásakor, míg bordáimat veszi célba, könyökömmel igyekszem hárítani, a másikat is lendítve egyúttal, állát célozva be és azért, hogy cél érjek, bevállalom a gyomromnak szántat. Nem esik jól, mert ingerből jön az öklendezésre való késztetés, amit erőszakkal nyelek le, meg sem mutatva előtte a dolgot. Ha viszont eltaláltam az állát, akkor balommal rásegítek újra, ugyanoda célozva, határozottan azzal a szándékkal, hogy elkenjem a száját. Meglátjuk mi jön össze belőle. Mindenesetre, amikor távolodik a ring sarka felé, átellenesen megteszem én is, megállva a gumi köteleknél.
- Meg mert elvetélt és jahm, hazudott, szétbaszta a házasságomat és idehurcolt mindannyiunkat. Erről pedig ha rajta múlik, egyikünk sem szerez tudomást, soha. - A vénasszony is csak azért firkálta le ezt mind, mert haldoklik vagy már ki is múlt, nem tudom, nem is érdekel. Mindenesetre gondoskodott arról, ne szálljon sírba a titok, amely miatta átcseszett mindkettőnket a boszorkány, akit az életünk árán is óvunk.
Vendég
Vendég
A harag annyira fájdalmasan szúr mellkasba és legszívesebben most mindent is rá zúdítanék arra aki megérdemelné. Vagy meg is fojtanám mert annyira elegem van már abból amit állandóan viselnünk kell minden lábnyomában. Követtem Herat akkor mert egy kamasz szerelmes voltam, és mert a bátyám fontos volt. Ő is ezt akarta, én is és hagytuk, hogy minden is kőrénk csavarodjon majd bele fulladjunk minta kátrányba. De most...Legszívesebben minden szálat megszakítanék az egésszel kapcsolatban. Jó is mikor lejössz edzeni, és elképzelet, hogy sima ütés edzés valamint mesterre való felkészítés lesz erre jön a bátyád aki közli, hogy "szevasz, tudod a boszink akit felváltva dugunk terhes volt." Baromi kellemes erre ide jönni de tényleg. Persze nem akarok Timre mérges lenni, ő is éppen csak előbb tudta meg tőlem mint én... Amikor beviszem az ütést arcon talál kétszer is, de nem érzem a fájdalmat mert harag erősebb. Azonban szétválunk így van is okom megtámaszkodni a kötélen, hiszen azért a fejemben ha még nem is érzem, biztos idővel megfogom.
Valahol mégis az egészre is haragos vagyok, és nem is tudom, nem is akarom ezt elfojtani. A kötélre támaszkodom két kezeimmel ahogy izmaim feszülnek testembe és érzem saját nyelvemre harapok és a vér fémes íze mossa ajkaimat de lenyelem. Lehajtom a fejem és a feszültségemet igyekszem lenyelni, hogy valamivel kicsit kellemesebben kezeljem. Arra akarom ezt majd hárítani aki megérdemli és nem Timre.
-Elmehet a francba. Az egész kibaszott szarjával együtt elmehet a francba.-morgom ahogy megrázom a fejemet és mélyen magamba szívom a levegőt, majd ellépek a kötéltől és kicsit most már toporogva egyik lábamról a másikra emelem meg kezeim ismét arra készülve, hogy Timmel bunyózzak.
-Ha most megtennéd, szívesen kiverném a szart is magunkból.-mondom jelezve neki, hogy a pofázás nem segítene rajtam jelenleg úgyhogy nem akarok beszélgetni. Az idegesség járatni akarja a testemet így ha Tim és kész rá akkor ismét neki indulok ha előbb ő nem és, megelve kezem ismét öklössel indítok feje irányába, és sorozásba kezdek, hogy védje magát ha előbb nem tudja át venni a támadás erejét mint amiben jelenleg én megindultam.
Vendég
Vendég
Próbáltam normális életet élni, már amennyire annak lehet bélyegezni a miénket, a tipikus elképzelés szerint: házasság egy olyan feleséggel, akivel nem marjuk egymást. Mindez addig jött össze, amíg Hera számára úgy kedvezett, ki tudja milyen okból kifolyólag. Ha Jenna fogant volna meg, nem lett volna ellenemre a család sem, bár azt erősen kétlem alkalmas apa vált volna belőlem. Azon mondjuk felesleges is merengeni, ami soha még csak kanyarban sem volt, egészen addig a pontig, már megtörtént. Vagyis esély volt rá, más esetben meg a nagybácsi szerepre, ami meg… Hiába az öcsém a tulajdon vérem, annak a gondolata a boszorka, akinek az életét óvjuk, vagy tőle vagy tőlem fogant meg, hányingerrel tölt el. Haraggal. Mélyen csírázóval, akármennyire is erről nem a szemben álló tehet. Ezért az érzésért pedig szemen tudnám köpni magam. Mert nem akarom, hogy dugja, nem mintha választható lenne számára és valószínűleg ő is ugyanígy van ezzel fordítva, az sem ideális, én kefélem, nem mintha választható lenne számomra. Heranak viszont így kényelmes és biztos vagyok abban, ebben nagyobb kedvét is leli, mint a kielégítésében, követelje azt bármelyikünktől is. Mindezt mondjuk sosem kínálnám a tulajdon fivérem pofájába, én sem kérnék abból, ha ő akarná megtenni viszont a dolgot.
Laza testtartással fogok rá a gumikötelek legfelsőjére, ahogy a sarokban a tartóállványnak támaszkodok a derekammal, amíg őt figyelem. Elhúzom a számat a szavaira, mert egyetértek vele, elmenni azonban nem, hogy nem fog, ellenben rá jellemzően bármikor ugrasztani sokkal inkább.
- Még nem tud arról, hogy tudomást szereztünk róla. - Értelemszerű, ő is csak most értesült róla és egyértelmű volt számomra, vele osztom meg a rá is annyira tartozó infót, mint amennyire nekem is közöm van hozzá. Hera meg élje világát abban a hitben, a kis titka továbbra is a feledés homályában van. Nem tudom, akarja-e egyáltalán szembesíteni vele, azt sem tudom, én akarom-e titokban tartani vagy inkább a vörös fejéhez vágni az egészet.
Amint viszont ellép a kötelektől, úgy én is megteszem és hozzá hasonlóan veszem fel korábbi testtartásomat. Ha folytatni akarja, részemről az egésznek semmi akadálya. Határozottan, jól kivehetően bólintok a megjegyzésére. Csináljuk.
Minthogy elindul, bevárom, két karomat egyszerre emelem, hogy kivédjem az ütését – mint kiderül ütéseit –, jó párat alkarjaimon hagyva landolni. Mivel soroz, annak ritmusa van, nem nehéz megtalálni, az ütések közé beiktatott lendületvételek idejét, ahogy az jó párat megpróbál bevinni az öklözésekből. Ennek mentén pedig, amikor a következő lendületvételhez jut, kihasználom és balommal megpróbálok a gyomrába szentelni egy gyors, de egyenes ütést, amivel ha esetleg sikert érek el, akkor jobbom könyökével kínálom rögtön arcélen is grátiszként.
Laza testtartással fogok rá a gumikötelek legfelsőjére, ahogy a sarokban a tartóállványnak támaszkodok a derekammal, amíg őt figyelem. Elhúzom a számat a szavaira, mert egyetértek vele, elmenni azonban nem, hogy nem fog, ellenben rá jellemzően bármikor ugrasztani sokkal inkább.
- Még nem tud arról, hogy tudomást szereztünk róla. - Értelemszerű, ő is csak most értesült róla és egyértelmű volt számomra, vele osztom meg a rá is annyira tartozó infót, mint amennyire nekem is közöm van hozzá. Hera meg élje világát abban a hitben, a kis titka továbbra is a feledés homályában van. Nem tudom, akarja-e egyáltalán szembesíteni vele, azt sem tudom, én akarom-e titokban tartani vagy inkább a vörös fejéhez vágni az egészet.
Amint viszont ellép a kötelektől, úgy én is megteszem és hozzá hasonlóan veszem fel korábbi testtartásomat. Ha folytatni akarja, részemről az egésznek semmi akadálya. Határozottan, jól kivehetően bólintok a megjegyzésére. Csináljuk.
Minthogy elindul, bevárom, két karomat egyszerre emelem, hogy kivédjem az ütését – mint kiderül ütéseit –, jó párat alkarjaimon hagyva landolni. Mivel soroz, annak ritmusa van, nem nehéz megtalálni, az ütések közé beiktatott lendületvételek idejét, ahogy az jó párat megpróbál bevinni az öklözésekből. Ennek mentén pedig, amikor a következő lendületvételhez jut, kihasználom és balommal megpróbálok a gyomrába szentelni egy gyors, de egyenes ütést, amivel ha esetleg sikert érek el, akkor jobbom könyökével kínálom rögtön arcélen is grátiszként.
Vendég
Vendég
A helyzet pazar, és fenomenális egyszerre. Ez az egész egyszerre beteg és abszurd de nem is értem mit lepődők meg az egészen. Herából már mindent is kinézünk eltöltött éveink alatt, de mégis olyan könnyen ugró kötelezik az idegeinkkel mint amikor alma, körte, szilva, barack játékot játszanak a kislányok. Nem érzek mást mint undort hármasunk jelenlegi helyzetével kapcsolatban, akármennyire nem szeretném érezni. Mert Timmel egészséges testvéri kapcsolatom volt/van szerintem, mind azok ellenére, hogy nőttünk fel, és milyen körülmények ellenére. De Hera persze, magasról szart ebbe bele, és ha még csak egyikünket rángat bele abba az egészbe...Mondjuk ugyan olyan hülyék voltunk mert mi meg akartuk...Mélységesen megvetem jelenleg saját magamat leginkább, hogy ennyire ostoba vagyok, és hagyom magam dróton rángatni...Nem akarok vele beszélni, mert abból nem beszélgetés lesz, ahogy most is Tim tudtára adtam, hogy vele se. De nem ezért, egyszerűen ő ismer a legjobban. Ő tudja miért akarom ezt, hogy miért hagytam gyerekkoromban azt a sok ütést magamon és most is ezt kérem tőle. Ez nem fétis, ez egyszerűen csak...kell nekem. Kezeim nem akarnak fáradni pedig az agresszív ritmus, és erő izmaimban a vége felé kezdik jelezni, hogy a húzódás igenis sok nekik, de a kínzás saját magam irányába szükséges, hogy az agyamba született vörös köd, szétáradjon és mindent is bele vigyenek abba amit éppen csinálok. Azonban mivel csak arra koncentrálok, hogy eltaláljam bátyám, gyomros balja igenis is betalál amitől összerándulok és így a jobbos is eltalálja az arcom. Rá is harapok ismét a nyelvemre, de ez csak még több dühöt szül, és ahogy elhajolok a lendületétől úgy is jön vissza balom által egy ütés az oldala irányába és még jobban bele feszülök személyes körébe, hogy nyomásom ne múljon még ezek után se. Ha sikerül eltalálnom, másik kezemet emelem, ha lendületem miatt ellép jobbra, hogy pofán is gyűrjem. Kifújom a levegőt de azonnal meg is szívom magam, hogy balomat is lendítsem ha még azzal is esetleg eltalálhatom.
Nem érdekel, hogy tud-e róla vagy sem. Nem érdekel semmi ami Hera-val kapcsolatos. Nem akarok vele törődni, elég figyelmet lopott már el tőlünk. Tim házassága, és szabadsága, valamint az én szabadságom, és megkötésem. A folytonos seggének való nyalása, és a testvérem ellen való hangolás ezen húzásai után. Hát nem...Nem engedem el a testvéremet, soha még akkor is ha most szarrá akarom verni.
Mentor - 11. szint
Hera Bishop
Uraim, első felvonás!
Szórakozottan forgatom ujjaim között az üvegcsét, melybe valamelyik korábbi szomszédunk kutyájának vérét gyűjtöttem. Elég könnyű volt elkapjam a szerencsétlent, hiszen sosem volt pórázra kötve és annyi életösztön se szorult belé, hogy féljen Zeusztól. Igaz, mit is vártam az állattól, hogyha a gazdái csont nélkül elhitték, hogy egy farkasra nagyon hasonlító kutyát nevelek, aki azért nincs pórázon, mert olyan szelíd, mint a kezes bárány? Az ostobaság határtalan és ragadós. Ezért is nem veszem magam idiótákkal körül.
Kimérek hat unciát a vérből, s az előkészített márványedénybe töltöm, majd félreteszem. Felesleges volna addig hevíteni, amíg a többi hozzávalót felhasználásra kész állapotba nem hozom, s a káoszt sem szeretem a dolgaim között, így a saját stratégiám szerint dolgozom. Vér a márványba, maradék vér üvegcséstül a tárolási helyére, majd eztán jöhet a külön a rituálékhoz fenntartott deszka, amin szakértő késmozdulatokkal feldarabolom a borostyán gyökerét.
Borostyán. Milyen félreértett növény! Ahányszor a kezembe kerül, hogy dolgozzak vele mindig eszembe jut az a sok babonaság, mely övezi voltát. A kedvencem mind közül tán az, mely szerint nem tanácsos bevinni a házba, mert meggátolja a bent lakó hajadon lányok férjhez menési esélyeit. Vajon emiatt nem éreztem még sosem olthatatlan vágyat az iránt, hogy nőül vegyenek? Ejnye hedera helix, szégyelld magad!
Akkor kezdem láng felett melegíteni a vért, amikor már előkészítettem a porrá őrölt sasszívet is, s a borostyándarabolás forgácsait is eltakarítottam az asztalról. A hollótollat szórakozottan forgatom mutató- és hüvelykujjam között, míg arra várok, hogy a vörös folyadék kellő hőmérsékletűvé váljon, s elkeverhessem a tollal a beleszórt port és gyökérdarabokat is. Zeusz az asztal alatt jobb oldaláról a balra fordul, mintha rettenetesen unná magát a művelet közben. Mezítelen lábujjaimmal cseppet sem véletlenül rúgok egyet, így lökve arrébb szőrös farkát az utamból, hogy rá ne lépjek azért, mert óvatlan helyen felejtette azt. A valódi rúgás oka nem ez. Mindketten tudjuk. Haragszom rá. Ő az oka annak, amiért varázslással kell szarakodjak ahelyett, hogy a lokátort használnám. Sokszor mondtam már neki, hogy itt én vagyok az egyetlen, aki törhet-zúzhat a lakásban. Ha mérges, akkor szedjen hangyát a csinos kis pofájával és ne a személyes holmimon töltse le frusztrációját.
Nem annyira a harapás által pókhálósra roppantott telefonképernyő ténye zavar. Van pénzem megcsináltatni, s egy okkal több arra, hogy elvitessem formás idomaimat a plázába valamelyik drágámmal. Az viszont már annál inkább felforralta véremet, hogy emiatt a véletlennek nem nevezhető malőr miatt nem tudom telefonon magamhoz rendelni egyik védelmezőmet sem. Így hát marad a régi módszer, ami majd a következő szinten úgy húsz év múlva kifejezetten effektív lesz, ellenben most csak sejteni fogom általa a vágyott eredményt, mint macska az esőt.
- Timothy Weatherly. - mondom ki ingalendítés közben találomra a két szexi jószág azon tagjának nevét, aki először eszembe jut. Tövises szívem első csücske ő, makacs akarásom első tárgyiasult, lélegző áldozata. Egyem a szívét, biztos repesni fog az örömtől, hogy lehetősége lesz feltölteni miatta elvesztegetett energiáimat. Bár ha megint a prostiknál tölti idejét lehet jobb lett volna, ha a másikat hívom. Neki talán nem lenne kurtizánszaga. Manapság olyan ízléstelen pacsulifellegbe tudnak burkolózni, kik a testüket árulják, hogy a gyomrom forog tőle. Nem ettől lesznek kívánatosak, s a szex szagát úgyse nyomja el semmilyen parfüméria. Tapasztalat. Kuplerájban nőttem fel, én ne tudnám tehát?
A kezemben tartott fésűt abban a pillanatban helyezem az asztalra, amint az inga a térképen megmutatja a három négyzetkilométeres területet, mely tartózkodási helyét jelöli. Kész szerencse, hogy ilyen kényes ízléssel rendelkezem, s elvárom tőlük, hogy ápoltan jelenjenek meg nálam. Kötelező a fogmosás, s a hajuk megigazítása is, ha esetleg úgy ítélem meg, hogy túl kócosak az aznapi ízlésemnek. Mivel viszont nem vagyok híve minden téren az osztozkodásnak hát van egy csinos kis szekrényük a személyes holmijuknak nálam. Puszta előzékenységből. Tudom, hogy nem ostobák, s rájöttek már a valódi okra, de szeretem a homályt, s benne hagyni a dolgokat, így hát ez olyan téma, amit kategorikusan nem hagyok feszegetni nekik.
- Mozdulj! - kapom fel kabátom, s lengetek pórázt a farkas felé. Hagynám én szabadon kószálni, de Atlanta utcáin azért elég vad elképzelés lenne. Arra pedig nem vágyom, hogy lecsapjanak rá a sintérek és állatkertbe vessék, eladom hát nagytestű farkaskutyának, akit pórázon sétáltatok.
Szerencsére a szakrális központ épp beleesik a jelzett területbe, így sok lehetőség ide vagy oda, ott óhajtom először keresni őt. Pláne, mert nem lakunk messze tőle, s mivel autót nem vezetek, telefon nélkül pedig taxit se tudok hívni, így kénytelen vagyok gyalog eltipegni oda. Hogy ezért milyen ellenszolgáltatást várok, azt majd odafelé menetben kigondolom.
// #keresővarázslat ◊ Hera Bishop: 60 varázspontja van ◊ a varázslat 12+3 pontba került ◊ 45 elkölthető pontja maradt//
Szórakozottan forgatom ujjaim között az üvegcsét, melybe valamelyik korábbi szomszédunk kutyájának vérét gyűjtöttem. Elég könnyű volt elkapjam a szerencsétlent, hiszen sosem volt pórázra kötve és annyi életösztön se szorult belé, hogy féljen Zeusztól. Igaz, mit is vártam az állattól, hogyha a gazdái csont nélkül elhitték, hogy egy farkasra nagyon hasonlító kutyát nevelek, aki azért nincs pórázon, mert olyan szelíd, mint a kezes bárány? Az ostobaság határtalan és ragadós. Ezért is nem veszem magam idiótákkal körül.
Kimérek hat unciát a vérből, s az előkészített márványedénybe töltöm, majd félreteszem. Felesleges volna addig hevíteni, amíg a többi hozzávalót felhasználásra kész állapotba nem hozom, s a káoszt sem szeretem a dolgaim között, így a saját stratégiám szerint dolgozom. Vér a márványba, maradék vér üvegcséstül a tárolási helyére, majd eztán jöhet a külön a rituálékhoz fenntartott deszka, amin szakértő késmozdulatokkal feldarabolom a borostyán gyökerét.
Borostyán. Milyen félreértett növény! Ahányszor a kezembe kerül, hogy dolgozzak vele mindig eszembe jut az a sok babonaság, mely övezi voltát. A kedvencem mind közül tán az, mely szerint nem tanácsos bevinni a házba, mert meggátolja a bent lakó hajadon lányok férjhez menési esélyeit. Vajon emiatt nem éreztem még sosem olthatatlan vágyat az iránt, hogy nőül vegyenek? Ejnye hedera helix, szégyelld magad!
Akkor kezdem láng felett melegíteni a vért, amikor már előkészítettem a porrá őrölt sasszívet is, s a borostyándarabolás forgácsait is eltakarítottam az asztalról. A hollótollat szórakozottan forgatom mutató- és hüvelykujjam között, míg arra várok, hogy a vörös folyadék kellő hőmérsékletűvé váljon, s elkeverhessem a tollal a beleszórt port és gyökérdarabokat is. Zeusz az asztal alatt jobb oldaláról a balra fordul, mintha rettenetesen unná magát a művelet közben. Mezítelen lábujjaimmal cseppet sem véletlenül rúgok egyet, így lökve arrébb szőrös farkát az utamból, hogy rá ne lépjek azért, mert óvatlan helyen felejtette azt. A valódi rúgás oka nem ez. Mindketten tudjuk. Haragszom rá. Ő az oka annak, amiért varázslással kell szarakodjak ahelyett, hogy a lokátort használnám. Sokszor mondtam már neki, hogy itt én vagyok az egyetlen, aki törhet-zúzhat a lakásban. Ha mérges, akkor szedjen hangyát a csinos kis pofájával és ne a személyes holmimon töltse le frusztrációját.
Nem annyira a harapás által pókhálósra roppantott telefonképernyő ténye zavar. Van pénzem megcsináltatni, s egy okkal több arra, hogy elvitessem formás idomaimat a plázába valamelyik drágámmal. Az viszont már annál inkább felforralta véremet, hogy emiatt a véletlennek nem nevezhető malőr miatt nem tudom telefonon magamhoz rendelni egyik védelmezőmet sem. Így hát marad a régi módszer, ami majd a következő szinten úgy húsz év múlva kifejezetten effektív lesz, ellenben most csak sejteni fogom általa a vágyott eredményt, mint macska az esőt.
- Timothy Weatherly. - mondom ki ingalendítés közben találomra a két szexi jószág azon tagjának nevét, aki először eszembe jut. Tövises szívem első csücske ő, makacs akarásom első tárgyiasult, lélegző áldozata. Egyem a szívét, biztos repesni fog az örömtől, hogy lehetősége lesz feltölteni miatta elvesztegetett energiáimat. Bár ha megint a prostiknál tölti idejét lehet jobb lett volna, ha a másikat hívom. Neki talán nem lenne kurtizánszaga. Manapság olyan ízléstelen pacsulifellegbe tudnak burkolózni, kik a testüket árulják, hogy a gyomrom forog tőle. Nem ettől lesznek kívánatosak, s a szex szagát úgyse nyomja el semmilyen parfüméria. Tapasztalat. Kuplerájban nőttem fel, én ne tudnám tehát?
A kezemben tartott fésűt abban a pillanatban helyezem az asztalra, amint az inga a térképen megmutatja a három négyzetkilométeres területet, mely tartózkodási helyét jelöli. Kész szerencse, hogy ilyen kényes ízléssel rendelkezem, s elvárom tőlük, hogy ápoltan jelenjenek meg nálam. Kötelező a fogmosás, s a hajuk megigazítása is, ha esetleg úgy ítélem meg, hogy túl kócosak az aznapi ízlésemnek. Mivel viszont nem vagyok híve minden téren az osztozkodásnak hát van egy csinos kis szekrényük a személyes holmijuknak nálam. Puszta előzékenységből. Tudom, hogy nem ostobák, s rájöttek már a valódi okra, de szeretem a homályt, s benne hagyni a dolgokat, így hát ez olyan téma, amit kategorikusan nem hagyok feszegetni nekik.
- Mozdulj! - kapom fel kabátom, s lengetek pórázt a farkas felé. Hagynám én szabadon kószálni, de Atlanta utcáin azért elég vad elképzelés lenne. Arra pedig nem vágyom, hogy lecsapjanak rá a sintérek és állatkertbe vessék, eladom hát nagytestű farkaskutyának, akit pórázon sétáltatok.
Szerencsére a szakrális központ épp beleesik a jelzett területbe, így sok lehetőség ide vagy oda, ott óhajtom először keresni őt. Pláne, mert nem lakunk messze tőle, s mivel autót nem vezetek, telefon nélkül pedig taxit se tudok hívni, így kénytelen vagyok gyalog eltipegni oda. Hogy ezért milyen ellenszolgáltatást várok, azt majd odafelé menetben kigondolom.
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|