Kiállító termek
1 / 1 oldal
2 posters
Főboszorkány
Nashota Hayes
Az első napokat arra szánom megismerjek mindent, jobban, mint ahogy eddig bármikor rálátásom volt bármire is nemcsak a múzeum életében, de a gyülekezetében is. Ritkán lehetett az épületben látni, akkor is inkább az esti órákban, amikor hazafelé tartottam egyéb teendőimből. A felszínen maradtam azt tekintve ki, mit csinál, miként halad előre az életében. Ha valaki magától nem avatott bele a belső dolgaiba, ritkán volt érkezésem észrevenni a változásokat.
Ez hiba volt, pontosan jól tudom. A gyülekezet jóval többet érdemelt mindig is tőlem, én azonban bebújtam ezúttal Delia mögé, ráhagyva túl sok mindent, hiszen úgyis ő az, aki összefog minket, nem igaz? Neki kell a leginkább tisztában lennie mindennel. Ő viszont nincs én a helyére kerültem, így rajtam a sor, bepótoljak minden elmaradást.
Időt és energiát nem sajnálok, elsősorban próbálok alkalmazkodni, idővel ez úgyis változni fog, most mégis ezt tartom a legjobb stratégiának. A napom legnagyobb részét a Nestben töltöm, ha csak nem hív el valami más, fontosabb elfoglaltság. S ami azt illeti az éjszakák jó részét is az iratok felé görnyedve töltöm. A múzeum belső ügyeivel semennyire nem vagyok tisztában, a gyülekezet dolgait ismerem, ismertem még Claudett alatt, három év alatt azonban számos dolog változott. Gyorsan kell utolérnem magam, de már most biztos vagyok abban, ezzel nem lesz gond.
Nem érzem magam fáradtnak, sem kimerültnek a fejem még nem zsong a sok új információtól, helyette inkább egyfajta energiával tölt el, olyannal, amelyet nem gondoltam volna megtalálható még bennem. Szerettem a boltban dolgozni, szeretném is megtartani, de a változatosság ezúttal üdítően hat.
A múzeum kiállítótermeiül szolgáló szobákban kényelmes léptekkel haladok, mindaddig, amíg meg nem pillantom a keresett boszorkányt. Ha lehetőségem van rá szeretnék mindenkivel beszélni, már csak azért is, mert egyébként óriási veszteség ért minket.
- Szia Grace - lépek közel a nőhöz, kedves, szelíd mosollyal az ajkamon, a túl nagy vidámságot mellőzöm. - Remélem nem zavarok. Kinéztem, hogy ilyenkor dolgozol és néhány pillanatra szeretném elvonni a figyelmed a munkáról - ajkamra ezúttal pimasz félmosoly kerekedik. Jó, ezúttal nem fogok tilosba járni, sőt, többé meg sem tehetem, de attól még szórakoztatnak saját szavaim. Van, amit nehéz levedleni.
- Ráérsz egy kicsit? Le is ülhetnénk - intek fejemmel az egyik ülőalkalmatosság felé. Persze régi darab, nem is lehetne használni, de a pincében sokkal régebbi bútorok is helyt kaptak már.
Ez hiba volt, pontosan jól tudom. A gyülekezet jóval többet érdemelt mindig is tőlem, én azonban bebújtam ezúttal Delia mögé, ráhagyva túl sok mindent, hiszen úgyis ő az, aki összefog minket, nem igaz? Neki kell a leginkább tisztában lennie mindennel. Ő viszont nincs én a helyére kerültem, így rajtam a sor, bepótoljak minden elmaradást.
Időt és energiát nem sajnálok, elsősorban próbálok alkalmazkodni, idővel ez úgyis változni fog, most mégis ezt tartom a legjobb stratégiának. A napom legnagyobb részét a Nestben töltöm, ha csak nem hív el valami más, fontosabb elfoglaltság. S ami azt illeti az éjszakák jó részét is az iratok felé görnyedve töltöm. A múzeum belső ügyeivel semennyire nem vagyok tisztában, a gyülekezet dolgait ismerem, ismertem még Claudett alatt, három év alatt azonban számos dolog változott. Gyorsan kell utolérnem magam, de már most biztos vagyok abban, ezzel nem lesz gond.
Nem érzem magam fáradtnak, sem kimerültnek a fejem még nem zsong a sok új információtól, helyette inkább egyfajta energiával tölt el, olyannal, amelyet nem gondoltam volna megtalálható még bennem. Szerettem a boltban dolgozni, szeretném is megtartani, de a változatosság ezúttal üdítően hat.
A múzeum kiállítótermeiül szolgáló szobákban kényelmes léptekkel haladok, mindaddig, amíg meg nem pillantom a keresett boszorkányt. Ha lehetőségem van rá szeretnék mindenkivel beszélni, már csak azért is, mert egyébként óriási veszteség ért minket.
- Szia Grace - lépek közel a nőhöz, kedves, szelíd mosollyal az ajkamon, a túl nagy vidámságot mellőzöm. - Remélem nem zavarok. Kinéztem, hogy ilyenkor dolgozol és néhány pillanatra szeretném elvonni a figyelmed a munkáról - ajkamra ezúttal pimasz félmosoly kerekedik. Jó, ezúttal nem fogok tilosba járni, sőt, többé meg sem tehetem, de attól még szórakoztatnak saját szavaim. Van, amit nehéz levedleni.
- Ráérsz egy kicsit? Le is ülhetnénk - intek fejemmel az egyik ülőalkalmatosság felé. Persze régi darab, nem is lehetne használni, de a pincében sokkal régebbi bútorok is helyt kaptak már.
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|